Betűrendben

A

(betű). A kezdetre, az eredetre utal. Különös jelentőséget ad a körülötte megjelenő szimbólumoknak. Lehetséges a vallásos élettel kapcsolatos kérdések felmerülése is.

abc

Felnőttálomban: elbizonytalanodás, kishitűség, vissza vágysz a gyermekkorba amikor még nem kellett neked mindenben neked döntést hozni és felelősséget vállalni. Gyermekálomban: igyekezet, megfelelni akarás a szülőnek vagy tanárnak, ha jó érzés amikor látod: különleges képességek, tehetség.

ablak

Csukott ablak: kíváncsiság, olyat szeretnél megtudni, amihez nem sok közöd van. Nyitott ablak: félsz, hogy titkod kiderül. Nyitott ablakon jó érzéssel kinézni: kiegyensúlyozott partnerkapcsolat, szeretetteljes légkör. Ablakot mosni: valamit elfelejtettél, vagy véletlenül elhagytál de nem mertél szólni érte. Ablakot betörni: nem egészen tisztességes eszközökkel szerzett információ; hallgatózás, vagy más levelének elolvasása; valaki rendszeresen megbánt. Befalazott, bedeszkázott vagy homályos üvegű ablak: nem tudsz megfejteni egy rejtélyt.

Abnormális, a természetestől eltérő

Hangsúlyozza ezen elem fontosságát. Ha valami torz, funkciójára nem teljesen alkalmas: nehézségek, bajok várhatók (pl. túl rövid láb: a továbbhaladás nehézsége). Ha túl szép, túl jó: önbecsapás, szeretné, hogy így legyen.

Abrakadabra

A mágikus erejű szó (amelyre álmaiból következtethet) fokozatos csökkentése.        Pl.       SÁTÁN                        ÁTÁ                           T Mire a végére ér, a gonosz démon el is távozott. Ártalmas álmok hatásának enyhítésére is használták. Ma már más módszereket ajánlunk.

abroncs

Háztartási gond, időzavar.

Abrosz

Valamit elfed, és helyette a táplálkozás örömeit ajánlja. Örüljön, ha jó az étvágya, de ez nem fogja kielégíteni. Népi hiedelmek. Az asszony jó híre. Ha a férfi szakadt, beszennyezett abrosszal álmodik, nézzen körül a háza táján. Ha az asszony álmodja, nemsokára rágalmazni fogják. Családi hangulat iránti nosztalgia is lehet.

acél

Nem értenek meg; próbáld érthetőbben elmondani, jobban összefoglalni elégedetlenséged okát. Túl tömören, határozottan fogalmazol.

acélrugó

Sikerül meggyőznöd azt, akinek megértését várod. Magyarázatodat elfogadják; ügyesen érvelsz.

Adni valamit

Érzés, figyelem, törődés, ezeket kellene adni, hogy Ön is kapjon valami értékeset.

Adó

1. A valóságos gazdasági gondok okozta félelem nyugtalanítja álmában is. 2. A hatalomhoz való viszony. Megadom, amit követel vagy ellenállok? Régi cselekedetek következménye fenyegeti. Nem akar szembenézni ezzel, így tovább rontja sorsát. Az álmot kísérő hangulattól függően különböző a jelentése. Szorongás kíséri: elmulasztott valami fontos dolgot, fél a következményeitől. Kellemes hangulatú (ritka): Megadtam, ami járt, megtettem, ami szükséges volt.

adó, adóhivatal

ADMINISZTRÁCIÓ - Kívülről vársz megoldást egy olyan bajodra, amin elsősorban magad tudsz segíteni.

Adósság

Valamit túl könnyen, megfontolás nélkül fogadott el, és most jön a kiegyenlítés ideje. Valószínűleg Önhöz közel álló embernek adósa (pl. érzelmekkel). Ha nem adja meg, ami jár, önbecsülését veszítheti.

adventi koszorú

- Szomorúság, hiányérzet; hiába várt látogató.

Afrika

Először személyes élményeit idézze fel (pl. filmek). Gyakori, hogy a civilizációs hatások elleni tiltakozást rejt, és a természetes őserő fontosságát hangsúlyozza.

agancs

Féltékenység, harag, ingerültség. Falra tett agancs, agancsok: makacs természet; önelégültség.

Aggódás

Saját magáért aggódik. Jó oka van rá, mert a fenyegető veszteséget nehezen pótolhatná.

agyag

Jó tervek, jó ötletek melyek megvalósítása sikert ígér; jó gazdasági, üzleti érzék. Beleragadni: akadály a vállalkozásban, melynek legyőzése után a helyzet stabilizálódik.

agyagedény

Jó lehetőség; vállalkozás; sikerrel viszel valamit véghez. Ha pénzzel van tele: anyagi helyzetedet sötétebben ítéled meg a valóságosnál; nehezen válsz meg a pénzedtől, halogatsz egy szükséges beszerzést.

agyar

Nincs bátorságod valamibe belekezdeni és ezért másra haragszol. Úgy érzed, hogy akadályoznak. Ha neked nő agyarad: agresszív indulataid vannak; nem mondhatod ki a véleményed.

Ajak

Ha más neműé és szép: szerelmi örömöket ígér. Ha azonos neműé: vita, veszekedés. Mások beszédének ne tulajdonítson túl nagy jelentőséget. A saját véleményét bátran mondja ki.

Ajándék

Örömet okozhat a tárgy, amit kap (amit az szimbolizál). Még fontosabb az, aki adja (akit képvisel), hiszen tőle vár törődést, szeretetet. Ébren ezt ki kell érdemelni. Ön megtett mindent, hogy ezt megkapja?

ajtó

Nagy ajtó, kapu: valamilyen jó irányú változás történik az életedben. Csukott ajtó, ami nem nyílik: kiközösítettenek, különcnek érzed magad; ha üldöznek és menekülés közben csak az az egy ajtó lenne a kijárat: erős bűntudat egy titkolt tetted miatt, melytől csak akkor szabadulhatnál meg ha elmondanád. Nyitott ajtó, amin belépsz: elhatározásodat valóra váltod, terved sikerül. Ha nyitott ajtó előtt állsz, de nem lépsz be azon: halogatsz egy régóta szükséges teendőt; félsz belekezdeni valamibe; célod elérése érdekében változásra lenne szükség. Ajtó mögötti lépcső: kíváncsiság; titkot sejtesz, de legalábbis elhallgatnak előled valamit. Kicsi ajtó: elérhetetlen elképzelések.

Akác

A lélek és a halhatatlanság kapcsolatára utal. Ha most elégedett akar lenni, igyekezzen a jövő számára is alkotni. Virágzó akác: jókedv, tettrekészség. Népi hiedelem. Ha virágos, akkor kellemetlen sorsot hoz.

akadály

Önmagáért beszélő álom. Ha álmodban nem sikerül átjutnod egy akadályon, akkor a valóságban sikerülni fog. Leküzdesz egy akadályt, megszabadulsz egy nehézségtől. Ha megtorpansz egy akadály előtt, de később üggyel-bajjal átjutsz rajta: hiábavalóság, valamin fölöslegesen fáradozol; gyerekes dolgokon töröd a fejed

akasztófa

- Veszekedés, még inkább: visszafojtott indulat. Nem tudod kiadni magadból a mérged.

Akkumulátor

Lelki energia, szikrázó ötletek. Ne pazarolja, ha lemerül, kimerül.

akol

Akolba állatot terelni: magabiztos személyiség; határozott viselkedéssel célt érsz; jó beilleszkedési képesség.

aktatáska

Ha nem tudod kinyitni: bűntudat; valamit elfelejtettél vagy lekéstél, például egy találkozót ; Elvesztegetett idő, hiábavalóság.

akvárium

Vonzalmadnak rideg fogadtatásban van része.

Alacsony

(az elvárhatónál alacsonyabb). Értékelést jelez, gyakran azonban az ellentétes irányban: értéktelenebbnek tüntetem fel, mert…

alagút

Egy mostanában történt eseményről gyerekkori emlékeid jutottak az eszedbe. Alagútban bennrekedni: két tűz közé vagy szorítva, nem látsz megoldást problémáidra, pedig több jó lehetőséged is van

Aláírás

Egy fontos döntés vállalása. Valami befejeződik, valami elkezdődik.

Alamizsna

Ön adja: veszélyben van, de nem akarja felismerni. Tárgyakkal ne próbálja pótolni az érzelmeket. Ön kapja: ha nem koldus, miért fogadja el? Csak az éhhaláltól menti meg, a kielégüléshez kevés. Ha egyszer elfogadja, később nem is várhat mást.

Alap

(épületé). A legfontosabb kapcsolatok. Cayce. Az életnek biztonságot adó.

alaprajz

Becsvágy, ambíció.

Alatt

(valami alatt). A térbeli viszonyok gyakran értékbeli vagy személyi hierarchiát, tehát a személyes kapcsolatok minőségét jelzik (pl. alárendelt). Lehet idő vagy oksági előzményre utaló (pl. korábbi dolog vagy valami ebből keletkezett).

album

Ha régi fényképek vannak benne: elégedetlenség, nosztalgia, elvágyódás a jelenből. Üres album: unalom. Színes képekkel teli album: kellemes társaság, kedves emlék.

Alkatrész

Személyiségének vagy testének egy része, amelyre több figyelmet kell fordítania.

Alkohol

Menekülés a problémákkal való szembenézés elől. Kielégülést keres, de ebből az álomból is fel fog ébredni – keserű szájízzel. Az Ön számára fontosak lehetnek a kisebb szertartások, de ezek meggátolják mélyebb vágyainak teljesülését, és azt, hogy megismerje önmagát. Cayce. A tudatosság mellőzése.

Alkonyodás

1. Az idős korral kapcsolatos gondolatok, a fiatalság örömeinek távolodása. 2. A fantázia, az álmok világának közeledése.

Alkudni

Akivel lehet alkudni, avval nem érdemes. Többnyire önmagával alkuszik és a vége: megalkuvás.

alma

- A csábítás és a csábulás ősi szimbóluma; a tiltott gyümölcs. Szép, piros, egészségesnek látszó alma, amely belül férges, romlott vagy undort keltő: partnerednek, házastársadnak olyan erényeket tulajdonítasz, amelyekkel nem rendelkezik, rosszat sejtesz, de inkább behunyod a szemed; csalásra gyanakszol. Ha kigurul a kezedből egy vagy több alma: csalsz, méghozzá ügyetlenül; esetleg az a titkos célod, hogy partnered észrevegye csalásodat, felfigyeljen rád. Zöld alma: dicséretes törekvés, jó ötlet. Almaszelet: üdítő program.

almacsutka

- Kis linkeskedés, amit megbánsz.

almafa

-Kiruccanás, kizökkenés a hétköznapokból. Almafa, amiről potyognak az almák: ábrándozás és félénkség.

alsónadrág

Női álomban ha rajtad van: egy azonos nemű iránti szexuális érdeklődés jele. Férfiálomban: szexuális önbizalom hiánya.

alsószoknya

Női álomban ha rajtad van: kacérkodás, flört, csapodár természet. Férfi álomban ha rajtad van: egy azonos nemű iránti szexuális érdeklődés jele.

Altató

Dal: jó álmot, békés napokat ígér. Tabletta: a problémák elodázása, fejfájással ébred.

aludni

Magadat aludni látni, vagy álmodban tudatában lenni annak, hogy alszol: menekülés a valóságtól, az élettől való félelem. Valakivel aludni: kielégítetlen ösztönök; szeretethiány. Valakit aludni látni és ellopózni mellette: ne szalassz el egy lehetőséget!

aluljáró

Elszigeteltség érzése. Régi ismerőssel aluljáróban találkozni: mélyen rejlő problémák, amelyek úgy érzed egyre lejjebb húznak. Autóval, járművel aluljáróba lemenni, olyannal ami nem fér el vagy nem tudod megállítani a lejtőn: tornyosuló feladatok, úgy érzed nem tudod elérni a célod, annak ellenére, hogy mindent megteszel.

alumínium

Kreativitás, alkotó kedv.

Alvás az álomban (álom nélkül)

Menekülés az aktuális problémák elől.

Amerika

Milyennek ismeri, véli ezt a másik világot? A gazdagság vonzza vagy a vélt szabadság? A problémáit itt kell megoldania. Ne álmodjon a cselekvés helyett!

Ametiszt

A szenvedélyek szabályozója, a bűnös gondolatok kitörlője. Önnek most szüksége van erre? Valami speciális érték, amire eddig nem figyelt eléggé. Keresse!

Amputálás, egy testrész elvesztése

1. Bűntudat. Az elvesztett testrésznek végrehajtó szerepe volt a bűnben. 2. Gátoltság, elégtelenségérzés. A jövőben nem tud valamilyen pszichikus funkciót ellátni. Szem: nem látja a jövőt, kilátástalanság. Láb: nem tud tovább haladni a kiválasztott úton. Kéz: képtelen valaminek a megoldására. A „rehabilitációhoz”, a testrész, a működés helyreállításához javasoljuk az utolsó hónapok eseményeinek türelmes végiggondolását.

anglia

Vágyódás egy könnyebb élet után.

angyal

Felnőtt álomban: kiút keresése a jelenlegi helyzetből; béketűrő természet. Ablak előtt lebegő angyal: nincs erőd változtatni a helyzeteden, szeretnéd ha valaki megoldaná helyetted a problémákat. Angyal gyermekálomban: elszenvedett igazságtalanság.

Animus és anima

A nőben meglévő férfias vonások, illetve a férfiban található nőies elemek. Ha az álomban megjelenő személy a másik nemre jellemző vonásokat is mutat vagy a másik nem szimbólumait hordozza (pl. nőies férfi). Nagyon értékes személyiségrészek nyilvánulhatnak így meg, amelyek alkotásra, intim kapcsolatokra teszik képessé az embert. Ne engedje, hogy az Önre kényszerített nemi szerepek elfojtsák ezeket a tendenciákat. (Részletesen l. Jung műveiben)

Antenna

Érzékenyebbé válik környezetének jelzéseire. Egészen finom üzeneteket is fel tud fogni, meg tud érteni. „Rááll a másik ember hullámhosszára.” Jól hasznosíthatja ezt kereskedelmi és szerelmi ténykedéseiben. Politikával most se foglalkozzon, de kis alapon pókerezhet.

Antik

(régi, értékes). Múltjának fontos része (amit képvisel). Érték, amelyet becsülni, hasznosítani kell.

Anya

A biztonságot ígérő, a táplálékot, szeretetet nyújtó. Ennek elérése fontossá válik az Ön számára. Partnerkapcsolatát is ezek elérése érdekében alakítja, még önállóságának feláldozásával is. Mérce lehet az élettárs irányában. Megjelenhet ezen vágyak kielégítetlensége is, neheztelésként. Az első szabályokat az anya állítja elénk, megszegésükért büntetéssel fenyegetve. Ennek felidéződése dühöt, lázadást válthat ki. Férfiaknál. A saját anyjukhoz való viszony tükröződése (az életben is), igény a szeretetre. A múltba menekülés lehetősége vagy a jelen partner megítélésének módja. Nőknél: a saját anyaságukkal kapcsolatos problémák megjelenítője. A saját nőiségükhöz kapott (jó vagy rossz) minta. Átvitt értelemben: a társadalomhoz való viszony. Az ókori görögöknél a földhöz, a hazához való viszony. Nagyon fontos szimbólum. Ezt az álmot igyekezzen részletesen elemezni, és az ugyanazon éjszaka álmodott más álmokkal egybevetni.

anyag (textil)

Tervezgetés. Ötleteid megvalósítása. Ha szoktál ruhákat tervezni, valósítsd meg amit álmodban akartál készíteni!

anyajegy

Ha rajtad nő: kis disznóságot csináltál. Ha máson látsz anyajegyet, anyajegyeket: valakiről olyat mondtál, ami nem egészen igaz, rossz színben tüntetsz fel valakit.

anyakönyvvezető

Női álomban: szeretnél már megállapodni. Férfiálomban: bizonytalanság, "Mi lesz akkor ha...?" érzés kerített hatalmába.

anyatej

Saját melledből jövő anyatej: gyermekvállalással kapcsolatos gondolatok vagy gondok; Lehet esetleg betegség jele is! Más melléből jövő: Kicsapongás, ami utána bűntudatot okoz.

Anyós

Családi életében betöltött szerepének megfelelő a jelentése. Társához való viszonyára utal. Népi hiedelem. Halál.

Apa

Az ésszerűség, a környezettel való reális kapcsolat szimbóluma, amelyhez a biztonság kapcsolódik. (Ha a valóságos apa megfelelően töltötte be a szerepét.) A tradíciók fontosak lesznek az Ön számára (akár elfogadja, akár lázad), ez állandó környezetben megfelelő alkalmazkodási stratégia, sikeres erőkifejtést tesz lehetővé. Szüksége van tapasztalatokra, útmutatásra. Ezt várhatja külső személyektől is, de a leghasznosabb, ha emlékeiben kutat, hogy a saját apja hogyan oldotta meg a hasonló problémákat. Az Ön sorsának nagy részét szülei írták, ne ellene küzdjön, hanem célszerű megvalósításáért.

apáca

Hirtelen támadt gyengéd érzelmek; egy emlék átalakulása, átértékelése. Apácazárda: erős elhatározás.

Apály

A nyugalom időszaka következik, amelyet nehéz lehet elfogadni.

apróhirdetés

- Nem bízol valakinek a titoktartásában; meggondolatlanul kifecsegtél valamit.

aprópénz

- Idegen aprópénz: szerencse; hazai aprópénz: ajándékot kapsz, de nem túl értékeset.

arany

Általában túlzott pedantéria, rendszeretet; anyagiasság. Aranypénz: fukarság, pénzhiány, vágyakozás az anyagi jólétre. Aranyszobor: nem jutsz hozzá ahhoz, amit nagyon szeretnél; lehet ez olyan dolog amire semmi szükséged, de például a szomszédnak van. Arany ékszer: fölöslegesnek ítélt kiadás; megbánt vásárlás. Aranyóra: kellemetlen időtöltés; úgy érzed, visszaélnek a türelmeddel, túl sok áldozatot kell hoznod valakiért. Egy zsák arany: vágyakozás gyermetegnek tartott tárgyak után.

Aranyér

Kincseit túl mélyre rejti. Félelmei gátolják az élet élvezetét. Urológusnak jó jel.

aranyeső (virág)

Ha látod: öröm, kiegyensúlyozottság; ha hullajtja virágait: egy terved nem sikerül. Régi magyarázat: egy titkos kívánságod teljesül.

Aránytalanság

(a kép egy része túl nagy vagy túl kicsi). Az álom valamire fel akarja hívni a figyelmét. A lelki működés egy része veszélyben van, túlfejlődött vagy elsorvadt. Ez a diszharmónia nyomasztja Önt, de nehéz kifejezni. Néha arra hívja fel figyelmét, hogy Ön vagy környezetéből valaki eltorzít valamit, megmásít, hamisít.

aratás

Szorgalom, vágyakozás az elismerésre. Betakarítani: (régi magyarázat) örökség, nyereség.

arc

- Az emberi léptéknél nagyobb arc, amit mintha moziban látnál: mulasztás azzal szemben, akinek az arcát látod. Ha az arc ismeretlen: hozzád egészen közelállót bántottál meg egy figyelmetlenséggel vagy egy rossz tréfával. Kék arc: elveszőfélben lévő szerelem, megromlott kapcsolat. Elmosódott arc, vagy változó vonások ugyanazon az arcon: erős ellenszenvet érzel valaki iránt, de nem mutathatod ki, vagy magadnak sem vallod be ellenséges érzelmeidet. Arc, aminek kedves vonásai átalakulnak és szörnnyé válik, gonoszságot tükröz vagy fenyegető: kettős érzelem; egy közeli hozzátartozód iránt érzett rajongás és ellenszenv egyidejű jelenléte. Mozdulatlan, merev arc: különös, váratlan dolgok jutnak az eszedbe, sokszor olyankor, amikor nem helyénvalók; el kell hallgatnod észrevételeid.

Archetípus

(egyes szimbólumok magyarázatánál alkalmazott kifejezés). A mítoszokban, a mesékben és az álmokban is gyakran jelentkező tartalmak. A legáltalánosabb, legalapvetőbb emberi tendenciák, potenciális lehetőségek, amelyek a kollektív (általános emberi) tudattalanban kialakuló nagy energiapotenciájú ideákban, képekben jelennek meg leggyakrabban, és személyes élményvilágunknak is részei. (Részletesebben lásd Jung műveiben.)

arckép

- Ismeretlen arckép: új barátság, felfedezel valakit a környezetedben, akire eddig nem sok figyelmet szenteltél. Saját arckép: elégedetlen vagy a környezeteddel, úgy hiszed, nem becsülnek meg eléggé, több figyelmet vársz, több elismerést.

arckrém

- Rossz közérzet, elégedetlenség. L. még: Kenőcs.

aréna

Nők álmában: határozott jellem. Férfiálomban: művészi, szokatlan tulajdonságok; kifinomult szerelem.

Arkangyal

Kapcsolatot keres valami Öntől távoli szférával, hatalommal, de nem tud túljutni az akadályokon. Szerénységre int.

artista

Manipulálsz. Úgy gondolod, hogy ragyogó ötleteid vannak; vigyázz! Könnyen tévedhetsz.

aszfalt

- Fáradságos munka.

asztal

- Üres asztal: sikertelen fogyókúra. Gazdagon terített asztal ha fogyókúrázó álmodja: vágyakozás, egyébként: társaság utáni vágy. Tárgyalóasztal: pletyka. Íróasztal: munkahelyi probléma. Asztal, amit ismeretlen személyek ülnek körül: rossz lelkiismeret. Asztal, amit baráti társaság vesz körül: sajnálod az időt egy különben hasznos dologra. Ha munkahelyi tárgyalóasztal mellett egyedül ülsz: úgy érzed, nem vesznek komolyan.

Athéné

Görög istennő vagy szobra. Az erő és a bölcsesség együttes jelentkezése, amely a férfiakat megvédi a nők ártalmas hatásától és a nőket önmaguktól. Ha igazán férfi, biztonságban érezheti magát. Ha nő, adjon alább kicsit szigorúságából – Önnek nem kell olyan bölcsnek lennie.

Atlantisz

Az elsüllyedt kontinens. Egy régi világ, amelyről már csak emlékeink vannak. A gyermekkor iránti vágyódás, a felnőttséggel járó kötelezettségek elutasítása. Szüksége lehet erre az átmeneti menedékre.

Atléta

A testi teljesítmény fontosságát hangsúlyozza. Gyakran kételkedés húzódik meg mögötte: képes vagyok teljesíteni azt, amit mások várnak tőlem vagy én várok magamtól? Egyébként ép testben is lehet ép lélek.

Atombomba

Az egész világ fenyegető. Könnyen megszakadhat a kapcsolata a külvilággal. Vigyázzon, ne robbantsa fel indulataival az Önt környező világot!

Aura

(kisugárzás). A lélek sugárzik ki a testből. A buddhisták szerint az egészségi állapotot és az érzéseket tükrözi.

autó

A dolgaidat a saját kezedben szereted tartani. Magabiztosan autót vezetni, női álomban: szeretnéd ha jobban elismernének; bizonytalanul: úgy érzed te is képes vagy arra amire mások, csak nincs bátorságod megmutatni. Kormányozhatatlanná váló autó: kicsúsznak az ügyek a kezedből. Ha nem tudod elindítani: valamit elfelejtettél, amit megígértél. Autóval felborulni, árokba esni: becsapottság; visszaéltek a bizalmaddal. Autó, amiben hiába nyomod a gázpedált, az egyre lassul, esetleg megáll: lehetőségeid korlátozottak, de erőltetsz valamit. Vezető nélkül mozgó autó: fantáziádat korlátok közé kell szorítanod.

autóbusz

- Ha benn ülsz: pihenés, ha vezeted: siker, ha fenyegetően feléd tart: bátortalanság, azt várod, hogy mindent mások kezdeményezzenek, sőt: egyenesen vágysz az erőszakos magatartásra.

autogram

Rajongás az autogrammot adó iránt. Ha te adod az autogrammot: nagyobb elismerésre, több figyelemre vágysz, szeretnél mindig a középpontban lenni; feltűnési viszketegség.

Automata

A rutin, az automatikus cselekvés most nem elég, gondolkozzon.

autóstáska

- Rossz elképzelés; alábecsülöd az ellenfeled. Nők álmában: szeretnéd, ha megtudnának valamit rólad, méghozzá anélkül, hogy Te hoznád szóba a dolgot.

autóstop

Üres úton autóra várni: kis csalódás. Autóstopost felvenni: könnyebb fajsúlyú megszerelmesedés. Ha a felvett autóstopos átveszi a kocsi vezetését: egy kisebb kalandodból családi bonyodalmak származnak.

avar

- Egy nem túl jóindulatú idősebb ismerős jele; nem szerencsés álom. Avar, amiben elsüllyedsz: a távolság megszépíti az emlékeidet; igazságtalanul összehasonlítasz valakit egy emlékalakkal.

Ábra

Az álomképen belüli kép nehezen elfogadható érzést, helyzetet jelez. Próbálja lerajzolni ezt az ábrát, így valószínűleg érthetőbb lesz.

Ábrahám

(bibliai alak). Férfiaknak: nagy család, tisztesség. Kötelességét teljesíti, vágyait néha visszafogja – hiába, egy pozitív hősnek áldozatot is kell hozni. Nőknek: egy szakállas férfinak szeretnének engedelmeskedni.

Ács

Erősítse meg lelki életének vázát, hogy minden viharnak ellenálljon.

Ádám és Éva

Egy boldog kapcsolat, amelyben a társ hasonló és mégis más. A bűn átélésének lehetősége – csak akkor, ha a Gonoszra hallgat. Ha férfi, óvakodjon saját butaságától, ha nő, ne felejtse, hogy a férfi felesleges részéből teremtették. A kapcsolatát újra kell kezdeni, egészen az elejétől.

Ág

(fa-). A fa az álmodó, az ág annak egy lelki tendenciája. Ha jobbra nő, a jövő felé mutat, ha lefelé, a szomorúságot idézi. A száraz ág az érzelmek hiányát, a rügyező a megújulást mutatja. Csángó hiedelem: zöld fa ága letörik, valaki fiatalon hal meg.

ágy

- Fáradtság, unalom. Ágyat vetni: új kapcsolatra vágysz. Ágytakaró: csacsiságokból csinálsz problémát. Ágyban fekvő ember: keresel valakit, akit szerethetsz, aki méltányolja jótulajdonságaidat. Kórházi ágy: rendbe akarod, és tudod hozni megromlott kapcsolatodat. Pótágy: jóízű fantáziálás, Beágyazni: lassan elfelejted, amiről azt hitted, hogy örök emlék. Égő ágy: kihűlt kapcsolat. Poros ágy: új ismeretség. Kórházi ágy: félelem.

ágyba (állattal) feküdni

Bűnösnek tartott gondolatok, erkölcsi cívódás önmagaddal.

Ágyék

A lélek visszatér a testhez, a szellem az anyaghoz. Kerülje a töprengést, a bonyolult magyarázatokat. Elégedjen meg a mindennapok örömeivel.

ágynemű

Fehér: újdonság utáni vágy; egyhangú hétköznapok; ha színes vagy mintás: körülötted kialakuló változás; koszos ágynemű: önbizalomhiány, kisebbrendűségi érzés.

ágyú

Valakit okkal vagy ok nélkül zavarsz; megbántasz valakit egy apróság miatt; személyeskedsz; félelem.

Ájulás

Ha Ön ájult el: Magához térve (álmában) nagyon fontos magyarázatokat kaphat, újraélheti életének valamely eseményét. Új élet kezdetének lehetősége. Ha más ájult el: menekülés, a küzdelem feladása. Ébren gyakran betegségbe menekül, mert a nehezen elviselhető helyzetet nem képes felszámolni.

álarc

Becsapottnak érzed magad, valaki a bizalmadba férkőzött saját céljai érdekében; kihasználtak és csalódottságot érzel. Báli álarc: szexuális vonzalom egy tiltott személy iránt. Rémisztő álarc: munkahelyi konfliktus; nem tudsz a ranglétrán feljebb jutni.

áldás

Ha osztod: Nem az a bajod, amiért morogsz; mindenféle hibát keresel valakiben, akire egyszerűen féltékeny, irigy vagy. Ha megáldanak: valakit magadra haragítottál.

Áldozat

Az Ön számára nagyon fontos kapcsolat vagy vélemény megszerzéséhez kevésnek érzi erejét. Kifejezi készségét valamiről való lemondásra. Ám ez nem üzlet, nem lehet érte ellenszolgáltatást követelni. Hamisság, ha olyat ajánlunk fel áldozatként, amire nekünk már nincs szükségünk, ezért csak vacakokat remélhetünk viszonzásként.

álkulcs

Valaki magánéletében kutakodsz és te is tudod, hogy ez helytelen.

állat

A benned szunnyadó, elnyomott ösztönök álom béli megjelenése. Kis állat: önbizalomhiány. Nagy állat: ha kedves: barátságos természet, emberszeretet; ha támadó, fenyegető vagy megakadályoz valamiben, eléd ugrik: nem mersz megtenni egy dolgot (amit az állat álmodban nem enged neked); az újdonságoktól való vélelem, szorongás. Olyan állat, ami valami emberi dolgot művel például beszél, vagy szerszámot használ: felnőttálomban: nagyfokú elkeseredettség, kétségbeesettség; helyzetedet kiúttalannak tartod, pedig gondjaid lassan megoldódnak; gyermekálomban: élénk fantázia és egy kis magányosság. Ha gyereked ilyet álmodik, foglalkozz vele egy kicsit többet. Plüss állat: visszavágyódás a gyermekkorba; gyors észjárás, ügyesség.

Állatember

(egy testrésze állati, a többi emberi). Tiltakozás a társadalom, a közvetlen környezete által Önre kényszerített szabályok, szerepek ellen. Értékes lehet, ha az állati részből származó energiát az emberi hasznosítja. Az, hogy melyik rész és milyen állat formáját ölti, mutatja a feltörni készülő ösztön jellegét.

állatkert

Állatkertben sétálni: ha az állatok a ketrecekben vannak: te vagy barátaid, ismerőseid lelki szemetes ládája, mindenki tőled várja a segítséget, jótanácsot; ha az állatok szabadon mászkálnak körülötted: sikamlós helyzetbe kerültél, magad sem tudod hogy vágod majd ki magad. Állatot ketrecből kiszabadítani: jó beleélő képesség, könnyen azonosulsz más emberek érzéseivel. Ha téged zárnak ketrecbe: beismered egy tévedésed és a megbocsátásban reménykedsz.

állatorvos

Atyai jótanácsot vársz valamivel kapcsolatban.

Állni

Állhatok azért, mert elértem a célomat (álomban ez ritka). Lehet, hogy fontolgatom a következő lépésem irányát, döntésem után továbbhaladok – ez jó jel. Ha azért állok, mert nem tudok továbbmenni, fel kell oldani a lelki görcsöt, és új utat keresni.

állomás

Megtorpantál vagy leállítottak. Nem vagy képes továbblépni egy ügyedben.

álom

Ha álmodban felébredsz, de valójában az álmod folytatódik: világnézeti, erkölcsi problémáid vannak, döntened kell egy kérdésben, amiben a környezeted mást kimenetelt vár tőled, mint amit te igazából szeretnél; akadályoznak alkotó munkádban.

Álom az álomban

A Talmud szerint ez az álom valóra válik.

Ápolónő

Segítség, gondozás, amelyet csak egy nő adhat. Ha elfogadja: sikeres újrakezdés.

Ár

(pl. árué). Kellően értékeli az adott tárgy által szimbolizált embert, kapcsolatot? A szám külön értelmezendő (jelölhet pl. évet is).

Áram

(elektromos). Környezetéből származó energia. Haladás, amelyet Önnek fontos emberek segítenek.

áramfejlesztő, trafó

Hagyod, hogy kihasználjanak, élősködjenek rajtad. Mások helyett végzett munka.

Árboc

Elégedettség vagy elégedetlenség saját vagy partnere férfiasságával.

árjegyzék

- Sokat engedtél meg magadnak, attól tartasz joggal -, hogy szemrehányást kapsz; beolvasnak neked.

árnyék

Közvetlen vagy átvitt értelemben: gyász, elmúlás, bánat; félelem az ismeretlenségtől. Saját árnyékod: rejtőzködsz, nem mutatod meg valódi önmagad. Ha árnyékod elszalad mellőled: nem tudsz uralkodni magadon; csapongó természet.

árnyékszék, wc

Kissé nárcisztikus személyiséged okozza a legfőbb problémáidat. A romantika és a realitás harcol benned szükség esetén az utóbbi győz.

árok

Gond, baleset. Árokba esni: saját hibánk, meggondolatlanságunk folytán adósságba, bajba keveredünk.

Árpa

Gyógyulást vagy felejtést ígér, attól függően, hogy terveit hosszú vagy rövid távra készíti.

Áru

Személytelen, érzelem nélküli kapcsolat tárgyává válik énjének része.

áruház

Kielégítetlen vagy kielégíthetetlen kívánságok. Áruház, amelyben eltévedsz: vegyes érzelmek. Magad sem tudod, hogy mit kívánsz, hogy mire is van szükséged - és ez nemcsak tárgyakkal van így, hanem érzelmeiddel is. Labilis befolyásolható személyiség.

Árulás

Árulással, hitszegéssel vádolják: rövidesen mások által nehezen elfogadható döntést kell hoznia. Ne a döntését változtassa meg, hanem barátai véleményét – hosszú távon Önnek lesz igaza. Más válik árulóvá: váratlan bánat, de hamarosan vigaszra lel.

Árusítani

Magából kínál valamit másoknak. Kell nekik, veszik? Ha sikerül eladni valamit: új barátok, kapcsolatai erősödnek.

Árverés

Versenytársai vannak – valakiért, valamiért. Rohan az idő, most kell elérni célját.

árvíz

Mostanság, amikor ennyi árvíz van: jogos félelmek, ha van rá lehetőséged köss biztosítást! Ha messziről látod: egy kellemetlen elintéznivaló halogatása, tologatása; bűntudat. Ha az árvíz magával sodor: nagy erőre van szükséged, hogy kikerülj kellemetlen helyzetedből, sőt: hogy egyáltalán szembenézz a kényelmetlenségekkel. Árvíz, amiben elmerülsz: szenvedély. Árvízből kiálló háztető, kémény: jó esély szándékaid megvalósítására. Árvízből menteni embereket: sötétebben látod ismerőseid helyzetét, mint amilyen az valójában; állatokat: csak különleges feladatok elvégzésére tartod magad alkalmasnak, a mindennapi dolgaid elhanyagolása.

Ásítás

Alvás közben ritkán jelez álmosságot, annál többször feszültséget. Mi történt álmában, amikor ásított?

Ásni

Ültethet növényt, kereshet kincset, készíthet sírt – munkája eredményes lesz.

ásó

Nehéz munka. Ásni: kiásni valamit a földből: kíváncsiság, mindenbe beleütöd az orrod, mindenben a rejtélyt keresed; elásni valamit: képes vagy titkot tartani.

Ásó, kapa

A termékenység, az élet és halál kérdéseivel találkozik, és akkor nagyon aktívnak kell lennie.

Ásványok

A passzív lét jelképei, figyelmeztetések ennek elkerülésére. Ön hajlamossá válhat az élettől való visszavonulásra, a kapcsolatok megszakítására, a tárgyak felhalmozásával, gyűjtésével foglalkozásra. Utalhatnak valami alapvető hiányra, ami kapcsolatban van testével, anyagi helyzetével. Keresnie kell egy tárgyat, egy érzelmet, amely örömmel tölti meg gyomrát, tüdejét – mosolyra derül tőle.

ásványvíz

Megtisztulás, megkönnyebbülés, apró öröm.

Ász

(kártya). Egy versenyben első vagy utolsó lesz. Tényleg ász az, akitől jövőjének fordulását várja? Legyen óvatos az emberek megítélésében.

Átlátszó

(mögötte látszik valami). Vágyai nehezen tűrik a valóság gátjait, de alkotókészsége segítheti a megoldáshoz.

Átöltözni

Változni akar? Ruhát könnyen cserélünk, de személyiséget nehezen. Ha másnak akarunk látszani, ez csak a felszínt érinti, és nagy belső feszültséggel járhat. Ügyeljen, hogy az új ruha (viselkedésmód) megfeleljen karakterének. Rejtőzni akar? Önmaga elől úgyse rejtőzhet.

Áttetszőség

(a felület mögött látja a belső részleteket is). Türelmetlensége a következő hetekben sem csillapul. Kompromisszumokkal ne is próbálkozzon, ezek elfogadhatatlanok lesznek az Ön számára. Engedje érvényesülni alkotókészségét, lehetőleg teljesen új dolgokban.

Átváltozás

Más neművé: Elégedetlenség nemi teljesítményeivel, örömeivel. Állattá: Igény e fajta valamely jellemző tulajdonsága iránt vagy félelem egy késztetéstől. Élettelen tárggyá: Az egyoldalúvá válás, a megmerevedés veszélye. Artemidoros: Férfinak nővé változása csak szegénynek jó, gazdagodás, Ha nő változik férfivá, házasságot ígér. Ibn Sirin: Ha egy asszony férfi ruháját látja magán, gazdagodás várható. Stekel: Férfinak nővé változása, illetve fordítva: lelki hermafroditizmus, kétneműség.

áztatni

- Ruhaneműt: hibát követtél el, de nincs erőd beismerni. Élelmiszert áztatni: aprólékosság, kicsinyes pedantéria, amit időnként egy költekezési roham vált fel.

bab

Pénz körüli gondolatok. Babot szedni: szerencse a vállalkozásban. Csírázó bab nők álmában: gazdag férje vágysz.

bába

Bábát látni: Rossz lelkiismeret, halogatott elintéznivaló.

baba (felnőttálomban)

Játszadozás valakinek az érzelmeivel, például hitegeted hogy csak őt szereted, miközben több vasat tartasz a tűzben. Férfiálomban hajas baba: gyengéd és titkolni való érzelmek; furcsa vonzalom.

Bábaasszony

Egy titokra fény derül, de fájdalmak árán. A természet ősi erőiből táplálkozzon.

babakocsi

- Aggodalom, szomorúság, fáradtság.

babér

Több egymásnak ellentmondó dolgot is jelenthet: tekintély vesztés, meghunyászkodás valaki előtt; megbecsülnek, sikereid elismerik.

Bábjáték

El kell döntenie: saját maga irányítja sorsát, vagy engedi, hogy rángassák. Félő, hogy a könnyebb utat választja. Miről szólt az előadás?

bábu, bábszínház

- Alakoskodás; átlátsz valakin, de ezt nem teheted szóvá.

bádog

Jelentéktelen dolgokkal vagy kénytelen foglalkozni.

bagoly

Az érzelem és értelem harcol benned egymással. Érzékenység, magas érzelmi intelligencia szint. Ha a bagoly beszél, nagy szomorúság, sértettség. Nem tudsz maradéktalanul megbocsátani, pedig szeretnél.

bajusz

Uralkodni vágyás, felsőbbrendűségi érzés. Bajuszos nő férfi álomban: partnered kevesebbnek tartod magadnál; női álomban: egy barátnőd ármánykodása a hátad mögött; általában: idősebb hozzátartozó iránt érzett ellenszenv, harag, amit magad előtt is titkolni igyekszel.

bakancs

- Fizikai fáradtság. Bakancs, ha olyan nehéz, hogy nem tudod benne felemelni a lábad: kényszerű program; látogatás, amihez nincs kedved.

Bakkecske

Férfierőt ígér minden felnőtt álmodónak.

Baktériumok

1. Vigyázzon a testére! Ha tunya, elpuhult életet él, betegség fenyegeti. Szedje össze akaraterejét, fusson, ússzon, kiránduljon. A súlya rendben van? Az egészséges táplálkozásra is fordítson nagy figyelmet! 2. Apró bántások szegik kedvét. Talán nem is ismeri fel forrásukat, nem tud megfelelően reagálni rájuk.

bál

- Megakadályoznak abban, hogy valami kellemesnek hitt eseményen részt vegyél. Bálterem, ahol régi divatú ruhába öltözött emberek táncolnak: unalmas napjaidért a környezetedet teszed felelőssé, pedig lehet, hogy Te vagy fásult.

baleset

- Messziről látott baleset: rosszat kívánsz valakinek. Baleset, amit elszenvedsz: valamit nagyon megbántál.

Balett

A mozgás öröme, a testben levő feszültségek oldódása. Bármilyen érzelmeket kifejezhet, felébredve úgy érzi, tehertől szabadult. Újszerű gondolatokra, játékos szexualitásra nyílik módja. Ha átéli hangulatát, szelleme szabadabban szárnyal, kielégültséget érez.

Bálna

Ez a nagy állat nem Önt szimbolizálja, hanem valami tehetetlenséget, amely ellen küzdenie kell.

Balra megy

A bűn, az erkölcstelenség felé indul. Kedvezőtlen fordulat várható. (Stekel)

balta

-Rosszindulat, vádaskodás.

bálvány

- Nem korrekt eszközökkel rivalizálsz; valakinek okkal, ok nélkül - a romlására törsz, és mindezt rossz lelkiismerettel teszed. Fiatalasszony álmában az anyóssal szembeni rossz érzések. Fiúálomban: szigorú édesanya, akit tisztelni kell.

balzsam

- Kellemes megkönnyebbülés, megszabadulsz a gondtól, ami nyomaszt; váratlan szerencse.

bambusz

- Valakit vagy valamit titokzatosnak tartasz: Bambuszrügyet enni: romantikus elképzelések, lírai hajlam.

banán

Női álomban. unalmas kapcsolat. Állítólag: szexuális jelkép.

Bánat

A múltból jön, és örömre változhat, ha kiegyenesedik és előre indul.

bank

Nagyravágyás, olyanra törekszel, ami csak nagyon nehezen érhető el. Bankban alkalmazottnak lenni: jó kilátások, vagyoni helyzeted javítására; új lehetőségek.

bankár

Variálás, pénzügyi spekuláció, kalkuláció.

bankrablás

Előnytelen pénzügyi befektetés vagy hitel; anyagi veszteség.

bánya

A bizonytalantól való félelem. Aranybánya: irígység, vágyakozás szükségtelen dolgok után. Sóbánya: gazdaságosság.

bányász

Döntésképtelenség, nehezedre esik felelősséget vállalni a dolgaidért .Szeretnéd ha helyetted mások döntenének egy nehéz helyzetben.

bányató

- Ismeretségi körödben rátalálsz valakire, akire eddig nem fordítottál elég figyelmet.

bár

Régi ismerős váratlan megjelenése; futó ismeretség.

barack

- Fiatalság utáni vágyakozás; meghatottság.

barackfa

Ellened elkövetett apró csíny. Virágzó barackfa: naivitás, mindenkinek mindent elhiszel.

baracklekvár

Baracklekvárt főzni: takarékosság; enni: picit kihasználsz valakit.

Barakk

Az élet most szomorú. Ne törődjön bele, díszítse fel környezetét, zenével vidámítsa lelkét. Az egyhangúság véget fog érni.

bárány

Ha fehér: vidám napok, ha szürke vagy fekete: szerelmi kaland.

báránybőr

- Földre terítve: gondtalan napok; lebegő báránybőr: gyanakvás; tévedés.

barát

Álmunkban a barát gyakran saját magunkat jelenti: amit álombéli barátunk tesz, az a mi titkos vágyainkat jelképezi. Férfiálomban férfi barát: annak feleségét vagy partnerét jelenti, akihez titkon vonzódsz. Női álomban jó barát: szintén a barát valamelyik ismerősét jelenti, akinek a gondolatát ébren elhessegeted.

barátnő

-Férfiálomban a barátnő (ha egy ismerős nő álmodban a barátnőd): vágyódás, szeretnéd ha tényleg a barátnőd lenne; ha a valóságban ismeretlen: akkor ábrándozás: szeretnél valakit vagy valaki mást a barátnődnek tudni. Idős barátnő: problémáidat nincs kivel megbeszélned. Női álomban a barátnő gyakran a féltékenység jele, de a különösen közeli, jó barátnő a kielégítetlenséget jelzi. Barátnő, aki a Te ruhádba van öltözve: női álomban: úgy érzed a barátnőd a Te tollaiddal ékeskedik; de Te is utánzod őt; a Te ötleteiddel arat sikert; valójában egy kicsit majmoljátok egymást. Férfiálomban: egyre kevésbé vagy ura egy kapcsolatnak, partnered a fejedre nő, a "nő hordja a nadrágot".

Barátságos

(ember, állat). Jó szándék, jó szó fog örömöt okozni Önnek. Bízzon abban, aki erre érdemes.

barka

Féltve őrzött emléke egy régi kedvesnek.

barlang

Menekülés a kötelezettségek alól. Barlangba félve bemenni: kíváncsiság bátortalansággal keverve. Barlang amiben sárkányok vannak: szinte csak kisgyermekek álmában fordul elő, állítólag ősi emlék, melyet génjeinkben hordozunk.

barlangvasút

Barlangvasútszerű pálya, vájatban haladó kisméretű jármű, amiben ülsz, vezeted - csodálkozás: ha vidámságot okoz álmodban, nincs ellenedre. érdekesnek találod a veled történő dolgokat, csodálkozol a saját hatásodon; ha ijedséget, szorongást okoz: naponta elcsodálkozol azon, hogy a világ olyan, amilyen, sikereid ellenére sem érzed magad biztonságban.

barna

Szín. Tudatalattid figyelmeztetése. Olyan átmeneti lelkiállapotot tükröz, mely jó és rossz irányba is tovább vihet, de ha nem gondolod át a rossz fog bekövetkezni. Ha természetben látod: megkönnyebbülés. Barna ruha, barna szoba vagy falburkolat: nem szívesen adsz ki pénzt valamire, amit a környezeted szükségesnek tart és vár Tőled.

barnulni

- Krúdy szerint, ha magad barnulni látod betegséget, rosszat jelent. Megfigyelésem szerint inkább a gyógyulás, épülés jele. Azt hiszem, hogy a két merőben különböző értelmezés abból következik, hogy napjainkban az egészséges szín inkább a napbarnított, míg a század elején, a fehér, a sápadtabb bőrszín volt a vonzó, a divatos. Viszont: ha magad egészen barnának, feketének látod: hátrányos helyzet, amelyből kikászálódni iparkodsz. Mást barnulni, feketedni látni: partner vagy munkahelyi kapcsolataidban harcolsz a téged megillető jogokért; egy helyzetben kezdetben alárendelted magad, és most próbálod korrigálni - kissé erőszakosan - a korábban elkövetett hibát.

Baromfi

Irigység és pletyka ronthatja meg életét, ha túlságosan zárt körből választja barátait. A férfiakat a többnejűség fáraszthatja, a nőket egy mellékfoglalkozású hím bosszanthatja.

bársony

Önteltség, kicsit túlbecsülöd magad; Vásárlás, amiben örömöd leled.

bástya

- Nehéz feladat. Mint sakkfigura: könnyedén megoldasz egy nehéz feladatot.

batiszt

- Otthon lebuksz, valami kis kiadás miatt, amit titokban akartál tartani.

Bátorság

Csak teljesíthető feladat esetén jó jel. Néha az intimitás fenyegető, ennek elfogadásához is kell bátorság.

batyu

- Gond. Batyuba csomagolt csecsemő: rágalom.

bazár

- Egy kapcsolatodban nem tudsz rendet teremteni.

bazilika

Önbizalomhiány; Kicsit sznob vagy.

beázás

Kis kötelességmulasztás, pontatlanság; vidám természet: könnyen kerülsz mások hatása alá.

Becsapni valakit

Ha vágyait összetéveszti a valósággal, csalódni fog. Ne a másikat hibáztassa, ha önmagát csapja be.

becsüs

- Valakit rosszul ítélsz meg, tévedés. Becsüs, ha Te vagy: utálatosan viselkedtek veled.

Befalaz

Elrejt valamit saját maga elől. Elrejtene valamit, ha tudna. Életének háza ettől nem lesz szilárdabb.

Befejez

Ha jó érzés kíséri: siker. Ha kellemetlen: veszteség.

befőtt

Gyengélkedés. Éhség (fizikai vagy átvitt értelemben: valamire).

Befőz

Az érzelmeket hiába dunsztolja. Kapcsolata más alapon is működhet.

befőzni

- Jóindulat, gondoskodás. Apró szemű gyümölcsöt eltenni: takarékosság. Olyan gyümölcsöt befőzni, amit nem szokás, és ami nem fér bele az üvegbe: lehetetlent kívánsz valakitől; más magyarázat szerint: gondoskodásoddal terhére vagy valakinek. Üres, poros befőttesüveg: múltbéli szerelmi csalódás emléke. Befőttesüveg, amiben oda nem való tárgy van: elirigyelsz valakitől egy szeretőt. Befőttesüveg, ha virág van benne: asszonynak: zsarnok férj; férfinak: hűtlen kedves. Glédában álló befőttesüvegek a kamrában: kis mulasztás a háztartásban; odaégetett étel, kifutott tej. Befőttesüveg, amiben állat egér van: alkalmazottad meglop. Régi feljegyzések.

Befűteni

Szívet melengető tűz gyullad. Vigyázzon, nehogy megperzselje magát.

behívó

- Női álomban: nem szívesen látott vendég, unalmas protokoll. Férfiálomban: ijedtség, szigorú feleség.

béka

Önbizalomhiány. Ha a béka rád mászik vagy ugrik és azt undorítónak találod: szorongás, amit saját tehetetlenséged, oktalan félelmeid okoznak. Koronát viselő béka gyermekálomban: kedves álmodozás; felnőttálomban: félszegség; visszafogottság.

Bekapcsol valamit

Itt az ideje, hogy energiáit hasznosítsa. Csak a tevékenység csillapíthatja nyugtalanságát.

Béke

Megjelenhet, mint leírt szó, messziről hallott hang vagy érzés. Örüljön a megtalált belső harmóniának, ne aggódjon a jövő bizonytalansága miatt.

Bekenni

A kísérő érzelmektől függően, lehet szexuális vágy vagy az álmodó elfogadhatatlan saját késztetéseinek kivetítése (rákenni, amit magán utál.)

béklyó

- Megkönnyebbülés, kellemetlennek ítélt dolgod, ügyed jóra fordul.

bél

Amibe kolbászt vagy hurkát töltenek: takarékosság. Saját beleid (látni vagy kiszedni): emésztési zavarok, valós fizikai érzés álombéli megnyilvánulása.

beleegyezés

- Ha álmodban beleegyezel valamibe, ami különben távol áll tőled: túl sok gondot fordítasz arra, hogy kiismerhetetlennek tűnj. Sokat adsz a látszatra.

beleesni

Szakadékba: félelmeid többnyire alaptalanok, önsanyargató természet. Árokba esni: csalódás, de nem szerelmi.

bélés

kabát, ruha bélése, bélésanyag: Jó lényeglátó képesség; mások kisebb gyengeségének tapintatos kezelése.

belga

Én is szeretem a Poirot című sorozatot, és a csokit is.

belgium

Állítólag: megbánt könnyelműség.

belopózni valahova

Kíváncsiság, rivalizálás. Belopózni valahova és ott kutakodni: úgy sejted valamit elhallgatnak előled, de nem tudod bizonyítani.

bélszín (napjainkban)

Merész tervek, melyeket nem biztos hogy tisztességes módon ki lehet vitelezni, nagyratörés. Nyers bélszín: harag, undorral végzett munka.

belváros

- Gyűjtögetés vagy rendezgetés régi holmik, emlékek között. Idegen városban: maradi gondolatok.

belvíz

- Nyereség, amit elherdálsz.

bélyeg

Túlzottan nagy méretű bélyeg: pénzzel kapcsolatos gondolatok. Külföldi: kellemes időtöltés, kikapcsolódás. Bélyeggyűjtemény: rendszeretet, pedantéria. Levegőből hulló bélyegek: Nappali álmodozás, be nem váló remények.

bélyegző

- Munkahelyi konfliktus. Bélyegző, amit rád ütnek: betegség. Gyermekálomban: csínytevés.

Bemutatni valakit

Miért fontos ez az ember (akit képvisel) az Ön számára? Van róla véleménye, de ezt nehéz kifejezni.

Bénulás

Tehetetlenség, a küzdelem feladása. Valamit túlzásba vitt, túlerőltetett. Ne tegyen nagy erőfeszítéseket, az még növelné bénulását. Apró mozdulatokkal közeledjen célja felé, lazítson. Fokozatosan növelheti előrehaladását, és kitartással messzebb juthat a favoritnál.

benyíló

- Édes titok, kedves emlék.

benzin

Harag; lobbanékony, de gyorsan megnyugvó természet. Figyelj oda, mert a folytonos morgás családtagjaidban lehet hogy szorongást kelt!

benzinkút

- Feletteseiddel vagy idősebb hozzátartozóiddal szemben érzett ellenséges érzelmek. Benzinkutas: ha olyan valaki, akit máshonnan, például a munkahelyedről ismersz: nagyon nem kedveled az illetőt. Ha valamely családtagod látnád benzinkútnál dolgozni: megharagudtál rá, de emiatt kissé szégyelled magad.

benzintartály

Folyton morogsz és kritizálsz, hamar "felkapod a vizet", de aztán gyorsan meg is nyugszol, azonban a környezeted ezt nem biztos hogy jól tűri!

Beoltani

Fel kell készülni egy veszélyre, növelni kell az ellenálló-képességét. Lehet szexuális vonatkozása is, de nem ez a lényeges.

Bér

Erőfeszítéseivel arányos eredmény. Váratlan örömöt ne várjon.

Bérelni

Egy tartós kapcsolat kerülése.

bérelszámolás

Kigúnyoltál valakit; félsz, hogy megharagszik; Hibáztál a munkahelyeden de nem merted főnöködnek bevallani.

bérlet

- Adósság. Elveszett bérlet: késés.

beszéd

- Szónoki beszéd: ha visszaemlékszel a szövegre, jegyezd jól meg, mert jó tanács; ha nem emlékszel a beszéd tartalmára: nehezen tudsz kiigazodni valami bonyodalomban. Régi magyarázat: Figyelmeztetés! Ne hagyd magad semmire rábeszélni!

beszélgetés

Magad sem tudod, hogy mi nyomja a lelked; telefonbeszélgetés: nem személyekhez ragaszkodsz, hanem hallgatósághoz; nem tudsz másokra figyelni.

Betegség

1. Utalhat testi betegségre. 2. A lélek betegsége a tehetetlenség. A probléma valószínűleg súlyos, de ha nem diagnosztizálják és kezelik, egyre súlyosabb lesz. Az adott szervhez kapcsolható lelki képesség, tulajdonság nem megfelelő működése (pl. láb: a továbbhaladás nehézsége; szem: valamit nem tud, akar észrevenni; szív: érzelmi probléma; gyomor: valami változást nem tud „megemészteni”). Mindig figyelmeztetés: Túl nagy terhet rakott testére vagy lelkére!

beton

Lakótelepinek betonház: Elvágyódás az unalmas hétköznapokból. Nehéz, unalmas munka. Betonház: egyhangúság. Betonozni: gondjaidtól igyekszel szabadulni.
Beton házak közt eltévedni (mind egyformának látod): leginkább gyermekkori álom, felnőttnél azonban az önállótlanságodat jelképezi, támogatásra szorulsz, nem nőttél még fel.

betörést látni

- Olyan információ birtokába jutottál, ami nem rád tartozik. Ne élj vissza ezzel.

betörő

Kalandra vágysz (amely lehet szerelmi, vagy egy izgalmas, veszélyes élmény is), de nincs bátorságod belekezdeni, vagy erkölcsi érzéked tiltakozik ellene. Nők álmában: úgy érzed, hogy tolakodóak veled szemben, pedig lehet, hogy Te vagy kihívó. Idős emberek álmában: rossz szomszédság, rossz közbiztonság miatti félelem.

betű

Ha a betűk értelmes szót alkotnak: próbáld felidézni, az egy jótanács vagy egy nagy ötlet saját magadtól neked! Azt is jelentheti, hogy fantáziádat napközben teljesen elnyomod, kreativitásodat csak álmodban vagy képes kiélni. Nagy, falra vagy kerítésre írt betűk: nem látod a fától az erdőt. Apró betűk, amiket nem tudsz elolvasni: makacsság; úgy hiszed, hogy félrevezetnek.

bevásárlás (piacon)

Mozgékonyság; derű. Másnak vásárolni: bosszúság.

Bezár

Ha az ajtó mögött értékek vannak: valamit félt, még önmagától is. Ha mögötte lomok, üresség van: elmúlt, de még fájhat. Valóban lezárta ezt a kapcsolatot, töprengést?

Biblia

A törvény, az írott szabályok. Ön kiválasztott, de még nem tudni, szent lesz vagy lator.

bicikli

- Gyermekálomban: jó teljesítmény. Egyébként: kényes helyzet.

bicska

Agresszivitás, felgyülemlett harag.

bika

A szexualitás és férfiasság szimbóluma.
Ha rád támad, nőknek: kihívó viselkedés után visszautasítod, olykor megszégyeníted azt, akit Te bátorítottál fel. Férfiaknak: magadra erőltetett keménység, cinizmus; látszat, amit erőnek erejével fenn akarsz tartani. Bika, ha barátságos, megnyerő látvány: nőknek igazi egyenjogúság, mi több: egyenértékűség a férfiakkal. Támadó bika, ha megfékezed, legyőzöd: férfiálomban: nem szégyellsz szeretni; gyengédnek lenni, nem kell erőlködnöd, hogy férfinak lássanak, ez magától értetődő. Bika, ha felöklel: nőknek: csábítási kísérletek, amelyek rossz véget érnek; férfiaknak: vonzódsz az erőszakhoz, akár úgy is, hogy áldozata vagy annak. Bikát meglovagolni: szerelmi önzés.

bikaviadal

Ne szólj bele mások vitájába, ne is közvetíts közöttük, mert te fogsz a végén póruljárni. Mások szerelmi ügyeivel foglalkozva eltereled a figyelmedet saját problémáidról.

bilincs

- Megúsztál valamit, amitől tartottál.

Bimbó

Egy szép lehetőség az emberi kapcsolataiban.

Birka

Egy türelmes, jó szándékú ember, aki könnyen áldozatává válik gonosz szándékoknak.

Birkózás

Egy befejezhetetlen küzdelem szimbóluma. Feszültségét agresszív eszközökkel nem oldhatja meg, de választhat új ellenfelet.

bíró

Ha jót cselekedtél elnyered méltó jutalmadat, ha rosszat akkor méltó büntetésedet. Más magyarázat: halogatsz egy elintéznivaló kellemetlen ügyet.

Bíróság

Ez egy belső bíróság, amelyet akár lelkiismeretnek is hívhatunk. Ítéletei szigorúak és életfogytig tartóak. Keresse meg, mit vétkezett, ébren tegye jóvá. Egyiptomi álmoskönyv: el fogják ítélni. Artemidoros: elrejtett dolgok felszínre kerülnek. Apomasaris: ismeretlen bíró: Isten fog ítélni.

bíróságon

lenni - Pletyka, hivatali kellemetlenség, munkahelyi bosszankodás

birsalma

Túlzott szereteteddel (majomszeretet) megrémíted partnered. Úgy érzed, kimaradtál valamiből, ami kellemes lett volna. Rohadt birsalma: úgy érzed szereteteddel visszaélnek, kihasználnak.

bivaly

Nagyfokú önbizalom.

Bizalom

Egy megbízható társ. A feloldódás, az intimitás lehetősége.

bizományi áruház

vagy árverés (akár on-line). Olyan dolgokat vásárolsz, amelyekre semmi szükséged, feleslegesen költekezel. Felhalmozod, gyűjtögeted a tárgyakat (mindent ami csak megtetszik) olyan céllal, hogy azt később értékesíted. De az eladás nem biztos hogy pozitív kontóval fog zárulni, vagy annyira ragaszkodsz a holmikhoz, hogy el sem adod őket és így csak gyűlnek.

Biztonság

(érzés). Életének nyugodt, békés szakasza következik. Egy idő múlva úgyis megjelenik a Kígyó a Paradicsomban.

biztonsági zár

berendezés - Nem tudod tartani a szád, most is attól félsz, hogy visszamondanak valakinek valamit, amit kikotyogtál.

Biztosítás

Fenyegető késztetések, belső lehetőségek ellen köti. Nem nyerhet, legfeljebb keveset veszít. Elég ez Önnek?

blokk

- Merész, de jó kimenetelű vállalkozás.

blúz

- Vásárlás; simulékonyság. Sok mindent megbocsátasz magadnak.

Bő-szűk

(pl. ruha). Ön változott vagy a környezete? Alkalmazkodnia kell (pl. összehúzni magát) vagy új élettérért, lehetőségekért harcolni. Csak így ne maradjon. Sokszor családi gondokra utal.

bödön

- Anyagi gond.

bogáncs

- Bosszúság. Bogáncs, ami a hajadba akad: igazságtalanul megbántottak.

bogár

- Tisztázatlan helyzet.

bogyó

- Takarékosság, aggályoskodás.

bohóc

- Keménység; céltudatosság.

bohócruha

- Szentimentalizmusnak, érzelmességnek álcázott számítás; ridegség, álságosság, amelynek hol ki vagy téve, hol magadon uralkodnak el. Gyermek-, kiskamaszálomban: túl szigorú szülők, akik merevségükkel apró hazugságokra kényszerítik a gyereket.

bojt

- Ruhán: leégés, kis megszégyenülés.

bokor

- Csodavárás.

boksz

nem sportember álmában -Akadályoznak valamiben; nem jutsz szóhoz. Hátrányos helyzetben érzed magad.

Bokszolni

Egy belső feszültség kiutat keres. Könnyen választhatja a közvetlen agressziót. Mások ledorongolása, kegyetlen tréfák is okozhatnak fájdalmat. Bátrabban fejezze ki indulatait, de – mivel Ön kultúrált lény – megtalálhatja azt a módot, ahogyan nem sért meg mást.

Bölcsesség

Az álom bölcs, de ezt elrejti. A bölcsesség képében többnyire az önbecsapás jelentkezik.

bölcső

- Kényelmetlenség, fizikai fáradtság.

bölcsőde

- Felelősségtudat, a mulasztástól való félelem.

Boldogság

Ébren is érezni fogja. Ne kételkedjen a jövőjében.

bölény

- Fáradtság, teher.

bolha

Feszültséget keltő gondolatok, olyanok melyekre egyrészről vágysz, másrészről elutasítod azokat.
Régi magyarázat: bolhát fogni vagy szétnyomni: nyereség, nem várt módon jött anyagi segítség.

bolhacsípés

Régi magyarázat: Váratlan ajándék.

Bolond

1. A bölcsesség fenyegetése. Túl súlyos dolog megértéséhez közeledik, ez árthat Önnek. Segítheti, ha megfelelő távolságot tud tartani ettől a problémától, például a humor eszközeivel. 2. Egy különös tulajdonságával, véleményével kapcsolatos figyelmeztetés: ezt még akkor is vállalnia kell, ha ezért bolondnak nézik.

Bolondokháza

Félelem saját gondolataitól. Elmagányosodhat, de sok eredeti gondolat lehetősége. Ha fantáziájának termékeit a valóságos lehetőségekkel összeveti, értékes alkotásokat hozhat létre. Ha nagy félelem kíséri, keressen segítséget.

Bolt

A lehetőségek tára, de ezeknek ára van. Mit árulnak ebben a boltban? Szüksége van ezekre a cikkekre? Meg tudta venni ezeket? Lehetséges, hogy egy fontos vágyát nem üzleti alapon kell kielégítenie, sőt, az igazán fontos dolgokat pénzért nem lehet megvenni.

Bomba

Romboló gondolatok mozgolódnak lelke legmélyén. Fenyegetik saját létét is, még inkább egy fontos kapcsolatát. Ezeket a hatalmas energiákat nehéz, de nem lehetetlen hasznos munkára fogni. A következő hetekben legyen nagyon óvatos szavaival, tetteivel.

bonbon

- Rendszeretet - szinte már túlzott takarékosság.

boncolás

Valaki mélyen megsértett, olyannyira, hogy bosszút forralsz ellene.

bor

- Könnyebb betegség, rendszerint meghűlés, hőemelkedés. Borospince: lelki gyógyulás, kilábalás egy bajból.

bőr

Állatbőr: Kétségek egy ügy kimenetelét illetően, befolyásolhatóság. Emberi bőr, ha színes: vidámság; Sima fiatal bőr: szeretet; pattanásos bőr: bosszantanak, borsot törnek az orrod alá.

bordó (szín)

- Unalmasnak tartod magad, pedig szórakoztató szeretnél lenni.

Boríték

Az üzenetet önmagától kapja, de nehéz megértenie. Először el kell döntenie, igazán őszinte akar-e lenni saját magával, és csak ezután bontsa fel. Tartalma értékes, de ritkán kellemes.

borogatás

- Hiányérzet, társtalanság-érzés.

boróka

Régi magyarázat: vége a szomorúságnak (hát még a boróka pálinkától :) )

borosta

Szexuális szimbólum; fáradtság.

borostyán

- Rugalmatlanság, türelmetlenség; dédelgetett és téves emlékek.

borotva

villanyborotva is - Női álomban: agresszivitás, uralkodni vágyás, kisajátítási törekvés. Hidegség. Valakit az igádba akarsz hajtani. Férfiálomban: fenyegetettség, megbántottság, veszélyérzés vagy súlyos önvád. Borotválkozás közben megvágod magad: bűntudat, lelkiismeretfurdalás. Borotválatlanak lenni: szégyenkezés. Bajuszt leborotválni: úgy érzed, hiába udvarolsz. Szakállt leborotválni: rossz szexuális kapcsolat. Ha álmodban leborotválod a szakállad és utána egy ismeretlen arcot látsz a tükörben: nagyon unod a partneredet és ő nem bíztat sok j óval.

Borotválkozás

Férfiaknak: vágyát valóban csak erőfeszítésekkel érheti el, a kisebb kellemetlenségek elkerülhetetlenek. Nőknek: elégedetlenség önmagával vagy partnerével (attól függően, kit borotvál).

bors

- Sürgés-forgás; annyi apró szabályt állítasz fel magadnak és másnak, amelyet képtelenség betartani.

Borsó

Ha szereti, békés időszak következik, elkerülik a gondok (de a kellemes izgalmak is).

börtön

Lelki zűrzavar. Magad sem tudod mi bajod.

börtönőr

Önállótlanság, várod hogy helyetted döntsenek.

borzalmasat álmodni

- Próbálj visszaemlékezni valami részletre az álmodból és keresd ott És örülj, hogy felébredtél!

Bőség

Gazdagnak: ne elégedjen meg azzal, amit pénzért megszerezhet. Szegénynek: elégedetlensége tevékenységre serkentse.

Boszorkány

Mágikus erő, misztikus fenyegetés. Többnyire romboló vonásai vannak előtérben, az ész elveszejtője, a primitív ösztönök felkeltője. Ha jó kedvében van, segíthet másoknak. Férfiaknak külső, nőknek belső veszélyt jelez. A nőiség gonosz oldala. Néha: félelem a nőktől.

boszorkány, banya

Általában: egy valóban nálad idősebb személyt jelképez, akitől tartasz, félsz, valamilyen lelki gyötrelmet okoz neked vagy vele kapcsolatban kellemetlen emlékeid vannak. Női álomban: általában az anyós jelképe. Férfiálomban: megszerelmesedés.

bot

- Szigorúság. Ha ráutalódsz, nem tudsz nélküle haladni vagy állni: nők álmában: gyámoltalanság; a szenvedéshez való vonzódás; szeretsz ügyetlenségeddel másokat felbosszantani, férfiálomban: gyengeség, amelyet szégyellsz.

Botladozni

Képességeit meghaladó feladatok körvonalazódnak Ön előtt. Ismerje be, ha valami túl nehéz, kerülje el.

boy

Szeretnél valamihez fizetség nélkül hozzájutni, és ehhez cselt eszeltél ki.

bronz

- Hátrányos helyzet.

Buborék

A felületesség veszélyeire figyelmeztet.

búcsúban lenni

Vidámság; Érdeklődés; barátságos természet.

Búcsúzás

Valaminek vége van, valami elkezdődik. Egy új életszakasz áll Ön előtt. Csak a legszükségesebb terheket vigye magával.

Búcsúzni

A búcsú valódi, csak az lehet szimbólum alakban, akitől, amitől búcsúzunk. Ha a kapcsolat, érték idejét múlta, az új Találkozás lehetőségét ígéri.

büfé

Feledékenység, kapkodás.

Bujkál

Forduljon meg! Nézze meg üldözőjét! Így már nem is lesz olyan ijesztő.

bukfencezni

Megunt partnerkapcsolat, melyet nem vagy képes megszakítani, pedig az már terhedre van.

bulgária

Vidáman végzett munka, kedvtelés. Kertészkedés.

Bűn

Ez ébren erénynek tűnhet, de tudja álmában, hogy megszenved érte.

bunda

Minél selymesebb és puhább, annál nagyobb könnyelműség, pénzköltés. Férfiálomban: bohém életmód. Női álomban: jószívűség, könnyedség és felelőtlenség.

Bűnözés

Stekel: a neurotikus ember (egy egyházatya szerint a becsületes) csak álmodja azt, amit a bátor (gátlástalan) meg is valósít. A felhalmozódott agresszió fenyegetővé válhat.

Büntetés

1. Félelem a társadalomellenes, az erkölcstől eltérő, a mások lerombolására irányuló ösztönöktől. Önből rossz bűnöző lenne, maradjon meg a törvény és az erkölcs által kijelölt úton. Ne legyen azonban se bíró, se ítéletvégrehajtó. 2. Bűntudat. Valószínűleg rászolgált, de már megbűnhődhetett. Ha meg tudja keresni valódi okát (és ebben álma is segíthet), feloldozást adhat önmagának.

burgonya

egyszerűsítésre hajló, de egészséges gondolkodásmód.

Burok

Akár máson van, akár Önön, gátolja kapcsolatukat. Tépje szét, lépjen ki e védettségből.

butik

- Magánéleti zűr, amin nehezen leszel úrrá.

bútor

- Régi bútorokkal telezsúfolt szoba: nem igazodsz ki a körülményeidben, bizonytalan vagy, gyermeki félelmeid újraélednek. Modern bútor: szűkösség, gond.

bútorhuzat

Kapcsolatkeresés, bizonytalanság; széthúzás a családban.

búvár

- Nem tudsz kiismerni valakit, gyanakszol.

bűvész

Sikertelenségérzés, keserűség. Úgy gondolod, hogy becsapnak, pedig csak az önbizalmad kevés.

búza

- Búzamező: teljesült kívánság. Learatott búza, szétszóródva a földön: többre számítottál, mint amit kerestél.

buzogány

- Alkotókedv, tettvágy; cél, amelyet túl hamar akarsz elérni.

cápa

- Általában rossz partnerkapcsolat. Női álomban: harag, irigység, rosszindulat. Férfiálomban: zsörtölődő, rideg feleség vagy partner. Döglött cápa: szabadulni akarsz valakitől, de tartasz a haragjától. Nők álmában a döglött cápa jelent olyan barátnőt, aki ha akar, tud kellemetlenséget okozni, ezért alárendelt helyzetben vagy vele szemben.

cár

- Családi perpatvar, hatalmaskodó, kíváncsi hozzátartozó.

Cédrus

Gondolat (néha kapcsolat), amelyre érdemes figyelni.

Cédula

Figyeljen az apró jelzésekre, amelyek egy kötelességére utalnak. Tartalmát külön elemezze.

cégtábla

- Társasághiány; gátlás; nem tudod felhívni magadra a figyelmet, bár érdemes vagy arra.

cékla

- Nyakas szerető; civódás; szerelmi presztízsharc.

Cél

Lehet tudatos, elfogadott, amelynek elérése akadályba ütközik. (Meg kell keresni, mi ez az akadály.) Ha nem tudjuk felderíteni, mi is a valódi célunk, feszültséget kelt.

cella

-Kimerültség. Olyan programjaid voltak, amiken nem szívesen vettél részt.

celofán

- Beavatottnak érzed magad, úgy gondolod, sokat tudsz

céltábla

-Tévedés, melléfogás; nem játszod jól a szerepedet.

cement

Megoldhatatlan feladat.

centiméter

- Időhiány.

centrifuga

- Időhiány.

cenzor

- Olyan normákat erőltetsz magadra, amelyekkel nem értesz egyet.

cérna

- Szakítás, amely fájdalmat okoz. Idős ember álmában fehér cérna: messzire került gyerek jele. Gyermekálomban a fehér cérna: érzelmi elhanyagoltság. Piros cérna: szerelmi bánat. Fekete cérna: gyász, elszakadás.

cérnakesztyű

- Darázsfészekbe nyúlsz. Régi feljegyzés.

cérnaspulni

- Szomorú változás; egy folyamat megszakadása

ceruza

-Alkotókedv, jó kezdeményezés. Színes ceruza: megszabadulsz egy unalmas tevékenységtől, ügyesen intézed dolgaid.

ceruzahegy

-Pontosság, precízen végzett munka. Kitört ceruzahegy: kis munkahelyi kudarc, amit érdemtelenül szenvedsz el.

ceruzahegyező

- Nők álmában: ügyeskedés, férfiálomban: kudarc.

cet (bálna)

- Magabiztosság, jó fellépés, értelmes bátorság. Jól tudod képviselni a saját érdekeidet. Cethal, ha lenyel: magadban keresed a hibát; amiért egy elképzelésed nem valósulhatott meg, holott egyéb, rajtad kívülálló körülmények hiúsították meg tervedet.

cigány

- Általában szerencse. Cigányprímás: nyereség.

cigaretta

Érdekes, hogy dohányzó ember álmában szinte soha nem fordul elő, de ha mégis valószínűleg le fogsz szokni róla. Ha felhagytál a dohányzással és cigarettáról álmodsz: az elhatározásod erős. Nem dohányzó ember álmában a cigi: kielégítetlenség.

ciklon

- Nagy meglepetés; merőben új érzelmek.

cilinder

- Önbizalomhiány; gyengeség, amelyet palástolni igyekszel.

Cím

(pl. borítékon). Figyelmeztet, hogy valaki fontos számunkra, de ezt nem tudjuk elfogadni. Utalhat egy életcélra is.

címer

- Nagyképűsködés, fellengzősség. Címert látni valakinek a homlokán: túlbecsülöd az illetőt; elfogult, netán alázatos vagy. Lelkiismereted nyugtalan. Krúdy

címerállat

- Gőg; mások lekezelése.

címtábla

Ha saját neved áll rajta: elkerülhettél volna valami kellemetlenséget, ha jobban figyelsz. Ha más nevét látod: fogékonyság; szívesen tanulsz másoktól.

cintányér

- Elfásultság, beletörődés; uralkodnak rajtad.

Cipész

Nőnek alkalmazkodó szexuális partnert ígér, férfiaknak egy nő türelmét.

cipő

- Utazás. Rossz cipó: kedved ellen való mozgás, hiábavaló út. Kerner szerint: cipő, amely nem a lábunkra van szabva: jelent kedvünk ellen való utazást. Krúdy Gyula: Álmoskönyv. Cipőből inni: kivagyiság; hencegés; különös szokások. Cipót tisztítani: rajongás. Cipó, ami olyan nehéz, hogy nem tudod benne felemelni a lábad: olyan helyre kell menned, ahová nagyon nem szívesen mész. Férfiálomban női cipő: minél csinosabb, annál alárendeltebb vagy egy kapcsolatban. Szakadt, rongyos cipő: nem szereted a partnerod, magad sem érted, miért ragaszkodsz hozzá, méghozzá szenvedélyesen.

Ciprus

A búcsú szépsége, az elválásban rejlő találkozás lehetősége.

cirkusz

- Felnőtt ember álmában: alakoskodás, hidegfejűség; megjátszott segítőszándék; tetszelgés. Nagyon gyakran álmodnak cirkuszról azok, akik előszeretettel tüntetik fel magukat jóságos, áldozatkész személyeknek, mások csip-csup ügyeivel, bajaival foglalják el magukat, nemegyszer felnagyítják azokat, közvetlen környezetükkel szemben azonban kemények, türelmetlenek, könnyen rendeznek jelenetet. Cirkuszsátor, ami belül üres: lelepleződés; átlátnak rajtad. Gyermekálomban a cirkusz: egészséges szereplési vágy; ami kiéletlen.

cirkuszi mutatvány

Túl akarsz járni mások eszén: fölöslegesen bonyodalmat okozol. Egyenességgel többre mész!

citrom

- Visszautasítás.

Cölöp

A világ ingoványos, de Önnek lesz egy biztos pontja, ahová felépítheti életét, jövőjét.

colstock

- Nők álmában: kíméletlen elszámoltatás. Férfiak álmában: feszengés különböző butaságok miatt.

Comb

Életöröm, kielégülés.

cukor

- Elszántad magad valamire, amit véghez is viszel. Szétszórt kockacukor: akadályozzák terveid valóra váltását.

cukorka

- Szerény tervezgetés. Többre is képes vagy.

cukrászda

Közeli barátod mulasztott veled szemben, elfeledkezett valamiről, amit fontosnak tartasz.

cumi

- Nagy titokban olyasmit csinálsz, amiért restelled magad.

Csábítás

A tiltott gyümölcs édesebb, de könnyebben elrontja tőle a gyomrát. Ha nem hizlal, nem nagyon erkölcstelen vagy büntetendő, engedjen neki.

csákány

- Rosszkedvűen végzett munka.

család

- Szerencse ér.

csalán

- Jó értelemben vett hiúság, egészséges törekvések.

Csalni

Félelem a veszteségtől, a nyílt küzdelem kerülése. Kis sikerek, végső vesztés. Az örömöt a félelem árnyékolja.

Csalódás

Tudhatta, hogy hamis, mégis bízni akart benne. Tanulhatna belőle, de erre kicsi az esély.

Csalogány

Öröm, boldogság, vigasz a szenvedésben. Jó híreket kap (vagy elmarad egy várt rossz hír). Ha régóta halaszt valamit, most fogjon hozzá.

csap

- Malackodás. Olyan csap, ami alatt nincs felfogóedény és a földre folyik belőle a víz: könnyelmű költekezés.

csapágy

- Tehetetlennek érzed magad, nem tudsz megbirkózni egy tényleg nagyon nehéz feladattal.

Csapat

A magányos küzdelem lehet hősies, de nem bíztat sikerrel. Figyeljen azokra, akikkel szívesen lenne egy csapatban.

csapda

- Túlzottan is vigyázol arra, hogy ne kövess el hibát; többre vagy képes, mint amennyit vállalsz.

csapóajtó

- Felelőtlenül belemész valami kapcsolatba.

csapos

- Nem sajnálod a pénzt, ha jó kedved van.

csarnok

- Megtorpansz egy ügy kezdetén; feladod elhatározásod. Vásárcsarnok: jó kedély; értelmes de nem túl messze mutató célok; nagy elhatározás.

csasztuska

-Akkor is örülsz az életnek, ha rossz sorod van. Feljegyzés 1951-ből.

Csata

Indulatai feltorlódtak, ez veszélyes. Keressen olyan küzdőteret, ahol nem tehet kárt se magában, se partnerében. Erejét kipróbálhatja játékos küzdelemben, diadalát együtt ünnepelheti versenytársával.

csatorna

-Rossz lelkiismeret. Csatornából előmászó állatok: titkolni akarod a múltat. Ha ember vagy emberek jönnek elő a csatornából: félsz, hogy könnyelműen kifecsegett titkodat többen is megtudják. Csatornában eltévedni: csak nagyon áldozatosan tudsz rendet tartani a környezetedben, a kapcsolataidban. Csatornába beleesni: ismerőseid vagy barátaid miattad összekülönböznek.

csavar

- Rendszeretet.

Csecsemő

1. Vágy a gondtalanság, a védettség iránt. A jelen iránti tiltakozás, a jövő reménytelenségének elővételezése. Ez a vágy nem teljesülhet, sőt, könnyen szellemi képességeinek, önállóságának csökkenéséhez vezethet. Ön már felnőtt (?), ne meneküljön ábrándokba! 2. Vágy a szeretet kiélése iránt (legyen valaki, akit feltétel nélkül szeretni lehet). Szaporodásra alkalmas korban és helyzetben erre a csecsemő nagyon megfelelő. Pótlásként kényeztetheti partnerét, tarthat háziállatot. 3. Valami új született Önben. Tudatosan, szeretettel óvja. Ami új, még gyenge, vigyázzon rá. Cayce: valami új születik (gondolat, kapcsolat).

csecsemő, kisbaba

Szomorúság, kiszolgáltatott helyzet. Várandós álmában: félelem a szüléstől. Fiatal lány álmában, akinek még nincs gyermeke: tudat alatti vágyakozás a gyermekre. Idegen csecsemőt találni: egy régen elkövetett hibád emléke: Csecsemő, ha beszél: intelem, amit nem veszel komolyan. Világító csecsemő: régi, nagyon szomorú emlék; jóvátehetetlen mulasztás.

Csekk

Ez csak egy papírszelet, egy ígéret – a boldogságnak csak látszata.

Cselekvés

Minden álombeli cselekvés lelki változásra utal (vagy e változással kapcsolatos igényre). Többnyire megmutatja, mi és merre fog változni.

cselló

Érzékenység. Férfiálomban: plátói szerelem, rajongás; nők álmában: kifinomultság.

csempe

- Ha szépen rakott: pontatlanság. Törött, repedezett csempe: hiábavaló igyekezet.

csempészni

- Úgy érzed, hogy megkárosítottak; megbántál egy ajándékozást.

Csend

Ritkán emlékezünk az álombeli csendre. A jónak érzett csend kielégültséget, biztonságot mutat. A feszültséggel átélt csend tehetetlenséget, bizonytalanságot jelez.

csendélet

- Önként vállalt magány. L. még: festmény.

Csengő

A figyelmét akarja felhívni valamire, talán egy veszélyre figyelmezteti, vagy egy fontos látogató érkezésére. Mi lehet az, amiről nem szabadna megfeledkeznie, mégis állandóan kimegy a fejéből? Valami váratlan esemény következik be életében.

cséplőgép

-Tekintély, amelynek megszerzéséért sokat tűrtél.

Csepp

(folyadék). Az élet tengerének részecskéje, a megismerés lehetősége. Óvni kell, hogy tovább éljen a remény. Elégedjen meg ízelítőnyi élvezettel.

Cseppkő

A türelmes, kitartó munka csodálatos eredményekhez vezethet.

cserebogár

- Hírt, levelet, üzenetet vársz.

cserépedény

- Üzleti vállalkozás, eredményesség.

Cseresznye

Virága a tisztaság, gyümölcse az érzéki bűn (az asszonyiság) szimbóluma. A Paradicsomban Lucifer tévedésből kínálhatott almát. Az alma a tudás, a cseresznye a bűn, ám néha nagyon jó ízű. Férfiaknál az érzelmek, a szerelmi vágy felduzzadását jelzi. Nőnél a saját nőiségéhez, testéhez való viszonyt.

csésze

- Kellemes esemény, öröm.

csiga

- Türelmetlenség. Csigát enni: ha jólesik flört; ha utálkozva eszed: nem kívánt testi kapcsolat.

csigalépcső

Zavarodottság, félelem, Csigalépcső ha a semmibe vezet: Képtelen vagy a célod elérésére, valami mindig meggátol.

Csiklandozni

Leplezett agressziója is sértheti barátját, így ne csodálkozzon, ha eltávolodik Öntől. Humorérzéke kegyetlen, ezért tartogassa ritka alkalmakra és ellenségeinek.

csikó

- Álmaid nem válhatnak valóra. L. még: ló.

Csíkos

A változás lehetősége.

csillag

- Női álomban: elhamarkodott ítélet, rossz döntés. Férfiálomban: munkahelyi siker, elismerés. Csillagos ég: felfoghatatlan a számodra egy hozzád közelálló személy viselkedése, nem találsz magyarázatot a megnyilvánulásaira. Hullócsillag: még helyre tudsz hozni valamit, amit kellemetlennek tartottál, és ami elmúlni látszik; esetleg felhagysz valami rossz szokással. Csillagos homlokú állat: gyengédség. Esti csillag: reménység, szeretet. Krúdy

csillagszóró

Családi zűr

csillár

-Túlértékelt felismerés; nagyobb jelentőséget tulajdonítasz ötletednek, mint amit megér. Női álomban: féltékenység egy barátnőre, versengés. Férfiálomban: hiúság, keménység.

Csimpánz

Az önkritika segítheti, ha humorral párosul. „Állati” ösztöneinknek is kereshetünk kultúrált kielégítési módot.

csipke

- Ügyesen megoldott feladat; célirányos viselkedés.

csipkebokor

- Erő, szilárdság. Égő csipkebokor: közösségért végzett munka, tevékenység.

Csipkerózsika

(Évszázados álomból fiatalon és szerelemre ébred.) Nőnél: elégedetlenség eddigi életével, vágy egy új, egy szerelmesebb iránt. Ne felejtse, az a sok év nem múlt el nyomtalanul – Ön bölcsebb is lett. Ne várjon túl sokáig, mert saját nagyanyja lesz. Ön még hány évi várakozást engedhet meg magának? Férfinél: sejtelem, hogy egy gyönyörű szűzlány pont rájuk vár. Ha mégse tudják felébreszteni (benne a nőiséget), talán rosszkor érkezett, még várni kellett volna néhány évtizedet.

Csípő

Női: termékenységre utal. Férfi: teljesítményt ígér.

Csípős

(íz). Hangsúlyozza az álom tartalmával kapcsolatos félelmeit.

Csíra

Egy érzelem, egy gondolat kibomlásának lehetősége.

csiríz

- L. Ragasztó.

csirke

élő: megtalálsz egy elveszettnek hitt dolgot. Levágott bontott csirke: utálattal, dühvel végzett munka; úgy érzed sokat teszel másokért és ezért haragszol, dühöngsz; látványos és nemegyszer kéretlen áldozatot hozol, hogy aztán sajnálhasd magad.

csizma

- Járás-kelés, komissiózás. Férfiálomban: elegáns női csizma: alárendelt helyzetbe kerültél, kitolnak veled. Női álomban: nehéz férficsizma: kiprovokálod, hogy bántsanak, szeretsz szenvedni.

cső

- Huncut gondolatok, eleven természet.

csobbanást

hallani - Gyógyulás; megkönnyebbülés.

Csoda

Az álom a csodák birodalma, ahol nincs lehetetlen. A csodákat itt is külső hatalomtól várjuk, forrásuk mégis bennünk van. Merjen tenni is valamit egy csodáért.

Csodálat

Ha jó példaképet választ, megtalálja a helyes utat.

csók

- Általában önmagáért beszélő álom, de ha valaki olyat csókolsz meg álmodban, akit ébren eszedbe sem jutna: kutass az álombéli megcsókolt ismeretségi körében, még inkább a közös ismerősök között, megtalálod, akihez vonzódsz.

csokoládé

Pénz, anyagiasság. Csokoládét enni: kicsinyesség, fukarság. Ez alól kivételt képez, ha fogyókúrázó álmodik csokoládéról, ebben az esetben egyszerű vágyakozás.

csokor

- Rendezgetés az érzelmeidben. Csokrot kötni: emlékeidet a pillanatnyi hangulatodnak rendeled alá, ugyanazt a személyt vagy eseményt a múltadban hol így, hol úgy értékeled.

csomag

- Csomagot kapni: valamit elmulasztottál, elfelejtettél. Csomag, amit félsz kibontani: nem mersz szembenézni az igazsággal, ragaszkodsz a tévedésedhez.

csomagolni

- Ruhaneműt: szerelmi bánat. Bútort csomagolni: egy régi megszégyenülés emléke.

Csomó

Nehéz feladat. Ha nem tudja kioldani, megoldani, nem léphet tovább, nem tűzhet ki új célokat. Konfliktusai súlyosbodnak. Ha kioldja: Vigyázzon, nehogy újabbat kössön. Ha átvágja: látszatmegoldás felé közeledik. Ha megköti: közeledő kapcsolatot is jelezhet.

csónak

-Férfiálomban: nő, akivel szemben tiszteletet és barátságot kellene érezned, ehelyett Te egészen másképp méregeted. Női álomban: partneroddal szemben a barátnődet részesíted előnyben; őt avatod be titkos dolgaidba; kibeszélsz, kigúnyolsz valakit, aki vonzódik hozzád.

Csönd

1. Lehet a nyugalom csöndje, az erőgyűjtésé. Jegyezze meg ezt a helyzetet, hogy szükség esetén felidézhesse. 2. A tehetetlenség csöndje. Hangot kell adni indulatainak, különben érzelmi bénulás fenyegeti.

Csonka

Félelem attól, hogy elveszít valamit, ami Önhöz tartozik, vagy talán már el is veszítette, és most kevesebbet ér, mint mások. Minden út előre viheti, csak az önsajnálat nem.

csont

- Anyagi gond.

csontváz

- Nem látod a lényeget, felületes vagy. Ruhába öltözött csontváz: pontatlan emlékezet; bedőlsz valakinek, nem veszel észre egy alapvető jellemvonást; félrevezethetőség.

csőrepedés

- Nincs módod kedved szerint szórakozni, élni.

csősz

Egy ártalmatlannak tűnő megjegyzéssel megbántanak, az elevenedre tapintanak.

csótány

Felgyülemlett tennivaló, halogatott munka; esetleg rossz véleménnyel vagy magadról.

Csúcs

Erőfeszítés egy fontos cél eléréséért. Ha eléri: eredményes lesz. Ha csak szemléli: még sok tennivalója van.

csuklya

-Figyelmetlenség, mulasztás.

csülök

- Elégedetlen vagy a külsőddel.

Csúnya

Nem kell, elutasítja (azt, amit jelez). Többnyire nem személyre, hanem tulajdonságra vonatkozik, amely kapcsolatban áll az álmodó karakterével. Mi az, amit elutasít saját magában?

csúszda

Célkitűzés. Egyenes csúszda: jó úton haladsz. Minél gyorsabban csúszol annál könnyebben elérded. Azonban ha már félelmetesen meredek, szinte zuhansz: elbizonytalanodtál, félelmek a dolog kimenetelével kapcsolatban. Kanyargós csúszda:  olyan akadályok amelyeket te magad képzel az elméddel. Csúszda elágazással: döntésképtelenség egy helyzetben.

csúszós út

- Veszélyérzet; nem szabsz határt magadnak, elragadtattad magad egy barátoddal szemben.

Dadogás

Az indulatok fojtogatják, a lényeges mondatot nem képes kimondani. Ez nagy baj, mert elfelejti a mondatot és csak az indulat marad.

Dagály

Az életenergia felduzzadása. Termékenyítő lehet, de ha óvatlan, elsodorhatja lába alól a talajt.

daganat

- Ha rajtad nő: titkot kell tartanod, és ez igencsak a terhedre van. Szobafalon nőtt daganat: feszült légkör, munkahelyi intrika, kellemetlen szomszéd.

dagasztani

- Csapnivaló hangulat.

dajka

- Panaszkodási hajlam; a felelősség elutasítása.

dal

- Érdekes és jó hír.

dalosmadár

Megbízhatatlan forrásból jött hír, jelentéktelen pletykálkodás.

dánia

Komoly kiegyensúlyozott természet.

dara

- Szűkösködés; pénzhiány.

darálni

- Nehéz és unalmas munka vár rád.

daráló

- Nem kívánt vendégek, akik háztartási munkát jelentenek.

darázs

- Nem azon töltöd ki a dühödet, aki felbosszantott; indulatos, ingerült vagy, olyan megjegyzéseket teszel, amik feleslegesek.

darázscsípés

- Sértettség; dühbe gurultál valami apróság miatt; eltúlzott sérelmek.

Dárda

Férfiaknak a saját férfiasságukat ígéri, nőknek a másét. Remény.

daru

madár-Sikerül kivonnod magad egy körülötted kialakuló ramazuriből.

Datolya

Szerelmi örömöket ígér. Idősebbeknek az emlékek édességét ajánlja.

Dátum

Mi történt akkor Önnel?  Ha jövőbeli, akkor mi várható?

December

Egy életszakasz vége. Egy új szakasz lehetősége. Ha a régin bánkódik, elmulasztja az újat.

defekt

- Tekintélyeden esett csorba.

Dej á vu

Egy hely, kép megpillantásakor azt érezzük: Mintha már láttam volna. Előfordul, hogy csak az álomban látott képet (pl. helyet) később ébren is megpillantjuk. Sokan ezt a jósló álmok egy fajtájának tartják, mások csupán azon vágy következményének vélik, hogy szeretnénk kapcsolatot teremteni álomvilágunk és a bekövetkező valóságos események között (a valóságban nem ugyanazt pillantjuk meg).

dekoráció

Tanácsteremben, hivatali helyiségben: gondterhes napok, családi zűr. Munkahelyi dekoráció a lakásodban: nehéz szívvel mész haza, nem érzed jól magad otthon. Régi idők dekorációja: hirtelen és meggondolatlanul kimondott őszinte vélemény; jogos, de tapintatlan kritika.

Dél

(idő). Életének delelője, az érett felnőttkor. Utalhat emlékre vagy célkitűzésre (életkortól függően).

Délelőtt

Az eredményes munka ideje. Az érett fiatalság, a teljesítőképesség.

delfin

- Igaz, jó barát; szenvedélyes szerelmed lassan igaz szeretetté, ragaszkodássá alakul. Delfin-show: úgy gondolod, baráti körödben mindenki jobb helyzetben van, mint Te. USA

Délután

A pihenés ideje, az örömöké. Ha a környezete is megfelelő erre.

denevér

- Egy egészen átlagos eseményt rendkívülinek tartasz. Túlzott jelentőséget tulajdonítasz egy megjegyzésnek vagy akár egy bóknak. Denevér, ami a hajadba kapaszkodik: átveszed mások véleményét; gondolkozz a saját fejeddel. Falra, ajtóra szegezett denevér: szeretsz megszólni másokat; gyakran teszel gúnyos megjegyzéseket másokról a hátuk mögött.

Derék

(testtáj). Egy választási helyzet, gyakran az önértékeléssel kapcsolatos.

Derült

(ég). Bíztató jövő, bizakodás a lehetőségekben.

desodor

- Meggondolatlan ígéret; olyan programot csinálsz, amihez nincs kedved.

deszka

- Szerencsés véletlen. Bedeszkázott ablak: kielégítetlen kíváncsiság.

detektív

- Döntésképtelenség, nem tudsz választani két út között; nem igazodsz ki saját magadon.

dézsa

- Nagyvonalú, de be nem váltott ígéret.

dia

- Váratlanul felismersz olyan összefüggéseket, amelyek korábban rejtélyesnek tűntek.

Diák

Ön is tanulhat valamit. Szüksége van rá. Ha fiatal, már; ha idős, még.

Dicsfény

Túlértékeli magát vagy mást. Hallgasson az őszinte véleményekre.

Dicsőség

Másoktól származik, de magának kell kiérdemelnie. Még álmában se ünnepelje sokáig magát.

díj

- L. Kitüntetés.

dinnye

Vágy a teljesség után. Meglékelt dinnye: beleszólnak a dolgaidba és ezt rosszul tűröd.

dió

- Jó szervezőkészség, előrelátás. Dióbél: megoldasz, alkotsz, létrehozol valamit. Dióhéj: feladat. Nők álmában: terhesség; férfiálomban: nyugalom utáni vágy; fáradtság. Aranydió: kisajátítása valakinek; anyák álmában: nemcsak az első, hanem az egyetlen akarsz lenni gyermeked érzelmeiben.

diploma

- Régi, elsárgult diploma: több tiszteletre vágysz; friss diploma: hozzáértés nélkül fogsz valamihez. Elveszett diploma: merész, nem egészen korrekt terveket szövögetsz. Diplomamunkát írni: valamit elfelejtettél.

dísz

Ünnepi asztalt díszíteni: magányosság. Karácsonyfadísz: ha nem karácsonyfán van: hiába vársz valakit.

díszlet (színházi)

- Látogatód érkezik, méghozzá rosszkor.

disznó

- Mértéktartás. Ha disznó fekszik ágyadba: magadra erőltetett prüdéria.

disznóól

- Kényeskedés, finnyásság.

díszőrség

Hódítás, titkos szerelmi kapcsolat, amivel szeretnél eldicsekedni: félrelépés, amellyel-úgy érzed-értéked növekedett.

díszszemle

- Erődön felül kell teljesítened.

dísztávirat

- Félreértés, hiba. Rosszul feljegyzett telefonszám.

divatbemutató

- Elégedetlenség, nyafogás.

Divatos

El akarja vonni a figyelmet valami hibáról, tévútról.  

dob

- Utólag értesültél valamiről, amit bizony jó lett volna már korábban tudnod; amit különben sejtettél. Bőrdob: titkos üzenet; bádogdob: hatással vagy másokra.

doboz

- Titok. Doboz, amit nem tudsz kinyitni: nem szívesen gondolsz egy dologra, amin pedig jó lenne törnöd a fejed; elhessegetsz magadtól egy kényelmetlen emléket. Ha kinyitsz egy dobozt, és abban gyöngy vagy ékszer van: meggondolatlanul szomorúságot okozol.

Dög

(állattetem). Egy ösztönkésztetés kielégítése nem sikerülhet. Ne bánkódjon.

dohány

- Kis nyereség; váratlan pénz.

dolgozni

- Rossz álom. Olyan munkát végezni, amit különben nem csinálsz: unalmas napok. Építkezésen dolgozni: terveid csak lassan valósulnak meg. Idegenek között, idegen környezetben dolgozni: bizonytalanság, bátortalanság.

dollár

- Elismerés. Lásd még: PÉNZ

Dől 

Egyensúlyát veszítheti, ha nem áll biztos talajon.

dóm

Templomot látni: minél nagyobb, díszesebb: annál nagyobb önbizalomhiány; Templomban prédikációt hallani: keresed a helyes megoldást.

domb

- Úgy érzed, hibát követtél el; elfordulnak tőled.

dominó

- Mulatság, tánc, szórakozás. Embernagyságú dominó: szeretnél valakit elcsábítani. Elefántcsontból készült dominó: szerelmes gondolatokat szövögetsz. Álarcosbálban dominónak öltözött ember: tiltott szerelem, munkahelyi kaland.

dongó

- Bosszúság, pletyka.

Dörgés

Ez a villám már nem csapott Önbe, de újak jöhetnek. Ideje lenne biztos fedezéket keresni.

Dörzsölni

A feszültség erőfeszítésre ösztönzi. Lehet, hogy nem jelenik meg a segítő szellem.

drágakő

-Olyan társaságba akarsz kerülni, ahova nem szívesen fogadnak be; olyanok barátságát keresed, akik nem viszonozzák az érdeklődésedet.

drapp

szín - Nehéz beilleszkedned.

drazsé

- Kicsinyesség, takarékosság.

drót

-Egy barátod elfordul tőled. Drótkerítés: ha Te vagy drótkerítés mögött. megcsaltak, kijátszottak. Ha mást látsz drótkerítés mögött: Te csaltál, tisztességtelen eszközöket használtál célod eléréséért.

drótkefe

- Bántás, tapintatlanság.

drótkötélpálya

Levertség, félelem, szorongás. Ha különös veszélyérzetet kelt, kileng, megbillen: hódításaid mögött nincs igazi érzelem; bizonytalan testi vágyak. Ha a vontató kötél, tartókötél szakadozik, vagy elszakad: szerelmi kapcsolataidban gyerekes indulataid vannak.

duda

- Versengés. Skót dudás. kaland, új ismeretség.

dugó

-Jutalomra, dicséretre számítottál, amit nem kaptál meg. Több dugó: más kapta az elismerést, amit Te érdemeltél volna.

dugóhúzó

- Jó emberismerőnek hiszed magad; könnyen ítélkezel.

dugvány

- Elvesztesz valamit, nem nagy értékű dolgot.

dulakodás

- Hűtlenség.

duna

- Ha megáradt, zavaros: családi perpatvar.

dunyha

Újdonság utáni vágy. Dunyhahuzat: arra számítasz, hogy új ismeretséget fogsz kötni, ami majd egy kicsit feldob.

dzsungel

- Nem igazodsz ki a környezetedben; nem tudod elhinni, hogy mások olyanok, amilyenek; művi bonyodalmakat okozol, csak azért, mert utálod az egyszerűséget.

E betű

A szabadság iránti ösztönös vágy. Férfi álmában: partner-kapcsolatában a nőiség keresése.

ebéd

- anyagi gond.

ecet

- Nem jó szívvel adott ajándék.

ecset

- Szándéktalanul kárt okozol. Falfestő, korongecset: hibáztál és titokban akarod tartani.

edény

- Kellemes időtöltés, szellemi bevétel.

Edzeni

(testet). Nem elég, hogy csak álomban teszi (bár jó, hogy elégedetlen). Nem elég, hogy csak a testét edzi.

edző

- Baráti segítségre szorulsz.

egér

- Önbizalomhiány, kishitűség. Fehér egér: nem tudod megvédeni magad. Rosszul képviseled a saját érdekeidet.

egérfogó

Úgy érzed, hogy nincsenek kihasználva a képességeid, különb feladatokat is képes lennél megoldani.

Egészség

Többnyire érzésként jelentkezik. Amilyen az álomban, olyan lesz ébren is. Természetesen többnyire a lelki egészségre utal.

Egybeolvad

(két elem) Egy konfliktus valami új létrejöttével megoldódik.

Egyedüllét

A kísérő érzéstől függően jelentheti a szabadságot vagy az elhagyatottságot.

Egyenes

(vonal, elrendezés). Egyértelműnek tűnik a feladat, a helyzet, a teendő. Akkor miért foglalkoztatja álmában is?

Egyenlet

Az egyoldalúság, a gondolkodás merevségének veszélye. Az emberi kapcsolatokat nem lehet egyenlettel leírni.

egyenruha

- Tekintélyelvűség. Ha rajtad van egyenruha: meghajolsz egy, a tiednél erősebb akarat előtt. Nők álmában az egyenruha: kicsapongás-; férfiálomban. megvesztegethetőség.

egyensúlyozni

- Női álomban: siker. Férfiak álmában: tehertétel.

egyesült államok

-Felszínesség, hencegés.

egyetem

- Gyarlóság; gyermeki kedély. Felvételizők álmában. szükségtelennek tartott tárgyak, témakörök magolása.

Egyforma

(két álomelem). Egy tulajdonságot, érzelmet hangsúlyoz. A véleményalkotás beszűkülésére figyelmeztet: elhanyagolja a különbségeket.

egyiptom

- Költözködés, lakásfelszerelés; felfordulás a háztartásban.

Egyszeregy

Valami elől ki akar térni, a biztonságos sablonokhoz menekül. A kézenfekvő megoldások átmeneti sikereket hozhatnak.

ejtőernyő

- Vidámság, jókedv. Sok ejtőernyős, akik nem érnek földet, hanem lebegnek a levegőben: hiába várt meghívás, látogatás.

Eke

Teste, lelke termékeny lehet, ha engedi, hogy jó szándékú kapcsolatban megtermékenyüljön.

Eladni

Ha felesleges volt, megkönnyebbül. Ha szükséges volt, félelem valaminek a következményétől.

eladó

-Elégedetlenség. Ha az eladó a Te holmidat árulja: nem tudsz és nem is igazán akarsz megszabadulni valakitől.

elágazás

- Vegyes érzelmek, egymásnak ellentmondó gondolatok.

Elájul

Egy fenyegető gondolat. Nem menekülhet előle.

Elakad

(mozgás). Vágyának megvalósítása akadályba ütközik. Ha a feszültséget nem tudja csökkenteni, nehéz napok következnek.

Elalvás

(ezt álmodjuk). Ki akar térni valamilyen (az álomban nyilvánvalóvá vált) feszültség elől.

elásni

- Ládát, amelynek nem ismered a tartalmát: nem szívesen töröd a fejed egy problémán. Szerszámokat elásni: munkaundor.

Elásni valamit

A tudat mélyére rejteni.

Elbír

(pl. terhet). Képes rá, de ügyeljen korlátaira.

elbújni

- Olyan miatt szégyenkezel, ami miatt másnak kellene szégyellnie magát.

Elcsábít

Életével elégedetlen, de nem meri a változtatás felelősségét vállalni. Készen áll arra, hogy elcsábítsák.

elefánt

- Szelíd elefánt: jó barát. Támadó elefánt: bizalmatlanság, gyanakvás. Elefánt ormányán hintázni: női álomban: élénk természet. Férfi álomban: kiábrándultság, rosszkedvűség. Fehér elefánt: hatalmas megkönnyebbülés.

elefántagyar

- Ellenséges indulatok; a saját bátortalanságodért másokra haragszol.

elefántcsont

Dísztárgy: kellemes élmény, jókedvvel végzett munka; intelligens tervek.

Elegáns

Ha nem kíséri kellemetlen érzés: lelki elegancia.

Elégedetlen

Ébren is az lesz. Ez serkentheti nagyobb erőfeszítésre.

Elejt

Eldobja, nem meri vállalni, csak gyáva ezt elismerni.

elektromos vezeték

- Csúnyán összeveszel egy barátoddal, közeli hozzátartozóddal.

Elektromosság

Energia, amellyel rendelkezik, de nem meri munkára fogni. A tétlenség felduzzaszthatja, és akkor irányíthatatlanná válik.

Elesni

Ébren nézzen a lába alá, mert veszélyes helyzetek következnek.

Elfolyik valami

Az idő múlása, pótolhatatlan dolgok fogyása.

Elfutni

1. (és megszabadulni valamitől). A régi dolgoktól most könnyen, lelkiismeret-furdalás nélkül megszabadulhat. Talán ezek a régi dolgok se ragaszkodnak már Önhöz. Ha nem csak az elfutáshoz van ereje, hanem az újrakezdéshez is, gazdagodhat. 2. (de nem tud elmenekülni). Mert nem is akar igazán. Úgy érzi, a régi nélkül sem tudna élni. Egy lehetőség: megáll, bevárja az üldözőjét, verekszik vagy közösül vele, lehet, hogy csak nézik egymást. Minden jobb, mint az értelmetlen menekülés a semmibe. 3.(kellemes). Incselkedés. Nem árt néha visszanézni, nehogy túlfusson.

elgázolni

valakit - Gond, tehertétel, mások helyett végzett munka. Sokat bajlódsz mások problémáival; nem tudsz visszautasítani kéréseket. Ha téged gázol el jármű: kényszerből tett szívesség, kölcsönöztél valamit egy ismerősödnek és nem bízol abban, hogy vissza is kapod a kölcsönt. Nők álmában az elgázoltatás: nem bánnád, ha valaki rámenősebb lenne veled szemben.

Elhagyatottság

Élete kritikus szakaszhoz érkezik. Felelevenednek múltbeli magányosságai, vágyai, hogy tartozzon valakihez, hogy ez a valaki vállalja Önt. Nehéz megküzdeni ezzel az érzéssel, de vizsgálja meg, a korábbi nehézségek nem fejlesztettek-e ki Önben valami értékes tulajdonságot, pl. az önelemzés képességét, önállóságot.

Elhagyni valamit

Szeretne megszabadulni egy kapcsolattól, esetleg egy emléktől, de nincs elég bátorsága hozzá. Ha álmában ez az elvesztés nem okozott túl nagy feszültséget, ébren is könnyen fog menni. Nagyon alaposan fontolja meg, mitől akar megszabadulni, nehogy nélkülözhetetlent kelljen nélkülöznie.

Elhagyták

Vágyait a valóságban sem tudja kielégíteni. Csalódása bizalmatlanná teheti. Lehet, hogy úgy tudja csak megérteni problémáját, ha Ön is elhagy valakit.

Elhomályosodás

(A kép fokozatosan elmosódik.) Az álom nagyon kellemetlennek érzett téma, következtetés felé haladt, és Ön a megszakításnak ezt a kényelmes módját választotta. A feszültségeket ébren is kerülni fogja. Vigyázzon, mert könnyen az alkoholt választhatja (hamis) megoldásként.

Elindul

Végre! Ha nem áll meg, oda is fog érni. Azért jó lenne tisztázni, hová is indult.

Elismervény

Reméli, hogy ez az ügy lezáródott? Sajnos, érzelmi tranzakcióknál nincs egyértelmű befejezés, álmában még sokáig megjelenik.

Eljegyzés

1. Egy valóságos eljegyzés, ez iránti vágy. 2. Egy gondolat melletti elkötelezettség.

Elkésni

Nem is akart idejében odaérni.

ellenőr

- Körmönfontan kivitelezett terv.

Ellenőrizni valamit

Mert bizonytalan benne. Az esze akarja, a szíve ellenáll.

ellenőrzés

- Pontosság, rendben tartott ügyek.

Ellenséges

(pl. állat). Talán csak Ön látja ilyennek, ha jobban megismerné, még barátok is lehetnének. Vannak kibékíthetetlen ellenségek. Reméli, hogy ez az ügy lezáródott? Sajnos, érzelmi tranzakcióknál nincs egyértelmű befejezés, álmában még sokáig megjelenik.

elmosódott

arc - Nem szeretsz valakit, akinek hálával tartozol. Elmosódott alak, alakok: rokonnal, hozzátartozóval szemben táplált ellenséges indulatok; bizonytalan érzelmek.

elmozdult fénykép

- Haragszol arra, akit ábrázol. Ha ismeretlen személy elmozdult fényképét látod: utálsz valakit, akit az illemszabályok szerint szeretned kellene.

Előadás

Fontos dologról szólt. Ha nem emlékszik rá, figyeljen okos emberek tanácsára.

előcsarnok, hall

Ha belépsz oda a bejárat felől: célkitűzés, tervezgetés. Ha elhagyod: terved, célod feladása.

Előkelő

Társadalmi helyzetével elégedetlen. Ez rossz megoldásokra csábíthatja.

Elől levő

Feltűnő helyen levő.) Amit mutatni akarunk másoknak. Lehet, hogy el is hisszük, máskor meg tudjuk, hogy mögötte más rejtőzik.

előszoba

- Külföldi vendég, akinek nem nagyon örülsz.

előzni autóval

- Általában sikertelenség. Nők álmában: rivalizálás. Férfi álomban: féltékenység. Ha az álombeli előzésed nem sikerül: álszerénység, magadra erőltetett viselkedés.

Elrejtőzni

Bűntudat, félelem. Mi elől rejtőzik, mit titkol (maga előtt)?

Elrendezni

Életének egy területén (erre a konkrét tárgy utalhat) rendetlenség, bizonytalanság, feszültség van, amit Ön nehezen visel el. Ha nem csak álmában szánja rá magát a rendteremtésre, képes lesz problémáinak megoldására.

Elrontani

Ön el akarja rontani, el is fogja rontani. Természetesen egy emberi kapcsolatot.

elszámolás

Kapkodás, rendszertelen életmód. Rád olvassák a hibáidat.

Eltakar

(az álomkép egy részét). Valamit titkol maga előtt is. A környező szimbólumokból próbáljon következtetni erre.

eltévedni

- Általában: gyerekes félelmek, bizonytalanság. Épületben eltévedni, ha félelmet, riadalmat kelt: határozatlanság; rendezetlen érzelmek; ha kedvedre van az eltévedés, szívesen keresgélsz: jó kapcsolatteremtési készség; tudni vágyás. Természetben eltévedni: ha szorongással jár: fájdalmas, magányosság; ha vidáman érzed magad eltévedt állapotodban: remete-természet; jól megvagy magadban.

Eltörik valami

Valami befejeződik, talán drámai körülmények között. De a mélyben valami új keletkezik. Ne a veszteségen szomorkodjon, az új kibontakozását segítse.

Eltűnik

Egy alak eltűnése csak akkor jelentős, ha űr maradt utána vagy hiányzik Önnek. Ekkor ennek az embernek vagy tulajdonságnak még fontos szerepe van az Ön élete drámájában. Ragaszkodjon hozzá.

elutasítás

- Kedvetlenség. Lelkesedés nélkül fogsz hozzá valamihez.

Elveszíteni valamit

Minden pótolható, még akkor is, ha úgy érzi, magára maradt. Új helyen keresse, amit elveszített. Ha felesleges volt, szemétdombra vele. Amit elveszített, valószínűleg meg sem szerezte.

Elvetélés

Ha a szülés, születés gondolatával foglakozik, bizonytalanság az anyai vagy apai szerep vállalásával kapcsolatban. Általában: valami terhelő gondolat, kapcsolat megszűnése, fájdalom árán.

ember

- Idegen ember, aki bántani akar: önvád. Sok ismeretlen ember között lenni: ha félsz közöttük: túlbecsülöd magad, ha kellemes a társaságuk: előrelátó természet. embert hátulról látni: rosszindulat, ártó szándék.

ember fejű állat

Szorongás. Azt a személyt jelképezi, akinek az arcát látod az állat testén. Ha üldöz az állat: úgy érzed folyamatosan megaláz, és a lelkedbe tapos az illető. Ha a főnököd vagy tanárod feje van az állaton: értelemszerű, úgy érzed igazságtalanul bánik veled (ami nem kizárt), de lehet, hogy mással sem barátságosabb.

emberevés

- Õrült szerelem, fékevesztett indulatok.

emberrablás

- Zűrzavaros érzelmek.

emelet

-Szerelmi vágyak jelképe. Ha lentről nézel fel emeletre, minél magasabb, annál reménytelenebb szerelem; emeleten fent lenni és lenézni: hódítás; minél magasabbról nézel le, annál nagyobbnak érzed sikered.

emeletes ágy

- Unalmas kapcsolat, megfakult érzelmek. Nem is tudod, hogy a házastársadat vagy az ún. külső kapcsolatodat unod-e jobban. Leszakadó emeletes ágy: lebukás.

Emelkedni

Fejlődést, előmenetelt ígér (ha nem kíséri félelem).

Emelő

Egy fontos feladat megoldásához segítséget kaphat.

Emlékek

Fontos időszakra, jelentős emberekre utalnak, amelyek kapcsolatban vannak jelenlegi konfliktusaival. Tegyen fel kérdéseket, amelyek a múlt és a jelen kapcsolatát tisztázhatják. Ez egy kedves emlék? Mi volt jó akkor, ami ma hiányzik? Mit adtak Önnek ezek az emberek? Nem szereti ezt az emléket? Akik ma körülveszik, kapcsolódhatnak hozzá (pl. hasonlítanak)? Milyen fenyegetést érez?

Emlékezetkiesés

Úgy érzi, valamire emlékezni kellene, de nem sikerül. Valami kellemetlen emlék lappang mögötte, ami most aktuálissá vált.

Emlékezni

Amit ébren elfelejtettünk, el akartunk felejteni, álmunkban felidézhetjük. Becsüljük meg.

emlékkönyv

- Más emlékkönyvébe beleolvasni: kis irigykedés. Üres emlékkönyv: elmulasztott lehetőségek. Teleírt emlékkönyv: visszavágyódás a múltba; kiszínezett emlékek, túlzások.

emlékmü

- L. Kérlelhetetlenség. L. még: SZOBOR.

Engedelmeskedni

Hangulatától függően: szembeszegül valami kényszerítéssel vagy könnyen alkalmazkodik társához.

engedély

- Titkos vágyak, tiltott szerelem.

Enni

Enni jó. Enni kell, mert erőt ad. De csak annyit, amennyit a testünk kíván. Enni kell: ugyanez vonatkozik a szellemi táplálékra, a lélek táplálékára is. Ha gondolkodás vagy más cselekvés helyett eszünk, csak hízni fogunk és magányossá válunk.

epe

- Háziállat betegsége.

eper

- Csókolózás.

erdő

- Becsapnak, de nem veszed észre, azt hiszed, hogy kiváló emberismerő vagy, pedig gyakran tévedsz. Õserdő: nem igazodsz ki valami problémában. Õszi erdő: emlékezés, nosztalgia.

Erény

Szimbólumok révén jelenik meg. Elégedettség és biztonság, ha nem tehetetlenséget takar.

eresz

- Játékos kedv, könnyedség, jó humorérzék.

erkély

- Félreértés, tévedés. Leszakadó erkély, ami rádesik: mulasztásod miatti kellemetlenség. Ha alattad szakad le az erkély: nagyon tévesen ítélsz.

Erő

(álombeli érzés). Képesség az eredményes cselekvésre, önmaga megváltoztatására.

erőd

- Nagy fába vágtad a fejszédet. Játékerőd: sikeresen véghezvitt munka.

Erőfeszítés

Fontos célja eléréséhez még vannak tartalékai, de ha sokáig vár, elenyészhetnek.

erőszak

- Nők álmában: erényeskedés, álszentség. Férfiak álmában: partnered túl engedékenynek bizonyult, attól tartasz, hogy mással is ilyen.

erotikus álom

- Általában önmagáért beszél. Ha olyan személlyel kerülsz erotikus kapcsolatba, aki ébrenlétedkor eszedbe sem jut: jelenti a hozzátartozóját annak, akiről álmodtál.

esernyő

- Tiltakozás egy érzelem, egy vágyódás ellen. Esernyő, amit nem tudsz kinyitni: engedsz vágyaidnak.

esés

- L. ZUHANÁS

esküvő, lakodalom

- Hivatalos Ügy. Leány, vagy nőtlen ember álmában esküvőn lenni: házasságkötési szándék, amit a környezeted előtt titokban tartasz. Házasember álmában az esküvő: veszekedés, szemrehányás.

eső

- Általában könnyelműség. Esőben jóérzéssel sétálni, megázni: szokatlan vágyak, erős szenvedély, ragaszkodás.

esőcsepp

- Kis szomorúság.

esővízet összegyűjteni

Nyereségvágy.

Este

1. Az öregkor, a vele kapcsolatos gondolatok. 2. A pihenés ideje – zavarja valami?

estély

- Nem jutsz el oda, ahová szeretnél menni.

estélyi ruha

- Egyhangú napok; úgy gondolod, partnered nem elég szórakoztató; jobb színben akarod feltüntetni magad, sok eltitkolnivalód van.

eszterga

-Eredményes vállalkozás, jókedvvel végzett munka

Evezés

Sima víztükrön, erőfeszítés nélkül: élete hajója siklik, teljesítőképessége örömöt okoz. Sodrásban, erőfeszítéssel: senki se segíti, de egyedül is eléri célját.

evező

- Segítségnyújtás.

ezüst

- Kiegyensúlyozottság, mértékletesség. Ezüst tál: értékes, hasznos időtöltés; nyíltság, barátságos természet. Ezüst ékszer: arányérzék.

ezüstfenyő

- Egészséges önbizalom, jó teljesítmény.

ezüstpénz

- A megegyezésre való készség jele.

ébredni

- Ha álmodban felébredsz, de továbbra is álmodsz: jószándékú munkád mások miatt kárbavész, nem tudod megvalósítani terveid. Elbizonytalanodtál a saját nézeteid helyességében, kétségekkel küzdesz.

édenkert

- Szerénytelenség.

Édesség

1. Jutalom. Örüljön neki és ismételje azt a cselekvést, amiért jutalmazta magát. 2. Csábítás. A keserű valóság helyett a cukorkát választja. Ne fogadja el a könnyű megoldásokat.

Ég

(tűz). Meleget adhat és pusztíthat – attól függően, hogy uralja-e. Érzelmeire szüksége van, de most legyen óvatos velük.

Égbolt

Az Ön várható hangulatát tükrözi. A felhők alakjában megjelenhet kedvének okozója. Istenek lakhelye. Takaróként óvhat, villámokkal büntethet. A szellemi lét felé fordítja figyelmünket. Cardanus: A haza, a sors.

égési seb

-Titkolod a fájdalmad; erősnek, keménynek akarod mutatni magad; szégyelled valamely gyengeséged, esetleg azt, hogy bánkódsz valaki után.

égetni

- Fényképet elégetni: nem tudsz túljutni egy elszenvedett igazságtalanságon, pedig el akarod felejteni. Könyvet elégetni: szörnyű munkahelyi felettes, olyan valakinek vagy kiszolgáltatva, akit borzasztóan utálsz. Okmányt, iratot, hivatalos papírt elégetni: házastársad vagy partnered családjával szemben érzett erős ellenszenv, amelyet kulturáltan kordában tartasz. L. még: Tűz.

égő (villanykörte)

- nem nézel utána valaminek, mert attól tartasz, hogy kínos dolog fok kiderülni.

égő embert látni

Visszafojtott érzelmek; kényelemszeretetből lemondasz egy kellemesnek ígérkező kapcsolatról, gyümölcsöző vállalkozásról, bonyodalmaktól tartasz. Ha eloltod egy ember égő ruháját: bölcs önmérséklet.

Égtáj

Észak: A nyugodt gondolkodás. Dél: Az érzelmek. Kelet: A misztikum, a megismerhetetlen. Nyugat: A mindennapokat alakító értelmes tevékenység.

Éhség

Ha nem vacsorázott: ez a magyarázat. Általában a szerelmi éhség szimbóluma. Álombeli mohósága figyelmezteti a sietség veszélyeire. Csak lassan, nyugodtan, Még akkor is, ha duzzadó energiája sürgeti.

Éjfél, éjféli álom

Az álom legkellemetlenebb aspektusaira, azok megvalósulására utal.

Éjszaka

A tudattalan birodalma, amelyben rejtett vágyak és félelmek bukkannak fel. Ezek a késztetések a felszín felé közelednek, jelentős fordulatot hozva életében. Az álmok ideje, amelyek azért jönnek, hogy megvalósítsuk őket. Ha csak sötétség veszi körül: küzdeni kell a reménytelenség ellen.

ék

- Visszaéltél valakinek a bizalmával, bajt kevertél.

ékezet

- Félbehagyott munka. Lásd még: ÍRÁS

ékkő, drágakő

- Viszonzatlan vonzalom; egy társaságba nem fogadna be.

ékszer

- Haszontalan dolgot vásároltál.

ékszerdoboz

- Féltve őrzött titkos, szép emlék. Ékszerdoboz, ha nyitott, üres: múltban elkövetett könnyelműség; haszonlesés a barátok megválasztásában.

Ékszerek

Figyelme a külsőségek felé fordul, a kapcsolatok felületessége akadályozhatja az értékek felismerését. Ne vakítsák el a szavak se. Nőknek kedvezőbb előjel, férfiaknak gondot okozhat. Kapcsolódhat szenvedélyekhez is. Korán: A női nemi szerv jele. Cardanus: Az ékkövek gyógyító erejüket akkor fejtik ki legerősebben, ha szájunkban tartjuk őket. (Ez főleg nőkre vonatkozik.) Nikephoros: Karkötő: közeli veszély. Népi hiedelem: Az álmodó házastársa és gyermekei.

ékszerész

Nem jutsz hozzá ahhoz, amire szükséged lenne.

élelmiszer

- Naivitás, gondoskodás. Élelmiszerboltban vásárolni: kiegyensúlyozatlanság. Élelmiszer-áruház: minél nagyobb, annál fölöslegesebb felhajtás egy mindennapi elintéznivaló körül; mesterségesen előidézett bonyodalom.

Élesíteni

Hangulatától függően: agressziója kirobban, vagy jó megoldást talál.

élesztő

- Elmaradt program.

Élet

Az álomban szimbólumok révén jelenik meg. Az élethez, saját életünkhöz való viszonyulásunk (ragaszkodás, elutasítás, öröm stb.) lelki beállítódásunk alapja.

Életlenné válás

Ön akar eltávolodni a valóságtól, minden konfliktusra utaló jegy észlelésétől. Ez igen megterhelő lehet, akár testi fáradtság formáját is öltheti. Először az Ön számára biztonságot nyújtó személyekkel (ha nincs, hát keressen) próbáljon nagyon őszinte lenni.

életveszélybe

kerülni - Olyan dolgokat művelsz, amikkel magad sem értesz egyet. Rossz a lelkiismereted.

élezni

kést, ollót, borotvát -Agresszivitás. Nők álmában: uralkodni vágyás, zsémbesség, férfiak álmában: gyávaság, erőtlenség.

Émelygés

Ha nem rontotta el a gyomrát: életének romlása fenyeget. Tartson érzelmi diétát.

ének

Kedves hírt hallasz. Énekesmadár: pletyka.

énekelni

- Kifecsegsz valamit; hamisan énekelni: füllentés.

énekkar

- Szembehelyezkedés, lázadozás. Énekkarból, ha csak a saját hangod hallod: dac.

Épít

Egy új élet lehetősége – a régi alapokon.

Építész

A lelki átalakítás mestere. Némi formálás szükségességére hívja fel a figyelmet.

épület

Ismeretlen rendeltetésű épület: kiigazodási nehézségek. Vegyes rendeltetésű épület: épület, amelyben össze nem illő funkciók vannak például fürdő és közlekedési állomás, lakószoba, üzemhelyiség: változékony, szélsőséges hangulatok; szorongás és nagyképűsködés együttes jelenléte; kihasználatlan képességek; és mindenképpen rendetlen, lusta természet.

érdemjegy

Hajó: mulasztás; ha rossz: alacsonyra tett mérce. Ha bizonyítványban olyan érdemjegyet látsz, ami a valóságban nem létezik, pl. kétjegyű számot: álmodozó, ábrándos, visszahúzódó természet, kevés önbizalom jele.

érem

- Mellőzöttség.

Érett

(növény). A munka eredménye, az aratás ideje. Ne késlekedjen, most kielégítheti vágyát.

Érint

Energiát ad vagy kap. Egy összetartozás érzés megerősödhet – gyakran szexuális elemeket is tartalmazva.

Érzelmek

Nem szimbólumok, de nagyon fontos, hogy az értelmezésnél figyelembe vegyük őket. Az erős érzelmek az álom fontosságára utalnak. A különböző érzelmek az eltérő értelmezési lehetőségek közötti választást könnyítik.  Meg kell különböztetnünk az álom alatti érzelmeinket az álom utániaktól.

Érzés

Az álom egyik legfontosabb tényezője: minősíti az álombeli történéseket, tárgyakat.

étel

- Általában egy kis hisztériára való hajlam. Fogyókúrázó vagy diétára szoruló ember álmában önmagáért beszél, vágyakozás az étel után. Bár maga az a tény, hogy valaki fogyókúrára szorul, azt valószínűsíti, hogy az illető evéssel vezeti le a feszültségeit. Más álmokban, általában hisztis személy; gusztusos ennivaló: fiatalos testi-szerelmi vágy. Olyan étel, ami visszataszító: elítéled magad egy rossznak tartott szokásod miatt. Étel, amit nem tudsz megenni, mert gipszbál vagy műanyagból van: felesleges önmegtartóztatás. Ételmaradék: mártírkodás; látványos áldozat, amelyért titkon hálára, ünneplésre számítasz.

Ételek

Testünk és lelkünk táplálékot kíván. Ha éhezünk, fantáziánk, álmaink kínálnak terített asztalt. Húsok: a testi vágyakra utalnak, a szexualitásra. Zöldségfélék: egészséget ígérnek (ha ízletesek). Gyümölcsök: ígéretek, amelyeket még be kell váltani.

étkészlet

- Jutalom.

Étlap

Választhat, mivel elégíti ki magát. Ügyeljen az árakra, megéri?

Étvágy

Testi kívánságokra utal, ám mögöttük gyakran lelki kielégítetlenség rejlik (ezért nem tudja evéssel kielégíteni).

Évszak

Az emberi élet megfelelő szakaszaira utal.

F (betű)

Nyugtalanság és szenvedés élményének tükröződése.

Fa

Életfa, amely az álmodó múltját és törekvéseit jelzi. A gyökér: az ösztönök, a valósághoz való kapcsolat. A törzs: az életút, ahol a traumákat a csonkok, a sebzések jelzik. A korona: a jelenlegi személyiség, a kapcsolat a külvilággal. Lehet termékenység szimbólum, de a terméketlen életet is kifejezheti száraz ágaival. Egyiptomi álmoskönyv: Egy fát elfűrészelni: az ellenség halála.

fa (élő)

- Siker, amire magad sem számítasz. Fára mászni: érdekeidet ügyesen érvényesíted. Fáról leesni: túlbecsülöd erényeidet. Õszi fa: megszépült emlékek. Dús lombú fa: becsület. Kivágott fa: nők álmában: kegyetlenség, férfiálomban: túl szigorú környezet.

fa (mint anyag vagy tüzelő)

- Igyekvés; aprófa: kényes, bizonytalan helyzet, amelyből kis taktikus lépésekkel kikerülsz.

faág

- Hosszúra nyúlt, időt rabló beszélgetés, számodra érdektelen dolgokról.

faburkolat

Pontatlanság. Repedezett, szuvas faburkolat: felesleges fáradozás.

Fácán

Szerencseszimbólum (főleg, ha nőnek kakas, kisebb mértékben, ha férfinak tyúk jelenik meg). 2. A csábítás, a külszín csillogása.

facsemete

- Reális észjárás, jó ítélőképesség.

faggyú

- Képlékenység; nagyon könnyen kerülsz mások befolyása alá, viszont hamar belátod tévedésed.

fagott

- Finomkodás; úgy akarsz hódítani, csábítani, hogy távolságot tartasz.

Fagy

Az érzelmek megfagyása, a továbbhaladás nehézségei. Védhet a még nagyobb bajtól.

fagyasztott étel

- Kielégítetlenség; önmegtartóztatás; vonzódsz a szenvedéshez.

fagylalt

- Gondolataid elkószálnak, ábrándozol; olyan szerelmi játékokba mész bele, amik nem kedvedre valók.

fagyöngy

Szépérzék, jó ízlés. Könnyen különbözteted meg a valódi értéket a hamistól.

fahéj

- Kis tévedés.

Fájdalom

A testi fájdalom jelezhet valóságos betegséget (amelyet ébren még nem észlelünk). Lehet lelki veszteség, amellyel nem néztünk szembe. Serkentse cselekvésre.

fájdalom, fájás, fáj valami

A fájdalom álmodban akkor jelentkezik ha alvás közben valóban fáj valamid. Súlyos lelki problémák is megnyilvánulhatnak fizikai fájdalomként. Valami nagyon nyomja a szíved.

fakanál

Konzervatív gondolkodás. Levegőben repülő fakanalak: női álomban: huncut gondolatok. Férfiálomban: méghuncutabbak. Eltört fakanál: elutasítod saját gondolataidat; haragszol.

fakéreg

Kellemetlen következményei lehetnek, ha túlságosan sokat foglalkozol egyetlen bizonyos dologgal. ; Makacsul kitartasz egy téves elképzelés mellett.

fakír

- Gondolkozz el, hátha szándéktalanul megbántottál valakit.

fáklya

-Szólamok, amelyek megszépülnek benned; még ha üresek is. Fáklyás felvonuláson részt venni, fáklyát vinni: tőled idegen gondolatok hatása alá kerültél; fáklyát a magasba emelni: áldozatkészség; fáklyát adni; gyújtani: szerelem. Fáklyával szaladni: nemes eszmék.

fal

-Idegenségérzés, eltávolodás. Falat építeni: tiltakozol egy érzés ellen. Kihasadó fal: munkahelyi kényelmetlenség. Falat bontani: múlófélben levő szerelem. Fal, amin át akarsz mászni: felesleges fáradság. Falhoz hozzáragadni: akaratod ellenére eluralkodik rajtad egy indulat vagy érzelem. Falat festeni: félsz, hogy elkövetett hibád kitudódik. Összedőlő fal: sikertelen erőfeszítés; hiábavaló igyekezet.

Falevél

Az álmodó kapcsolata a világgal, amilyennek magát mutatja. Jelzi hangulatát (hervadt, üde), reakciómódját (tüskés). Ritkán írott levélre utal.

Falon járni

Akaratereje legyőzi a nehézségi erőt is. Álmában ez egy vágy, ébren más nehézségeket győzhet le.

falu

- Idegen, békés falu: új barátság, jó kapcsolat. Ismerős faluba érkezni, ahol az emberek idegenek: keserű csalódás. Hegyoldalba épült falu: lassú haladás; még hosszú utat kell megtenned céljaid eléréséért.

fánk

- Friss, gusztusos fánk: testi vágy. Száraz, kihűlt fánk: sikertelen kaland; lekváros fánk: anyagi befektetés egy szerelmi terv megvalósításához.

Fanyar

(íz). Csalódás, amely újrakezdésre serkenthet.

Fáradtság

A megpróbáltatásokon még nem jutott túl, erejét csak lassan nyeri vissza. Veszély: a küzdelmet feladhatja.

faragni

- Ügyeskedés, cselszövés. Ha könnyedén ki tudod faragni, amit akarsz: sikertelenül és feleslegesen igyekszel másokat magadhoz hasonlóvá tenni. Ha faragásodból mindig más kerekedik ki, mint amit akarsz: meggyőződés nélkül hajtogatsz másoktól átvett gondolatokat. Szerszámot, eszközt faragni: elmélyülés; jó gondolatok.

farkas

- Kedvetlenség. Fehér farkas: új ismerőseid csalódást okoznak. Szelíd farkas: megbékélés, beletörődés. Támadó, vicsorgó farkas: lázadozás. Farkas, ami kosarat, csomagot visz: nagyon keserű gond, amitől lassan megszabadulsz. Ruhába öltözött farkas, felnőtt álomban: keserves csalódás, fájdalom, ami lassan, de biztosan elmúlik; baj, amiből kifelé tartasz.

farkaskutya

- Zavar; kettős érzelem.

farok

- Szerencse. Ha farkad nő és azt mozgatni tudod: nők álmában: uralkodsz, parancsolgatsz, feleslegesen ellenőrzöd a környezeted. Férfiálomban: kiszolgáltatottság. Ha farkad nő, amit nem tudsz megmozdítani, vagy az akadályoz a mozgásban: női álomban: túl naiv, túl korrekt vagy egy kapcsolatban, viszonyodban. Férfiak álmában: őszinteségeddel visszaélnek. Farkat csóválni: serénykedés, helyezkedés.

farsang

- Nem tudsz eljutni egy kellemesnek hitt helyre.

farsangi ruha

- Azt várod, hogy szórakoztassanak, unatkozol; sikertelenül akarsz félrevezetni valakit.

fáskamra

- Titokzatosnak hitt emberek, akiken nehezen tudsz kiigazodni. Fáskamra, ahol nagyon jól érzed magad: kellemes, titkolt érzelem. Fáskamra, ahonnan ki akarsz menekülni: nem tudsz megszabadulni egy nyomasztó emléktől.

Fatörzs

Az álmodó múltjának jelenére gyakorolt hatása. Az odúk, a sérülések: lelki traumák nyomai.

fátyol

-Alakoskodás, pózolás. Fátyollal takart arc: vissza kell fojtanod haragodat. Lebegő fátyol: félelem.

favágó

- Veszély, ellenséged úgynevezett övalatti támadása.

fazék

Hasznos időtöltés, bevétel. Fazék, amiből kifut a tartalma: előbb jár a szád, mint az eszed.

fazekas

- Tekintély, tisztesség.

fazekaskorong

- Új örömöt találsz egy régi kapcsolatban; visszatérő jóbarát.

Fázik

A fenyegető magány, a tehetetlenség érzése. Csak egy másik ember melegítheti.

fecske

- Rossz hír. Fecskefarok: alapos ok a hiányérzetre.

fecskefészek

Oktalan kishitűség; úgy hiszed, hogy ráutalódsz másokra.

fecskendő

- Szorongás, amelyet léhaságod miatt érzel.

Fedezék

Csak átmenetileg használja, pihenésre, azután lendüljön támadásba.

Fegyelmezett

Még álmában se engedi szabadon érzelmeit? Ha így folytatja, testében érzi a feszültséget.

Fegyenc

Milyen bűnért ítélte el önmagát? Kegyelmet csak magának adhat.

fegyház

-Rendetlenség; összekuszálódott érzelmek; úgy érzed összecsapnak a hullámok a fejed felett; kapkodsz.

fegyver

- Mindig agresszivitás. Rád szegezett fegyver: kényszerhelyzet; saját érzelmeid indulataid akadályoznak abban, hogy jobbá váljék közérzeted. Ha Te fogsz fegyvert valakire: bűntudat, szégyen, amitől nemsokára megszabadulsz; felhagysz egy rossz szokásoddal; egyelőre csak haragszol magadra miatta.

fegyverraktár

- Felgyülemlett indulatok, amelyeket nem ott adsz ki magadból, ahol azok felhalmozódtak; visszaélsz valakinek az alárendelt helyzetével.

fehér

- Megtisztulás; jobbá válás. Fehér fény: belátod egy hibádat.

fehérnemű

- Zökkenőkkel teli kapcsolat. Női fehérnemű: nők álmában: rajongás egy barátnő iránt, amit szenvedélyes összeveszés fog követni; férfiálomban: pikáns gondolatok. Férfi fehérnemű: nőknek kiforratlan érzelmek; férfiálomban: röstelkedés, okkal ok nélkül.

fej

- Testtől eltávolított emberfej: támadás átgondolatlan véleménynyilvánítás, felelőtlen ígéretek. Állatfej: kissé bolondnak tartod magad, pedig lehet, hogy sokkal helyesebben ítélsz, mint a nálad tekintélyesebbek. Ha a fejed megfordul a nyakadon és hátrafelé néz: alattomos ellenség. Földbál kinövő fej: megvalósíthatatlan elképzelések, ábrándozás. Ha saját fejedet látod testedből külön: megújulási képesség; ha nehezen is, de változtatsz előnytelen szokásaidon.

fejfa

Régen elkövetett hibád, régi tévedésed.

Fejfájás

1. Lehet, hogy tényleg fájt, fáj a feje. 2. Nem látja egy fontos probléma megoldását. A régi út nem vezetett sehová, próbáljon újat.

fejni

- Nehezen megszerzett érdemek.

fejsze

- Intrika; rosszindulat.

fék

- Magadban megtalált hiba, kritikus önértékelés. Nem működő fék: szenvedély. L. még: Autó.

Fekély

Lelki fekély, amelyet ki kell vágni – hiába púderozgatja. Fekete: lelki csend, de a szomorúság csendje. Nem látja, merre kellene továbbhaladnia, mely kapcsolataira támaszkodhat, egyáltalán, mit várhat az élettől. Ha élénk színekkel együtt jelenik meg, azok jelentését hangsúlyozza.

fekete

Félelem, rossz közérzet, nagy gond, elkeseredettség; úgy érzed felesleges vagy, nincs rád szükség.

fekhely

- Unalom. Állat fekhelye: visszafogottság, elfojtott indulatok.

Fekvés

Ha nincs mit kipihennie, keljen fel, menjen tovább!

Feladat

Valamit el kell végezni, meg kell oldani. Eddig halogatta, most egyre nyomasztóbbá válik.

felakasztani

ruhát, kabátot, kalapot - Kikapcsolódás. Nők álmában kalapot fogasra akasztani: megadod magad egy őszinte érzelemnek. Férfiálomban ugyanez: kis szégyen.

felakasztatni

- Mások hibáját magadra veszed; olyan dolgok miatt emészted magad, ami miatt másoknak kellene a fejüket törni. Hiábavaló áldozatvállalás.

Felállni

A terheket elbírja, az ellenségeit legyőzi.

Felbont

(valamit): megért valami fontos dolgot.

Felborít

Forradalmi átalakításra készül, de lehet, hogy csak egy új frizuráig jut. Az ügyetlenség szó helyett a „nem akarás” kifejezést használja.

felborulni (autóval)

- Csalódás; olyannak hittél, aki becsapott.

Fele

(valaminek). Célkitűzései és valóságos lehetőségei nincsenek arányban.

Felébredés

Az ébredés utáni állapot mutathatja a megelőző álmok fontosságát, illetve értelmezésük irányát. Előfordulhat, hogy felébredünk, ha az álom nagyon fenyegető.

felébredni (álmodban)

Erkölcsi kérdések foglalkoztatnak; egy rosszabb helyzetre ébredni, mint amiből ébredtél: világnézeti válság, eredményes önvizsgálat.

Felejtés

Ha álmában érzi, hogy elfelejtett valamit, ez olyasmit üzen: ezt jobb lenne elfelejteni. Valamelyik következő álmában majd eszébe jut.

félelem

- Ha olyan dologtól, tárgytól félsz, ami ébren kedves a számodra: zavarban vagy egy kapcsolatodban; kis árulásra kényszerülsz. Félelem egy különben szeretett személytől; ha egy kedves, általad jól ismert alak közeledik feléd, majd hozzád közel érve hirtelen ijesztővé, ördögivé válik: érzelmi zűrzavar, nagyon tiltott dolog után vágyódsz; haragszol arra, akibe szerelmes vagy.

Felelni

valamire. Képesség egy feladat megoldására. Természetesen elemezni kell, mire, mit felelt.

Felemelkedés

Egy rövid időszak következik, amikor mindent intenzívebben végez és élvez. Legyen óvatos, mert könnyelműsége bajba sodorhatja.

Feleség

Az álom hangulatának megfelelően alakul kapcsolatuk.

Felesleges

(érzés). Sokszor a feleslegesnek érzett részletek a legfontosabbak. Az álomban nincs felesleges!

Felett

(valami felett helyezkedik el). Megfelelő távolságot tud tartani a problémától, képes lesz megfelelően dönteni.

Felfal

Az igazán mohó magát falja fel. A gyávára rátalál egy éhes oroszlán.

Felfelé

(a mozgás iránya). Előrehaladás, főleg a szellemi értékek területén. Ha örömet okoz, szexuális élvezet lehetősége.

Felfordul

(pl. jármű). Próbálja valamilyen új szempontból nézni életét, problémáit, így a változást is könnyebben elviseli.

felfordulás (lakásban)

- Félénkség, elveszettség érzés; gyermekkori sérelmek felbukkanása egy aktuális esemény hatására.

Felgyújt

(lámpát). A megértés fénye fog ragyogni.

felháborító dolgot álmodni

- Csillapodj le, talán nem is olyan felháborító, amiről álmodtál!

Felhívni

(telefonon). Egy üzenet, amelyet el kellene küldeni. Egy hiány, amelyet nehéz pótolni.

Felhő

Ön érzékeny lelkű ember (ha leplezi is). A valóság túl nyers az Ön számára, szeretne ettől elszakadni. Ezt nem lehet, de keressen nyugodt perceket, amikor engedheti fantáziáját elszárnyalni. A felhők alakja és jellege is fontos. Gyakran a külvilágtól való elfordulásra utal.

felhő

-Aggodalom, szorongás. Viharfelhő: rideg értetlen környezet; bárányfelhő: mentséget, kibúvót keresel, pedig tudod, hogy hibáztál; sok bárányfelhő: ügyetlenségnek álcázott kitolás.

félhold

Családon belüli versengés. Gyermekálomban: testvérféltékenység.

Feljárat

Vizsgálja szellemi képességeit, finomabb érzéseit – fölfelé haladhat.

Feljelentés

Ellensége van környezetében vagy önmagában. Valami alapja van a vádnak, ha ezt megkeresi, tanulhat belőle.

Felkelni

(Földről, székről.) Megszabadulás a kicsinyes gondolatoktól, a lélek felszabadulása, valamely munka kedvező kezdete. Ideje, hogy valami komoly feladat elvégzésébe kezdjen, most sikerülni fog.

Felmászni

A közeljövőben valami erőfeszítést kell tennie, de Ön tűzi ki a cél nagyságát (milyen magasra mászik). Sikere attól függ, hogy képességeinek és elszántságának megfelelő célt tűz-e ki. Ha igen, elér a csúcsra, ha nem, közben visszafordul, és új kudarcot hoz magával. Ibn Sirin: Lelkiekben és anyagiakban való gazdagodás.

Felnyitni

(pl. üveget). Tartalma (amit jelképez) változást hoz életébe. Ha szellemet szabadít ki, bölcsességet kérjen.

Felöltözni

Egy titok, amelyet mások is felfedezhetnek. Lehet saját testével kapcsolatos vagy személyes kapcsolatait illető. Félelme túlzott.

Felszívni

Gondolatok, eszmék elfogadására, elsajátítására utal.

feltámadt ember

- Régi vágyad megvalósul.

féltékenység

- Veszekedés.

Félteni

Elveszíthet egy Önnek fontos kapcsolatot. Elhamarkodott lépéssel még ronthatja helyzetét.

felvigyázó

- Mástól vársz megoldást, segítséget egy olyan bajodra, amit csak Te orvosolhatsz.

felvonó

- L. Lift.

felvonulás

-Jelenet; nem meggyőződésből fakadó érvelés; idegen tollakkal ékeskedsz. Felvonulásban élen haladni: engedelmesség, birkatürelem. Felvonulásból kimaradni, kilépni a sorból: rossz irányba befolyásolnak.

Fém

Biztonságának ára lehet az érzelmi távolság. Alkimisták: Sűrített kozmikus energia.

Fenék

(emberi). Gyermekded testi örömök várnak Önre. Ha túl nagy vagy kicsi: óvakodjon a szélsőségektől.

fény

- Megoldást keresel és találsz, egy nem könnyű feladatra. Ha a fény erősen a szemedbe világít: már régebben észre kellett volna venned egy összefüggést. Ha erőtlen, pislákoló fényt látsz: rajtad múlik, hogy kivezetsz-e valakit a bajból.

Fény/sötétség

A tudatosság, a megértés és ellenkezőjük szimbólumai. Elválaszthatatlanok, egymás nélkül nincs értelmük. Cayce: A fény: nagy igazság, tanítás.

fénycső

- Igen jó partnerkapcsolat.

fénykép

- Régi fénykép: elégedetlen vagy a sorsoddal, elvágyódsz a környezetedből: Színes fénykép: kellemes társaság; barátok, akiket csodálsz és irigyelsz. Fekete-fehér fénykép: közepes elégedettség. Elmozdult fénykép: tisztelned, szeretned kell valakit, akit nem bírsz.

Fényképalbum

Az albumban lévő képek múltjának aktuális epizódjait őrzik.

Fényképezni

1. Szeretne tiszta képet kapni egy helyzetről, emberről (megérteni). Meg akarja őrizni ezt a képet. Kedvező jel, mert a valóság megismerésére törekszik, és az emlékei is segíthetik. 2. Vágy a tartós kapcsolatokra. Érzelmei szilárdak lesznek, nem kell csalódnia szeretteiben. Természetesen nagyon fontos, hogy mit fényképezett.

fényképezőgép

- Elszalasztott lehetőség. Ha fényképezőgéped elveszted: nem ismersz fel egy kínálkozó alkalmat.

fénymásoló

Ügyesen úgy intézed, hogy valami kitudódjék, anélkül, hogy indiszkréciót követnél el.

Fenyő

Az egyedüllét, a távolság tartás. Érzelmei nem ingadoznak, ám ritka az öröm.

fenyőfa

- Nyugalom. Havas fenyő: békesség.

Fényszóró

Álma egy fontos tényezőre hívja fel figyelmét, amely új irányt adhat életének.

férc

- Kemény igénybevétel, időzavar.

Ferde

Valami baj van ott, valami nem illeszkedik a dolgok megszokott rendjébe.

féreg

- Rendkívül pikáns gondolatok, kis bűntudattal. Ha undort kelt: elutasítod magadtól gondolataid. Férges gyümölcs: partneredet túlértékeled.

férfi

- Idegen férfi, aki ellenségesen lép fel, férfiálomban: úgy érzed, hogy hibát követtél el, vádolod magad. Női álomban: hálót vetettél valakire, de az kibújt belőle; mesterkedéseid nem járnak eredménnyel. Férfi hát: alattomos indulatok. Meztelen férfi: férfiálomban: kiszolgáltatottság, függőség. Nők álmában: ha fiatal és kívánatos: önmagáért beszél; ha visszatetsző, taszító: felelőtlenség, kíváncsiságból olyan kapcsolatba mászol bele, amivel egyrészt másnak gondot okozol, másrészt magadnak bűntudatot.

Férj

Hajadonnak: Még egy ideig várakoznia kell. Asszonynak más férje: Legyőzhető csábítás. Saját férj: A probléma megoldható.

Fertőzés

Ne fogadja el kritika nélkül környezetének véleményét. Önállóságra törekedjen.

festék

- Leplezkedés, alakoskodás. Olajfestményről lepattogzó festék: előbb-utóbb igazi természeted kerekedik felül. Színes festék: ragaszkodás. Ha festéket kennek szét rajtad: nyereségvágy. Ha Te festesz be valakit vagy valamit: odafordulás, szeretetigény; gondoskodás, amivel magadhoz akarsz láncolni valakit.

Festeni

Tárgyat befest: Elégedetlen valamivel, de meg tudja változtatni (ha nem feketére festi). Festményt fest: Valamit meg akar fogalmazni, saját magának. Indulatai lecsillapodnak, választ talál.

festmény

Szürke hétköznapok, annál színesebb fantázia. Ha az álombeli festményen a színek uralkodnak: nem tudsz megválni sem tárgyaktól, sem emberektől.

fésű

- Próbáld meg rendbeszedni gondolataidat.

Fésülködni

Egészség, szépség. Ápolni fogja kapcsolatait, barátokat szerez.

fészek

Bátortalanság. félénkség. Védelmet keresel; segítségre van szükséged. Üres fészek: udvariaskodás; felszínes barátságok. Fészek, amiben madártojás van: rendbontás; olyan kapcsolatot alakítasz ki, ami sok zűrrel jár; fészket rabolni: elszeretnek tőled valakit.

Fiatalabb

(mint a valóságban). A múlt egy fontos pontja, ahonnét újra kellene indulni. Az újrakezdés és a befejezés lehetősége.

Fiatalság, fiatalkori emlék

1. Magyarázat: a jelen problémák forrása. 2. Lehetőség valaminek újrakezdésére. 3. Saját erő, amelyet még nem ismert fel. Mindenképp pozitív, a továbbhaladásra utaló.

Figyelem

Néha szinte ránk kiált az álom: Most figyelj! Ezt meg kell érteni, meg fogja érteni.

fillér

- Kis ajándék.

film

- Teljesületlen remények. Dobozban levő film: titok, amelynek a nyomára jársz. Dobozból kicsúszó, letekeredő filmszalag: úgy gondolod-érzed, hogy mások jobban kiigazodnak a Te dolgaidban, mint magad.

finánc

- Tisztességtelen haszon.

finnország

- Nem hagynak békén, nyugalomra vágysz; úgy érzed, nincs magánéleted.

Fiók

Egy titok, amelyet maga elől zárt el. Nem sikerült, mert foglalkoztatja. Nyissa ki ezt a lelki fiókot, értse meg a titkot.

Firkálás

Van ebben valami értelmes is, csak elrejtve. Engedje, hogy keze szabadon firkáljon, szelleme szabadon csapongjon. Felejtse a napi gondokat, gyermeki énje alkotóképességét használja.

fiú,lány,osztálytárs

- Kamasz álomban: Az illető személy tetszik neked, szerelmes vagy bele. Próbáld meghódítani a valóságban is. Az sem nagy baj ha nem sikerül, majd jön egy másik.

fizetiés

bér - Meggondolatlanság. Másnak a fizetését, munkabérét felvenni és elveszíteni: irigység.

Fizetni

Ha álmában Ön fizet, ébren pénz várható. Kivétel, ha az álom nyomasztó, akkor Ön az adós (a régi élvezetekért).

fizetőpincér

- Hibáidat a fejedre olvassák.

foci

- Mozgásigény; jó közösségi szellem.

födém, gerenda

Általában: hozzáállásod a rizikós de nagyon áhított dolgokhoz. ;
Alattad vagy lábad alatt beszakadó, kilyukadó födém, emelet: abszolút kockázatkerülés, de valószínűleg tényleg veszélyes lehet az a dolog.
Olyan épületszint, amin csak szegély vagy szabályos útvonal mentén lehet közlekedni, különben lezuhansz: türelmetlenség; kicsit rugalmasabb gondolkodással, a veszélyek megfelelő átgondolásával a kockázat csökkenthető. Puha födém amin élvezettel járkálsz: szereted a rizikót.

fodrász

Ha a hajadat vágja: rosszul végződő szerelmi kaland. Fodrász, aki a frizurádat csinálja: nem tudod jól megkülönböztetni a szeretetet az érdeklődést és a szerelmet; illetve a szerelmet és a testiséget.

fog

- Nehezen elszenvedett vereség. Kieső fog: fájdalmas veszteség. Ha más szájából fogak hullanak a kezedbe: nem tudsz viszonozni olyan érzelmeket, amelyeknek az előnyeit igencsak élvezed.

Fog kiesése, kihúzása

1. Félelem valamely veszteségtől. Szüzeknél a szüzességük, férfiaknál a férfiasságuk, fösvényeknél a vagyonuk van veszélyben. Akinek már egyik sincs: kiszolgáltatottság. 2. Szüléssel, születéssel kapcsolatos érzelmek jelentkezése. Stekel: Önkielégítés, halál.

Fogadni

Csak biztos tippre szabad! Ön sokat kockáztat.

Fogak

Funkciójuk agresszív, ám szükséges. Lelki emésztéséhez, szexuális működéséhez is nélkülözhetetlen némi agresszivitás. Népi hiedelem: A fogak kiesése önkielégítést jelezhet. Az ókori álmoskönyvek a családtagok jelképezőiként említik. Artemidoros: A szájüreg egy ház, a fogak a lakói, jobbra a férfiak. Nikephoros: Egy fog elvesztése: rokon halála. Cayce: A kimondott szavak. Egy álmodó: Feleslegessé válás, magány. Aeppli: Szexuális erőt ígérnek (ha egészségesek, erősek).

fogas

- Gondtalanság. Fogasra akasztott holmi: kibújsz a hétköznapok szürkeségéből, legalább is egy rövid időre.

fogaskerék

- Kisebb beilleszkedési zavar, még új vagy egy helyen. Fogaskerekű vasút felfelé: számító szerelem; lefelé: elvesztett önuralom.

fogkefe

- Magad is tudod, hogy nagyon nyers voltál. Műfog; műfogsor: hivatkozol olyan összeköttetésekre, amelyek nem léteznek. Szereted, ha félnek tőled, így leleplezed gyávaságodat.

Foglalkozások

Szerelő, orvos: Valamit meg kell javítani. Tanító, könyvtáros: választ vár egy kérdésre. Katona, rendőr: védelmet igényel. Pap, pszichológus: lelki probléma.

fogorvos

- Kínos élethelyzet. Válófélben levők álmában: kifosztottságérzés. Egyedülállók álmában: olyan helyzetbe kényszerítenek, amit nem kívánsz, partneredet túlon túl is rámenősnek tartod.

fogpiszkáló

Jó megfigyelőképesség; jó ötletek, amelyeket nem hasznos dolgokra használsz; szellemes, de bántó megjegyzések.

fogpor, fogkrém

-Titkolt ellenséges indulatok.

Fogság

Valamely célját nem tudja elérni. A külső erőket hatalmasabbnak érzi, mint saját képességeit. Először azt kell tisztáznia, valóban ki akar-e szabadulni. Artemidoros: Ha valaki maga lép a cellába, betegség. Apomasaris: Ha utazást tervez, mondjon le róla.

Fogyókúra

Testével elégedetlen, de akaraterejével is vannak problémák. 2. Felesleges lelki terhektől kellene szabadulni. Ez se könnyű, de megéri.

fojtogató

-Ellenségre gyanakszol, holott Te vagy a magad ellensége; sorozatosan követsz el olyan dolgokat, amiből kellemetlenséged származik. Megfojtani ismerettent: legyőzöd a benned levő önpusztító tulajdonságokat. Fojtogatni valakit, akit különben ismersz és szeretsz: lázadás egy rádkényszerített érzelem ellen, az önállóságodon esett csorba.

Fóka

Környezetét emocionálisan sivárnak tartja, ezt vidámsággal kompenzálná.

Fokhagyma

Egészség az álmodónak, bűz a partnernek. Majd megszokja?

föld

- Az otthon jele. Termőföld: jó gazdasági érzék, gyarapodás. Száraz, szikkadt föld: hozzátartozóid nem fordulnak feléd elég figyelemmel. Megnyíló föld: két szeretett hozzátartozód összekülönbözése.

Föld (talaj)

A stabilitás, az anyagi világhoz kapcsolódás, a biztonság. Az álmodó vágyát fejezi ki. A valóság gyakran ezzel ellentétes. Artemidoros: Jó jel a házasságra vágyódóknak, a gyermekteleneknek.

Föld alatti

(pl. pince). Meg nem ismert, el nem fogadott késztetések. Elrejti ezeket saját maga elől is, de most a felszínre akarnak törni. Gyakran nagyon ősi ösztönök.

Földgolyó

Szélesebb perspektívák tárulnak ki Ön előtt. Képes lesz mások javára tevékenykedni.

Földműves

Viszony a természethez, az egyszerű élethez. Többnyire az ettől való elszakadást, ez iránt való vágyódást jelez. Fiatalnak: Termékenység. Öregnek: Megnyugvás.

földrengés

- Elszakadás egy megszokott helyzettől.

fólia

- Sejtéseidet ne kezeld tényekként.

fóliasátor

- Rajtakapnak.

folt

- Alaptalan szóbeszéd; foltozni: kimagyarázkodás. Tintafolt: rosszmájú megjegyzés.

folyó

- Csendes folyó: kiegyensúlyozott kapcsolat. Megáradt folyó: családi viszály; veszekedés.

Folyosó

Útkeresés, törekvés az embereket összekötő kapcsolat megtalálására. A folyosón haladni: Közeledik a cél elérése felé.

fonal

- Ragaszkodás. Elszakadt fonal: messzire került családtag; megszakadt barátság. Motringolt fonal: önzés.

Főnix

Valaminek meg kell halni Önben (érzelemnek, meggyőződésnek), hogy más újjászülethessen.

fonni

- Romantika.

főnök

Felelősséggel kapcsolatos. Olyan dologban akarnak rád terhet róni, amivel kapcsolatban nem vagy képes felelősséget vállalni. Nők álmában a főnök általában rossz partnerkapcsolat jele. Férfi álomban a felettes: vitakedv.

Fordítani

(más nyelvre). Megértetni magát valakivel – eddig nehézségekbe ütközött. Ehhez meg kell ismerni gondolkozását, vágyait.

Fordított helyzet

(pl. egyes tárgyaknál). Az ellenkezőjét jelenti, mint normál pozícióban.

Fordul

Balra: a múlt felé. Jobbra: a jövő felé.

forgács

- Udvariasság; felszínes beszélgetés.

Forgalom

(utcai). Az élet mozgás, változás. Ön ezt tűri vagy kedveli? Mi történne, ha eltávolodna ettől a rohanástól?

forgószél

- Váratlanul feltámadt érzelmek; olyasmi történik veled, amiről azt hitted ilyen soha nem fordulhat elő; változás.

Forog

(valami). Nyugtalanság, feszültség. Nehéz lesz a kiválasztott irányba haladni.

Forr

Az indulatok erőt adnak, ha nem veszítjük el az irányítást felettük.

forralni vizet

- Megalapozatlan tervek, ábrándok. Fémet forrpontig melegíteni: bátor, de véghez vihető tervek; egészséges kockázatvállalás.

forrás

- Merész elképzelések.

forrasztani

- Két látszólag össze nem függő dolog között kissé erőltetetten hasonlóságot fedezel fel; jó fantázia.

Forró

A düh felhalmozódása, amely egy idő múlva égetné. Keresse meg, kire dühös, miért és ez hová vezethet. Tud változtatni ezen a kapcsolatán?

Fotel

A felkínált kényelem, megpihenés. El akarja fogadni?

főzelék

- Jó arányérzék; egészséges életszemlélet.

főzni

- Gondoskodás; segítségnyújtás.

frakk

- Nők álmában: vezető szerepre való törekvés. Férfiálomban: alárendelt helyzet, ami ellen tiltakozol.

franciaország

- Értékes ajándék.

freskó

-Fantáziadús személyiség, megvalósulatlan álmok; nem túl jó kapcsolatteremtési készség.

fridzsider

- Nem nehéz határt szabni vágyaidnak; rém jól nevelt vagy. Ha a gyermeked álmodik fridzsiderről: légy hozzá engedékenyebb.

frottír

- Olyan beszerzés, amelyben sok örömed telik.

- Mértéktartás, realitásérzék. Sportoló álmában a füves pálya: önbizalom, jó esélyek. Fű, ami a válladig ér vagy még följebb és nem látsz ki rendesen belőle: nehéz döntés előtt állsz, alaposan meg kell fontolnod lépéseidet.

füge

- Apró mulasztás. Fügét mutatni: vásottság.

függöny

- Függönnyel eltakart ablak: nem tudsz hozzájutni egy titok nyitjához. Elfüggönyözött helyiség: nehezen igazodsz ki az életed pillanatnyi körülményeiben. Függöny, amely téged takar: félsz, hogy titkos dolgaid kitudódnak, rejtőzködsz.

fül

Gyanakvás, bizalmatlanság. Jó okod van rá, hogy magánügyeidet elhallgasd, a környezeted nem barátságos veled. Ha saját füled nő meg a rendesnél sokkal nagyobbra: meglepő hírt hallasz, olyan értesülés birtokába jutsz, ami segít eligazodni.

Fülbemászó

(rovar). Gonosz emberektől származó hírek támadják.

fülbevaló

- Türelmetlenség.

Fuldoklás

Egyetlen elfogadhatónak tűnő utat se lát. Jó lenne, ha álmában kiáltani tudna vagy ütni. Lelki egyensúlya veszélybe került.

fülesbagoly

Kifinomultság, érzékenység.

Fülke

Ha egyedül van: magány. Ha mással: intimitás.

fullánk

- Nem akkor szólaltál meg, amikor kellett volna; már mindegy.

Fürdeni

A változás, a megtisztulás szimbóluma. Lelkileg újjászülethet, erőt meríthet. Régi tévedések nyomaitól való megszabadulás. . Ibn Sirin: Kellemes meglepetés. Stekel: Fürdés és úszás a nemi aktusra utal, mint a problémák forrására. Cayce: Megszabadulás a régitől (gondolattól, tehertől).

fürdő

- Szexuális álom. Fürdőben ismeretlen helyen járni, eltévedni: vágyaidat nem a partnereddel valósítod meg; minél többen vannak a fürdőben, annál többfelé keresgélsz; nem találsz igazi érzelmi kielégülést; felszínes kapcsolataidat egy ideig jól menedzseled, de aztán elveszted a tekintélyed, leértékelődsz; vonzódsz a viszonzatlan szerelmekhez; a beteljesültekre ráunsz.

fürdőszoba

- Minél kisebb, annál kevesebb titok, rejtett szenvedély. Többiekkel fürödni: csélcsapság.

Fürdőszoba, fürdőkád

A megtisztulás lehetősége. Mód nyílik életének megváltoztatására.

Fúrni

Méreg, kétkedés, türelmetlenség.

fúró

- Praktikus észjárás.

furulya

-Bók, szépelgés; démoni csábítás, aminek ugyancsak nehéz ellenállni.

füst

Kiigazodási képtelenség, rossz realitásérzék. Füstölőpálca, füstölőrúd: ösztönös viselkedés.

Fűszer

Élete unalmas? A túlfűszerezett ételbe (életbe) belebetegedhet.

Futár

Vár egy hírt. Sajnos, a remények lassan teljesülnek, ha egyáltalán.

Futás

1. Menekülés egy lehetőség, belső késztetés elől. A következő időszakban nyugtalan lesz, teljesítményei csökkennek. 2. Boldog száguldás, az energiák felszabadulása. Vigyázzon, hogy ez a futás egy valóságos és biztonságos helyre vigye.

Fűteni

A régi emlékekből új láng lobbanhat.

futni,futás

- Jó helyezkedés, ügyesen érvényesülsz. Futni ellenség elől: lásd: ÜLDÖZÉS.

fűtőtest, radiátor

-Túlontúl is „korszerű felfogás a családról, a társas kapcsolatokról. Nem törődsz a környezeteddel annyit, amennyi szükséges lenne. Ha a szabad szerelem híve vagy, keservesen meg fogsz rendülni, amikor rájössz, hogy a kötetlenséget csak magadnak kívánod.

Fütyörészik

A dallam, az érzelmek irányítják lépteit. Jó felé, mert békés időszak következik. Néha vegye kissé feszesebbre a ritmust, nehogy lemaradjon.

fuvaros

- Változás, kívülről jött segítség.

füzet

Üres füzet: új elképzelések, amelyek ritkán válnak valóra. Rongyos, régi iskolásfüzet: kedves emlék.

fűző

Engedelmeskedsz, mert érdekeid így kívánják.

gabona

- Nyereség. Földön szétszóródott gabona: a vártnál kisebb nyereség.

gabonaföld

- Teljesült kívánság.

galamb

- Egy ügyes húzással időt nyersz ahhoz, hogy jobban átgondold egy lépésedet. Turbékoló galamb: fontos értesülés.

galéria

-Fejlődés, újítókedv.

Gallér

A társadalmi emelkedés, a rang, a tisztelet. Ez a gallér néha szoríthat is.

gally

- Feltartanak; sok apró szívességet teszel.

galuska

- Apró kiadások egész sora.

gálya

Férfiálomban: tiltott érzelmek, amelyek elhatalmasodnak. Női álomban: férfiutálat; úgy érzed, hogy barátnőd sokkal inkább megért, mint partnered.

gályarab

- Rossz kapcsolat. Ha magad válsz gályarabbá: megszabadulsz egy kínos kötelezettségtől.

garat malomban

- Erődön felüli kiadás; fárasztó munka.

garázs

-Engedelmesség. Kis, üres garázs, ha kívülről látod: nehezen határozod el magad egy kötelesség vállalására; ha üres garázsban bennrekedsz: nem tudod érvényesíteni az érdekeidet. Autóval telelevő nagy garázs: társadalmi, munkahelyi siker; elhanyagolt magánkapcsolat. Garázsból kihajtani: megtagadod az engedelmességet. Garázsajtót be- vagy kitörni: kényszer; nehezen elviselt tehertétel. Garázsajtónak autóval nekihajtani: visszafogott indulatok, amelyek nem ott törnek ki, ahol keletkeznek.

gát

- Szenvedély, dühkitörésre való hajlam. Gát, amit elsodor az ár: nagy elhatározás, komoly fogadalom, amelyet nehezen bár, de betartasz. Lásd még: Akadály.

gáz

- Harag.

gázálarc

- Eszmei félrevezetettség. Csupán becsapottnak érzed magad.

gazcsap

- EI kell hallgatnod az őszinte véleményedet. Magadra kényszerített udvariasság.

Gazdagság

Ne csak pénzben mérje. Ez az álom inkább a lelki gazdagságot mutatja.

gazdaság

- Készen állsz arra, hogy feladd a régit; szerepmódosítás, viselkedési, magatartási korrekció.

Gazella

A szabadság iránti vágy, amelyet néha a szabadságtól való félelem kísér.

gázláng

- Nem bírsz magadban tartani néhány csípős, de helytálló megjegyzést; munkahelyi, iskolai szembehelyezkedés.

Gázló

Megoldást fog találni, túljut egy nehéz életszakaszon.

Gázolás

Egy kis figyelmetlenség is jóvátehetetlen kárt okozhat. Miért van Önben ez a düh?

gázóra

- Nem tudod, mibe keveredsz.

gebe

- Tisztességtelenül szerzett pénz, jövedelem; jogtalan előny. Gebe, ha melléd szegődik és nem tudod elhagyni, elkergetni: szereted sajnáltatni magad, ugyanakkor azt is elvárod, hogy csodáljanak.

Gém és kócsag

Mások irigyelni fogják, de ennek ára van: barátai megfogyatkoznak. Nyugalmát a vizek partján lelheti meg.

gémeskút

- Bizonytalannak látod a jövőt; halogatsz egy döntést.

gemkapocs

-Elhagysz valamit.

genny

-Önmarcangolás; feleslegesen emészted magad; olyan dolog miatt szégyelled magad, ami teljesen emberi.

gép

Háztartási gép: kötelességmulasztás. Mezőgazdasági gép: eredményes munka. Írógép: hiába vártál valakire. Gép, aminek nem ismered célját, rendeltetését: rosszul igazodsz ki az élet dolgaiban, de ez egy csöppet sem zavar; jó kedélyed, kedvességed átsegít az esetleges bonyodalmakon.

Gépész

A lelki energiák szabályozója.

Gépírás

Azt kellene tudni, mit ír le. Ezt a tartalmat, gondolatot nem akarja vállalni.

gépkocsi

- Lásd AUTÓ

Géppisztoly

Remélem, használta is álmában, fecnikre lőtte azt a gonoszt.  Ha nem sikerült, ébren legyen óvatos, ártatlant is megsérthet.

gereblye

- Akaratod ellenére megbántasz valakit.

gerely

Rosszul ítéled meg a saját indulataidat; nem vagy olyan jószándékú, mint hiszed.

gerenda

Bizonytalanság; nem bízol a teljesítőképességedben. Rádeső gerenda: gyengeség, szemet húnysz egy elkövetett hiba felett; megalkuszol egy körülménnyel, ami a kedved ellen való.

gerinc

-Tudálékoskodás. Azt hiszed magadról, hogy mindent tudsz. Esetleg hátfájás.

gésa

-Férfiak álmában: más típusú partnerra, társra vágysz, mint amilyen a rendelkezésedre áll; nők álmában: hitvesi türelem.

gesztenye

-Takarékosság. Fáról potyogó vadgesztenye: úgy gondolod, hogy több anyagi megbecsülést érdemelnél. Gesztenye, ami elgurul tőled: kényszerű kiadás. Kezedben szorongatott gesztenye: fukarság.

gesztenyepüré

nem fogyókúrázók álmában - Nagy nehezen megválsz régi, felesleges holmiktól, kacatoktól. Fogyókúrás álmában: önmagáért beszélő kívánság.

géz

- Jó felkészültség. Sebkötöző géz: megszabadulás, felszabadulás. Lebegő géz: szerencsésen és ügyesen túljutottál egy nehéz helyzeten. Sebedről letekeredő géz: gyógyulás; bátran szembenézel korábbi hibáiddal; rendbehozod dolgaidat.

gida

- Üdítő program; kellemes ismerős.

giliszta

Élénk természet. Nők álmában visszataszító, undort keltő giliszta: rossz partnerkapcsolat. Férfiálomban: igyekezet.

Gimnázium

A gimnazista korhoz kötődő emlékek feléledése. Mi történt akkoriban, ami most aktuálissá vált?

gipsz

Falra kent fehér gipsz: nagy belső átalakulás; megtisztulás. Gipszkötés: újra és újra ugyanazt a hibát követed el; olyan helyzetet teremtesz, amiben aztán rosszul érzed magad. Falat gipszelni: kibékíted egy haragosod.

Gipszkötés

Valamit tönkretett, és most kissé tehetetlen. Többnyire valami szexuális félelemre utal.

gitár

- Jó kapcsolat, kellemes együttlét. Gitárt húrozni: jó kapcsolatteremtési készség; segítő szándék. Levegőben szálló gitár: szerelem. Gitáron játszani: szerelmi ügyesség.

glecser

- Rettegés.

glória

- Beleavatkozol mások dolgába.

gödör

- Olyan dologba mész bele, amiről előre tudod, hogy nem lesz jó vége. Gödörből kimászni: erőtlenül fogsz hozzá ügyeid rendbehozásához.

Gól

Ki rúgta, ki kapta? Egy küzdelem fontos szakaszához közeledik. Szexualitásában is játékosságra törekedjen.

golfozni

- Eseménytelen hétköznapok.

golfütő

- Rossz hír, kellemetlen találkozás.

gólya

-Békétlenkedés. Keleptő gólya: pletyka, rágalom. Gólyafészek: a békés felszín alatt lappangó indulatok; többet adsz a látszatra a kelleténél.

golyó

- Nagy és nehéz feladat. Üveggolyó: nem teljesült remények. Fagolyó: jól megoldott feladat; ügyesség. Billiárdgolyó: tévedés; nem szívesen illesztesz be a gondolataidba új elemeket. Fémgolyó, amit könnyedén felemelsz és súlytalannak érzel: felelőtlenség; nem vagy tekintettel mások érzékenységére.

Golyó (játék)

Az elmozdulás lehetősége.

gomb

- Barátság. Leszakadt gomb: eltávolodás, elhidegülés egy régi baráttól. Gomb, ami a bőrödre van varrva: jelent közeli hozzátartozót; aggódsz valakiért. Gombot felvarrni: megsértődtél, mert nem kérték a segítségedet, tanácsodat.

gomba

Váratlan öröm. Mesebeli gombaház:jókedv; kellemes ismerős; jól sikerült buli. Mérges gomba: nagyvonalúan túlteszed magad egy kellemetlen ember kötekedésein; nem hagysz magadnak bosszúságot okozni. Pöttyös gomba: jó humorérzék.

gomblyuk

- Kifeslett szélű gomblyuk; férfiálomban: új kapcsolat keresése. Női álomban: kedved ellenére történő események.

gombóc

- Alacsonyra állított mérce; produkciódat tökéletesnek tartod, holott korántsem az. Elázott gombóc: elhárított felelősség. Kőkemény gombóc: az önkritika teljes hiánya; tökéletesnek tartott elképzelések.

Gombol

(ruhát). Elrejti személyiségét, így védekezik a gonosz szelek ellen. Természetesen szexuális értelmezése is lehetséges.

gombolyag

Fájdalmas elválás. Idősebbek álmában a gombolyag: fiatalabb rokonaid jele; elguruló gombolyag: gyereked eltávolodása.

gombostű

-Visszafordíthatatlan folyamat, nem nézel szembe egy veszéllyel; alábecsülsz egy problémát. Gombostűt találni: felismert összefüggés két látszólag különböző esemény között. Ha gombostűvel megszúrnak és nem tudod kihúzni magadból: gyanakszol; egy jelentéktelen eseménynek tulajdonítasz fontosságot; nem felejtesz el egy sértést, nem tudsz megbocsátani.

Gond

(érzés). Ébren ugyanezt fogja érezni, de sejti okát, ezért tehet ellene.

gondola

-Flört; szex.

Gondolkodni

Az álom sajátos „gondolkozási” mód. Képeket alkalmaz, érzelmi megközelítést, alternatívákat kipróbálva, dramatizáltan. Az éber állapotban történő gondolkodás (logikus, értelmi) is jelentkezik az alvás alatt, főleg a képeket nem alkalmazó (NREM) periódusokban.

göndör haj

- Nem mutatod ki az érzelmeidet.

Gondoskodás

Tartós, mély kapcsolat ígérete.

Gondozatlan

Valamit elmulasztott és ez most nyugtalanítja.

gong

- Bosszúból, dühből kifecsegsz valamit; elárulsz egy nádbízott titkot.

Gonosz

Ez az Ön gonoszsága, ne féljen tőle. Ismerje meg és szelídítse meg.

Görbe

A nehézség nem kerülhető el. Hajlott háttal nehezebb a teher, egyenesedjen ki.

Görcs

Először a testi okokat kell kizárni, gyógyítani. A relaxálás lelkének is fontos, csak így képes megfelelő pszichés távolságból szemlélni problémáját.

görény

-Szabadszájúság. Odamondogató, áskálódó kolléga; anyós-meny háború.

Gorilla

Egy rokona, fontos ismerőse jelent meg álmában, akivel szemben nem tud közömbös maradni.  Ügyeljen, nehogy eltúlozza a vele kapcsolatos érzelemnyilvánításait.

görögdinnye

- Hibátlanságra, teljességre törekszel; nem tudsz feloldani ellentmondásokat, ezért aztán nem veszed figyelembe azt, ami nem illik be az előzetes elképzeléseidbe. Meglékelt dinnye: kéretlen jótanács; beavatkozás.

görögország

- Jó kedély.

Gorombaság

Remélem, megkönnyebbült, mert legalább álmában megmondta neki. Ettől Ön még lehet egy finom ember – de ne vigye túlzásba. Ha a másik gorombasága sértette: érzékenysége nehezíti életét.

gőz

- Félelem, szorongás. Edényből, kannából előtörő gőz: elkeseredett sötét indulatok; düh, harag, amit félsz kiadni magadból.

grafikon

- Tudálékosság.

gramofon

- L. Lemezjátszó.

Gránát

(lövedék). Férfias düh, amely örömet okozhat a partnernek. Háborús helyzetben látva: fenyegetés, amelyet komolyan kell venni.

gránátalma

- Ügyes viselkedés, kellemes természet.

gránit

Kérlelhetetlenség, merevség. Fehér gránit: dogmatikus gondolkodás, túl szigorú elvek. Fekete gránit: felesleges szabályok felesleges betartása; önsanyargatás.

Gratuláció

Másoktól várja az elismerést. Fontosabb, hogy saját magával legyen elégedett.

gríz

- Kevés pénz, anyagi gond.

Guberál

Szemétdomb az élet, amelynek Ön lehet a királya (királynője). Régen feleslegesnek ítélt érzelem is lehet értékes.

gubó

- Kuporgatás, gyűjtögetési szenvedély.

Guggol

Jelezheti a felnőttkorral együtt járó kötelezettségek elutasítását. Gyermek lehet, de gyermeteg soha.

Gumi

(anyag). Rugalmas alkalmazkodás. A fenyegetések elhárítása.

gumiabroncs

- Háztartási munka, megerőltetés.

gumibot

Férfiálomban: gyengeség, elnyomottság, önbizalomhiány. Női álomban: agresszivitás; a férfiak lenézése, uralkodnivágyás.

gumikesztyű

- Tiltás.

gúnár

- Beképzeltség.

Gúny

Álomban ritka. Ha mégis: egy érzékeny pontját fenyegetik.

Gurítani

A felesleges erőfeszítések kerülése.

Gusztusos (-talan)

Vágyának elérhető (elérhetetlen) tárgya.

gyakorlótér

- Hangulathullámzás, változékony magatartás.

Gyakorolni

Az álomban azt gyakorolom, amit ébren még nem tudok. Nem szabad összetéveszteni a tehetetlenségből fakadó ismételgetéssel.

Gyalogolni

Lassú, de biztos haladás, saját erejére alapozva.

gyalu

- Aprólékosság, a részletek iránti figyelem. Gyaluforgács: sok kis bosszúság, idegeskedés.

gyanta

- Jó ötlet, szellemes terv, amit nem valósítasz meg. Nők álmában: kozmetikusnál lábat gyantáztatni: megújuló remények, visszatérnek hozzád. Bajuszt gyantázni: sikerül felkeltened az érdeklődést magad iránt

Gyanú

Az ébren alig észlelt vagy elutasított félelem, amely nem csak álmát ronthatja meg.

gyapjú

- Kényes ízlés. Ha egészen puha, finom tapintású: költekezés, könnyelműség. Ha szúr: nehezen osztod be a pénzed, nem tudsz lemondani szükségtelen, de örömöt okozó beszerzésekről.

gyapotföld

- Unalmas beszélgetés, prédikáció. Végig kell hallgatnod mások hülyeségeit; nem érdekel a munkád, a tevékenységed alig várod, hogy a barátaid között legyél.

gyapotvirág

- A bizalmadba fogadsz valakit, aki arra nem méltó.

gyár

- Gond. Gyárkapu: változás. Gyárkémény: ijedtség. Ha fekete füst ömlik ki rajta: félelem, rossz közérzet, nagy gond. Összedőlő gyárkémény: elkeseredettség; úgy érzed felesleges vagy, nincs rád szükség; változtatnod kell eddigi életmódodon.

gyászfátyol

- Szertartásos viselkedés, póz. Szélben lengő gyászfátyol: félelem. Fiatal ismerősödet gyászfátyollal eltakarva látni: irigység, féltékenység.

gyászjelentés

Aggodalom. Ha valakinek, aki él, a gyászjelentését látod: komoly bajod kerekedik vele vagy miatta.

Gyászoló, gyászmenet

A veszteség lehet valóságos vagy jövőben megtörténő, de mindig lelki aspektusokra utaló. Többnyire a magánytól való félelem van mögötte.

Gyávaság

Másoknál gyengébbnek, ügyetlenebbnek érzi magát. Nem teszi meg azt sem, amire képes. Legalább egy bátor nyúl legyen.

gyékény

-Jó beszélőképesség, színes gondolkodásmód; nem sok dolgot veszel komolyan.

gyékénykosár

- Bűnös mulasztás; régmúltbeli emlék, ami nyomaszt.

gyémánt

- Barátkozási kísérlet. Fekete gyémánt; értékes ismerős, jó barát, akire nem fordítasz kellő figyelmet. Csillogó gyémánt: rajongás, gyerekes lelkesedés; túlértékelsz valakit; olyan barátok után áhítozol, akik nem figyelnek rád. Gyémántból készült szív: viszonzatlan szerelem, hideg elutasítás.

Gyengédség

Ez a szeretet a nappalát is betölti, de ki meri fejezni ébren is?

Gyengeség

Egy félelem, amelyet nem mer beismerni.

gyep

- Jó viszony a valósággal, helyes elképzelések.

gyeplő

- Meggondolatlan beszéd, viselkedés.

gyerek

Pletyka. Feléd szaladó ismeretlen gyerek: kívánságod késve teljesedik. Gyerekszoba: ártatlanság. Gyerekszobában elbújni: régi emlék, kis titok.

Gyermek

Lehetőség, ígéret, amely az Ön lelkében lakozik. Képesség az önálló alkotásra, de a lázadásra is. A Gyermek hatalmas sziklákat mozdíthat meg, ha a Felnőtt realizmusával szövetkezik. Artemidoros: Kisfiú: valami jó következik. Kislány: valami veszteség. Daniel: Gyermekek játéka: boldogság. Nikephoros: Ha gyermeket hordasz, veszélyt jelez. Cayce: 1. Egyszerűség, őszinteség. 2. Felelősség (iránta).

gyertya

- Mindenki szerint az élet jegye és jelképe. Hosszú gyertya: kiegyensúlyozottság, higgadtság; rövid gyertya: beletörődés, megbékélés. Nagy lánggal égő gyertya: segítőkészség; új, nem égő gyertya: kicsit irigyled azokat, akik fel tudnak oldódni egy érzésben, szerelemben, kihunyó, pislákoló gyertya: múlófélben levő érzés, állapot; gyertyacsonk: elsivárosodás, cinizmus.

gyertyatartó

- Hited ezután is veled marad és továbbra is átsegít a kellemetlenségeken.

gyík

- Szeszély; álhatatlanság. Óriásgyík: könnyen megszerelmesedsz, de szalmaláng a szerelmed. Gyík, ha belemászik az ágyadba: könnyen kötsz ismeretséget, kalandozol: a tartós kapcsolat hiánya; unod a futó kalandokat, de nem vállalsz mélyebb érzéseket. Fehér gyík: keresed az igazit.

gyilkos

Ha rádtámad: elítéled magad egy szokásodért, gondolatodért; lelkiismereti, erkölcsi probléma; kétségek; esetleg: büntetéstől való félelem. Gyilkolni: ha Te ölsz meg ismeretlen embert: erőfeszítés, a megváltozásra tett kísérlet. Gyilkosságot messzebbről látni: jellemed jó irányba fejlődik; kikerülsz egy káros befolyás alól. Ólálkodó gyilkos, akiről tudod, hogy rád les: szükségét érzed egy változásnak, de nincs erőd hozzá; rosszakarat.

gyilkosság

Ha te vagy gyilkosság áldozata: félelmeid miatt elnyomás alatt vagy, kihasználnak. Nem tudsz egy kényszerhelyzettől megszabadulni.
Ha te gyilkolsz: bűntudat, tudod hogy mások rossz helyzetéből próbálsz hasznot húzni.
Általában: önmagad vagy pillanatnyi éned megtagadása, feladása. Engedsz valamilyen külső nyomásnak, amely vagy jó vagy rossz irányba viszi a gondolkodásod.

gyógyforrás, gyógyvíz

- Gyökeres változás; nagy és merész elhatározások.

gyógynövény

- Női álomban: segítőkészség; érzékenység mások gondja iránt; tapintat. Férfiálomban: túlterheltség, feszültség; eleged van abból, hogy mindenért téged nyúznak.

gyógyszer

- általában: képzelődés; különben a színétől függ, hogy mit jelent. Fehér gyógyszer: régen várt segítség. Barna gyógyszer: gyűjtögetés, indokolatlan takarékoskodás; sajnálsz magadtól egy kis lazítást. Folyékony, átlátszó gyógyszer: rossz beosztással élsz; pocsékul gazdálkodsz. Kék színű gyógyszer: vissza akarsz fordítani egy folyamatot, amit elindítottál. Piros gyógyszer: érzelemszegénység, üresség, ami elsősorban téged kínoz. Zöld gyógyszer: várakozás, türelem.

gyógyszerész

- Hosszú vita.

Gyógyszertár

Gyógyírt talál bajára, ha megfelelő helyen keresi a segítséget.

gyökér

- Nehéz elválás, fájdalmas búcsú. Nagy, szerteágazó gyökér, ami ki van fordulva a földből: elpazarolt figyelem, viszonzatlan jóindulat. Ha növényt nem tudsz a földből kihúzni, mert az gyökerével erősen kapaszkodik, vagy még ő húz téged: keserű emlék, amitől nem tudsz megszabadulni.

gyökjel

- Felnőttálomban: gyerekes becsvágy, kitűnnivágyás; gyerek- diák- álomban: ambíció.

gyom

- Változékony, egymásnak ellentmondó érzelmek. Gyomlálni: megpróbálsz kiigazodni egy hozzád közelálló személy érzelmeiben; egy közeli barátod furcsa viselkedése zavarba hoz.

gyömbér

- Ünnepi hangulat.

Gyomor

1. A testi kielégítettségre vagy kielégítetlenségre utal. Ezt nem zabálással elégíthetjük ki. 2. Bánatunk is terhelheti gyomrunkat.

Gyomorégés

Vizsgáltassa meg gyomorsavát! Ha teste rendben van: tiltakozás valamilyen kötelezettsége ellen.

Gyónás

Csak saját magát oldozhatja fel, de ehhez segítséget kaphat.

gyöngy

-Szomorúság, könny. Gyöngysor: ragaszkodsz a sérelmeidhez, tetszelegsz a megtörtszívűségeddel. Gyöngyszem: kis múló bánat; ha labda nagyságú a gyöngyszem: gyűjtögeted a sérelmeidet; az emlékeidet a keserűséged köré rendezed; minden veled történő eseményt ügyesen beillesztesz előfeltételezéseidbe. Szétguruló gyöngyszemek: fájdalmas titkot őrzöl.

gyöngy, gyöngysor

- Általában betegség jele. Ha gyöngysort húzol ki egy testrészedből, akkor az általában nappal is szokott fájni. Keress fel egy orvost!

gyöngykagyló

Titok. Üres kagyló: elmúlt szerelem. Félig kinyílt gyöngykagyló, amiben gyöngyöt hiszel: szerelmi remények.

gyónni

- Félrevezetettnek, elesettnek érzed magad; püspöknek, magasrangú papnak gyónni: rosszul fogsz hozzá dolgaid megoldásához, nem jutsz előbbre.

gyónószék

- Rajongó szeretet; vakhit.

gyóntatni

- Hagyod magad sodorni, olyasmit is megteszel, ami valójában távol áll tőled; meggyőződés nélkül adsz igazat.

Gyönyör

Ne elemezze, élvezze. Élje át újra.

Gyorsaság

A valóság lassúságát kompenzálhatja, türelmetlenség. Megfontoltan haladjon.

Gyötrelem

Az élet nehéz, de hát Önnek magyarázzam? Ne merüljön el a szenvedésben, keresse a belső megbékélés útját.

Győzelem

A fegyvereket és a pályát Önnek kell megválasztania és akkor: Győzelem!

gyufa

- Szerelem, vágyakozás. Gyufásdoboz, gyufával tele: igen jó partnerkapcsolat vagy házasság. Üres gyufaskatulya: átmeneti zavar a szerelmi kapcsolataidban; kis csalódás, elkeseredettség. Gyufaláng: ha pislákol vagy kialszik: önbizalomhiány a szerelemben. Nagy lánggal égő gyufa: nagy lánggal égő szerelem; hozzád való társ.

Gyűjteni

Egy veszteségtől való félelem akkor is megronthatja napjait, ha alaptalan. Figyeljen jobban másokra, így szeretetet gyűjthet.

Gyűlés

Figyelje mások véleményét, velük menjen, ne ellenük. A közös cél elérése során sérülhet egyéni arculata.

Gyűlölet

Az indulat valóságos, csak tárgyát torzítja, szimbólummal jelzi.

gyümölcs

Jókedv, jó remények, kilátások. Ha egészséges szép gyümölcsről észreveszed, hogy mégiscsak férges: nem nézel szembe egy olyan körülménnyel, ami majdnem kiüti a szemed; túlértékelsz valakit. Gyümölcs, ami változtatja a színét: másképp ítélsz meg valakit, mint a barátaid, a környezeted. Fáról leeső gyümölcs: szerencse a szerelemben, könnyű hódítás.

gyümölcslé

Bölcs önmérséklet.

Gyümölcsöskert

Egy termékeny életszakasz következik. Időben kezdjen munkához, ha jó termést akar betakarítani.

Gyúr

(tésztát, embert). Sajátos szexuális vágyának kielégítéséhez nem lesz könnyű partnert találni.

gyurma

-Felnőtt álomban: aggályoskodás; aprólékosság. Gyermekálomban dac. Színes gyurma: ragaszkodás.

gyűrű

- Megszokottság, egyhangúság. Elguruló gyűrű: hűtlenség. Eltört gyűrű: fájdalom. Meggyűrűzött madár: terhedre van a környezeted; beszámoltatnak, faggatnak. Jeggyűrű: titkos vonzalom, tiltott szerelem. Köves gyűrű: nem viszonzott érdeklődés. Pecsétgyűrű: jó barátság; erős családi érzelmek. Címergyűrű: dölyfösség.

gyűszű

- Sunyi modor; szívesen és gyakran teszel fel ártatlan arccal olyan kérdéseket, amelyekkel másokat zavarba hozol.

hab

Szeszély; könnyen keletkező, könnyen múló érzelmek. Piszkos hab: kellemetlen kaland, amire rossz szájízzel emlékezel vissza. Habfürdő: kiadás, amit megbántál; emészted magad könnyelmű viselkedések, elvesztett pénzed miatt. Habos sütemény: gyerekes érzelmek; hiszti.

habarcs

- Meggondolatlan cselekedet; kényelmetlen helyzet.

háború

- Alkalmazkodni kényszerülsz.

habverő

- Felnagyítasz egy jelentéktelen eseményt.

Hadihajó

Hamarosan veszélyes döntést kell hoznia. Bizonytalan a kimenetelében, de tovább már nem halogathatja.

Hadsereg

Ha beolvad egy agresszív tömegbe, elveszítheti önálló arcát. Ha nem olvad be, fenyegetést érez, menekülni kezdhet biztonságos kapcsolatából is.

Hágó

(hegyvidéken). Egy nehéz feladat megoldásának lehetősége.

hagyma

- Módszeres gondolkodás. Hagymát vágni: ráébredsz egy neked nem tetsző körülményre; felfedezés, aminek nem örülsz.

haj

- Megbúvó érzelmek, rejtett gondolatok. Hajad, ha megállíthatatlanul nő, lehúzza a fejed: szomorúság. Levágott haj: elveszett szerelem. Ha magad vágod a hajad: elkövetett hibádért megharagszanak rád. Ha más haját vágod: haragszol. Partnered haját vágni: agresszív szerelem. Hosszú, selymes haj: könnyedség, kis felelőtlenség. Durva, szúrós, sörteszerű haj: megbántottság. Göndör haj: titokban tartott szerelem; leleplezett érzelmek. Aranyhaj: érzelmeidet akaratod ellenére elárulod és ebből bajod származik. Hulló hajszálak; hajszálak a kezedben: mély szomorúság, amit egy szeretett személy elvesztése vagy árulása miatt élsz át. Hajat festeni: hazugság. Hajfonat: álmodozás; regényes tervek. Kócos haj: rendezetlen anyagi ügyek. Õsz haj: tisztesség.

hajcsat

- Érzelem, amit a legjobb meggyőződésed ellenére sem bírsz titkolni. Más hajából hajcsatot, hajtűt kiesni ha látsz: olyan dolgokat engedsz meg magadnak, aminek a negyedéért másokat megszólnál.

hajcsavaró

Az ellenkezőjét igyekszel mutatni annak, mint amit érzel. Hajcsavaró, ami kicsúszik a hajadból: elszólod magad. Hajcsavaró, amit nem tudsz kivenni a hajadból, beleakad: rossz tanács, idegen befolyás.

hajháló

-Fegyelmezetlenség, késés.

Hajlékony

Alkalmazkodni fog, de ne veszítse el saját karakterét.

Hajléktalan

Bizonytalansága, jövőtől való félelme újabb hibákhoz vezeti. Otthon-e az otthona?

Hajnal

Új lehetőségekre utal. Befejezheti az álmodozást, megvalósíthatja egy régi tervét.

hajó

-Általában veszedelem, fenyegetettség. Nagy, fehér hajó: túlzott tisztelet, kritikátlanság; az anyához, idősebb nőhöz való ragaszkodás. Sötét hajó ha feléd közeledik: gyermekkori szigorú büntetés emléke. Papírhajó: tekintélyvesztés. Hajótörés: keserű csalódás, elárultatás. Ha fehér hajót tiszta időben látsz magad felé fenyegetően közeledni: elhiszed, hogy annak van igaza, aki bántott. Hajóablak: kíváncsiskodó természet. Hajóablakon beömlő víz: túl sokan szólnak bele a dolgaidba, minden kérésnek eleget akarsz tenni. Hajó, ami a levegőben úszik: idegennek érzed magad a saját bőrödben; nem fogadod el a magad valóságát. Szárazföldön, házak között mozgó hajó: a mindennapi gondokban elaprózódó, elsivárosodó gondolatok, érzelmek; feszültség az eszmék és a tapasztalatok között. Hajótörés: kiábrándulás egy ideálból; érzelmi megrázkódtatás. Zátonyra futó hajó: szexuális természetű probléma a partnerkapcsolatban. Nőknek: rosszul ítéled meg magad; rossz példaképet választottál.

hajolni, hajlítani

- Visszafogottság, gátlás.

Hajóskapitány

Úgy véli, életének irányítását saját kezébe tudja venni? Képes másokat is irányítani? Fontos, hogy meg tudja különböztetni vágyait lehetőségeitől.

hajszárító

- Akaratod ellenére ébredő vágyak.

hajtű

- Rossz tréfa, amivel megbántanak.

hajtűkanyar

- Kockázatos vállalkozás. Hajtűkanyarból kisodródni: kicsapongás, annak összes kellemetlen következményeivel együtt; tivornyázás utáni - másnaposság.

Hajvágás

Férfinél: szebb lehetsz, de potensebb nehezen. Nőnél: szebb lehetsz, és ez elég is.

hal

- Szerelmi vágy. Nők álmában: hal, amit a kezedben kell tartanod és utálod fogni vagy hal, ami a testedhez ér és undort vált ki: idegenkedés a testi szerelemtől egy különben kellemesnek hitt kapcsolatban; hal, amit mindenképpen a kezedben akarsz tartani, de az kifickándozik onnan: önbizalomhiány, tartózkodás. Sikertelenségérzés. Férfiálomban undort ébresztő hal: keményebbnek mutatod magad annál, mint amilyen valójában vagy: röstelled érzelmeidet. Díszhal: viszonzatlan szerelem, hideg partner. Óriás hal: elégedetlen vagy magaddal, ugyanakkor hajlamos vagy a nagyképűsködésre, dicsekszel. Döglött hal: kudarc. Halpikkely: pénz. Hal, ami beszél: lassan múló fájdalom.

Hála

Segítséget kap, ezért hálás lehet. A hálálkodás azonban a tehetetlenek menedéke.

halál

Régi magyarázat: szerencse, hosszú élet. Valaki az utadban áll egy vágyad megvalósításában, úgy érzet gátolva vagy. Ha meghalsz álmodban: egy életszakasz lezárása; az élethez és dolgokhoz való hozzáállásod képes vagy megváltoztatni. Családtag haláláról álmodni: ha ő kedves neked: önzés és önbizalomhiány, félsz hogy az életben egyedül nem boldogulsz, támogatásra van szükséged, félsz hogy elveszíted a kapaszkodót. Ismeretlen személy, ha szemed láttára meghal: ellenséged ármánykodásai ellen védett vagy. A Halál (csukjás): megszabadulsz egy problémától. A Halál, ha táncra kér: érzelmeid csitulása. Haláltánc: kiközösítettség érzése; beilleszkedési nehézségek; jó értelemben vett érzékenység, finomság.

Halálfej

A megfontolás nélküli bátorság bajt hozhat Önre. Meggondolt vállalkozásai sikeresek lesznek.

halász

vagy halászni: lelki harmónia megtalálása.

halászni

Megnyugvás, lelki egyensúly megtalálása. Viharban halászni: kihívásokra vágysz, az életed kicsit unalmasnak találod.

Halk

Egy nagyon rejtett, nehezen elfogadható gondolat.

Hallani valamit

Megértheti. Megoldhatja.

Hallgatóság

Más emberek a kelleténél nagyobb szerepet kapnak életében. Sikert érhet el, de a bizonytalanság is Önnel marad.

háló

Bevásárló háló, ami kiszakad: feledékenység, időhiány, kapkodás. Halászháló: Szexuális vágy, szerelmi háromszög. Hálóba halakkal együtt keveredni: szenvedélyes, gyakran viszonzatlan szerelem; hálóba keveredni, de kijutni onnan a szabad vízbe: gyötrelmes, de ébrentartott szerelem.

hálóing

Szexuális jelkép. Szép csipke hálóing: jó partnerkapcsolat. Szakadt vagy piszkos hálóing: partnereddel nem vagytok egy hullámhosszon. Hálóingben lófrálni az utcán: ha ez vidámsággal tölt el: csapodár természet, de ez nem zavar téged; ha félelemmel: szorongás, kisebbségi komplexus.

Hálóing, pizsama

Egy jelentős üzenetet várhat. Lehet, hogy álmában érkezik.

hálókocsi

- Bizonytalan emlékezet; egy kellemes kalandod körülményeire már nem tudsz pontosan visszaemlékezni; nem tudod, hogy kinek mondtad ezt, kinek azt.

hálószoba

Saját hálószoba: csalódás a partnerkapcsolatban. Hálószobát takarítani: rejtegetnivaló, ami lehet, hogy kiderül. Idegen ember hálószobáját takarítani: rájössz valakinek a titkára.

halott

Lezáratlan személyes ügyek. Ha halott ismerősöddel, hozzátartozóddal találkozol és ez örömöt okoz: hiányérzet, fájdalom, nem tudsz belenyugodni elvesztésébe. Ha boldognak, egészségesnek látod, de betegségben halt meg: nagyon hiányzik neked az illető személy, de tudod, hogy megkönnyebbült, megszabadult a kínoktól és ez megnyugvással tölt el. Ha rémületet okoz: lelkiismeret furdalás, bűntudat; valamivel megbántottad, nem szenteltél rá elég időt életében és ezt már nem tudod többé jóvá tenni. Halottnak látni valakit, aki még él: gyűlölet, amit a halott iránt érzel; lelkiismeret furdalás, hogy legszívesebben a a halálát kívánnád. Ismeretlen halott: régi vágyad teljesülhet; váratlan segítséget kapsz. Ijesztő, undort keltő halott, : olyan partnerkapcsolat, melytől szabadulnál.

halottasház

Szeretnéd ha különleges lennél és fel- vagy többet figyelnének rád.

halottaskocsi

Érzelmi esetleg fizikai gyógyulás.

Hamis

Ne csapja be magát! Óvatos legyen, de a bizalmatlanság magányossá teheti.

hamis ékszer

Kiábrándulás; egy személyt vagy egy társaságot túl sokra értékeltél és most egy kicsit csalódott, kiábrándult vagy.

hamis énekszót hallani

Makacsság. Hamisan énekelni: dac; csak azért nem figyelsz az intelmekre, hogy önállóságodat fitogtasd.

hamisítani pénzt

- Gyanúsan szépnek tartasz valamit.

Hámozni

Az igazság, a lényeg felé törekvés.

hamu

- Könnyen jössz zavarba.

Hamupipőke

(Kis segítséggel elérhetjük, hogy nővéreink megcsonkítsák magukat, és miénk legyen a herceg meg a lova. Férfiaknak ez kétes öröm.) Ön nem bízik igazán abban, hogy a szorgos munka elnyeri a jutalmát. Lehet, hogy igaza van. Önnek is van jóságos tündér nénikéje?

Hamutartó

Kis, de megoldatlan kérdések zavarják. Ha megfelelő emberrel beszél ezekről, megkönnyebbül.

hang

- Oktalan gyanú, féltékenység. Ismeretlen forrásból jövő, messziről hallatszó hang: elfogadhatatlan magyarázat. Hang, amit egészen közelről hallasz, feloldhatatlannak tűnő ellentmondás; idegennek érzett gondolatok.

Hangjegy

Keresse a dallamot, amelynek e hang része. Keresse az érzést, amely megjelenik a dalban.

hangszer

-Általában: csábítás, kívülről jött irányítás, tanács, amit kétkedéssel fogadsz. Hangszeren játszani: ne késztesd barátaid olyasmire, ami a kedvük ellen való.

hangszóró

- Kellemetlen kolléganő; munkahelyi bonyodalmak.

Hangulat

Az egyes szimbólumok jelentésének keresésénél, az alternatív értelmezési lehetőségek közötti választásnál fontos elem az álom egésze vagy az egyes elemek által Önben kiváltott hangulat.

Hangverseny

Ha szereti a zenét: lelki béke, az érzelmek harmonikussága. Hamis hangok: a belső harmónia még nem tökéletes.

hangya

- A hangyával álmodás vegetatív idegrendszeri zavarokra utalhat. - hangyát látni: kitartó, türelmes munka, - ha rád mászik: szerencse ér, - hangya ami megcsíp: ha tovább képzed magad munkádban, lesz anyagi vonzata is, - hangyát széttaposni: gondjaid vannak.

Hányinger

1. Vacsorájával elrontotta gyomrát. 2. Valamire kényszerítik, amit „nem vesz be a gyomra”.

Hányni

A megemészthetetlen gondolatoktól meg kell szabadulni.

Harag

1. Arra dühös, aki az álmában szerepelt (a nappali indulat folytatása). 2. Szimbolikus személyre, tárgyra vetíti indulatát (nem meri elismerni, valójában kire is dühös). 3. Saját magára vonatkozik haragja. Miért? A harag teljesítményre serkenthet, de meg is béníthat.

Harag, düh

Létező személlyel vagy eseménnyel kapcsolatban: Ha álmodban iszonyatos dühöt érzel valakivel vagy valamivel szemben, érdemes elgondolkodnod azon hogy a valóságban meg tudod-e változtatni ezt a helyzetet.
Az álmodban konkretizált harag kiadása egy valószínűleg már jó ideje lelki kínokat okozó probléma felgyülemlésének a következménye. Olyan dolgot kell elviselned amit az Éned igazából nagyon nem kíván. Talán kényszerhelyzetben vagy.
Lehet hogy ébredés után a mérged kiadásától megkönnyebültebben érzed magad, de az igazi probléma továbbra is fennáll. Alaposan gondold végig milyen következményei lennének a változásnak, milyen barátságos megoldás lenne a célravezető, hogy kijuss ebből az élethelyzetből.

Nem létező személlyel vagy helyzettel kapcsolatban: Feszült és stresszes vagy, de nem biztos hogy pontosan tudod mi okozza ezt. Próbálj szabadidődben olyan dolgokkal foglalkozni ami kedvedre való és "ne vedd magadra mások terhét" is.

harang

- Ijesztő hír, vaklárma. Hangszórót hallani: úgy érzed, nem avatnak be valamibe, ami rád is tartozna.

harangozó

- Tartasz egy rossz hír megérkezésétől.

harapás

- Ha megharapnak: ellenségeskedés. Ha állat harap meg: féltékenység.

harapni

- Bosszúvágy.

Harc

A rossz hír: indulatos cselekvései magának ártanak. A jó hír: van energiája.

harckocsi

- Anyós; vagy más lehengerlő, ellentmondást nem tűrő nőszemély.

harcmező

- Háztartási gond.

Harcsa

Titokzatos fenyegetés, amely eddig lelkünk mélyén lapult.

Hárem

Férfinél önkritika nélküli szexualitás, az impotencia veszélye. Nőnél a versengés dilemmája.

Hárfa

Távolból érkező üzenet.

harisnya

Kacérkodás. Nők álmában: szinte mindenkin kipróbálod az oroszlánkörmöd; férfiálomban: érdekes szex kívánság.

harkály

- Úgy érzed, hogy kedves ismerőseid mostanában elhanyagolnak.

Harmat

Eljön a hajnal, amely termékeny nap kezdete.

három

- Bűvös szám a szerelemben. Nők álmában a hármas szám: élénk természetet, férfiak álmában gyengeséget jelez, ami sikerek hajszolásában is megnyilvánul. Háromlábú asztal vagy szék: nők álmában: malac gondolatok; férfiak álmában: még malacabb gondolatok. Régi följegyzés szerint a hármas szám: mély meggyőződés; hit.

Háromszög

Erő és egyensúly (főleg, ha talpán áll). Veszélyt is rejthet, ha össze nem illő elemeket kényszerítünk együvé (ilyenkor gyakran csúcsán áll). Ókori Kína: A világmindenség anyai melle.

hártya

Könnyűnek ítélsz meg egy feladatot, pedig az alaposan próbára tesz.

Has

A lelki emésztésre utal. Mértékletességre figyelmeztet.

Hasadék

Egy fontos személytől való eltávolodás fájdalmat okoz.

Hashajtó

Az események drámai gyorsasággal fognak peregni. Ne siettesse.

Hasmenés

Az ókori álomfejtők szerint szerencsét jelez. Ma inkább a mohóság következményeire figyelmeztet.

Hasonlít

Az álom értelmezése során leggyakrabban feltett kérdés: Kihez, mihez hasonlít? Akihez, amihez hasonlít, az most aktuálissá vált számára.

Használt

(tárgy). Egy személyre utal, aki használta. Értéke (a kapcsolatnak) kisebb, mint szeretné.

Haszon

Mi hozott hasznot álmunkban? Valóban hasznunkra van ez? Hogyan tudnánk ébren is eredményesek lenni a szimbolizált területen?

hát

- Ellenséges indulatok. Hátát mosni valakinek: érdekkapcsolat.

Hatalom

Félelem más hatalmától, vágy a hatalom megszerzésére. Mindkét esetben görcsössé és agresszívvé tehet.

Határ

Eddig, és ne tovább!

határ, határállomás

- Gond, időzavar, túlvállalás.

határőr

- Kedved szegik; akadályoznak a munkádban.

határozat

Önállótlanság.

Hátat fordítani valakinek

Elutasítani vagy eltitkolni valamit. (Jung.)

hátgerinc

Tudálékoskodás; önhittség, lényeges szempontok figyelmen kívül hagyása.

Hátrál

Egy veszély elkerülése érdekében hátrálhatunk, de ez ne legyen tartósan haladási irányunk. Haladhatunk visszafelé az időben is, kitűzött céljainkat illetően is.

Hátsó, hátul levő

(pl. ház része, raktárban). Valami, amit nem a nyilvánosságnak szánunk, személyes, intim. Szégyellt vagy magunk előtt is tagadott vágyak, késztetések.

hátszín

- Kegyes csalás.

Háttér

Az előtérben lejátszódó fő cselekményt minősíti, utalhat idejére, körülményeire. Néha itt van elrejtve az álom fő mondanivalója is. Ne tartsa mellékesnek.

hattyú

- Törékeny érzelmek; visszahúzódó természet. Vízen úszó, de szárnyaival csapkodó hattyú: több bátorítást vársz, könnyen elveszted az önbizalmad. Mozdulatlanul úszó hattyú: egy csekélység miatt vagy sértett, ne határozz el gyerekes dolgokat. Úszó hattyút a tükörképével együtt látni: különös érzékenység, szokatlan vonzalom; női álomban: rajongás egy barátnő iránt. Sok hattyú: képes vagy naponta változtatni rajongásod tárgyát. Hattyú, ha a szobában, lakásodban van: szentimentális lélek, gazdag fantázia; ábrándozás földöntúli sikerekről.

havas táj

- Magány.

ház

- Ismeretlen ház, amelyben eltévedsz: gyermekkori bizonytalanságod valami felelevenítette. Ismeretlen ház, amiben otthonosan érzed magad, érdekes helyeket és embereket találsz benne: barátságos természet; kis szerelmi bonyodalom, bánat, amiből könnyen kikerülsz. Házat építeni: jó szervezőkészség, ami kihasználatlan. Összedőlő ház: terhedre van az önállóságod, visszavágysz a gyermekkorba. Ablaktalan ház: nagyon félsz, hogy kiismernek, megtudják titkaid; ügyetlenül hazudsz. Ház, amibe nem tudsz bemenni, mert nem találod a kaput: rejtély, amit nem tudsz megoldani.

Haza

Az álomban ritkán jelentkeznek ilyen nemes fogalmak. Ha mégis, valami egyéni konfliktus rejtőzhet mögötte.

házaló

- Letagadott vásárlás; valami könnyű kis örömet szereztél magadnak egy teljesen felesleges beszerzéssel. Nők álmában: megvetted a századik szemhéjfestéket kölnit, rúzst, egyebet, amit szintén nem fogsz használni.

Házasság

A kísérő érzelmektől függően: béke vagy háború. Cayce: 1. Szövetség magasabb erőkkel, amely kreativitás forrása lehet. 2. Kötelezettség, amelyet be kell tartani.

házasságkötő terem

- Lányok álmában: önmagáért beszél; asszonyok álmában: teljesületlen álmok; lelkiismeret-furdalás; férfiálomban: vegyes érzelmek, befolyásoltság.

Házasságtörés

Elégedetlenséget, kielégületlenséget rejt (nem feltétlenül biológiait). Ha csak álmában tette, nem számít bűnnek, amennyiben nem mondja el társának.

Háziállat

Megszelídített ösztöneink. Beilleszkedés környezetünkbe. Az egyes állatfajták jellemző vonásai, mint kívánatos személyiségvonások.

Házimunka

A családon belüli konfliktus szimbolikus megjelenítése (kivéve, ha szereti csinálni).

házkutatás

- Fájdalmasan kevés rejtegetni- titkolnivaló.

házmester

- Találgatás egy ismerősöd ügyeivel kapcsolatban

Háztartás

A családi kötelezettségek és az elérhető biztonság együttese. Milyen ez a háztartás?

Hazugság

Az álom nem hazudik, az álomban nem hazudunk – másnak. Magunkat megpróbálhatjuk becsapni.

heg

- Magad is sajnálod, hogy dédelgetett bánatod elmúlt.

Hegedű

Egy női test, amelyből érzelmeket lehet kiváltani. A kifinomult szexualitás.

hegedű

- Férfiálomban: áhított és elérhetetlennek érzett nő; hegedű, amin nem tudsz játszani, vagy nem találod hozzá a vonót: kevésnek érzed magad a vágyott nőhöz; félsz a megmérettetéstől. Női álomban: partneredet kicsit bárdolatlannak tartod, kifinomultabb társ után vágyakozol. Levegőben úszó hegedű: nemcsak kifinomult, hanem nagyon kifinomult vágyak.

hegedűszót hallani

Barátságos, kissé talán álszent viselkedés, mindenkinek azt mondod, amit hallani akar, hogy jóban légy vele. Férfiak álmában: a férfiasságuk fitogtatása, túlértékelése. Régi magyarázat: gyakori álom leánykérés után; jó hír. Férfiálomban: bók, elismerés, amit egy asszonytól kapsz.

hegeszteni

- Makacs ragaszkodás.

hegy

- Általában kishitűség, bátortalanság, szorongás. De hegyre felkapaszkodni: sikerrel győzöd le mind a magadban hordott, mind a külső akadályokat. Sziklás hegyre könnyedén feljutni, meredek hegyfalon felszaladni: alábecsülsz egy előtted álló feladatot. Ha fáradsággal, erővel kapaszkodsz fel: lassan, de leküzdöd félelmed, megbirkózol a feladattal, amitől annyira tartasz. Hegyre, kötél segítségével, felkapaszkodni: büszkeség; segítségre, támogatásra vágysz, de gőgösen eltitkolod azt.

hegycsúcs

Ha fölérsz oda, onnan körülpillantasz: magány, értékes vagy annak tartott gondolataidat nincs kivet megosztanod. Hegycsúcson többekkel állni: az elegancia sikertelen hajszolása; sznobizmus. Ha hegycsúcsról nem látsz le a tájra, köd, felhő vagy egyéb akadály miatt: félelem; bizonytalan vagy gondolataid helyességében, őrlődsz. Föléd magasodó hegycsúcs: gyávaság. Havas hegycsúcs: zsarnok hozzátartozó; gyermekkori rettegések emléke.

Hegyes

(tárgy). Óvatosságot ajánl. A sérülés a lelkében keletkezhet.

hegyező

-Férfiálomban: kis felsülés, sikertelenség. Női álomban: cselezés, furfangos hódítási igyekezet.

Hegytető

Lehet cél, amelynek eléréséért erőfeszítést kell tenni. Ha már elérte, pihenjen meg, tekintsen körül: jövőjére utaló jeleket láthat.

Héj

(gyümölcsé). Saját bőre, külső megjelenése, kapcsolata a külvilággal.

henger

-Bizonyítási kényszer; produkálni akarod magad. Falat hengerrel festeni: kibékülés.

hentes

-Dühkitörésre hajló természet. Hentesbolt: gorombán bántak veled.

Herceg (-nő)

Már jön felénk, talán már itt is van, csak nem ismertük fel. Ön teszi fejére a koronát, így saját magát is uralkodóvá teszi.

hermelin

- Ravaszság; hermelinpalást: úrhatnámság.

hernyó

- Kellemetlen helyzetedből, kínos körülményeidből végül valami nagyon jó fog kisülni; derűlátásod helyénvaló.

Hervadás

Csöndes szomorúság, a tehetetlenség fenyeget.

hét

szám - Káröröm; egy ellenséged vagy haragosod kudarca

heveder

- Úgy érzed, hogy kihasználnak, élősködnek rajtad; nem szabadulsz egy kínos kötelezettségtől.

héven utazni

- Nem jutsz el oda, ahova szeretnél.

heverő

- Szépnek induló, de hamar ellaposodó partnerkapcsolat.

Hiány

(érzés vagy részlet). Kielégítetlen lelki szükséglet, megoldandó probléma.

Hibás

(tárgy). Egy csalódás + egy önbecsapás. Értékesnek hitte (amit jelképez), mégsem volt kielégítő. Dobja el, ne sirassa.

híd

- Jó kapcsolatteremtési készség, könnyen nyered meg az embereket. Híd, ami inog, hullámzik alattad: hízelgéssel, simulékonysággal magad felé fordítod az érdeklődést. Híd, amely nem folyó vagy völgy fölött vezet; szükségtelen helyen levő híd: ne fortélyoskodj, egyenes úton is célt érsz. Leszakadó híd: méltatlanra pazarlod az érzelmeidet, kedvességed hiábavaló. Hídról vízbe esni: sikertelen hódítási kísérlet, földre esni: egy barátod előnyben részesít valakit veled szemben.

Hideg

1. Kitakarózott, és most valóban fázik. 2. Érzelmi kihűlés, magány. Esetleg egy kapcsolat „kihűlése”.

hiéna

- Törvénytelen gondolatok, rosszban sántikálsz. Hiéna, ha megtámad: féltékenység, alapos gyanú.

hifi torony

Férfiálomban: a személyes értékeiddel hódíts, ne segédeszközökkel. Nők álmában: egy férfi- és egy nőismerősöd ellentmondanak egymásnak.

higany

- Alkalmazkodó természet.

himlő

Ha elborítja tested: bűntudat egy rossz szokásod miatt. Himlőst látni: igazságtalanul szemrehányást kaptál. Himlőhely: nem szabadna annyit jelentéktelen részletekkel foglalkoznod.

hímzés

Szorgalom. Jó monotónia tűrés. Jóravaló természet.

hínár

- Több párhuzamos viszony; barátaid nem jönnek ki egymással, igen eltérő természetűek, bár Te külön-külön mindegyiket kedveled.

hinta

- Visszavágyás a gyermekkorba; hintából kirepülni; keményen, tapintatlanul viselkedtek veled. Hinta, ami rémisztő lengésbe jön, veszélyessé válik: erődet meghaladó feladat; megoldhatatlannak tűnő helyzet, amiről nemsokára kiderül, hogy nem is volt olyan bonyodalmas.

hintó

- Bizony elég gyakran frázisokban gondolkodsz, kényesen elkülönülsz.

hintőpor

-Jóhiszeműség, amivel visszaélnek. Földre kiszóródott hintőpor: kölcsönadsz valamit, amit nem kapsz vissza. Hintőporos doboz, amit hiába rázol, nem jön belőle a por: egy neked tett ígéretet nem tartanak be.

hirdetés

Õszinteségi rohamodban kipakoltál és ezt nagyon bánod; attól tartasz, hogy visszaélnek bizalmaddal.

hírdetőoszlop

- Egy várt vallomás elmaradása; egészen mást mondanak, mint amire számítottál.

híres ember

Régi magyarázat: Haszon.

Hit

Ha megfelelő célt talál, eléri.

Hitelező

Egy könnyelmű tett következményei. Lehet a saját adósa is, kihasználatlan képességei révén.

hiúz

- Manipulálnak; igyekszel kikerülni egy csapdát.

hivatal

Ismeretlen hivatal: nem igazodsz ki a saját dolgaidban; bizonytalan vagy. Hivatal, ha ott dolgozol: igyekvés egy dolgod rendbe hozására.

Hívni

Valaki mást: segítségre, törődésre lesz szüksége. Hiányzik valaki, valami. Akit hívott, annak tulajdonságait megtalálhatja vagy kifejlesztheti saját magában is. Önt hívják: egy üzenet, amelyet eddig nem kapott meg, nem értett meg.

Hízni

Ha sovány: gyarapodik. Ha kövér: saját belső világa felé fordul, énképének romlása fenyegeti.

- Hóesés: áldozatkészség, amely főleg tárgyi segítségben nyilvánul meg. Hóesésben sétálni: úgy hiszed, hogy kapcsolataidban a maximumot nyújtod, mindent megteszel, valójában nem viszonzol érzelmeket. Hópehely: egy hozzád közelálló személy apró, rossznak tartott szokását nem vagy képes elnézni. Hópehely, ha a szemedbe esik: érzelemszegényen ítélsz meg valakit.

hód

- Ügyeskedő, ravasz gondolkodásmód.

Hódítás

Csak akkor lehet eredményes, ha erejének megfelelő feladatra vállalkozik.

hóember

- Felnőttálomban: gyerekes indulat, ártó szándék. Irigykedsz valakire, aki társaságban nálad sikeresebb. Gyermekálomban: kényszerprogramok, tiltások sorozata.

Hófehérke

Ha törpének látja a környezetében levőket, úgy is fognak viselkedni. Erre van szüksége? Ha Ön nő: a hét törpe után ritkán jön királyfi, inkább még törpébb.

hógolyó

- Felnőtt ember álmában: rendteremtési mánia, a könnyedség hiánya. Szinte minden újat elutasítasz, véglegesen kialakított véleményed van a dolgokról. Gyermekálomban: az önálló gondolkodás hátráltatottsága, sőt: büntetett eredetiség. Báli mű hógolyó: kokettálsz, hogy majdan visszautasíthass.

hóhér

- Szembe kell nézned egy nagyon kellemetlen körülménnyel; kínos program vár rád, amin kényszerülsz részt venni. Hóhér, ha Te lennél: erős fogadalom, amelyet nem tartottál be.

hold

-Általában: az elérhetetlenség jelképe. Ha a Holdat egészen az ablakod előtt, közel látod: kínzó vonzalom, kielégítetlen kíváncsiság, egy titokzatosnak hitt személy utáni epekedés. Hold, ami fut az égen: elárvultság, elhagyatottság. Felhők mögül elő-előbukkanó Hold: szorongás egy változás miatt; megmaradsz egy helyzetben, ami pedig a terhedre van. Fogyó hold: kedves hozzátartozó eltávolodása. Félhold: osztozni kényszerülsz egy érzelemben, nem érheted el, hogy valakinek a figyelmét teljesen magad felé fordítsd. Telihold: nászút; mézeshetek.

holdbeli táj

- Önmagaddal folytatott párbeszéd. Holdra tartó vonat: az ismeretlentől való félelem. Annak, aki Verne illusztrált műveit olvasta: kalandvágy.

holdfény

- Hatástalannak érzed magad.

holdkóros

- Ha látod: olyasmit vágtak a fejedhez, amin azóta ~s háborogsz; teljesen alaptalannak ítélsz egy, a személyedről tett megállapítást, pedig érdemes lenne legalábbis elgondolkodnod rajta. Ha Te lennél holdkóros: nem tágítasz valakitől, aki pedig nem viszonozza vonzalmad, új és új hódítási kísérleteid nem hozzák meg az általad remélt eredményt.

hollandia

- Színes, sokoldalú és szórakoztató társaság.

holló

- Ijesztő hír, amiről később bebizonyosodik, hogy félreértésen alapult. Napjainkban: jogos elégedetlenség a postai szolgáltatásokkal; többszöri reklamációd ellenére nem kapod meg előfizetett újságaidat. Fehér holló: ábrándokat kergetsz.

Holttest

Vágyaink, érzelmeink „elhalt”, meg nem valósuló része. Amit már soha nem fogunk elérni, megvalósítani. Valami meghalt bennünk.

homály

- Rossz közérzet. Homályos szoba: segítségre szorulsz, nem igazodsz el egymagad. Homályos táj: társkeresés.

Homályos

(részlet). Nem látja, nem akarja tisztán látni a helyzetét, feladatait.

hőmérő

- Kusza érzelmek, nem tudod, hogy szerelmes vagy-e vagy sem.

homok

Felelőtlenül tett ígéret. Tengerparti homok, ami égetné a talpad: amit Te könnyű kis flörtnek gondoltál, azt a másik igencsak komolyan vette. Homokvihar: gondok, bajok, amelyekből csak nehezen bontakozol ki.

homokóra

Konzervatív gondolkodás. Homokóra, ha eltörik: kénytelen vagy alaposan megváltoztatni az eddigi ítéleteidet; érzelmeid ellentmondanak szigorú normáidnak.

homokvár

benned felmerülő kérdésre nem kapsz választ.

hörcsög

- Önbizalomhiány; békétlen természet. Gyakran hiszed, hogy bántanak, pedig Te fogsz rosszul hozzá egy dologhoz.

hordágy

- Újdonságra vágysz, de ezért nem teszel semmit.

hordó

- Terhedre levő társaság; sodródsz, olyasmikbe keveredsz, amik miatt utóbb röstellkedsz. Hordóba bújni: félsz egy találkozástól. Forgó hordó vagy hordóban hányódni: jó képesség; végül is minden bajból kimászol. Lőporos hordó: magadnak okozott bonyodalmak; félrelépés.

horgász

- Nem fogadod el a tiédtől eltérő véleményeket.

horgászni

- Bizakodás, a jövőbe vetett hit. Horgászszerencse, jó fogás; célratörő magatartás. Horogra akadni: a kezdeményezőkészség hiánya.

horgony

- Remény. Keresed az igazit.

Hős

Egy ideál, valaki, akire hasonlítani szeretne. Valószínűleg van Önben valami ebből az alakból, ezért megkísérelheti, hogy olyanná váljon.

hóvihar

-Azt gondolod, érzed, hogy áldozataidért nem kapsz viszonzást; nem szeretnek úgy, ahogy megérdemelnéd. Hóvihar, ha maga alá temet: elhagynak, méghozzá hideg és akkurátus természeted miatt.

hóvirág

- Nőknél: kis idegenkedés a testi szerelemtől. Férfiálomban: kis idegenkedés a férfiszereptől.

Hozomány

Gazdagodás, amiért utólag kell megfizetni.

Hulla

A kihűlő érzések helyén üresség marad.

hullám

- Adósság.

hullámvasút

- Nem mersz, hovatovább nem vagy képes utat engedni sem pozitív sem negatív érzelmeidnek. Hullámvasúton rettegve ülni: válságos érzelmi helyzet; minden órában másképp ítéled meg a kilátásaidat.

hüllő

-Egy régi ismerősöd, barátod, barátnőd számodra érthetetlen viselkedése, figyelmetlensége.

Hullócsillag

Sorsának változása. Csak akkor jelez veszteséget, ha tehetetlennek érzi magát.

húr

- Kényes helyzet, amely fokozott figyelmet vagy óvatosságot igényel. Fennáll a veszélye egy elhamarkodott döntésnek. Hangszeren elpattanó húr: sértettség, szakítási elhatározás. Ha hallod az elpattanó húr hangját és az még erősen, sokáig zeng: megbánt szakítás, amit szeretnél semmissé tenni.

hurka

Jól sikerült beszerzés, kamatozó vállalkozás.

Hurok

Rosszindulat, rejtett ártó szándék.

hús

Hús cafatok: Úgy érzed magad, mint egy rabszolga, mintha még a gondolataidat is meg akarnák szabni. Vadság, nehezen eltűrt irányítás.

húsdaráló

Emberi húst darálni: megcsömörlés, csalódás az emberekben. Valaki iránti erős gyűlölet. Erősen korlátoznak a szabadságodban.

húsvét

Megbocsátás. Húsvéti tojás: kreativitás, termékenység

huszár

Régi magyarázat: Hűség.

hűtőszekrény

Szigorú, merev természet. Hűtőszekrény, ha tele van: jelez olyan személyiséget, aki úgymond nem tudja kimutatni érzelmeit, valójában nincs is sok kimutatnivalója. Üres hűtőszekrény: érzelemszegénység. Hűtőszekrény, ha abban oda nem való dolgok vannak: számítás, megjátszott érzelmek. Ékszerek a hűtőszekrényben: hideg fejjel, számításból kötött házasság. Ruhanemű a hűtőszekrényben: nők álmában: szexuális alakoskodás. Férfiálomban: rendhagyó vágyak, amelyeket elfojtani igyekszel.

huzal

- Elhidegülés, egy barátság megszakadása.

huzat

Ha huzatos helyiségben tárgyak elmozdulnak: várod, hogy változtassanak a körülményeiden, de Te magad nem sokat teszel sorsod jobbra fordulásáért. Ha papírokat mozdít el a huzat: hivatalos értesítést vársz, amely értesítéstől jót remélsz. Ha mozgó, lebegő papírok fehérek: megtisztulás.

Húzni

(terhet). Lelki teher, amely régóta nyomasztja. Erőfeszítésének keressen új irányt.

ibolya

- Kedves, nyitott személyiség jele; a szerénység szimbóluma. Nők álmában: jó baráti és társkapcsolat; igazán oda tudsz figyelni egy másik emberre. Férfiálomban: jó értelemben vett érzékenység; képes vagy átérezni mások helyzetét.

idegen

- Idegen férfi, aki ellenségesen lép fel, férfiálomban: úgy érzed, hogy hibát követtél el, vádolod magad. Női álomban: hálót vetettél valakire, de az kibújt belőle; mesterkedéseid nem járnak eredménnyel.

Idegen ember

Egy önmaga előtt is rejtett tulajdonságát, vágyát képviseli, amely megmozdult Önben, meg akar jelenni. Ha felkészült rá, kedvező fordulatot hozhat életében. Idézze fel, milyen volt a viszonya hozzá: ellenséges, elfogadó vagy baráti. Ennek megfelelően lesz könnyebb vagy nehezebb az elfogadása. Nőknél gyakori, hogy az idegen férfiben felfedezett tulajdonságokat nem találja meg társában.

Idegen nyelvű

(szöveg). Ha megérti: más titkából nyeresége lesz. Ha nem érti: tervei nem valósulnak meg.

Idegesítik az emberek

Az emberek néha valóban idegesítők, de Önnek most saját magával van gondja. Próbálja meg saját magát elviselni, vagy legalább tartson egy spániel kutyát.

Idegesség

Ezt, sajnos, nappalról hozta. Az álom tartalma, aktuális konfliktusai részletes elemzést igényelnek. Lehetőleg ne szedjen altatót, inkább fárassza ki testét lefekvés előtt.

idézet

- Diákálomban: túlterhelés, vizsgaidőszak. Különben: útkeresés, elbizonytalanodás. Idézet, amelyre ébredés után is visszaemlékezel: egy nálad okosabbnak hitt személy tanácsa, amelyet követni igyekszel, de helyes megérzéssel kételkedsz annak célszerűségében. Falra, táblára írt idézet: lásd még jelentékeny tévedés.

Időjárás

Az érzelmi élet változására utal, pl. viharossá, derűssé válik. Ha előre tudjuk változását, felkészülhetünk. Borús időre lelket melengető programokkal készüljünk, a viharokra lelki építményünk erősítésével.

Időpont

Reméli vagy féli, hogy valami történni fog egy meghatározott időpontban. Erre jó esélye van. Utalhat egy múltbeli időpontra is. Nem pontos, legfeljebb azt mondja, hamarosan vagy majd.

Idős ember

A tapasztalat adta bölcsesség.

Ifjú ember

Képesség a változásra. Erő a megújulásra.

iga

- Kedved ellen való tevékenység. Nőtlennek házasság Krúdy.

igazgató

- Ha saját munkahelyed igazgatója: konfliktus. Ha kitálalsz neki és megértéssel meghallgat, igazat ad: nincs módod a véleménynyilvánításra. Ha szigorral elutasít, bántóan viselkedik: egy hangoztatott véleményedből kis kellemetlenséged származik. Ismeretlen ember, akiről álmodban tudod, hogy igazgató: ésszerű irányításra vársz; munkahelyi feladataid önhibádon kívül megoldhatatlanok. Iskolaigazgató: gyermekálomban: nehezen tűrt fegyelem, értelmetlen feladatok. Felnőttálomban, ha régi iskolai igazgatód látod: ötleteidet nem tudod megvalósítani.

igazgatóság, igazgatótanács

- Nyomasztó hétköznapok.

igazolás

- Úgy érzed, mindenki ellenedre van, összeesküdött ellened a világ.

Igazolvány

E nélkül nem hiszik el? Bizonyítani kell saját magának is, hogy elért valamit, tartozik valahová.

Igazság

(érzés). Egy fontos felismeréshez közeledik, amely egy belső igazsággal kapcsolatos. Átalakíthatja számos fontos nézetét.

ijedtség

- Rossz lelkiismeret; ha ijedten ébredsz, de nem emlékszel vissza álmodra, csak az ijedtségre: kutass magadban és meg fogod találni azt, a nemrég történt eseményt, amiről régi, kellemetlen emléked felidéződött.

ijesztő

- nek találni egy különben kedvesnek tartott személyt: érzelmeidet, gondolataidat nem magad alakítod ki.

Ikarosz

(szárnyas ember). Céljai túl nagyok. Ezt Ön is sejti, ezért nem tesz nagy erőfeszítéseket. Valószínűleg talál segítséget, de ez csak fájdalmát enyhítheti. Ne hagyja abba a szárnyalásra törekvést, de kisebb magasságokra törjön, lehetőleg árnyékos időben.

ikra

Aprópénz, anyagi gond. Ha halat bontasz és abban nagy mennyiségű ikrát találsz: férfiálomban: önérzeteden esett csorba; olyan munkát vállaltál, ami a kedved ellen való, és az nem hozta meg a várt hasznot. Nők álmában: anyagi előnyökért teremtett, kedved ellen való kapcsolat, amely ráadásul nem is járt komoly bevétellel.

Ikrek

(testvérek). 1. Két vágya, törekvése között kellene választani, de ez nagyon nehéz. Egyértelmű és visszavonhatatlan döntést hozzon. 2. Kötődés egy hasonló korú emberhez. Fél az elvesztésétől, úgy érzi, nem tudna nélküle élni.

iktatni, iktatókönyv

- Probléma, amelynek a megoldása fejtörést igényelne; halogatod egy dolgod rendbetételét.

Illat

Egy emlék akar felidéződni. Nagy érzelem, amelyet el akar felejteni. Az egyes illatokhoz sajátos lelki helyzet vagy vágy társul: Citrom – lázadás, újdonság keresése. Bergamol – barátságosság, függetlenség. Kakaó – relaxált élvezet. Fahéj – gyermekkori élmények, elemi szexualitás. Eukaliptusz – konfliktusok oldódása. Virágok – stresszt oldó, örömet hozó. Tömjén – távolság az egyéni gondoktól. Méz – lelki táplálék, pozitív emóciók. Levendula – nyugalom, lelki egyensúly. Fenyő –szabad lélegzet, tiszta gondolkodás. Rózsa – érzékiség. Vanília. – feszültség oldódás. 

illatszer

- Anyagiasság, pénzcentrikus gondolkodás, ami természetesen nem fukarságot jelent: sőt inkább sorozatos, ám megbánt könnyelműséget; kívánságaid, ábrándjaid között a pénz foglalja el a legelőkelőbb helyet. Földre kifolyt illatszer: kitörő jókedv; röhögőroham; kis üvegben tartott illatszer: pedantéria, gyűjtögetési szenvedély; felesleges holmikat tárolsz, hátha egyszer még jó lesz jelszóval. Férfiillatszer, borotválkozóvíz: nők álmában: fegyelmezetlennek, könnyelműnek tartod a partnered; magadat tartod jobb gazdának. Férfiálomban: partnered lassan eluralkodik rajtad, átveszi az irányítást a dolgaid felett.

ima

- Tanácstalanság; jóakarattal megoldható probléma.

Imádkozni

Segítséget, választ csak akkor várhat, ha Ön elvégezte már a saját feladatait.

Inas

(szolga). Az álmodó társadalmi helyzetével kapcsolatos problémák jelentkezése. Szolgalelkű úr legyen vagy úrlelkű szolga?  

Incesztus

(szexuális cselekedetek rokonaival). Felnőtt korban ritkán van szexuális jelentése, inkább az intimebb lelki kapcsolat iránti igényt fejezi ki.

inda

- Szenvedély. Köréd csavarodó inda: férfiálomban: nem tudsz úrrá lenni egy érzelmeden; testi vonzalom egy különben ellenszenves nő iránt. Női álomban: öröm nélküli, eltűrt szexuális kapcsolat.

India

Ha nincsenek vele kapcsolatos személyes élményei: a misztikus megoldások keresése.

Indián

Irracionális vágyak és félelmek, amelyek serkenthetik fantáziáját, kreativitását.

Indulás

Egy változás kezdete. Ebben Önnek is aktív szerepet kell játszania.

ing

- Könnyű szerelem, idill, amit nem tudsz titokban tartani. Inggomb: régi barát, egykori iskolatárs körüli gondolatok.

inga

-Felbuzdulás; lelkesülten belekezdesz egy dologba, amit majd ismét abbahagysz. Ingaóra: önfelmentés. Arra gondolsz, hogy időhiányból nem teszel meg egy csomó fontos dolgot.

injekció

-Erőszak körüli fantáziálás. Gyakori azoknak a nőknek az álmában, akikkel túl sokan kezdenek ki, tolakodóak velük szemben; többnyire mindezt ők provokálják.

Inni

Kerüljön mindenféle mohóságot és gyermekded megoldást.

Inog

Bizonytalan (pl. egy emberi kapcsolat). Ha nem erősíti meg, összeomlik.

Integet

Búcsúzik vagy érkezik, a távolság fájdalmas.

intő

- Kisdiákálomban: szigorú környezet. Felnőtt-álomban: ha gyermeked intőt hoz: kissé elhanyagoltad őt az utóbbi időben. Ha magad kapsz intőt: buta tréfát csináltál.

iparos

- Csúnyán rászednek. Iparos, ha a házadban dolgozik: másra bíztál egy olyan dolgot, amit magadnak kellett volna elintézned.

Irány

Merre akarja folytatni életének útját? Lásd Térséma.

Iránytű

Kellene valaki, valami, aki megmutatja, merre haladjon. Fogadja el a bölcs tanácsokat.

Irat

Tényeket tartalmaz, érzelmek nélkül – legalábbis így szeretné. Múltjának őrzője, de nehéz lesz elolvasni.

irhabunda

- Gyengédség, simogatás utáni vágy. Ha irhabundát meztelenül veszel fel és az kellemes érzést kelt: szexfantáziálás; olyan gondolatok, amiket jobbára titokban tartasz. Ha a bunda szúr: fantáziálásod miatt érzett kis bűntudat. Lásd még: BUNDA.

Irigység

Ha tanul ebből az álomból (igyekszik megszerezni az irigyelt tulajdonságokat), jó álom. Sajnos, többnyire csak önsorsrontás következik.

iroda

- Zaklatottság.

irógép

Ötlettelenség; másokra hagyatkozol véleményed kialakításában.

Irtózás, iszonyodás

Kényszerítve, fenyegetve érzi magát. Erkölcsi érzéke, jó ízlése, vágyai tiltakoznak valami ellen, és mégis, mintha valami vonzaná is. Belső tartását mutatja, ez nehéz helyzeteken is átsegítheti.

iskola

- Gyerekálomban: csibészkedés, lógás. Felnőttálomban: ismeretlen iskola: kreativitás, jó ötletek sora, újító kedv. Ha régi iskoládban vagy és ott kellemesen érzed magad: harmónia, terveid megvalósulnak, elképzeléseid sikert hoznak. Ha szorongással vagy jelen régi iskoládban: meggondolatlanság, kifecsegtél valamit. Ha iskoládban felelned kell: buzgólkodás.

ismeretlen

- Ember: nem igazodsz ki magadon; nem érted pontosan, hogy mit miért csinálsz. Ismeretlen táj, magányosság, új ismeretség utáni vágy; ismeretlen városba, faluba érkezni: új barátság; egy régi ismerősödben új erényeket találsz. Ismeretlen rendeltetésű tárgy, gép: kedvvel fogsz hozzá egy nehéz feladathoz; szívesen töröd a fejed és általában jó eredményre jutsz.

Ismeretlen városban lenni

Egyedül: magány. Társsal: valami újat keresni a kapcsolaton belül.

ismerkedés

- Kutatásaidban holtpontra jutottál; ahhoz, hogy kidolgozz valamit, új szempontokra van szükséged.

Ismerős ember

Ezzel az emberrel valahol, esetleg egy másik emberrel együtt, valami tevékenységet folytatott, találkozott. Nem az álombeli ember a jelentős, hanem az, amit képvisel, esetleg a másik személy, akire utal. Ha valami vonása kiemelkedik, ez vonatkozhat az Ön jellemének egy elemére, amelyen változtatni kellene.

Ismétlődés

1. Hangsúlyozhatja a közlés fontosságát. 2. Néha a továbbhaladás akadályát mutatja. Keressen új utat.

istálló

- Nagytakarítás. Gazdánál: üres istálló: hiába várt nyereség, kedvezetlen időjárás. Jószággal telt istálló: szerencse; jó üzlet, kölcsönösen előnyös megegyezés.

Istennő

A Nagy Anya. A szeretet szimbóluma (a mi kultúránkban).

istentisztelet

- Nemes igyekezet; segítőszándék.

Iszap

Egy nagyon kellemetlen emlék. Cayce: Akadály.

ital

- Szeszes ital: rövid pórázra vagy fogva. Gyümölcsital: ismered a mértéket. Víz mint ital: jó irányú változás, megújulás, megtisztulás; ha dohányos vagy: le fogsz szokni róla.

itató

- Ha állatok veszik körül: kedvetlenül láttak vendégül. Üres itató: váratlan vendég, aki zavarba hoz.

Izgalom

Várakozás valamely lényegesnek érzett eseményre. Álma rádöbbentheti, milyen fontos ez az Ön számára.

izland

Egyedüllét; sóvárgás egy régi kedves ismerős, hozzátartozó után.

Izmos

Képesség, amely lehet szellemi is. Döntenie kell, hogy testét vagy szellemét erősíti.

izom

- Ha rajtad nő és óriási méreteket ölt: elkeseredettség, csüggedtség. Izmaid, ha elfogynak, összemennek: csalódás, fájdalom. Izmait mozgató ember: féltékenység.

izzadtság

-Megkönnyebbülés, túl vagy egy nehéz helyzeten.

Ígéret

A remény teljesülése másoktól függ.

íj

- Alkotókedv, amelyet akadályoznak. Nők álmában: véleményed szerint hátrányos helyzetben vagy a férfiakkal szemben, úgy gondolod, hogy produkciód nem méltányolják; ugyanannyit vagy többet teljesítesz, mint férfi kollégáid, mégis kevesebb elismerést kapsz. Férfiálomban: bürokratikus, hátráltató munkahelyi környezet, amelyben nem fogadják el jobbító szándékú terveid, a szokásostól eltérő megoldásaid.

íjász

- Hatalmasnak induló szerelem.

íjászverseny

Nők álmában: ha versenyzel, barátnőd partnerével kapcsolatos gondolatok; barátságnak álcázott kacérkodás. Férfiálomban: verseny, ahol néző vagy: elmulasztasz egy lehetőséget; nem veszel észre, nem akarsz észrevenni egy felkínálkozást. Ha versenyzel: hódítási kísérlet, ami sikerrel kecsegtet.

íny

- Állat, ha vicsorog rád, de foga nincs, csak az ínyét látod: valakiről megtudtad, hogy ellened tett és bár áskálódása eredménytelen, mégis nagyon bánt a dolog. Ha ember ínyét látod: indiszkréciótól tartasz; arra gyanakszol, hogy partnered panaszkodik rád a hátad mögött. Saját ínyed: ki akarsz tolni valakivel, de sehogy se sikerül.

ír kávé (irish coffee)

- Jó ízlés. Ha henger alakú pohárban van: nők álmában: fantasztikusan jó arányérzék; élénkség; sokszínűség. Férfiak álmában: nonkonformizmus.

írás

- Ha írást látsz, amire ébredés után nem emlékszel vissza;elhessegetsz magadtól egy gondolatot; ha visszaemlékszel az álomban látott írás szövegére: vedd azt figyelembe ébren is. Ha az álmodban látott írásnak ébren nem érted a jelentését, zagyvaságnak tartod: rendezetlen érzelmek, ellenséges indulat, amelynek nem találod, nem is keresed az okát; elszenvedett sérelmeidért, amelyeket gyakran felnagyítasz, olyanokat teszel felelőssé, akik arról a legkevésbé sem tehetnek. Írás, ami falon van: nem veszel észre egy fontos körülményt; tévedsz. Írás az égen: kínlódsz, mert véleményed el kell hallgatnod. Írásjel: ékezet nem jutsz hozzá egy elkezdett munkád befejezéséhez. Írás, ha azon az ékezetek nagyobbak, mint a betűk: elveszel a részletekben; jelentéktelen dolgokon rágódsz; kör alakú ékezet: nem tudsz beilleszteni egy eseménysorozatba valamilyen megnyilvánulást; egy számodra ellenszenves ember szimpatikus gesztusa. Ha az álmodban látott írásból egy vagy egy-két betűre emlékszel vissza: higgadtan végig kell gondolnod valamit, még akkor is, ha az fájdalommal jár.

írni

- Ha már régen aktuális, hogy válaszolj egy levélre: önmagáért beszél, ne halogasd tovább, mert egyre kínosabbá válik. Ha írsz, de írásod elhalványul, alig látszik: nők álmában: sikertelen hódítási kísérlet, férfiálomban: kudarc, amiért nem biztos, hogy Te vagy a felelős. Ha írni nem bírsz; nem fog a tollad: nők álmában: az erkölcsi érzékeddel ellenkező vágy; férfiálomban: rossz hatásfokú működés.

írország

- Agresszivitás, düh, amelyet nem vallasz meg magadnak, magadra erőltetett nyugalom.

írtózat

- Szorongás egy rossz szokásod miatt. Személytől: olyasmire vállalkoztál, amit csak nagyon nehezen tudsz megtenni; a meggyőződésed ellenére cselekszel. Tárgytól: megbántottál valakit és most igyekszel magadban kicsinyíteni hibádat.

Ítélet

A belső bíróság ítélete végrehajtandó. A büntetés elszenvedése után új életet kezdhet. Tanult a hibájából? Ha el tudja fogadni: megnyugvás. Ha félelmet kelt: ébren ne vétkezzen.

Íz

Sós: életerő. Keserű: nehezen felejthető tapasztalat. Édes: öröm.

ízt érezni

- Gyermekkori emlék. Keserű íz: szüleid vagy egyik szülőfeled igazságtalansága, árulása. Édes íz: gondoskodás utáni vágy, önállótlanság. Savanyú íz: teljesületlen remények. Fűszeres, csípő íz: kielégítetlenség: Sós íz: türelmetlenség.

jacht

- Lekicsinyellsz egy érzelmet; rálegyintesz a benned felmerülő kérdésekre, pedig komolyabban kellene venned a saját érzelmeidet, indulataidat. Jacht, amin meztelen emberek vannak: fékentartott fantáziák, visszafojtott gondolatok. Viharba kerülni jachttal: egy komolytalannak tartott érzelem, amely keserű bonyodalmakat okoz.

jácint

- Egy jó barátod barátnőd kedvesével kacérkodsz.

Jajkiáltás

Ébren nem tudott megfelelően reagálni valami nagy lelki fájdalomra, fenyegetésre. Meg kell keresni a fájdalmat, megismerni okát. Ha az álom ismétlődik, keressen egy helyet, ahol Ön kiálthat.

Január

Új remények és lehetőségek. Ha gyengének érzi magát, legalább a régi hibákat igyekezzen elkerülni.

japán

- Egyszerre több holmid, berendezésed, tv, rádió, magnó, stb. megy tönkre.

japán ember

- Sportoló álmában: vereségtől tartasz. Különben: kimerültség.

Járás

Haladás a kívánt irányba (ha könnyen megy).

járda

- Megerőltető munka.

járdaszegély

- Nem tudsz betartani egy határidőt.

járdasziget

- Fáradságos, megerőltető munka, amelynek nem látod az értelmét; felesleges adminisztráció.

Jármű

Nyugtalansága változtatásra serkenti. Erejét, képességeit kifejtheti.

járőr, rendőr

- Akadályt gördítenek eléd.

jászol

Derű, optimizmus, amit nem kezd ki, nem tud kikezdeni a külvilág.

Játék

(cselekvés). Öröm a cselekvésben, a társban. Szabadság átélése. Felkészülés egy harcra, ahol győztes lehet. Vigyázzon, ha elveszik belőle az öröm, rutinná válik. Játszmaként az életét ronthatja.

játék (játékszer)

-Alkotókedv, kreativitás. Régi játékokkal telezsúfolt helyiség: gyerekkori álmaid csak kis részben valósultak meg, de mindenképpen jó eredményeket értél el. Szétszórt játékok: nem arra koncentrálsz, amit már jól megcsináltál, hanem arra, hogy mi mindent akarsz még tenni. Társasjáték, ha egy vagy több emberrel játszod: jó beszéd- és vitakészség, egészséges versenyszellem, önálló gondolkodás. Ha egyedül játszol egy társasnak szánt játékkal: nem tudod kivel megosztani a gondolataidat, férfiálomban: szép, de csacsi partner.

játékautomata

Rossz ötlet; izgalmasnak induló kapcsolat.

Játszma

(e szótárban előforduló kifejezés). Kezdetben játék volt, majd ismétlődő grimasszá merevült. Többször ismétlődő eseménysor, amelyben végül csak elutasítást kapunk. Azt hiszi, hogy saját életét maga irányítja, pedig csak saját kudarcaira talál igazolást.

játszma (sport)

- Lendületes, jókedvű személyiség: jó humorérzék; vitakedv.

Javítani

Valami elromlott (kapcsolataiban, lelkében), de képes kijavítani.

jég

-Azt jelenti, ami: hidegség. Ha jégen jársz, korcsolyázol és itt igen bizonytalanul érzed magad: feloldódási képtelenség, ami egy kis zavartól még inkább elmélyül. Ha a jégen biztonsággal, nagy ügyességgel mozogsz: jól alakoskodsz; nők álmában: szexuális ügyeskedés, amely mögött nincsenek átérzett indulatok. Jég, ami emberszerű alakot ölt: szeretnél feloldódni egy kapcsolatban, szerelemben, azonban nem vagy őszinte, valami meggátol talán a rosszindulat véleményed, kívánságod kimondásában. Jég, amit messziről látsz; nem értenek meg; közömbös partner. Jéghegy: rideg környezet; intézeti vagy kórházi emlék, amit valami napi esemény felelevenített; szigorú szülők jelenléte vagy emléke. Jégeső: fösvény partner, aki a legkisebb szükséges kiadást is könnyelműségnek minősíti. Jégeső, ha a termésedben pusztít: túl jól akartál járni egy alkuban, üzletben, ezért aztán nem is sikerült. Jegesember: unalmas téli esték régi feljegyzés. Jég, ami elolvad alattad vagy körülötted: sikerül feloldanod egy magadban lévő gátlást. Jégdarabok, ha a kezedben vannak: ügyesen irányítasz valakit; megőrzött józansággal érzelmeket játszol. Jégkocka italban: kicsit elvetetted a súlykot; úgy hiszed, többet mutattál meg magadból, mint ami ésszerű lett volna; fecsegtél.

jégcsap

- Ha ereszen, ház oldalán látod: kellemetlen családi kapcsolat; feszültség két, általad szerelt személy között. Jégcsap, ha a kezedben tartod: férfiálomban: olyan nő kacérkodik veled, akinek nem vágysz a társaságára. Nők álmában: nem váltod ki azokat az indulatokat, amelyeket szeretnél. Jégcsapot letörni: hideg számítás, érdekkapcsolat különösen nők álmában, de férfiálomban is előfordul és akkor ugyanazt jelenti.

jegenye

- Felfedezik egy értékes tulajdonságod.

jegesmedve

- Magadra erőltetett felnőttesség; engedj néha utat játékos kedvednek.

Jégeső

Ami addig gazdagodását segítette, most ellene fordulhat.

jeggyűrű

- Tiltott szerelem.

jégkorong

- Presztízsből kitartasz egy hibás elképzelésed mellett. Jégkorongozó: számító, hidegfejű ismerős; megszorultságodban olyanokhoz kell fordulnod, akiket nem szívelsz.

jégpálya

Merészség; érzelemmentesen kezelt üzleti ügyek.

jégszekrény

Régi klasszikus jégszekrény egykori jegyzet szerint: Lesed az alkalmat, hogy visszaadj egy kölcsönt.

jégvirág

-Ablakon: tapintatlan kíváncsiságod ellenérzéseket ébreszt. Jégvirág, ha rajtad vagy ruhádon van: úgy gondolod, hogy megfelelő bátorítás esetén jó kapcsolatot tudnál létesíteni; azt várod, hogy mások közeledjenek hozzád, nem sokat teszel egy barátság, esetleg egy partnerkapcsolat kialakításáért.

jegy

- Felhatalmazás. Megbíznak valamivel, ami a kedvedre van; jó irányba befolyásolsz valakit. Élelmiszerjegy: vigasz régi feljegyzés.

Jegygyűrű

Különböző érzések kísérhetik az elkötelezettség jelét. Ezektől függ a kapcsolat alakulása.

jegyzetfüzet (blokk; határidőnapló)

- Megfeledkezel valamiről - esetleg szándékosan; elfoglaltságodra hivatkozva kitérsz egy kérés elől.

jegyzőkönyv

- Jobb híján elfogadod mások magyarázatát; érzelmeid megakadályoznak abban, hogy egy kérdésben tisztán láss.

Jel

(ismeretlen). Figyelmeztetés, de még nem tudja, mire. Következő álmaira ügyeljen.

jeles (osztályzat)

- Nem tettekben, hanem ábrándokban törsz a sikerre; szükséges teendőket halogatsz.

jelmez

- Átlátszó hazugság. Jelmezbál: Unalmasnak tartott környezet. Barátaidat, esetleg partneredet unod, holott Te nem fedezed fel a színeket. Jelmezes ember: passzivitás, nem tudod jól megszervezni azokat a programokat, amelyekre vágyakozol. Jelmez, ami dominót utánoz: tiltott, esetleg munkahelyi, kaland, flört.

jelmondat, jelszó

- Bizonytalanság. Hangoztatott véleményedben magad is kételkedsz.

Jelszó

Egy titok, amelyet csak Ön ismerhet meg.

jelvény

- Ha ismert: régi kedves barátok emléke; iskolatárs, akivel már régen nem találkoztál. Ismeretlen jelvény: jó beilleszkedőképesség; gyorsan feltalálod magad a legkülönbözőbb helyzetekben; csak a szerelmi kapcsolatokban vagy kissé ügyefogyott. Bőrödre tűzött vagy égetett jelvény: igazságtalanságot szenvedtél el; egyéni és eredeti véleményed titkolnod kell. Jelvény, ami címert ábrázol: felvágás, vélt vagy valódi sikereid fitogtatása.

Jelzés

(pl. út-). Kövesse utasításait. Persze, először meg kell érteni, mire utasít. Ez nem könnyű.

Jobb

(a látott kép oldalaként). A gondolkodás, a tudatosság, a férfi (apa), a jövő.

Jobbra megy

Az erkölcsnek, a törvénynek megfelelő utat választja. Utalhat a szerencsés kimenetelre is. (Stekel.)

jód

- Túlteszed magad megbántottságodon.

jogar

- Nők álmában: szerepzavar; úgy érzed, kicsúszik a kezedből a hatalom, az irányítás, amelyet eddig sem gyakoroltál, inkább csak vágytál rá; engedékenyebb magatartással előbb célt érsz, mint követelőzéssel. Férfiálomban: a nőkről alkotott múlt századi vélemény: messze nem vagy olyan erős és határozott, mint amilyennek mutatni igyekszel magad; erőltetett keménységed mögött nagyon is sérülékeny lélek lakozik.

jogász

- Nagyon belemerültél egy vitába; folytatólagos véleménykülönbség; túlzott hévvel akarod álláspontod elfogadtatni.

jogosítvány

-Legközelebb egy kicsit se igyál, ha vezetsz.

jogszabály

-Eredeti gondolkodásmód; véleményed gyakran különbözik a többiekétől, de meg kell tanulnod - sajnos - néha elhallgatni; nem kell minden körülmények között kimondanod, amit gondolsz.

Jókedvű

Az élet ébren is szép lesz. Töprengés nélkül élvezze.

Jós

Vágy a jövő megismerésére, bizonytalan érzések a jelenben. Érdemes figyelni arra, amit mond.

jós, jósnő

- Megerősítést keresel egy elhatározásodhoz, elképzelésedhez; másoktól akarod hallani azt, amit magad gondolsz.

jóslat

Felmented magad, holott hibás vagy. Inkorrekt eszközökkel igyekszel célt érni.

jóváhagyás

- Titkolt érzelmek, vágyak.

Jövő

Csírája álmunkban lehet. Ha úgy érezzük, valamely álomrészlet a jövőnkre vonatkozik, legyünk óvatosak, mert lehet, hogy csak vágyainkat tükrözi.

jugoszlávia

-Kellemes időtöltés. Rossz időben, télen Jugoszláviáról álmodni: önmagáét beszél; de lehet, hogy rosszkedvedért egyszerűen az időjárást teszed felelőssé, pedig érdemes lenne gondolkodnod azon, hogy mi is az igazi bajod. Nők álmában: szereted a szépet.

juh

- Engedékenység, amellyel visszaélsz.

juhász

- Türelmetlenség, udvariatlanság.

jutalom

- Mások helyett végzett munka; hátrányos helyzet.

Kabaré

Jó, hogy nevetni tud a bajokon. De a nevetés önmagában nem elég.

Kabát

Védelem iránti igény. Bizalmatlanság. Hajlamos arra, hogy más képet mutasson, mint amilyen a valóságban. Elveszíteni a kabátot: a lelepleződés veszélye. Levetni: kielégítetlen vágy önmaga megmutatására. Ha nem volt alatta semmi: azonnal vegye vissza!

kábel

Barátság, ami csorbát szenved. Lásd még: TELEVÍZIÓ.

Kabin

Ami ott történik, csak Önre és társára tartozik.

kábítószer

- Nem használod ki saját jó képességed. Feladataid megoldásában mindig a könnyebbik utat választod, még akkor is, ha tudod, hogy kis fáradsággal sokkal többet érhetnél el, nívósabb eredményre juthatnál; mindig „közbejön valami, ami miatt nem valósítod meg jó ötleteidet; halogatsz. Ha kábítószert adsz valakinek: saját gyengeségeidért másokat teszel felelőssé; ha injekcióban adod: vitáid során gyakran védekezel azzal, hogy „mások is . . .„-mások hibáinak hangoztatásával felmented magad. Ha álmodban egy embert kábítószeresnek vélsz, kábítószer hatása alatt állónak látod: félre akarsz vezetni valakit.

Kábult

1. Testi problémák jelentkezése. 2. Menekülés valamely konfliktus álombeli jelentkezése elől.

Kacsa

Egyszerű örömöket, jó evéseket ígér. A vizek partján keresse, ott elégedett lehet.

kád

- Blöff; szívesen szólsz bele olyan dolgokba, amikhez nem értesz, és gyakran sikerrel.

káderezés, káderlap

- Gyanúsítás, rágalom, ami ellen nem tudsz védekezni; ki vagy téve egy rosszindulatú munkatársnak.

Kagyló

A női ártatlanság jelképe. Csak tiszta környezetben tenyészik, gyűjtése veszélyes lehet. Nem érdemes feszegetni. Lehet, hogy gyöngy rejtőzik benne, de túl nehéz hozzájutni. Vigyázzon, az erős vágyakozás hibás gondolatokhoz és cselekvésekhez vezet.

Kajak

Küzdelem az újjászületésért. Ez a küzdelem önmagában is jutalmazó.

Kakaó

Baráti társaság, egyszerű örömök.

Kakas

A férfiúi értékeket jutalmazó siker. Ugyanakkor azt is kifejezi, hogy éberebbnek kell lennie, nehogy reményeit túlzott önbizalma döntse romba. Lehet figyelmeztetés: valami újnak a kezdete, vegye észre.

Kaktusz

Eltaszít másokat? Milyen félelem tartja távol az intimitástól?

Kakukk

Az idő múlására figyelmeztet.

Kalács

A tápláló szeretet.

Kaland

Az álom nyújtja a legnagyobb lehetőséget a kalandokra, a legkisebb kockázatokkal. Ezek pótolhatnak valamennyit az életéből hiányzó kalandból, módot nyújthatnak önmaga kipróbálására. Álmunkban legyünk bátrak és vállalkozók, de az ébrenlét idejére is maradjon ebből.

Kalap

Régen a szexualitásra utaló jelképnek tartották. Ma inkább a társadalmi előrejutásra törekvés mutatójának. Ha nem az álmodó valóságos helyzetének megfelelő, a változás irányát jelzi. Ibn Sirin: Férfinak hatalom, nőnek a férje. Népi hiedelem: Hatalom, a kívánságok teljesülése. Cayce: A gondolkodás jellege.

Kalapács

Egy képesség, de az erő és elszántság veszélyes is lehet, építhet vagy rombolhat. Ne tévessze össze a határozottságot az erőszakossággal. Cayce: Hajtóerő.

Kalász

Gondoljon a Fáraó álmára (Biblia). Ha telt: jólét és termékenység. Ha sovány, fonnyadt: ínség.

Kalauz

Lelki vezető, a szabályok őrzője. Életútjának jelen szakaszában önvizsgálatot kell végeznie, hogy a környezete és saját maga által szabott normáknak megfelelően viselkedik-e.

Kalitka

Nemcsak gátol, hanem véd is. Ha kinyitnák az ajtaját, talán arra jönne rá, nem is tud repülni. Átmenetileg kellemetlennek érezheti kapcsolatait, de hamarosan rájön, nem tud jobbat találni.

Kalóz

Kalandra hív, lázít a mindennapok rutinja ellen, fel akarja robbantani az álmodó unalmasnak érzett életét. Veszélyes vállalkozás hinni egy ilyen álomnak, de érdemes kissé regényesebbre színezni az életet, és akkor eltűnik ez az alak, mert csak addig jelentkezik, amíg Ön ásítva alszik el és unatkozva ébred.

kályha

- A család jelképe. Ha meleget áraszt, kellemes: jó viszonyban vagy a környezeteddel, jól kijössz az emberekkel. Ha megéget: gyermekkori csalódás, egy szülő fél vagy a szülők árulásként átélt cselekedete. Hideg kályha: átértékelt gyerekkori emlékek; gyermekkori sérelem, amit csak felnőtt fejjel érzel át. Kályhát rakni: higgadt, józan, de nem érzelemmentes gondolkodás; nem akarod elkövetni - nem is követed el - azt a hibát, amelyet veled szemben elkövettek. Kályhát tisztítani: sikerrel leszel úrrá nemkívánatos indulataidon; van bátorságod szembenézni önmagaddal. Füstölő kályha: igyekszel kiigadozni saját magadon, kutatsz a múltban; gondolkodásodban nagyobb teret engedsz a képzeletnek, mint a valóságnak.

Kamat

Az önmegtartóztatás (kétes) jutalma.

kámfor

- Szórakozottság: Kámforszagot érezni: kórházi emlék.

Kampó

Egy fájdalomtól nehéz szabadulni. Tán nem is akar szabadulni.

Kamra

A tartalékok, erőforrások helye. Tele kamra: nyugodt lehet, mert szellemi, érzelmi tartalékai nehéz helyzeteken is átsegítik. Üres kamra: kerülje az éles helyzeteket, a nagyobb terheléseket.

kámzsa

-Elmulasztott megemlékezés.

Kanál

A lelki tápláléknak valami könnyen emészthető formáját igényli. Most nem akar szembenézni a sors kérdéseivel, kerüli  alapvető problémáinak megoldását. Adjon egy kis pihenőt magának.

Kanári

Embernek társ, amely nem oldja meg problémáit. Macskának ebéd.

Kanna

Feltöltődhet új energiákkal.

kántor

- Jónak hitt barátodtól nem kaptad meg a jogosan várt segítséget; különbnek hittél valakit, mint amilyennek bizonyult.

kánya

-Intrika, ami ellened irányul,

Kanyar

(út). Balra: a múltba; jobbra: a jövő felé fordul.

Káosz

(a kép, a történés rendezetlen, zavaros). A társadalom, a család, az egyén csak viszonylagos rendezettségben (logikus rend, érthető kapcsolatok) tud létezni. Szétesésüket csak a valóság tudatos és határozott irányításával kerülhetjük el.  Ha elég erőt érez magában ehhez az irányításhoz, örömmel üdvözölje az álmot. Ha gyenge, keressen segítséget.

Kapa

Itt a lelki gyomtalanítás ideje. Vegye leltárba a feleslegest, de ne sértse az értékest.

Kapaszkodni

(létrára, sziklára). Egy akadállyal már találkozott, jön a többi is. Óvatos legyen, de ne adja fel. Nincs más út.

Kapcsoló

Bekapcsolása elindít egy folyamatot, amelyet kockázatosnak érez. Lehet, hogy csak szikrázik egyet, és azt mondja, reccs. Legalább megpróbálta.

Kapitány

Régen nőnek a férjét jelentette, férfinak magabiztos önmagát (uralja a helyzetet). Manapság a révbe érés.

kápolna

-Lásd: TEMPLOM

káposzta

- Jó szervezőképesség, ügyes időbeosztás. Franciaországban élő ismerőseim szerint: gyerekes szexuális fantáziák. Meg kell jegyeznem, hogy ezt az értelmezést itthon nem tartom érvényesnek;Fanciaországban azonban valószínűleg helyes, ott ugyanis nem gólya hozza a gyereket, hanem a káposztában találják.

Kaptár

A társadalom, amelyet Ön nehezen fogad el, amellyel elégedetlen.

Kapu

Egy új életszakasz kezdete. Még csak a jövő halvány előképe él Önben, de ha ébren is kitárja ezt a kaput, képességeinek megfelelő utat választhat. Ha a kapu túloldalán múltbeli képek jelennek meg, ezek sorsának folyamatosságára utalnak, azokra a tapasztalatokra, amelyeket követnie vagy kerülnie kell.

Kar

(testrész). Munka, áldozat, védelem. Férfias tevékenységek, bár manapság jut belőlük a nőknek is. Vállalni fogja a feladatokat, és el is végzi, ha bízik önmagában.

Karácsonyfa

Ön is feldíszíthet egy fát emlékekkel, szerezhet örömet másnak és magának.

Karambol

Két test csatája, amelyből mindketten vesztesen kerülnek ki.

Karaván

A már nem olyan fiatal embereknek bizonytalanságot jelent. Szeretne elindulni új kalandok felé, de a megszokás, a lelki reuma marasztalja. Itt is Ön mindegyik szereplő, a teve is.

Kard

Fenyegetés, nyílt küzdelem. Fiataloknál erotikus késztetések: erőszakos behatolás a nő szexuális szférájába. Vágy, ezért társulhat impotenciával is. Jung: Akaraterő, vágy egy cél elérésére.

Karika

(játék). Erőfeszítés nélküli előrehaladás, a játék öröme. A versengés erősíti az összetartozást.

Karkötő

Egy bilincs darabkája, de örömet szerezhet, ha nem igényes a lelki értékekre.

Karmester

A zenéjétől függ, merre vezérli életét. Kövesse utasításait.

Karnevál

A józan ész elvesztése iránti vágy, a más arcot öltés kívánsága. Van más, reálisabb módja is az újdonság keresésének. Óvakodjon az alkoholtól, a kábítószerektől.

Karó

Támasz a gyengének, fegyver az erősnek. Egy megoldható probléma közelít.

Karom

Azért találták ki, hogy megkapaszkodjunk (biztonság), arra használjuk, hogy sértsünk vele.

Karosszék

Fiatalnak betegség, öregnek nyugalom.

kárpátok

- Megvalósulatlan remények. Lásd még: HEGY.

kárpitos

- Ügyesség; jó kedvvel végzett munka.

Karszalag

Jelzi, hogy valahová, valakihez tartozik, de nehezen tudja elfogadni.

kártya

- Francia kártya: raffinéria; magyar kártya: praktikusság. Kártyázni: általában jó kombinatív készség, kíváncsiság. Ulti: egészséges tisztánlátás. Piros negyven-száz ulti: iszonyú nagy szerelem. Römi: ki akarsz szedni másokból egy titkot. Bridzs: túlkombinálsz egy problémát. Bridzsparti, amelyet nem tudsz megkezdeni, mert csak ketten vagytok: unott partnerkapcsolat; ha hárman vagytok a bridzsasztalnál: ún. „külső kapcsolat kialakításán munkálkodsz. Tarokk: önfelmentés; elkövetett hibáid, esetleges jellemtelenségedért mindig másokat, a körülményeket teszed felelőssé. Póker: vagányabbnak tartod magad, mint amilyen valójában vagy. Pókerjátszmában olyan lapok, amelyek a valóságban nem fordulhatnak elő például: öt ász, két kör dáma: ábrándozás, csodavárás, nyomasztó adósság, amelynek törlesztésére nincs reális esélyed. Ugyanezt jelenti, ha álombéli bridzsjátszmában 13 azonos színű lapod van. Kártyán nyerni: könnyelműsködés, felelőtlen viselkedés. Nagy vagy kisszlem, durchmars, flös, póker: sikertelenség a magánéletben, de nem a szerelemben, hanem inkább a gazdasági, egzisztenciális körülményekben.

kártyalapok

- Francia kártyában: kör ász: szerelem, kör király nők álorrában: jó házasság, férfiálomban: önteltség; kör dáma férfiálomban: jó partnerkapcsolat, női álomban: vetélytárs. Kör bubi nők álmában: vonzalom egy nálad fiatalabb fiú iránt, férfiálomban: hasonló. Pikk ász: pénz áll a házhoz. Pikk király: komoly, elmélyült vonzalom. Pikk dáma: gyász, átvitt értelemben is; veszteség. Pikk bubi: nők álmában alapos gyanú, hogy egy nálad fiatalabb fiú érdekből vonzódik hozzád. Férfiálomban: érdekeid alakítják barátságaidat. Káró ász-férfiálomban: szex, női álomban: önszeretet; furcsa vonzalom; feminizmus. Káró király -jó barát. Káró dráma - kellemes társ, barátnő. Káró bubi - jó program, vidámság. Treff ász - kár, veszteség. Treff király - kisebb baleset, pech. Treff dáma - belesodródsz egy kényelmetlen helyzetbe. Treff bubi: okvetetlenkedés. Kis lapok bármely színből - nem mered szabadjára ereszteni a fantáziád; minél kisebb alap, annál nagyobb a visszafogottságod. Magyar kártyában piros ász - boldog szerelem, piros király nőknek hódítás, férfiaknak: szerelmi siker; piros felső - nőnek: rivális, férfiaknak: csalfa nő. Piros alsó - fiatal fiú. Tök ász - pénz, nyereség. Tök király - gazdag házastárs, tök felső - férfiaknak: felszarvaznak, nőknek: azt hiszed, hogy az ujjad köré csavarsz valakit, pedig más viszi el az orrod elől; tök alsó - férfinak: értékes gondolatok, nőnek: kezdetben veszélytelennek tűnő, inkább visszahúzódó barátnő, aki komoly vetélytárssá válik. Zöld ász-beteljesülő remények, zöld király-nőnek: szerelemre vágysz; várod keresed az igazit; férfinak: kalandozás; zöld felső - nőnek: csalódás, reményed meghiúsulása, férfinak: annyira könnyűnek tűnik a hódítás, hogy el is megy tőle a kedved; zöld alsó - fiatal lány, aki bajt okoz. Makk ász: értékes kapcsolat. Makk király - nőnek: megértő, igazi férfibarát akivel kapcsolatod átalakulhat szerelemmé, férfinak: Te vagy a megértő barát és nem biztos, hogy kedvedre való a szerep. Makk felső- nőnek: célratörés, számítás, férfinak: tévedés. Makk alsó: szerencsés új ismeretség. Kis lapok: ugyanaz, mint a francia kártyában, kivéve a piros tízest, ami szerelmi sikert jelent. Jolly Joker: ugyanis arra gondolsz, amire akarsz, nem befolyásolnak a tények. Skíz: bohóckodással, negédeskedéssel álcázott kemény célratörés. Üres kártyalap, pótlap - új, érdekes személy.

kása

- Szerény segítséget kapsz. Kása, ami önmagától nő, dagad: szövevényes pletyka, szószaporítás. Kása, ha egy edényből kifolyik: meggondolatlanul kifecsegsz valamit.

Kastély

A családi sors drámájának színtere. Fontos szereplőkkel találkozhat itt, megismerheti őket, kibékülhet velük.

Kasza

Az élet (búza) rendjét vágja, az emberi sors formázója. Az álom többnyire elárulja, melyik gond az, amelyiket nem lehet vagy nem érdemes tovább cipelni.

Katalógus

Rendet kell teremteni emlékei között. Szánjon rá egy kis időt.

Katasztrófa

A fenyegetés és a tehetetlenség érzése együtt idézi fel a világvégét. Ismerje meg részletesen a fenyegetést, és gyűjtse össze erejét (mert van). Ami ma katasztrófa, holnapra csak baj, holnapután pedig kellemetlenség. Segítő van, csak merje kérni segítségét.

Katona

A férfias tulajdonságok közül az erő, az agresszió fontossága foglalkoztatja. Ezek fenyegetőek az Ön számára, még akkor is, ha saját vagy szeretteinek tulajdonságáról van szó. Fiatal férfiaknál kedvező jel: a kötelezettségek vállalása, képesség az engedelmeskedésre. Fenyegetheti az egyéniség elvesztése, a kényszerítettség átélése. Az egyenruha a valahová tartozást mutatja, amit kísérhet düh és szégyen is.

Katonatiszt

A tekintély, az utasítást adó személy. Valószínűleg jelen van a vágy, hogy ilyenné váljon, ugyanakkor az ellenállás más parancsaival szemben. Nőknél régen nagy szerelmet jelentett, ma szolid házasságot.

kátrány

-Értelmetlen ragaszkodás.

kátyú

- Önmagáért beszél. Bajba jutottál.

Kavarni

Nincs szükség bájitalra, az egyszerű megoldások is elegendőek.

kávé

- Babkávé: spórolsz, kicsit többet is megengedhetnél magadnak. Feketekávé mokka: könnyelműnek ítélt, valójában ésszerű viselkedés; ajándékot adtál annak, aki ezt megérdemelte. Tejeskávé: rossz szokásoddal felhagyni készülsz. Kávéfőző gép: erőlködés. Kávédaráló: unalmas háztartási munka, nem kedved szerint való vendégeskedés.

kávéház

- Tehetség, amit nem használsz ki.

Kavics

Mélyről, messziről, talán generációk távlatából származó késztetések, vágyak foglalkoztatják. Vegye kezébe, tapintsa és engedje sok évvel ezelőtti alakjára formálódni. Valószínűleg gyermekkorának kellemes emlékeit is megtalálja benne, amelyek segíthetik a napi gondok felejtését.

Kazán

Ha tüze kialszik, tovább élhetünk, de minek. Figyelje a jelzéseket, ha túl nagy a feszültség (érzelem), oldódásra törekedjen.

Kecske

A takarékosság hozhat jó eredményt, az igénytelenség még boldogságot is. Igényeit ne tegye túl magasra a szerelemben se. Ne higgye, hogy a más kecskéje barátságosabb. A kecskebak az ördög segédje, az elfojtott szexuális vágyak pártfogója.

Kefe

Kellemetlenségek, nehézségek, de ezek szükségesek helyzetének tisztázásához. Ön irányítja az eseményeket.

Kegyetlenség

Bosszú vagy élvezet? Az érzelmi gyengeség fegyvere. Van hozzá megfelelő partnere?

Kehely

Valami nagyon értékes dolgot tartalmaz, amelyet ünnepi alkalomra kell tartogatni. Megtisztulás, emelkedés jele.

Kék

L. színek.

kék (szín)

- Hidegség, féltékenység. Kék ember: addig packáztál, míg elvesztetted valakinek a szeretetét. Kék arc: féltékenység, múló érzelmek, amelyek ellen nem tehetsz semmit.

Keksz

Apró örömök, amelyek nem elégítik ki.

Kellemes/kellemetlen

A szimbólumhoz kapcsolódó érzés változtatja jelentését is. Pl. keksz + kellemetlen érzés = a kielégítetlenség dominál.

Kém

Idegen területre merészkedik, ezért veszélybe kerül. Mit akar megtudni? Ha egyenesen feltenné a kérdést, talán egyenes választ is kapna.

Kemence

A kenyér, az új élet születésének helye. Változás kezdődik életében. Önnek kell irányítani e változást.

kémény

- Ha messziről látod: régóta őrlődsz, pihenésre vágysz. Füstölő kémény: gond. Gyárkémény: ijedtség. Ledőlő kémény: szorongás. Kémény, ha megfogod, átöleled: férfiálomban: rideg környezet, nők álmában: szexuális bátortalanság, amit több-kevesebb sikerrel. palástolsz; elhallgatod szerelmi igényeidet.

kéményseprő

Optimizmus.  A kéményseprő babona szerint szerencsét hoz, így ha álmodban kéményseprővel találkozol, lehet hogy holnap szembe jön veled a nagy Õ. Optimista emberrel ez mindenképpen hamarabb megtörténik. Nem igaz?

Kén

A pokol parfümje. Mire készül? Figyelmeztet a bűneire, mutatja a megtisztulás lehetőségét.

Kendő

Nem bűn, de elrejti.

Kenguru

Védeni kell a védtelent.

Kenőcs

A test gyógyulása, tökéletesedése. Rituális alkalmazása: egy fontos feladatra kijelölés.

kénsav

Bosszút forralsz egy ellenséged ellen. Lásd. Vitriol.

Kényelmes

A problémák megoldódnak. Álma mutatja az örömszerzés lehetőségét is.

Kenyér

1. Még ma is alapvető táplálék és az ősi kultuszokban áldozati tárgy. A test és a szellem egyesülésének szimbóluma. Pozitív jelentésű, archaikus kép. Terveit hosszabb távra készítse, és nagy célokat tűzzön ki. Barátságai tartósak lesznek, és szerelméből gyermek születhet. 2. Egy szeretett lény testének szimbóluma, esetleg a házaséletre utaló jel. Egyiptomi álmoskönyv: Kenyeret kapni öröm. Artemidoros: Ha a szegény fekete, a gazdag fehér kenyeret eszik, jó jel. A fordítottja rosszat jelent. Nikephoros: Meleg kenyeret enni: betegség. Cayce: Életerő, amely lehetővé teszi a fejlődést. Csángó hiedelem: Vendég érkezik.

Kényszerít

Saját magát kényszeríti, ezért ne dulakodjon.

kép

- Lásd: FESTMÉNY, FÉNYKÉP

képeslap

- Eseményhiány; lustaság.

képlet

- Ragaszkodás a formaságokhoz. Diákálomban: vizsgadrukk

Képtár

Emlékek, amelyeket biztos távolból szemlél.

képtelenség, tehetetlenség

Gyakran előforduló álom, amikor valamit nem vagy képes megtenni, földbegyökerezik a lábad, nem mozdul a kezed, üvölteni, sikítani szeretnél de nem tudsz, nem vagy képes kinyitni vagy becsukni egy ajtót, nem mozdulnak az ujjaid, ki kell menned toalettre, de nem találsz wc-t, vagy az teljesen nyitott, mindenki láthat. Ezt az egymásnak ellentmondó érzelmek okozhatják, az adott cselekményt szíved szerint megtennéd, az általad képzelt figura helyébe lennél, de értelmed gátat szab ennek, vagy ha megtennéd szorongást, bűntudatot okozna.  Ezen kívül a valódi fizikai korlátok és szükségletek is okozhatják az álombéli tehetetlenség érzését, például elzsibbadt a kezed, ujjad, lábad és ezért nem tudod álmodban mozdítani vagy ha álmodban pisilnél, reggel vizes ágyban ébrednél.

Képviselő

Önt képviseli. Azokat a gondolatait, amelyeket nem tud vagy nem mer kimondani. Természetesen lehet az aktuális politikai helyzetre adott reakció.

Kérdés

Először értse meg, mi a valódi kérdés. Álmaiban válaszokat is ad erre.

kérdőív

-Kisebb fajsúlyú esetleg hivatalos csalásra készülsz, vagy elkövettél ilyet.

kérdőjel

Körültekintő véleményalkotás; tárgyilagosság.

kéreg

- Nehezen, vagy egyáltalán nem látod be a tévedésed. Kérges kéz: ha a sajátod: mással végeztettél el egy rád osztott feladatot; ha másé: tisztelet.

Kerék

Élete változása, a lelki dinamika. Nyugtalansága segíti továbbhaladását. A klasszikus mitológiákban a Nap szimbóluma, az életerő forrása.

Kerékpározni

A változás, a haladás eszköze a lábai között van. Csak a saját képességeire támaszkodhat. Önállóság, bizalom saját erejében, képességében. Oda fog érni, ahová elindult. Főleg akkor, ha álmában jó sebességgel és baleset nélkül haladt. Ha leszáll és tolja: nehéz szakasz következik életében.

Kereskedő

Portékáját bárki megveheti, aki megfizeti az árát. Amit megvesz, nem fogja teljesen kielégíteni.

Keresni valamit

Ébren még nem ismerte fel, hogy ez (amit jelképez) hiányzik. Jó helyen kell keresni, és bízni abban, hogy megtalálja.

Kereszt

1. A bennünk levő jó és rossz, a születés-élet-halál misztikus szimbóluma. 2. Az ellentétek (belső) egysége, ami Önre jellemző. Ellentétes irányú késztetéseit sikerült egyensúlyba hoznia, ezt az egyensúlyt azonban mindig újra kell teremteni. „Az életenergia kifejezője, a teremtés szimbóluma.” (Jung.)  3. A gonosz elhárítása, az Én védelme. Aktuális lelki veszélyt jelez. Mivel ez a szimbólum igen magas fokú absztrakció, álombeli megjelenése a valóságtól való elfordulást jelezheti.

Keresztelő

Gazdagság, vidámság, családi öröm, ha meg tud tisztulni régi bűneitől, vagy legalább elfelejti azokat. Az Ön által nagyra értékelt emberek maguk közé fogadják. Öltözetével is jelezze beilleszkedési szándékát.

Keresztrejtvény

Nyerő, ha megtalálja a megfelelő szavakat. De nem ceruza kell hozzá, hanem érzés. Félő, hogy bizonytalansága bezárkózottá teszi.

Keresztszülő

Felelősség vállalása valakiért vagy valamiért. Ha teljesíti, amit vállalt, elismerést hoz.

Keresztút

Nehéz lesz önállóan döntenie. Bármerre megy tovább, mindegyik út jobb, mint az útkereszteződésnél ácsorogni.

Keret

Csak a kép mondanivalójával foglalkozzon!

Kerítés

Valamitől elválaszt, valaminek az elérését gátolja. Jó, ha megismerjük korlátainkat, ha nem megyünk idegen területre, vagy be tudjuk határolni a sajátot. Sok olyan dolog van (nézet, érzelem, szabály), ami elválaszt más emberektől, ami akadályozza, hogy továbbhaladjunk – és a kerítés többnyire ennek nyomasztó hatására utal. A kerítésen szokott kapu lenni, de néha nem is keressük, mert nem a megszokott utunkba esik, le kellene térni, elhagyni a megszokottat. Próbálja meg! Cayce: A megértés korlátja.

Kérni

Bölcsebbik énje önmagának javasolja ezt a megoldást. De ha szükséges, követelni is tudjon.

Kert

1. A házastársi kapcsolat. Tartóssága nem szexuális elemektől függ. A figyelem, a türelem, a gondoskodás – a jó gazda erényei. 2. Az egyén saját, természetes forrásaiból táplálkozó lelki élete, ennek fejlődése, virágzása. Pozitív jel, de gondozni, ápolni kell. 3. A Paradicsom ígérete, ahol (reménytelenül) őrizhetjük ártatlanságunkat, ápolhatjuk lelki készségeinket. Egyiptomi álmoskönyv: Kertben ülni: élvezet. Ibn Sirin: Ismeretlen kert: a Paradicsom. Saját kertjét öntözi: házasság. Gabdorrahman: A kert gyümölcsöket hoz: gyermek születik. Aeppli: Hosszan tartó lelki fejlődés, amely belső gazdagsághoz vezet.

Kertész

Szép foglalkozás, valószínűleg az Ön lelke is szép. A lélek virágainak gondozója. A természet közeli életre és mindenféle alkotásra bíztatja. Ide tartoznak a lelkek kertészei is: pap, pszichológus, pedagógus.

kérvény

Megtagadtál egy olyan szívességet, amelyet könnyen meg is tehettél volna.

kés

- Agresszivitás. Férfiálomban: fenyegetettség. Női álomban: gonosz indulatok. Késsel ha rádtámadnak: nőknél: neked is terhedre vannak a saját indulataid, érzed, hogy ennyi hiba nincs is a világon, mint amennyit Te képes vagy találni másokban. Férfiálomban: rossz partnerkapcsolat, megalázó visszautasítás. Ha Te támadsz késsel - nők álmában: kritikátlanság; egyetlen mércét ismersz, a magadét. Férfiálomban: kiszolgáltatottság, amely miatt szenvedsz, de nem vagy képes tenni ellene. Levegőben, magától mozgó, rémületet keltő kés: régóta tűrsz; a békesség kedvéért alkalmazkodsz, megalkuszol, valójában gyilkos indulatok halmozódnak fel benned, amiknek a kitörésétől joggal tartasz. Sok kés: sok felgyűlt indulat, amelyet nem akkor és ott adsz ki magadból, ahol az helyénvaló lenne.

Keselyű

Veszély! Szociális kapcsolatai megromolhatnak, érzelmi világa elsivárosodhat. Főleg az Önnel azonos neműek társaságát keresse. Nem kizárt a homoszexuális késztetés, de ez könnyen legyőzhető.

Keserű

Az adott szimbólum kedvezőtlen jelentésére utal.

Késés

Még nem mulasztotta el teljesen a lehetőséget, de ha tovább töpreng…

készlet

Étkészlet: jutalom, amelyet megérdemelsz. Szerszámos készlet: olyan jutalom, elismerés, amit azért kaptál, hogy még többet vállalj; rádsóztak egy feladatot.

Kesztyű

„Piszkos ügybe” keveredés lehetősége. Nem lesz módja rá, hogy élvezze nyereségét, ugyanakkor megőrizze jó hírét, önbecsülését.

Kesztyűt felhúzni

Férfinak érzéki kielégülés, nőnek házasság.

Két egynemű ember

Az egyén tudatos és nem tudatos lelki összetevői. Egymáshoz való viszonyuk a lelki egyensúlyra utal.

Kétkedés

Ha nem bízik magában, el se kezdje.

Ketrec

Az akadályokat nem sokáig tűri, de lázadása nem sok sikerrel kecsegtet. Lehetséges, hogy saját magát zárta ketrecbe, vállalt olyan kötelezettséget, amelyet nem akar (tud) teljesíteni.

Kettő

Számmisztikai értelmezését lásd a Számok címszónál. Különös jelentőségű a párra vonatkozó aspektusa. Megjelenítheti a páros (társas) helyzetet, illetve annak hiányosságát. (Pl. presszóban egyedül ül, két italt rendel és fogyaszt. Ez nem csak a magányosságot mutatja, de felveti az önkielégítés lehetőségét is.)

kéve

- Kevés szabadság, szabad idő. Kévét kötni: sommás gondolkodás.

Kevésnek érez valamit

Két dolgot tehet. Elfogadja azt, ami van (lehet, hogy még ennél is kevesebb lesz) vagy küzd a többért (esetleg teljesen elbukhat).

kéz

-Intelem. Fenyegető kéz: buta tanácsot kaptál. Hideg kéz: viszonzatlan szerelem, csalódás.

Kézfogás

Elfogad valakit, valamit. Többnyire egy belső küzdelem jó befejeződésének jele. Békés időszak következhet, ha nem keres új ellenfelet.

kézifék

Bátortalan kísérlet valakinek a megnyerésére; fogadkozás, ígéret, amit nem tartasz meg.

Kézigránát

Indulat, amelyet nem tud kifejezni.

kézimunka

-Felkészültség; rátermettség. Örömmel végzett munka.

Kiáltás

Egy érzelem kitör. Mit kiált, kinek?

Kibékülni

Egy vágy. Mit tud tenni érdekében? Ne legyen makacs.

Kicsi/nagy

A nem fontos – fontos képi kifejeződése. Gyakran be akarja csapni ezzel magát.

Kicsúfol

Az álmodó saját tulajdonsága, félelme, amelyet távolítani igyekszik.

Kidobni valamit

Valamitől meg kellene szabadulni.

Kifli

Stangli volt, csak meggörbült a terhek alatt. Ha szexuális szimbólum, úgyis kiegyenesedik.

kígyó

- Csábítás, amelynek szívesen engedsz, ha nem éppen Te vagy a csábító. Kígyó, ha rémületet, iszonyt ébreszt, - nők álmában: nem kívánt szex, rossz partnerkapcsolat. Férfiak álmában: elutasított vágyak, küzdelem, amelyet önmagaddal folytatsz. Kígyó, ha kedvesnek, szépnek látod, nem félsz tőle - nőknél: tényleg egyenértékű a férfiakkal és ezt nem szólamokkal, munkahelyi hangoskodással bizonyítod. Férfiak álmában: jó önismeret, kiváló feladatmegoldó képesség. Kígyó, ha az ágyadban találod: olyan érzelem, vágy, amit nem érzel a sajátodénak. Kígyó, ha megmar: - nőknél szerelmi csalódás, elhagytak, pedig Te - úgy hiszed - mindent megtettél. Férfiak: álmában: titkos, kínzó vonzalom. Kígyót ütni: megölni: nőknél: agresszivitás, utálod a férfiakat, úgy gondolod, kihasználnak; szexualitást eszköznek tekinted, amellyel célt lehet érni. Férfiaknál: bűntudat, szorongás. Kígyó, ha rádtekeredik és nem szabadulsz tőle: gyötrelmes szerelem. Kígyó, ha hozzád ér és hidegsége, érintése kellemes érzést kelt: anyagi előnyökért létesített kapcsolat hogy finom legyek.

Kigyullad

Ott kell kezdeni a lelki tűzoltást.

Kiherél

Ne legyen neki se!

Kijárat

Elege van az egészből, keresi a kiutat.

Kilátás

(pl. hegytetőről). A jövő képe. Ha homályos, ködös: nem mer szembenézni a jövőjével. Ha tiszta, messze lát: változás, esetleg utazás várható.

Kilincs

Új ismerős, új ismeretek, ha bátor.

Kilométerkő

Az életút fontos állomása (eddig jutott). A rajta lévő szám külön értelmezendő (gyakran valakinek az életkora).

kína

- Udvariasság, tapintat.

Kincs

Kihasználatlan képességeinek érvényesülése. Keressen új utakat, vállalkozzon. (Az álom adómentes.) A szerencse közel jár Önhöz, de ha egy helyben marad, aligha találkoznak.

kínzást látni

- Kínozni valakit, kínzást elszenvedni: nem vagy képes egyenrangú barátság, kapcsolat kialakítására. Vagy fölényeskedsz vagy meghunyászkodsz.

Kirakat

Amit meg akar mutatni magából, amit ajánl partnerének. A látszat veszélyeire figyelmeztet.

Király

1. Tudatos életének vezérlő ereje. Van Önben valami (cél, szükséglet, erő), ami meghatározza egész életét. Ha ezt meg tudja fogalmazni, és ennek megfelelően rendezi el életét, megelégedett ember lesz. 2. Ritkábban egy apakép, amely személyes hiányérzetre vagy érzelemre utal. Elsietett cselekedetekhez, csalódásokhoz vezetheti. Cayce: Segítség, amely felülről jön.

Királylány

A vágy tárgya. Békából változott át, lehet, hogy csak ideiglenesen.

Királynő

Az anya (az anyához hasonló személyek) irányító, vezető oldala. Segít, biztonságot nyújt. Az irányítást nem mindig könnyű elfogadni.

Kirándulás

A változás vidámságot hoz, átmeneti mentesülést a hétköznapi gondoktól.

Kísérlet

Legalább próbálja meg (másként öltözni, beszélni, élni). Ha józanságát megőrzi, csak az értéktelent veszítheti.

Kísérő

(valakivel együtt menni). Többnyire az álmodó énjének egy része, amelyet nem tudott összhangba hozni a saját magáról alkotott, alkotni akart képpel. Ha békésen haladnak egymás mellett: belső konfliktusa megoldódik. A kísérő alak tulajdonságai, viselkedése utal a nehezen elfogadható énrészletre.

kísértet

- Ha ijesztő: rossz lelkiismeret, ha barátságos; nem ébreszt félelmet: elfogadod magad és másokat olyannak, amilyenek; kiegyensúlyozottság, tolerancia. Kísértet fehér lepelben: érzelmi, értelmi gazdagodás. Áttetsző kísértet: jó emberismerőnek hiszed magad, úgy hiszed, belelátsz másokba; vigyázz, könnyen tévedsz! Kísértet, ha üzenetet hoz, tanácsot ad: tisztában vagy a saját esendőségeddel.

Kiszállni

(járműből). Új dologba kezdeni, önállósodni. Ha a kiszállás simán ment, vállalkozása sikeres lesz. Néhány embernek talán csalódást fog okozni (akik a járműben maradtak), de most csak a saját érdekeit nézze (nem biztos, hogy még sok megálló lesz).

Kiütés

(bőr-). A gonosz, kellemetlen érintés nyoma. A vakarózás élvezetének lehetősége.

Kíváncsiság

Amire kíváncsi (pl. mi van az álombeli ládában), az fontos kérdésre ad választ.

Kívánni valamit

A kívánás valóságos, csak a tárgy szimbolikus.

Kivégzés

Személyes veszély: egy alapvető beállítódása, személyes kapcsolata bajt hozhat. Ha meg tudja őrizni nyugalmát, megvédheti magát. Ha Ön volt a hóhér: mások meghódítására irányuló vágya teljesítéséhez nehezen talál partnert.

Kívül/belül

(pl. házon). A nyilvános és a rejtett szándékok, vágyak.

Klub

Az azonos neműek barátságának, összetartozásának fontosságára hívja fel figyelmét. Házassága kritikus szakaszhoz érkezhet.

- Magadra erőltetett szerep; a gyengeségtől való irtózás.

Kocka

A dolgok rendben mennek. A dolgok rendben mennek? Tegyen valamit az egyhangúság ellen.

kockacukor

- Tervek, amelyeket nem tudsz kivitelezni.

Kockajáték

Valami értékes tulajdonát, kapcsolatát „kockára teszi”.

kockás

- anyag - Tanácstalanság.

Kockázat

Minden döntésnek vannak kockázatai, de csak az értelmes emberek ismerik fel. Figyelmeztetés!

Kócos

A gondolatait kell fésültebbé tenni, hogy mások megértsék, elfogadják.

kocsi

„Nagy uraság Krúdy. Lovas kocsi: kedved ellen való út, utazás; halogatsz egy elintéznivalót. Kocsi, amely elé kis ló, szamár, öszvér van befogva: vidámság, örömteli vendégeskedés. Ha a kocsit húzó jószág nem akar indulni: korlátozzák a szabadságod. Lásd még: AUTÓ. Úgy gondolom, hogy a kocsiról szóló régi feljegyzések ma már inkább az autóra érvényesek.

kocsma

-Olyan program, amelyből partnered kihagyod. Üres kocsma, ahol se vendég, se személyzet: barátaid elfordulnak tőled.

Köcsög

A női szexualitás jelzője. Férfi álmában lehet homoerotikus utalás (ez nem feltétlenül veszély).

Köd

Általában bizonytalanságot fejez ki, nem látja jövőjét. Pontosabb értelme a részletekben rejtőzik. Váratlan eseményekre számíthat, ne lepődjön meg.

koffer

- Lásd: BÕRÖND

kohó

-Szenvedélyesség, ami gyakran túlzott eszmei, elvi elkötelezettségben is megnyilvánul.

kókuszdió

- Nem riadsz vissza a nehézségektől; jól sejted, hogy fáradozásaid szép eredményt hoznak. Kókusztej: kedves malackodás.

kolbász

Kamatozó vállalkozás, jó gazdasági érzék; anyagias beállítottság.

Kölcsön

Valami hiányzik. Más segítsége csak átmeneti megoldás.

Köldök

Képesség a kozmikus szintű meditációra, a dolgok lényegének megközelítésére. Önvizsgálat, befelé fordulás, lelki dolgokkal való foglalkozás. Igazi értékeit a világtól való átmeneti visszavonulással virágoztathatja ki.

koldus

- Érzelmi kapzsiság. Koldust, ha elkergetsz: nem viszonzol egy érzelmet, amelyet Te gerjesztettél; koldus, ha adsz neki: úgy hiszed, hogy irányítasz egy kapcsolatot, pedig titkon irányítanak. Koldulni ha arra különben egyáltalán nem szorulsz rá, sőt: a jövőtől való megmagyarázhatatlannak hitt rettegés; alaptalan aggodalom; ha tényleg rászorulsz mások segítségére: nagyon kényelmetlen a helyzeted, érthető okokból rosszul érzed magad, azonban ezek az okok nem anyagi természetűek, egészen másfajta gyámolításra szorulsz.

kolostor

- A képességeid alatt vagy foglalkoztatva; nincs lehetőséged a kibontakozásra.

Költemény

A valóság boldogító mása. De jóllakni az igazi sült csirkétől lehet.

Költözés

Ha a régi bútorait, kapcsolatait, szokásait viszi magával, ott se lesz jobb. Népi hiedelem: Halott a háznál.

kombiné

- Kombinéba öltözött férfi: érzelmi bizonytalanság. Kombinés nő: félelem, egy rád erőltetett érzelem jele; mások diktálták a döntésedet.

Komédia

(színházi). A megoldáshoz kevés, de a mindennapi életét segíti. Ha vége az előadásnak, valódi válaszokat kell adni.

komló

- Bevétel; kissé szégyelled magad egy nyereségedért.

komp

- Jó szexuális képességek.

Kompót

A kifinomodott, kultúrált örömök, az érett (túlérett?) szexualitás.

Koncert

Ha tetszik, a harmóniákon átlebeghet a nappalok megelégedettségéhez.

konferencia kongresszus

Elfecsérelt idő; hiábavalóság; újra és újra azt hiszed, hogy ésszerű véleményed, ötleted meghallgatásra talált, de mindig csalódsz.

Könny

A veszteséget elsiratni, az életet folytatni kell.

Könnyű

Megszabadul a tehertől, megtalálja a megoldást.

kontaktlencse

Rossz lelkiismerettel csinálsz valamit. Elveszett kontaktlencse: nem hagysz fel egy helytelen szokással. Folyadékban lévő kontaktlencse: szégyenkezve, de utánozol valakit.

konty

- Szigorúság.

konyak

Ne rekeszd ki magad azokból az örömökből, amelyeket könnyedén megszerezhetsz magadnak; feleslegesen komplikálsz egy ügyet.

konyha

-Háztartás, otthon. Rendetlen konyha: zűrzavaros érzelmek; patikaszerűen tiszta konyha: fukarság; mások megszólása.

Könyök

El kell döntenie, alkalmazkodjon vagy erőszakos legyen.

Könyv

Az Ön múltja és jövője van beleírva. Ha őszinte elmével olvassa, javára változtathatja sorsát. Már az is bátorságra vall, hogy megjelent álmában. Valószínűleg szüksége van eddigi életútjának mérlegelésére. Gabdorahman: Tudományos könyvek bölcsességet jelentenek. A költészet: csalás, illúzió, hazugság, megtévesztés. Birckmayer: A könyvet csak kívülről nézegeti: melankólia. Ha tanulmányozza: hivatalhoz jut. Stekel: Egy könyv, amit mindenki elolvashat. Cayce: Tudás.

Könyvelés

Életének egy viharos időszaka következhet, amikor a fontolgatás, mérlegelés nem sokat segíthet. Menekülni akar a problémáktól, ezt racionalitás mezébe bújtatja.

konzerv

- Feledékenység, szórakozottság; diákálomban: felkészületlenül mész el egy vizsgára. Konzervdoboz, amibe belelátsz; bár nem átlátszó: olyan gyermekkori emlék, amit édesen ápolsz; azt hiszed, hogy speciális titkod van.

Kopár

Kiégett, érzelem nélküli. Reménytelenség.

kopasz

Kopasszá válni: gond, világnézeti válság, ellentmondás. Ha kopasznak látod magad álmodban, holott egyébként hajad van: tiszta vizet akarsz önteni a pohárba; rendet szeretnél teremteni; tisztánlátásra törekszel. Ismeretlen kopasz ember: szellemi bevétel. Ember, ki szemed láttára válna kopasszá; bajt csináltál.

Kopasz fej

Az Ég tükröződik rajta, benne pedig értékes gondolatok lakozhatnak. Ideje lenne, hogy a világ hívságaitól kellő távolságot tartson. Még ne vonuljon kolostorba (zárdába).

Köpés

Veszekedés, megaláztatás. Könnyen elkerülheti, ha barátságos, de határozott.

kopogás

- Ha kopogást hallasz: várod, hogy meglátogassanak, feléd nézzenek. Ha Te kopogtatsz: bizony tudod, hogy valakit meg kellene követned; hirtelenkedtél.

koponya

- Kétségek; törekedés a helyes út felé; tisztánlátási szándék; amely sok fáradsággal jár. A bátor gondolkodó álma. Koponya, amelyet látsz és az lenne a sajátod: látszólagos ellentmondás, amelyet jól feloldasz; igen kiváló magyarázatot találsz egy kérdésedre.

koporsó

-A múltad jelképe. Ha ijesztő: nem veszel figyelembe egy régen történt, azonban fejlődésedet nagyon befolyásoló körülményt, amikor múltadról elmélkedsz; ha közönnyel nézed: olyan dolgokra vagy kíváncsi, amelyek érdektelenek, miközben nem figyelsz fontos eseményekre, részletekre; koporsó, ha szívesen mész hozzá közel, nincs ellenedre: jó elemző-, jó feladatmegoldó képesség; szívesen töröd a fejed és eredménnyel; koporsó, amibe fekszel: színész, színésznő álmában: nem kapod meg azt a szerepet, amelyet szívesen vállalnál, jól tudnád megcsinálni; beskatulyázás, egyébként: végérvényesség, beletörődés.

Kopott

Ruha: gazdagság, ha takarékosság kísérője. Más tárgyak: betegség, veszteség.

Kör

1. A tökéletesség, a teljesség. 2. Bekerít valamit, elzárja a külvilágtól. Ön sem tökéletes. Boldog élete nem a külvilágtól való elzárkózás, hanem a kinyitódás révén valósulhat meg. Érdemes alaposan átvizsgálni ezt az álmot: életének szintézisét láthatja benne. Ritkán adatik meg ez a lehetőség, tanulsággal szolgál a jövőre.

korbács

- Alázat, meghunyászkodás, amelyben örömödet leled. Munkahelyen szereted mártírként feltüntetni magad.

Korcsolya

Ha Ön nem korcsolyabajnok, mostanában ne vállaljon olyan feladatokat, amelyeknek kimenetele kétes, amelyekbe belebukhat. A kockázat izgalmát kis tétekkel szerezze meg.

Kórház

Ha beteg e kórházban: lelki betegség, segítség iránti igény. A baj jellegére utalhat az, hogy milyen osztályon fekszik. Mivel Ön keresi, elfogadja a segítséget, könnyen túljut a lelki bajon. Ha látogató: váratlan hír egy régen látott barátjáról.

kórház, betegség

Legtöbbször a betegségtől való félelem jele; halogatott elintéznivaló, amellyel magadnak tartozol; saját magad háttérbe szorítása más, fontosabbnak vélt dolgok miatt; kórházban ápoltatni: panaszkodási hajlam, gyengédség utáni vágy; kórházban látogatni olyat, aki már nem él: keserű érzés mulasztások miatt; önhibádon kívül nem tudtál mindent megtenni, amit szerettél volna, más, tényleg fontos dolgok akadályoztak. Olyant látogatni, aki él és egészséges nincs kórházban: aggodalom magad miatt, elhanyagolod egy bajodat; ismeretlent kórházban meglátogatni: nem vallod be magadnak, hogy utálsz valakit, akit szeretned kellene. Kórházi ápoló: gyengédség. Kórházban eltévedni: azt képzeled, hogy van a dolognak végső magyarázata és azt keresed. Ismeretlen kórházban jól kiigazodni, otthonosnak érezni: hipochondria; kórházban bármilyen körülmények között jól érezni magad: intimitásra, testi gyengédségre vágysz, de azt nem a megfelelő körülmények között keresed; a Fodrász álomnak a szigorított változata.

korlát

- Általában önmagáért beszélő álom, de jelenti saját magadat, saját ellenérzéseidet; vágyakozol az után a dolog után, amit elítélsz; szeretnél egy kicsit rosszabb lenni.

kormánykerék

- Könnyedén forgatható, körbefordítható kormánykerék, ami nincs befolyással a jármű haladására: szenvedély, amely eluralkodik rajtad; elérkezettnek látod az időt, hogy a magad ura légy és ne mások irányítsák a sorsod. Lásd még: AUTÓ.

kormányrúd

- Megtalált szerencse; ha kicsúszik a kezedből; annál jobb; ezentúl jobb befolyás alá kerülsz, ez hasznos lesz; magad is szükségét érezted egy jó irányú felügyeletnek.

Körmenet

A hívőnek hite erőt ad. A hitetlen kételkedik, a helyes utat választotta-e.

korom

- Nem véletlenül hívják a zsargonban a félrevezetést kormozásnak! A tisztánlátás hiánya, de az arra való törekvés; a részletek iránti fogékonyság. Kormossá válni: gyanakvás, úgy érzed, becsapnak anyagi ügyekben; kormozni kályhát tisztítani: rendteremtési késztetés, átvitt értelemben is.

korona

- Általában a hatalom jelképe. Korona, amely szorít: olyan szerepre vállalkoztál - hiúságból -, ami a terhedre van.

korpa

Titkolni való cselekvés; korpa, amely a hajadból hullana: félsz, hogy kis linkeskedésed kitudódik. Más hajában, ruháján korpát látni: ne élj vissza az illető bizalmával.

korsó

-Pénz körül forgó gondolatok.

Körte

Ha megtalálja szerencseszámait, szerencsetársát, királynak érezheti magát, ameddig a körtefa virágzik. Ha még nem házasodott meg, itt az ideje. Aeppli: Érzéki szexuális szimbólum, a nőiség vonzása.

kórus

- Szembehelyezkedés; lázadás; eretnek gondolatok.

kosár

- Mulasztás; bűntudat. Elhanyagoltál valakit; aki rádutalódott; visszaéltél valakinek a gyengeségével.

kóstolni

- Kielégítetlen kíváncsiság.

Köszönés

Egy kapcsolat elfogadása. Jellegét is mutatja.

koszorú

- Elhanyagoltnak érzed magad; úgy gondolod, elfelejtettek; hiába várt vendégek.

Kötél

Akár gátol, akár segít, egy személyes kötelék jelentőségét mutatja. Megmozdult Önben a szabadság iránti vágy.

Kötény

Nőnél: a női szerep vállalása, a nekik jutó feladatokhoz való viszony, ennek megfelelően, lázadó vagy békés életszakasz. Férfinél: az élettárshoz való viszony, a kockázatok kerülése.

Kötés

Seben: sértett érzelmek, de már gyógyulóban. Kézimunka: a türelem – de valamiért szüksége van erre, valamiért elfordul a valóságtól. Nem lehet tartós megoldás.

kotta

- Becsvágy. Ha lenne egy általad jól ismert zenemű: jó elvonatkoztatási, feladatmegoldó készség.

Kovács

A tűzön, vason is uralkodó, nagyon férfias karaktervonások jelentkezése. Sorsának változását erős akaratával idézheti elő. Ne felejtse, a tűz nemcsak edz, hanem éget is. Az Önben lévő tűz átformálhatja környezetét is, ha nem fél a maga okozta átalakítástól. Férfias tendenciái erősödnek, ezt partnere nehezen fogadja el.

kovász

- Elmaradt program.

Kővé válni

Menekülés az érzelmektől. Pedig egy kőnek is lehetnek érzelmei, csak nem tudja mutatni.

Kövérség

Jólét, gazdagság, vidámság, de csak akkor, ha el tudja fogadni saját magát olyannak, amilyen. Egy bizonyos határon túl a gazdagság teherré válhat, a vidámság pedig vicsorítássá. Ettől Ön még messze van.

Követik

Az árnyéka az. Nem tud megszabadulni valamitől, elfogadhatatlan gondolattól, bűntudattól. Álljon meg, forduljon szembe vele, próbálja meg elfogadni.

Követni valakit

Egyaránt kifejezhet bizalmat és bizalmatlanságot, mindenképpen más irányítja sorsát.

kozák

- Nők álmában: pikáns gondolatok; férfiaknál: alárendeltség.

Közel

Jelezhet térbeli vagy időbeli közelséget.

Középpont

A kép középpontja különös jelentőséggel bír. Azt a pozíciót jelzi, ahol Ön most van, ahonnét szemléli a világot. Különös gondossággal idézze fel, mi volt a kép középpontjában, mit látott ott.

Kozmetika

A bánat felejtése. Remény, hogy megmutathatja szebbik, értékesebbik arcát.

kozmetikus

-Szex, amit különbnek vársz, mint ami megadatik. V. Õ. Fodrász.

kresz

Lámpaláz. Olyasmit csináltál, ami nem illik bele a saját magadról alkotott elképzeléseidbe; legjobb igyekezeted ellenére nem tudsz megfelelni egy elvárásnak, amit veled szemben támasztanak.

Kréta

Valamit megtanult, valamit elfelejtett. Kár.

kréta (írószer)

- Füllentés, ígéret, amelyről tudod, hogy nem fogod betartani.

kripta

Elásott rossz emlékek, amelyek újra és újra előjönnek a gondolataidban.

Kristály

A jövő csak annak mutatkozik, aki átmenetileg ki tud lépni ebből a világból.

krokodil

- Mindent a szívedre veszel.

krong

- Egymáshoz erőltetett gondolatok; látszólagos harmónia. Fazekaskorong: jó arányérzék, pénzhez, a nyereséghez való egészséges viszonyulás; jól képviseled az érdekeidet, hallgatsz, amikor arra van szükség, és - ritkán - beszélsz, ha az kell.

Krumpli

Ne várja az ünnepeket, a hétköznapoknak örüljön.

kuba

- Jó ízlés; előítélet-mentes párválasztás.

Kudarc

Az életet versengésnek látja, ahol Önt lemaradás fenyegeti? Ha képes arra, hogy saját maga válassza ki a pályát, a fegyvereket, nyerő is lehet. Persze csak akkor, ha nem viszi magával a régi vereségek emlékét.

kugli

- Figyelmeztetnek, hogy ne vedd túl komolyan a dolgokat; kuglibáb: rátartiság; ha eldől: nem tudsz valamit véghezvinni; kugligolyó: kikezdhetetlen, kategorikus vélemény, amelyet különböző „nagy emberekre„ hivatkozva hangoztatsz.

kukac

Pikáns gondolatok, ha undort, viszolygást kelt: rosszallod azokat. Kukac, ami testedből mászik elő: nők álmában: újra és újra kipróbálod a hatásodat; kihívod magad ellen a sorsot; férfiálomban: bátortalanul kezdesz hozzá valamihez; mást mutatsz magadról, mint a valóság.

Kukorékolás

Jó reggelt tyúkok, itt vagyok.

kukorica

Jól elrendezett ügyek; különböző benyomások között értelmes összefüggést tudsz teremteni. Kukoricaföld: jó szerencse.

kulacs

- Vigasság.

kulcs

- Megoldás; ügyed-bajod rendbe jön. Idegen kulcs, amiről nem tudod, hogy hogyan került hozzád: nem engedsz egy kérésnek, visszautasítasz. Kulcs, amit nem tudsz betenni a zárba: férfiálomban: baj; nőálomban: nem fair eszközökkel akarsz információhoz jutni. Kulcsot elveszteni: rossz megoldás, tévedés. Lásd még: ÁLKULCS.

kulcscsomó

- Kutatómunka: jó eredmény, helyes felismerés.

kulcslyuk

Nagyobb fontosságot tulajdonítasz egy titkodnak, mint amilyennek, valójában bír; azt képzeled: figyelnek, kutatnak utánad.

Küldönc

Jó hír, mégis csalódás.

kullancs

- Szószátyár ismerős. Kullancs állatban: irányított gondolatok. Kullancs, ha rád kapaszkodik: röstelled, hogy egy tiszteletet érdemlő személyről rosszat gondolsz.

Kunyhó

(szegényes, kényelmetlen). Elégedetlenség a saját életével kapcsolatban. Sikertelenségét múltbeli eseményeknek tulajdonítja. Ha változott a kunyhó képe az álomban, sorsa változásának irányát mutatja.

Kürt

Küzdelmes napra ébreszti, de sikerrel pihenhet le.

kuruttyolást hallani

-Alaposan a pohár fenekére néztél.

Kurva

Szexuális bizonytalanság, önértékelési problémák.

Küszöb

Egy változást eredményező fontos döntést kell hoznia. Szeretné ezt elkerülni, a halogatás azonban nehéz helyzetbe hozhatja. Elemezni kell, mi lehet a küszöb után. A haladás lehetséges menetét belső akadályok nehezítik. Valamit nehezen hagy el, és az újtól is fél.

Kút

A múlt, a múltba vágyódás. Ha látja a vizét, tud meríteni belőle, erőt nyerhet, új dolgokba kezdhet. Ha magát pillantja meg benne, vigyázzon, nehogy túl sokat foglalkozzon saját problémáival. Ha más képét látja benne, az illető bajban van. Segítsen rajta.

kutya

- Hűség, de átvitt értelemben hűség, kitartás egy rossz elképzelés mellett; nehezen felejtesz, és hajlasz a rosszra inkább visszaemlékezni, mint a jóra. Kutyaharapás: ha téged harap - tartasz egy ellenséges lépéstől; ha mást harap meg szemed láttára egy kutya bosszút forralsz. Ismeretlen kutya, ha az öledbe telepszik vagy melléd szegődik: kéretlen szívesség. Régi kutyád, ha álmodban visszatér: szégyelled magad, hogy valaki után még mindig vágyakozol, nem tudod elfelejteni. Saját kutyád, ha ellenségesen viselkedik: igazságtalan voltál valakivel, aki nálad gyengébb, vagy neked kiszolgáltatott. Farkaskutya: nem egyértelmű érzések.

kutyagol

- Kedves emléke egy kalandnak, amelyet a távolság megszépít; eltúlzod egy múltbeli kapcsolatod jelentőségét.

L (betű)

Az álmodó magányosságát fejezi ki és erkölcsi tisztaságát. Szellemi, érzelmi fölényt jelez.

láb

- Elintéznivaló. Nők álmában: kis betegeskedés, amit felnagyítasz; enyhe panaszkodási hajlam. Férfiak álmában: fontosabb, általában félelmi jegy; gyermekkori fenyegetések emléke; ha lábad olyannak látod, mintha az női láb lenne: több elismerést vársz, érdemelsz, mint amennyit kapsz.

lábas

- Kedvedre való tanulás; épülés.

labda

- A tökéletességre való - szükségképpen eredménytelen - törekvés; előítéletek. Amit nem tudsz elhelyezni a gondolkodási körödben, azt nem szívesen veszed észre, nem törődsz vele; egy eseménysorozatból csak azokat az elemeket ragadod ki, amelyek előfeltevésed igazolják. Gumilabda, ha pattog: bosszúság; nemet mondanak neked; guruló labda, golyó: magad is érzed, hogy változtatnod kell magatartásodon. Pingponglabda: hitelt adsz olyan véleményeknek, amelyek megalapozottak; kicsit több szemrehányást teszel a környezetedre, mint amennyit megérdemelne. Labda, amit nem tudsz megmozdítani: összeütközésbe kerülsz a saját nézeteiddel. Labda, ha az ujjhegyen könnyedén tartod vagy forgatod: megbántasz valakit, nem egészen szándéktalanul.

labirintus

- Kínos álom. Nem tudod megfejteni egy téged érdeklő személy viselkedését, nem érted, hogy mit miért tesz, mond; gondolnod kellene arra az egyszerű magyarázatra, hogy nem viszonozzák az érdeklődésedet. Labirintus, amiben könnyen kiigazodsz, ismered a járást: elbizakodottság, figyelmen kívül hagyott buktatók.

lábnyom

- Nagyfokú koncentrálás, fáradtság.

laboratórium

- Feszültség, szorongás. Olyan dolgok jutnak az eszedbe, amiket nem veszel jó néven magadtól.

lábtörlő

Általánosságban: valami apró eseménynek túl nagy jelentőséget tulajdonítasz. Csukott ajtó előtt valamilyen tárgy a lábtörlőn: úgy gondolod fontos dologból maradsz ki, hagynak ki. Valójában olyan emberek között érzed ezt, akivel nem is vagytok közös nevezőn.

Lábujj

Egy látszólag apró esemény fontos hatást gyakorol életére.

láda

- Titokzatosság; belső titkok utáni kutatás. Láda, amiről tudod, hogy rémes vagy irtóztató dolog van benne; ha kinyitod: bátorság, jó önbíráló készség; ha nem mersz a közelébe menni, nem nyitod fel: nincs erőd szembenézni önmagaddal. Kincsesláda, figyelmetlenség, meggondolatlanság.

ladik

- Lásd: CSÓNAK

lakás

- Általában a gondolataid jelképe. Ismeretlen lakásában lenni, ahol otthonosan érzed magad: jó alkalmazkodóképesség, derűlátás; kedves természeteddel sok bajból kivágod magad; ismeretlen lakás, amely félelmet ébreszt: jelzi saját gondolataidat. Lakásodban lenni, de azt mintha átrendezték volna, vagy oda régi bútoraid visszakerültek: gyermekkori emlékeid, amelyek még most is befolyással vannak rád. Új, szép lakásba költözni: vágyálom. Lakáscsere: bonyolult lélek.

lakat

- „Mindig valamely titok„ Krúdy - Mindig valamely titok, amelyet kifecsegsz; már többször támadt kellemetlenséged abból, hogy „nem teszel lakatot a szádra„ M. Sz.. Más felfogás szerint: gyűjtögetési hajlam; általában fölösleges rettegés attól, hogy meglopnak. Lakatot lefeszíteni: kiszeded valakiből a titkát. Lakatpánt, lakat nélkül: túlértékelt haszon; munkád fáradságosabb volt, mint jutalma.

Lakatlan

(ház stb.). Magányosság fenyegeti, ha nem engedi, hogy valaki beköltözzön szívébe, barátságába.

Lakatos

Egy feladat, amelyet biztonsága érdekében kell elvégeznie.

Lakk

Felszíni változtatásokkal (pl. hajviselet) érhet el sikert. Óvatos legyen, mert a máz könnyen lepattan.

lakoma

- Minél nagyobb, dúsabb, annál nagyobb mohóság; szeretetvágy.

lakótelep

- Egyhangúság. Lakótelep, ha minden házát más színűnek látod: megtalálod az örömöd az egyszerű helyzetekben is.

Laktanya

Férfinak: engedelmesség. Nőnek: mohóság.

láma

- Befelé fordulás; egy játék; amelyet ügyetlenül játszol.

láma (állat)

- Művészi látásmód; szokatlan gondolatok.

lámpa

Felismerés. Hirtelen rájössz valamire, amin már sokat töprengtél eredménytelenül; lámpa, ami himbálózik vagy leesik: utólag vagy okos; későn veszed észre azt, ami vagy aki hasznodra lehetett volna. Bányászlámpa: felismerésedet véded, titokban tartod; lámpabura, lámpaernyő: közel vagy a megoldáshoz. Csillogó, díszes lámpa: féltékenység; egy kis jel, amit felnagyítasz, félreértesz. Csillár: szerelemféltés; hiúság. Elemes lámpa: hasznos felfedezés, jó ötlet.

lánc

- Érzékenység; azokkal szemben támasztod a legmagasabb követelményeket, akik közel állnak Hozzád, idegenekkel elnézőbb vagy. Lánc, ami hozzáköt egy másik emberhez: hozzád közelálló családtagod vagy barátod, aki megbántott. Kartkötőlánc: szabadulni szeretnél egy rossz szokásodtól; nyaklánc: elhalványuló emlék.

láncszem

- Fennakadsz a legkisebb hibán is; elsősorban a magad életét nehezíted ezzel.

lándzsa

- Keresztülviszed akaratod olykor elég erőszakosan

láng

- Életkedv; szerelem; szép érzelmek. Lásd még: ÉGÉS, TÛZ.

lángos

- Szelídség.

Lap

(papír). Üres: üzenjen. Írás van rajta: figyelje az üzenetet.

lapát

- Olyan pálya, amelyre nem önszántadból léptél.

Lapozgatás

Keresni valamit, amiről nem tudjuk, mi és hol található, de érezzük, hogy hiányzik.

lapozni

- Unottan, de eleget teszel egy feladatnak.

lárma

- Nagy port felverő, de valójában jelentéktelen társasági események.

lárva

- Csalóval van dolgod.

Lassan

(mozog). A kísérő érzelmektől függően: nyugalom, illetve visszafojtott feszültség.

Látcső

Óvatosan, távolságot tartva figyel egy személyre. Őt megértheti, de szem elől tévesztheti más fontos kapcsolatait.

látcső, távcső

- Katonai, tengerészeti: ambiciózus érdeklődés, jó értelemben vett megismerési törekvés; színházi látcső: „ugyanaz nőben„: olykor a tapintatlanságig menő kíváncsiság mások magánügyei iránt.

Láthatatlanná válás

Egy fontos kapcsolat megszűnése, szélső esetben halál. Egy kapcsolata fokozatosan elviselhetetlenné válik, de nem meri nyíltan felszámolni.

láthatatlanná válni

- Ha úgy érzed, hogy hiába adsz mindenféle jeleket, nem vesznek észre, álmodban mintha észrevehetetlen kísértet lennél és ez kétségbe ejt: önbizalomhiány, nem egy dologhoz úgy fogsz hozzá, hogy úgysem fog sikerülni és ez meg is határozza az eredményt. Ha saját láthatatlanságod, észrevehetetlenséged örömöt okoz álmodban: jó félrevezetési képesség, sikeres szélhámoskodás; élvezed saját ügyességedet.

Látogatás

Találkozni szeretne valakivel, tisztázni szeretne valamit. Ha nem indul el, nem is érkezik meg.

láva

- Kicsinyesség, visszafogott indulatok. Lávakő: kínos pedantéria.

lavina

- A saját hibáid miatt baj szakad a nyakadba; megelégelik türelmetlenséged, zsémbeléseid; elfordulnak tőled.

lavór

- Meg vagy elégedve magaddal.

Láz

Nagy tűz lobog, amelyet a józan ész nem tud eloltani. A tüzet vágyai táplálják. Orvosságát a természetből merítheti.

Lázadás

Helyzetét elviselhetetlennek érzi. Meggondolatlan cselekvésre ragadtathatja magát.

lázmérő

- Magad sem tudod, hogy mit érzel.

Leányrablás

A rablás még egyszerű, de mi lesz azután. Vágy és félelem a szimmetrikus szexuális kapcsolatoktól. Férfinél: a leigázás vágya és a tehetetlenségtől való félelem. Nőnél: félelem a megerőszakolástól és vágy ugyanerre.

Lebegés

A felszabadultság, a képességek határtalansága többnyire nagyon kellemes élmény. Ébren is vállalkozhat olyan feladatokra, amelyeket korábban elkerült. De vigyázzon, mert a földön kell élnie, és az irrealitás csábítása nagy.

Lebont

(pl. épületet). Csak akkor bontson, ha van terve az építésre. Egyébként úgyis leépülünk, nem kell siettetni.

Leborotvál

Megmutatkozik igazi arca.

Leborulni

(valaki előtt). Vágy egy magasabb szellemiséggel való egyesülésre. Kapcsolatai aszimmetrikusak lesznek (idősebb, okosabb partner), ez hozhat kielégülést, de nem lehet örökké leborulva maradni, az ember gerince ma már az egyenes tartásra való.

Léc

Jelentése attól függ, mihez tartozik, mire használják. Általában: eredményes munka.

Lecke

Valamit meg kell tanulni, nehogy kár érje. Saját tapasztalataiból okulhat.

Ledönteni

Ha másképp nem megy, erővel kell a régit, az elavultat ledönteni.

leejteni

valamit- Ha ezzel kárt okozol: irigység; ha a leejtett holmi a tiéd és tönkremegy: olyantól kaptad azt, akit nem szívelsz. Gyereket leejteni: rossz lelkiismeret.

Lefejezés

Veszélyt jelez, amelyből nem lát kiutat. Az ösztönök szembefordulhatnak a józan ésszel, ez már „fejetlenség”. Ha Önt fejezik le: szokatlan helyzetben „elveszti fejét”, indulataitól vezérelve, ostobán cselekszik. Felébredve tapogassa meg a fejét, ha helyén van, használja.

Lefeküdni

Egyedül: a következő álom valóra válik (Ókori vélekedés.) Mással: nyugtalan nappal következik.

Lefelé

(a haladás iránya). Sikertelensége csak átmeneti lesz, ha a megértés mélyebb rétegei felé halad.

Lefogyni

(ha egyébként súlya megfelelő). Bánat, szegénység. Balsorsát saját maga okozhatja gőgösségével, az ésszerűség korlátainak átlépésével. Ha mást lát lefogyni: Önnek szerencse, de ezt más kárára éri el.

lefolyó (fürdőszobai)

- Egyenetlen érzelmek. Lefolyóból előmászó kígyó: szexuális zavartság. Eldugult lefolyó: saját gondolataid zavarba ejtenek.

légcsavar

- Befolyásolhatóság.

Legelő

A szabadság hírnöke, ha üde zöld.

legelő

-Pásztoróra régi feljegyzés.

léggömb

- Szigorúság; elutasító magatartás. Se magadnak, se másnak nem nézed el a hibáit, persze, a magadét inkább nem veszed észre. Nemegyszer bölcs mondásnak tekintesz lapos közhelyeket. Gyermekálomban: fantáziálgatás, igazságkeresés; töprengés a felnőtt-kinyilatkoztatások és a tapasztalt valóság ellentmondásán. Földön levő léggömb, léggömbök: nem jött be egy tipped. Leeresztett léggömb: nem találsz magyarázatot; kipukkanó léggömb: lenyelted egy kikívánkozó megjegyzésed - jól tetted! Lebegő léggömb, léggömbök: frázisok; ha ugyan léggömbnek nevezett, de nem gömb alakú formákat látsz: szexuális félelem, szégyenlősség.

léghajó

-Férfiálomban: kalandkergetés, legénykedés; nők álmában: uralkodni vágyás.

lego

- Gyermek- és felnőttálomban egyaránt jó tanulási kedv; kissé merev keretek közé kényszerített fantázia. Lásd még: JÁTÉK.

légtornász

Túlzott önbizalom, amit váratlan szorongások váltanak fel; mindig túl akarsz járni mások eszén.

légy

- Okvetetlenkedés; legyet kergetni: szemtelennek tartottál egy megnyilvánulást. Légyfogó-. Készülsz visszavágni. Légy, legyek, ha rádszállnak: rossz lelkiismeret.

Legyek

Kisebb kellemetlenségek, ha azonban nem figyelünk, nagy baj kerekedhet.

legyező

- Rendszabály, amit a kedved ellenére be kell tartanod

Legyőzni

Egy jelentős konfliktus, amely küzdelemre készteti – önmagával. Ha felkészül, jó esélye van a győzelemre.

Lehajol

Valaki előtt: bölcsesség. Valamiért: gyarapodás.

Lehelet

Az élet társat keres. A szellemi szféra fontossága.

Lejtő

Választania kell. Vagy fölfelé indul, erőfeszítéseket tesz, így sikerrel járhat. Ha lefelé indul, az oldódás, az ellazulás lehet a jutalma.

lék

- Nincs nyugtod, beleszólnak a dolgodba. Jégen ütött lék: nőknek: megenyhülés, felszabadulás egy kínzó gátlás alól Férfiálomban: diadalmasnak elkönyvelhető hódítás.

Lekésni

(pl. vonat indulását). Egy lehetőség elmulasztása 1. Már bekövetkezett, és most az önsajnálatba, a passzivitásba süllyedés fenyegeti. 2. Szeretne valamit elérni, de úgy érzi, nem fogja. Valami lassítja lépteit. Fél valamitől. Talán a kudarctól? Van más mód is a továbbhaladásra, csak keresni kell és indulni.

lekvár

-Jó gazdasági érzék, pedantéria. Lekvárt főzni: takarékosság. Lekvár, ha összepiszkít: hajlíthatatlanság, görcsös ragaszkodás elképzeléseidhez. Ha olyanból főzöl lekvárt, ami egyáltalán nem annak való például papírból: takarítási mánia, ami különösen a zugokra összpontosul. Húsból lekvárt főzni: igen erőszakos vagy.

lelátó

- Jólértesültség.

Lélegzés

Az élet jele. Ritmusa a lelki nyugalomra vagy a feszültségre utal. Figyeljen jobban a test és a lélek kapcsolatára. Nyugtalanságát lélegzésének egyenletes, lassú ritmusával csillapítsa.

lélek

- Lásd: KÍSÉRTET:

Lelkesedés

Talál egy célt, amelyért érdemes lelkesedni, sőt, küzdeni. Egy új lehetőség életében.

leltározás

- Nem egészen szándéktalanul megfeledkezel egy kényelmetlenséggel járó dolgodról; nem látogattál meg valakit például kórházban.

lemezjátszó

-Általában kioktatás, prédikáció.

Lemosni

Saját magát: a lélek tisztulása. Mást: elégedetlenség családtagjaival.

len

- Nemes gondolkodás. lenvászon: egyenes, nyílt természet.

lencse

- Pénz; szerencse, ami váratlanul ér.

lengyelország

- Férfinak: csinos nők, kellemes időtöltés. Nőnek: futkosás egy hiánycikk után.

leopárd

- Színlelsz, hogy valakinek megnyerd a tetszését.

lépcső

-Általában szerelem. Lépcső, ha felérsz rajta célodhoz: sikeres hódítás; ha nem bírsz feljutni, omladozik, hullámzik vagy leszakad alattad: különösen nők álmában: nem érzed maga elég kívánatosnak, vonzónak; ha iszonyodva, veszélyt érezve, de feljutsz: férfi álomban leküzdött gátlások; nők álmában - szexuális alakoskodás, amellyel ideig-óráig célt érsz. Lépcsőn lefelé menni: ha vidámnak érzed: megbékélés; ha rémisztő, meredek lépcsőn mész le, zuhanástól tartasz: bizonytalan kiéletlen, vagy kiélhetetlen szerelmi vágyak. Spanyollépcső: túl hirtelen elszabaduló szerelmi indulatok. Csigalépcső: szerelmi megrögzöttség; minden kapcsolatodban ugyanazt a hibát követed el; szerelmeid ugyanúgy végződnek és partnereid hasonlítanak egymásra.

lépcsőház

Gyermekkori félelmek törtek rád.

lepedő

- Unalmas kapcsolat. Színes lepedő: változás várható. Fehér lepedő: újabb, tisztább kapcsolatra vágysz. Szennyes lepedő: nem kívánatos partner, nem kívánatos szex.

lepel

-Lásd: KENDÕ; FÁTYOL.

lepke

- Könnyedség, vidámság és tervszerűtlenség; a mának, a pillanatnak élsz. Ha lepkét megfogsz: egy váratlan körülmény több komolyságra kényszerít.

Lépni

Tovább, tovább, még ha nehéz is. Ne szakadjon el a valóságtól.

Leporol

Jó, hogy megvan ez az emlék, ez a készség – csak elő kell venni.

Leszáll

(pl. villamosról). Ismét a való élet problémái felé fordul, új erővel lát munkához. Megérkezett, de feladatát nem fejezte be.

Letartóztat

Talán nem a Törvénnyel került szembe, hanem a Lelkiismeretével. Miután letöltötte a magára kiszabott büntetését, a szabadság várja.

Letépni

Mindig agresszió, de szolgálhat jó ügyet is. Letép egy virágot és odaadja valakinek: saját magából ad valamit. Sebről letépni a kötést: a vérzéssel megtisztul, a szenvedéstől nemesedik. Letép egy virágot és eldobja: ne élvezze más se. Ruhát letépni: küzdelem a hamisság ellen.

Letörik

(pl. ág). Veszély, valamely terv kudarca. Most ne vállaljon kockázatot.

létra

Erős, de háttérbe szorított érzelmek; „első a kötelesség„ típusú gondolkodás; akkurátus munkahelyi magatartás; szorgalmad ellenére nem kapod meg az általad méltányosnak tartott elismerést; úgy érzed azért, mert mások jobban helyezkednek, pedig talán nem is ez az igazi ok.

Levegő

Az élet szimbóluma. Ritkán veszünk róla tudomást, de nem tudunk nélküle élni. Ha az álomban felfigyelünk rá, valami fontos kapcsolatunk bizonytalanságára, egy helyzet tűrhetetlenségére utal. Tiszta, friss: józan gondolkozás, bölcs megfontolás. Szennyezett: lelket fojtogató körülmények.

levél

Magányosság. Levelet írni: lemaradás, halogatás. Falevél: ha zöld - megbocsátasz; ha őszi - mellőzöttnek érzed magad.

levendula

Úgynevezett plátói szerelem; gyengéd ragaszkodás; szép álom.

Leves

Könnyen kielégíti éhségét (szerelemre, tudásra stb.).

Levetkőzni

Kimutatni érzelmeit, egy intim kapcsolat iránti igény.

liba

- Általában szószátyárság; Krúdy. Szerintem a hattyú egyszerűbb és becsületesebb formája, ezért lásd ott. Gúnár: önteltség. Vadliba: egészséges, egyszerű elképzelések, amelyeknek akkor is hangot adsz, amikor az nem taktikus. Libamáj: luxusigények.

Liba, kacsa

A konformitás, a gondoskodás, az egyszerű élet. Feszültségét csökkentheti, ha életét egyszerűbbé teszi.

libegő

- Lásd: DRÓTKÖTÉLPÁLYA.

lidérc

Késő éji méginkább kora reggeli telefonhívás; fecsegő ismerős, aki egy intim légyottod kellős közepén akarja telefonon hosszasan elmesélni ügyes-bajos tyúkperét; lehetőleg több részből álló tv-krimi utolsó perceiben érkező váratlan vendégek.

lift

- A szerelmi élet álombeli jele. Liften veszélyesnek érzett sebességgel haladni, fölfelé: túl nagy lendülettel törsz célra; női álomban: rosszul leplezett férjhezmenési behálózási szándék; lefelé: kitárulkozással, túlzott őszinteségeddel elijeszted partnered. Üvegaknájú, átlátszó falú lift: szerelmi siker, ami akkor lenne az igazi, ha többen is tudnának róla. Liftben rémületet érezni, akna nélküli veszélyesen lengő lift: legtöbbször indokolatlan szexuális bizonytalanság; női álomban: szexuális alakoskodás, olyan érzékiség, ami nem partnerkapcsolatban teljesedik ki. Nyitott liftajtó, amitől ijesztően messze van az a hely, ahová kiléphetsz, mélységet látsz, érzel a kettő között: lelki feloldódási képtelenség, ami a testi szerelemben is érezteti hatását. Felvonó, aminek csak alapzata van, függesztése bizonytalan: szerelmi kalandok sora; nem tudsz tartósan kötődni senkihez, hódítani azonban nagyon szeretsz; a szerelmi szituációhoz vonzódsz, nem aktuális társadhoz. Felvonó, amelynek kötelébe kapaszkodsz, gyerekkori fantáziáid feltámadása; szerelmi partneredtől szülői magatartást vársz, majd hirtelen uralomra törsz, e kettőt váltogatod.

liget

Fárasztó, de értelmes munka utáni kellemes pihenés.

likőr

- Mértéktartásra, higgadtságra törekszel. Ha zöld színű, keserű mandulaillatú likőrről álmodsz, szükséged is van a lehiggadásra.

lila

Rangelvűség, gőg; hajlasz a kritikátlan tiszteletadásra; két vélemény közül majdnem mindig a magasabb beosztásban lévőt fogadod el.

liliom

- Kis álszentség, kis öncsalás.

lista

- Jogos szemrehányást kapsz.

Liszt

Eredmény, amelyért régóta küzd. Ha megszerzi, némi bizonytalansága megmarad.

- Dolgaid, ügyeid feletti hatásod jelképe. Szabadon futó ló, vadló: fiatalos és majdnem mindig értelmes lázadás; szembehelyezkedés az öncélú szabályozással. Lovon ülni és ott biztonságosan, jó érzéssel lovagolni, az ami: nyeregben lenni és maradni. Lóról leesni: hiba, nem vagy képes kivédeni egy támadást. Lovon félelemmel ülni: olyasmire vállalkozol, ami meghaladja a képességeid. Fehér ló: jó ügyet hiszel képviselni. Szürke, deres, almásderes: becsületes célok. Kese: cinikus vállalkozás. Fekete ló: lemondás, gyász. Sörösló: nyugalom utáni vágy. Fiatal ló; csikó: valóra nem válható álmok. Mén: határozottság; kanca: bővérűség. Ló, aminek szokatlan - rendhagyóan dús, esetleg meglepő színű - sörénye van: olyan szenvedély ébred benned, ami meglep, megrémít. Fékezhetetlen ló: életed irányítása kicsúszik a kezedből. Lovagolni: emberen lovagolni: asszonynak élénkség; férfinak: furcsa vonzalom; ördögöt meglovagolni: gyanús mesterkedés; rajtad, ha lovagolnak: ha ellenedre van: zsarnok házastárs; ha kedved leled benne: viszályt szítasz; bajt keversz.

locsolni

- Kifolyik a pénz a kezedből.

logarléc

- Női álomban: felzárkózási kísérlet egy nálad nagyobb tudásúnak ítélt személyhez; férfi álomban: a mennyiség előnyben részesítése a minőséggel szemben; a statisztikák iránti vonzalom és a beléjük vetett vakhit. Logaritmustábla: diákálomban: lámpaláz, kis elmaradás; felnőtt álomban: hétvégi bevásárlás, amelyen csak a legszükségesebbeket szerezted be.

lóhere

Négylevelű: csodavárás, szerencsejáték; háromlevelű: egészséges temperamentum.

Lom

Régi emlék, de még mindig fontos. Ne is próbálja kidobni, úgyse sikerül.

Lomb

Élő, zöld: jó kapcsolat a környezettel. Lehullott: a nyugalmat, a békét az idő hozza meg (nehéz megvárni).

lombik

- Féltve őrzött emlék, amelyre egyre szépül és amiről a környezeted nagyon jól tudja, hogy milyen volt a valóságban.

lomtár

- Barangolás emlékeid között; kamaszálmaid valami felidézte.

Lopás

Valamit nem tud nyíltan, becsületesen megszerezni. Be sem meri vallani, hogy vágyának tárgyára feltétlen szüksége van. Vágyai irreálisak, ezért mindenképp csak veszíthet.

lopni,lopás

- Vágy az egyhangúságból való kizökkenésre; feszültségeid nem tudod oldani.

lopó

- Borgazdának: rossz - régi feljegyzés.

lőpor

- Szekíroznak. Lőporos hordó: félrelépés úgynevezett külső kapcsolat.

lottó

- Optimizmus. Lottószámok: ha visszaemlékszel rájuk, játszd meg azonnal! Nem biztos, hogy azokat húzzák ki, de hát ki merné megkockáztatni?!

Lótusz

Az iszapból kinövő gyönyörű virág, a Hold mása. Ön is kibontakozhat, sikeres lehet. Nyilvánosságot igénylő pályát válasszon.

Lovagolni

A változás iránti igény megjelenése, ezzel kapcsolatban a testi késztetések uralása. Gyakori szexuális vonatkozása is – ez esetben a partnerrel kapcsolatos dominancia.

lovas

- Ha ismeretlen: váratlan kínos ügy a családban, ismerős lovas: titkod kitudódik. Égi lovas: egy szép érzelem elmúlása

Lövedék

A zavaró gondolatok agresszív megoldáshoz vezethetik.

lóverseny

- Pech.

lövészárok

- Kedved ellen való nagy vendégeskedés.

lucsok, lucskossá lenni

- Könnyen szerzett pénzedet könnyen adod ki; szűkösebb időkben adósságot csinálsz és megfogadod, hogy ezentúl spórolsz.

Lúdtalp

Egyetlen rossz lépésnek is fájdalmas következménye lehet.

Lúg

Családi békéjét gonosz pletykák fenyegetik. Ön, természetesen ártatlan?

Lustaság

Egy feladat fontosabb annál, mint Ön szeretné.

lyuk

- Érdeklődés, kíváncsiskodás; minél kisebb annál jelentéktelenebb dolgok okoznak gondot, lyukból beszélő ember: irányított gondolatok, magadra kényszerített viselkedés, nem tudod kialakítani, nem hagyják kialakulni meggyőződésed; lyukat fúrni: hazugság szóban vagy viselkedésben.

macska

- Önállóság, jó vezetői készségek. Macskakarmolás: átmeneti bizonytalanság, szívesen hagyatkoznál mások tanácsára, de büszkeséged tiltja a segítségkérést. Fekete macska: kockázatos vállalkozás, amelynek eredményében magad sem bízol. Cirmos macska: emelt fővel viselt kellemetlenség; tarka macska: nem tudsz kialakítani egy véleményt. Macska, aminek olyan színe van, ami a természetben nem fordul elő: kiegyensúlyozottnak, határozottnak mutatod magad, jókedvet színlelsz, holott épp ellenkező érzelmeid, hangulataid vannak.Megjegyzem, hogy szerintem a macska a szuverenitás és a kiszolgáltatottság együttes, ezért érdekes jelképe, számos alantas indulat áldozata. Valószínűnek tartom, hogy a macskák körüli balhitek kialakulása, a macskák üldözése azért gyakori, mert az emberek irigylik a macskák önállóságát esetleg hangos szerelmét, saját gyámoltalanságukért, kiszolgáltatottságukért a védtelen állatot, az igazi vad kicsinyített mását büntetik. Nehéz kivételt tennem a macska-rajongókkal, akik a gondoskodás ürügyén előszeretettel ivartalanítják kedvenceiket. Nem tudom bizonyosan, hogy a macska álombeli megjelenése összefügg-e az általam feltételezett sajátos viszonyulással.

madár

- Szabad szellem, önálló gondolkodás. Földre leeső madár; tévedésed, amelyet nem ismersz be, talán még önmagadnak sem.

Madárdal

Megszabadulás régi terhektől, vidámság.

madáretető

- Gyengeség; szereted magad olyanokkal körülvetetni, akik nálad rosszabb helyzetben vannak.

madárfióka

Segítségkérés. Ha madárfiókát, kismadarat a kezedben tartasz: segítesz valakinek; ha messzebbről látod, vagy fészkében van: félénkség; visszahúzódás.

madárijesztő

- Jó és eredeti ötleteidet, elképzeléseidet értetlenül fogadják.

Madzag

Megkötni csak azt szabad, ami összetartozik.

mag

- Vetőmag: ügyes kezdeményezés. Gyümölcsmag: szerelem; kapcsolat, amelyet szeretnél szorosabbra fűzni.

Magány

Ha sötétség, homály, fenyegető lények kísérik ezt az érzést, sürgősen tenni kell valamit. Félelmeit, ellenszenveit tegye félre, menjen emberek közé. Lehet, hogy nem királyfi, királylány várja, de egy másik magányos emberrel biztos megértenék egymást. Ha világosság dereng álmában, Ön már képes eldobni sötét szemüvegét.

Magas

Könnyen felismerhető, fontos.

Magasabb, alacsonyabb

(pl. a másik személy dombon áll vagy magasabbnak tűnik). Általában az egyenlőtlen helyzet jele. A megjelenő érzelem mutatja, el tudja-e fogadni ezt a helyzetet. Ha magát érzi kisebbnek: fontos gyermekkori emlék jelentkezése.

Magasság

(pl. onnét letekint). Ha fél, szédül, túl nagy terhek nehezednek Önre. Valószínűleg egy döntést eldönthetetlennek ítél. Amíg ezt meg nem oldja, testi – lelki ereje gyengül. Ha élvezte, itt a bátor tettek ideje, de azért ne lépje át a saját korlátait.

magház

- Nők álmában: teherbe esés; a gyermekáldás körüli gondolatok. Férfiálomban: védelemkeresés.

Mágia

Ha Ön gyakorolja: menekülés az irrealitásba. Vigyázzon, hogy amikor felébred, teljesen visszatérjen a realitásba. Ha más alkalmazza: kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget él át.

máglya

-Tiltott szerelem, tiltott gondolatok; elvi ellenzékiség, vitakedv; vitaszeretet. Máglya, ha megégetnek rajta: túl heves indulatok, félelem önmagadtól. Lásd még: TÛZ.

mágnes

- Akaratod, meggyőződésed ellenére kialakuló érzelem, amely ellen küzdesz.

magnetofon

- Balsejtelmek; kételkedsz saját eljárásod helyességében; olyan tanácsot fogadtál meg és próbálsz követni, amellyel nem értesz egyet.

magnetofonszalag

- Mulasztás; hanyagság. Lásd még: KAZETTA.

magnólia

Reménykedsz, hogy elhatározásod sikerül. Ha elég erőteljes az elhatározás és kitartó vagy, meg lesz az eredménye.
Magnóliát ültetni amely aztán kivirágzik: siker; az ellenkezője(elhervad) kudarc.

Magyar

(pl. zászló). Olyan vagyok, olyanná akarok válni, és akkor elfogadnak. Az ő erejük, a mi erőnk, az én erőm.

Magyaráz

Nem érti? Nem akarja érteni? Van megoldás, ha nem csak érzelmei vezérlik.

Magzat

Egy új lehetőség, életének fordulója. Valami keletkezőben, fejlődőben van. Még nagyon sérülékeny, óvni kell, táplálni. Ne siettesse megszületését, türelmesen örvendjen.

majom

- Ügyesség, éleselméjűség; igen jó képességek, amelyek nem párosulnak magasabb erkölcsi tartalommal; megnyerő és szélhámoskodásra hajló személyiség. Majom fenekét látni: jó megérzés, helytálló vélemény, amelyet azonban nem taktikus kimondani. Régi feljegyzés: „Majomnak a piros ülepe: átlátsz egy elöljáród mesterkedésein„.

mák

- Rájössz, hogy félrevezettek. Mákdaráló: függő helyzeted miatt kénytelen vagy eltűrni valakinek a bosszantó és gyerekes hencegéseit.

makett

- Félretolsz egy végiggondolni való kérdést.

Makk

Tartós erőfeszítését siker kíséri, ezért dicsőséghez vezet.

malac

- Szerencse. Malac, ha idegenkedést, félelmet ébreszt: visszafogottság; álszemérem. a

málna

- Csókolózás. Málnás kert: szerelmi játék. Málnaszörp: visszautasítottál egy közeledést és most bánod; nem mentél bele valamibe, amihez kedved lett volna.

malom

- Céltudatosság, kitartás. Sajnos, kevesebb eredmény, mint befektetett munka. Szélmalom: nem tudsz a pénzzel bánni; szétszórod. Vízimalom: gőzölsz, hogy költekezhess; maszek zöldséges tünet.

malter

- Meggondolatlanság.

mályva (virág)

- Csábítás; mályvaszín: józanság; érzelmeid elé helyezed az érdekeidet.

Mamut

Egy Ősi erőt ígérő férfi, aki nehezen illeszkedik be a társadalomba.

mandula

-Termékenység, testi és szellemi értelemben egyaránt. Mandulabél: gyümölcsöző ötlet, vállalkozás. Keserűmandula: ügyes terv, amely, sajnos, valaki ellen irányul; rossz irányba ható jó képességek, szervezőkészség. Mandula mint testrész; Mandulaműtét: - férfiálomban: szorongás, rossz partnerkapcsolat; megalázó visszautasítás; női álomban: agresszió; testi idegenkedés; kényszerből eltűrt szex.

mandzsetta

- Közöny. Mandzsettagomb: régi barát, akivel szemben már nem azt érzed, amit korábban; illendőségből fenntartott kapcsolat.

manikűr

- Protekciókkal, támogatással tudsz csak célt érni; de ezt nem ismered el.

manikűr készlet

-Tartalékolt, be nem vetett agresszív elképzelések; enyhe, de hatásos érzelmi zsarolással elért előnyök; inkorrekt érvényesülés; jogtalanul szerzett előnyök.

mankó

- Komoly gond; világnézet, erkölcsi válság; nem találsz választ a benned felmerülő kérdésekre.

manó

- A rosszabbik éned jelképe. Meggondolatlanul kimondott, de szellemes és találó megjegyzés, amelyet jobb lett volna lenyelned; engedsz egy belső csábításnak, úgy szerzel magadnak örömöt, hogy azzal másnak gondot okozol.

marcipán

- Kiszínezett élmények hosszú elbeszélése; túlzott jelentőséget tulajdonítasz minden veled megesett dolognak.

Margaréta

A tisztaság ígérete, a reményteljes jövő.

margó

- Makacsság.

Marha

Gazdagságát jövendöli, de nem túl érdekes életet.

Markológép

Hatalmas romboló és építő erő – Ön irányíthatja. Ne csikorgassa fogát akkor se, ha nem tudja, hogyan kell kezelni.

marslakó

- Ha barátságos; megbocsátás; nagy örömmel kibékülsz valakivel; ha ellenséges, fenyegető: felszívtad magad egy jelentéktelen dolog miatt; egy tökkelütött ismerősöd felbosszantott.

márvány

-Fennköltség, erőltetett választékosság. Szigorú ítéletek.

Másolni

(könyvet, képet). A tudás, a kultúra elsajátítása. Egy példa követése. Bölcsebb lesz, de ne felejtse saját gondolatait se.

Masszírozás

A test igényei, amelyeket Ön szeretne kielégíttetni, vagy Önnek kellene kielégíteni. Ha sikerül: ellazulás.

mászni

- Rúdon - nők álmában: szex. Férfiálomban is az, csak bizarrabb ötletek jele. Kötélen: rajongás, gyerekes ragaszkodás. Földön mászni: meggátolt újítókedv; ne hagyd magad háttérbe szorítani! Fára mászni: jól képviseled a saját érdekeidet. Hegyre, hegyoldalon mászni: egy gyengeséged, félelmed leküzdöd; jó irányú változtatáson mész át.

Matematika

Ésszel akarja megoldani az érzelmi problémákat is. Csak egy ideig sikerülhet.

matrac

- Maradi gondolkodás, aggályoskodás és az ebből fakadó eseménytelen élet. Nők álmában: férfiakról alkotott helytelen elképzelések egész sora. Férfiálomban: olyan nő ébreszti fel az érdeklődésedet - nem is akárhogyan -, akiről elítélőleg gondolkodsz.

Matróz

Elégedetlenség jelen életével. Változtasson, de óvatosan (sok a hajótörés).

mázolni

- Mást mutatsz és mást is hiszel magadról, mint amilyen vagy.

mazsola

- Takarékoskodás.

mécs

- Megrendülés; lemondás.

Mécses

Az élet végességére figyelmeztet.

Medál

Emlékeztet egy fontos eseményre, személyre.

medve

-Jó cimboraság, kedves cinkosság. Medve, ha ijesztő: egy barátod árulása. Játékmedve, mackó: olyanhoz vonzódsz, akit kicsit kelekótyának tartasz; keresed az olyan kapcsolatokat, ahol gyámkodhatsz. Jegesmedve: erőltetett komolyság; a könnyedség hiánya.

Megállni

Jó, ha megállunk gondolkozni, pihenni, keresni a biztos utat – ébren is. Ha megakadtunk, nem vagyunk képesek továbbhaladni: a külső fenyegetést vegyük komolyan.

megálló

- Bonyodalom; véget nem érő vívódás, perlekedés. Kikapcsolódás utáni vágy.

Megbocsátani

Természetesen az a fontos, mit bocsátott meg. Életében milyen csalódások érték, melyek váltak mostanában aktuálissá? Ezekért megbocsátott? De nem felejtett! Ügyeljen: a szenvedéssel szerzett hatalom gyűlöletet kelthet. Jobb lenne, ha kapcsolatait aktívabban alakítaná.

Megbotlani

Figyelmeztetés: a földet nézze, ne a csillagokat.

Megbukni

(vizsgán). Az élete ez a vizsga. Ne adja fel. Az önbizalom hiányát szorgalommal pótolhatja.

megcsal, megcsalás

- Lelkiismeret furdalás.

Megcsalják

Bizonytalan saját képességében, értékében. A félelem és düh elronthatja partnerkapcsolatát.

Megégetni magát

Saját érzelmei bajt hozhatnak. Ha már megégette magát, egy ideig még nyalogathatja sebeit, de ez ne váljon szokássá. Artemidoros: Élve elégni: betegnek gyógyulás, fiatalnak szerelmi vágy. Ibn Sirin: Ha a tűznek nincs lángja: tüdőgyulladás. Stekel: Szerelem és halál.

megengedni

valamit, amit ébren nem engednél meg Szeretsz titokzatoskodni; nagyon vigyázol, hogy ne adj okot a szóbeszédre.

megfejteni rejtvényt

talányt-Lezársz, befejezel magadban egy ügyet; elhatározásra jutsz.

megfeneklett

hajó, csónak - Szerelmi leleményeskedés, amely nem jár a várt eredménnyel.

megfulladni, vízbe fulladni, fulladás

- Ha te magad fulladsz meg: öröm ér. Ha a fulladástól megmentenek: egy jó akaróddal találkozol. Vízbe fojtanak: anyagi veszteség ér. Ha segítségére sietsz egy fuldoklónak: józanul oldasz meg egy veszélyes helyzetet. Vízi hulla: kedvtelés.

Meggyilkolják

Legnagyobb ellensége: saját maga. Keresse meg, melyik a leggyengébb oldala és fegyverezze fel.

meghajolni

- Kínzó feszültség, gátlás: ha előtted hajlanak meg: vágyott, de el nem ért diadal; győzelmi és sikerábrándok; feszélyezettség.

meghalni

Egy ügyedet le szeretnéd zárni. Ha a konkrét lelki problémádat álmodod meg és ebbe belehalsz álmodban: a lelkedben lezártad ezt a gondodat.

meghatódni, meghatódottságot érezni

- Szeretni vágysz. Meghatódni olyasmin, amit ébredés után nem tartasz meghatónak: nem mered érzelmeid megmutatni, félsz, hogy visszaélnek vele; nem tudsz számot adni magadnak, nem érted a saját indulataidat vonzónak, érdekesnek találsz valakit, akinek különben minden cselekedete, viselkedése távol áll tőled.

meghívó

Rossz hír; munkahelyi konfliktus. Utólag értesülsz egy, személyedet, körülményeidet is érintő, változásról. Meghívó, ami egy régen megtörtént eseményre, találkozóra szól: valami mellett elmész; túl lezseren kezelsz egy kapcsolatot, ami többet jelent számodra, mint ahogy azt hiszed.

Meghűlés

Valamire „ráfázott” és most a betegségbe menekülhet. Szerencsejátékoktól óvakodjon, főleg, ha huzatos helyen játsszák.

Megkötözve lenni

Ha házas, nehéz időszak következik. Fiatalembereknél óvatos lázadás lehetősége. Ne feledje, a kötelék megvédi saját hibázásától. Perverz szexuális vágyait mérséklettel elégítse ki.

megrovás

- Tudod, hogy hibáztál; visszaéltél valakinek a bizalmával.

megszégyenülni

Titkos vágyaid jele; érzelmek, indulatok, vonzalmak, amelyeket titokban tartasz; újra és újra visszatérő fantáziák; gondolatok, amelyeket hol kedvvel, hol feszengve szövögetsz.

megszólítani

- Ha Te szólítasz meg egy ismeretlent: barátságtalanul viselkedtél valakivel, aki kedvesen közeledett hozzád. Ha téged szólítanak meg megbocsátják türelmetlenséged.

megteríteni asztalt

- Hiába várt vendégek, látogatók; egyedüllét.

megvadult állat, amely a valóságban szelíd

- Szenvedély, amelyet Te magad is helytelenítesz. Megvadult ember, őrült; türelmed fogytán van.

Megvakulás

Nem akar meglátni valami nagyon fenyegető dolgot.

megvakulni

- Erősen szépített valóság; elfogultság. Szerelmesnek: feltétel nélküli hit, gyanútlanság; a partner túlértékelése, felruházása olyan tulajdonságokkal, amelyekkel nem rendelkezik; házasnak: elfojtott féltékenység.

méh

- Bosszúság, ingerültség. Türelmetlen vagy a környezeteddel. Méhfullánk: megbántottak és erre Te is megbántasz valakit, természetesen nem azt, aki felingerelt; apróságok miatt zsörtölődsz

Méhek

A szorgalmas munka, az együttműködés jelképei. Ne féljen attól, hogy elveszíti önállóságát. Férfiaknál az impotencia lehetősége, nőknél felmerülhet a promiszkuitás is (hímek, még, több…). Ókori Egyiptomban: A lélek szimbóluma.

méhkas

- Kellemetlen rokonok; családi perpatvar. Régi feljegyzés szerint: örökösödési per.

Meleg

(kellemes). Öröm, biztonság.

melegház

- Gondoskodás.

mell

„Jegyzi anyádat„ Krúdy. Mell, ha ijesztő vagy visszataszító lenne: kicsapongás, italozás, illetve az ezt követő szorongás jele. Melled, ha mutatod, mutogatod: - női álomban: lépre csalsz valakit, ravaszul hódítasz;-férfiálomban: erőfitogtatás. Saját melled, ha az rossz érzést ébreszt: - nőknek: mulasztás a családoddal szemben; férfiálomban: legyőzöttség; rabulejtettség. Lány álmában: mell, ami ráncos, fonnyadt vagy beteges kinézésű: felesleges bűntudat, indokolatlan félelem.

mellény

- Hencegés.

Mellkas

Itt halmozódnak fel a nyomasztó érzelmek. Ha álmában nyomás nehezedik mellkasára, hunyja be szemét, és képzelje el, hogy egy fenyőerdőben sétál, lassan, kényelmesen, érzi a fák illatát. Ha nem siet, ez a séta elviszi valahová, leemeli a terhet mellkasáról.

mellszobor

-Ádáz indulatok. Lásd még: SZOBOR

Melltartó

Nőt a saját mulandóságára figyelmezteti, férfit a máséra. Divatfüggő szimbólum.

mellvéd

- Jó összeköttetés, magas rangú protektor; jóbarát, aki eléd áll, segítséget nyújt.

mélység

- Tehetetlenség-érzet, félelem. Lásd még: SZAKADÉK.

Menekülés

Egy valóságos, de még teljesen meg nem értett fenyegetés elől menekül. Üldözője a múltból jön, és elronthatja jövőjét, ha nem sikerül vele szembeszállnia.

ménes

- Vidámság, jó kedély; fiatalos gondolkodásmód.

menetrend

- Pontatlanság, kapkodás. Utazás előtti álomban: túl szoros, túltervezett, túlszervezett program.

menhely

- A jövődtől való aggódás; gyűjtögetés, spórolás.

Mennydörgés

Távoli, de hatalmas erő fenyegetése.

mennyország

- Hirtelen támadt kimerültség, fásultság; egyszerre több ismerősödben is csalódtál; átmeneti kiábrándultság, ami különösen azért zavar, mert különben lelkes, lendületes természetű vagy. „Betegnek mennyországban járni:jegyez közeli gyógyulást„ Krúdy.

Mentegetőzés

Az őszinteség hiányossága. Ébren is hangosan ki kellene mondania: Hibáztam! Ebből okultam.

Mentő

Veszély, de segítséget kaphat.

mentő autó

- Jó elhatározás; jó irányú változás. Különben lásd még AUTÓ.

menyasszony

Lánynak: csalódás; terveid nem váltak valóra. Asszonynak; kialakulófélben lévő viszony. Férfiálomban: kedved ellen való fordulat.

menza

- Diákálomban: egy pedagógus iránti vonzalom jele. Felnőttálomban: elégedetlenség, unott körülmények. Gazdag ember álmában:fösvénység.

mérce

- Férfiálomban: teljesítményelvűség; nők álmában: anyagiasság.

Méreg

(anyag). Bizalmatlansága indokolt, valamit el kell kerülni. Ez többnyire a saját tévedése.

méreg (mérgező szer, anyag)

- Ha jeltelen üvegben van és csak Te tudod róla, hogy méreg: nagyon, túlontúl is ügyesnek hiszed magad, úgy gondolod cseleiddel célt érsz. Ha üvegen, dobozon a méreg jele látható: dühödben meggondolatlan kipakolásoddal olyan lavinát indítottál el, aminek magad is kárvallottjává válsz; saját hibádbóli presztízsveszteséged. Mérgesgomba: nevetségesnek tartod az ellened irányuló áskálódást; nem ér célt az ellened irányuló piti rossz szándék. Méregpor: igazságosan osztod el a dühödet, mindenkihez van egy rossz szavad. Mérget főzni: bosszúterv, amelyet, szerencsére, nem is akarsz megvalósítani, beéred az ábrándozással. Méreg, ha az ételedbe teszik és ezt észreveszed, vagy más módon be akarják neked adni: nagyobb jelentőséget tulajdonítasz magadnak, mint amekkorával bírsz; úgy érzed, hogy irigyelnek, valójában csak szeretnél irigylésre méltó lenni, sőt: ez a leghőbb vágyad.

mérleg

-Általában: jó diplomáciai érzék; kényes élethelyzet, amelyben meg kell gondolnod minden lépésedet, szavad. Fogyókúrázók álmában: késlekedő siker. Mérleg, amelynek nyelve, mutatója nem mozdul, bármilyen súlyt is helyezel rá: hatásvadászás; ha másként nem, hát úgy akarod magadra felhívni a figyelmet, hogy felbosszantasz valakit. Ide-oda lengő mérlegmutató: azt se bánod, ha szidnak, csak veled foglalkozzanak. Tapasztalatom szerint a mérleg mint álom, nem a kiegyensúlyozottság jele, inkább ellenkezője: hányódás az elbizakodottság és a kishitűség között, bizonytalan önértékelés.

Mérni

Csak pontosan, precízen, megfontoltan. Ne mulassza el az alkalmat, de kerülje a kapkodást.

Mérnök

Tervet készít, törekszik a pontos megvalósításra, kerüli a zavaró érzelmeket – ez most egy jó út az Ön számára.

mesebeli táj

Gyermekálomban kiselhagyatottság. Felnőttálomban: jól tűrt, sőt kedvelt magány, egyedüllét.

mesefigura

Gyermekálomban: igazságtalanság, büntetés. Felnőtt álomban: kellemetlen házastárs, partner.

Mesék

Az álmok testvérei. Ha megértjük őket, az álmok se lesznek idegenek számunkra. Az Ön álmában is megjelenhetnek mesealakok, meserészletek. Vesse ezeket össze az eredeti mesével, ha különböznek, gondolkozzon az eltérés lehetséges okáról.

messzelátó

- Lásd: LÁTCSÕ

mész

- Elkendőzött igazság; kimagyarázkodás őszinteség nélkül.

meszelő

-Jó színben akarsz feltűnni, ami természetes. De ha nem igyekeznél annyira, jobban sikerülne.

metró

- Menekülés a valóság elől, nyomott, kedélyállapot; metró, amely nem áll meg, elrobog veled az állomások mellett: kisajátító partner, aki elvonja a figyelmed minden egyébről, elidegenít a barátaidtól. Metróban benn rekedni angol magyarázat: két tűz közé vagy szorítva „Between the devil and the deep sea„

metró alagút

Kilátástalannak látod a jelenlegi helyzetedet, nem találod a megoldást egy vagy több problémádra.
Ha az alagútból kijutsz: saját erődből fog sikerülni a gond megoldása, csak össze kell szedni a bátorságod és gyűjtened kell egy kis önbizalmat.
Ha eltévedsz és látod a kijárat fényeit, de nem tudod azt elérni: saját csapdádba kerültél, kérj segítséget egy szerettedtől!

Metszeni

(fát). Némi elégedetlenség környezetével. Ha elszánja magát, alakíthatja az Ön számára nehezen elfogadhatót.

méz

- Praktikus gondolkodás; dolgos természet, ami háttérbe szorított érzelmi élettel, gyakran műkedvességgel párosul. Kicsorduló, szétfolyó méz: olyan esemény emléke, amelynek az utóhatása édesebb, mint maga az egykori esemény. Lépesméz: ne köss olyan megállapodást, amiről eleve tudod, hogy meg fogod szegni.

mézeskalács

- Szép ígéret; mézeskalács szív: minél mintásabb, színesebb, annál kevésbé őszinte kedveskedés.

Mezítláb

Így jó játszani, így kell vezekelni. Óvatosan haladjon, mert egy gyermekkori emlék nehezíti útját.

mező

Szabadság utáni vágy.

meztelen ember

Ha vágyat ébreszt: önmagáért beszél. Ha idegenkedést, megütközést vált ki: félsz, hogy valamely titkod kiderül. Ha Te vagy meztelen ott, ahol ez nem helyénvaló és ebben a helyzetben szorongsz: feloldódási képtelenség; rossz eszközökkel próbálod magad felé fordítani az érdeklődést. Ha jól érzed magad meztelenül, örömmel tölt el: érdekes tehetség; kitárulkozás, gyakran jó színészi képesség; színészkedési hajlam; különben ital hatása alatt tett hazug vallomások, viselkedések; kitalált történetek színes elbeszélése. Meztelen emberek között lenni esetleg felöltözve és ettől kínos zavart érezni: sznobérig; lépéstartási kényszer; nálad tekintélyesebbnek ítélt személyek véleményének a meggyőződésed ellenére való hangoztatása, saját ízléseddel ellentétes cselekedetek.

Meztelenség

Jelenthet nyitottságot vagy szégyent. A nyitottsághoz megfelelő társ kell (különben szégyenülés lehet a vége). A szégyent csak megfelelő társ változtathatja nyitottsággá. Ritkán van szexuális jelentése. Astrampsychos: Meztelenül ülni: elveszti vagyonát. Cayce: 1. Felfedni valamit, amit rejteni kellett volna. 2. Sebezhetőség, tehetetlenség.

mikrofon

- Pletyka. Nincs kivel megosztanod a gondolataid - érzed, de azért naponta többször is megpróbálod megértetni magad.

Mikroszkóp

Még alaposabban, még részletesebben tanulmányozza aktuális problémáját.

mise

- Megtisztulási, jobbá válási törekvés; jószándék. Nem tudsz annyit tenni szeretteidért, amennyit szeretnél.

mobiltelefon

Zaklatottság; be akarnak vonni egy olyan viszálykodásba, amihez semmi közöd.

mocsár

- Bűnös gondolatok, esetleg tettek; rossz lelkiismeret. Mocsáron járni veszélyérzet nélkül vagy jó érzéssel: szigorú, fenyegetőző környezet; elkövetett kisebb hibáidért rettentő letolást kapsz. Mocsárba elmerülni: igen károsnak ítélt szenvedély; eladósodás. Mocsáron csónakázni: szokatlan szerelmi vágyak.

mocsok

- Szerencse.

mogyoró

- Jó beosztási, szervezési képesség, ami olykor kicsinyességgel párosul.

moha

- Szép érzések egy régi ismerőssel, baráttal szemben. Fiatalkori szerelem emléke. Mohos fa: be nem teljesedett régi szerelem; régi mulasztás, amelyet nem tudsz megbocsátani magadnak. Moha, ha szobádban, bútoraidon van: kissé megfakult szerelmi kapcsolat, ami szeretetté, barátsággá alakul.

Mohóság

Nem bízik a holnapban vagy nem érdekli? A mai öröm holnapi büntetés lesz.

mókus

- Leleményesség, vidámság.

molnár

- Szorgalmas, szívós munka, amelynek eredményét mások élvezik; javaidat szétszórod, szétosztogatod.

móló

-Jóérzés; reményteljes Iehetőségek. Mólón átcsapó hullámok: ha látod: szerelmet ébresztettél; ha elsodornak: szerelmed magasabb hőfokú, mint azt helyesnek tartanád.

moly

Egy ellened irányuló alattomos lépés, amely nem ér célt, mégis maga a szándék rosszul esik neked; váratlan helyről, személytől érkező kellemetlenség.

monogram

- Azt jelenti, akinek a monogramját látod: félszeg vagy vele szemben, „álmodni sem mersz„ róla. Ha sajátod: magadnak kell segíteni magadon, nem tud más. Ha ismeretlen név kezdőbetűi: nem engedsz magadban utat egy ébredő érzelemnek.

morajlás

-Vigyázz,mert elragadnak az indulataid! Földmoraj: bűnösnek érzed magad, pedig csak kicsit hibáztál.

Morzsa

Apró kellemetlenség, bizonytalanság.

mosakodni

- Úgynevezett „tisztátalan„ valójában igen kellemes gondolatok, érzések. Tusolni: kapcsolataiddal packázol, könnyelműsködsz.

mosás

- Ruhaneműt mosni: félrelépés. Fogat mosni: restelled saját ellenséges indulataidat, de nem bírod leküzdeni azokat. Élelmiszert mosni: folyó víz alatt: könnyelműség, anyagiakban és érzelmekben egyaránt; élénk, kissé csélcsap természet; edényben mosni, áztatni ételt: pedantéria, spórolás, egy ideig tartó visszafogottság, majd egy fékevesztett cukrászdalátogatás, vagy valami még annál is jobb követ.

mosdó, mosdótál

- Szívesen nézel tükörbe.

moslék

-Időnként meghökkensz a saját ötleteidtől; különös dolgok jutnak az eszedbe.

Mosni

Egy régi bűnt, hibát jóvátenni. Megszabadulni egy kellemetlen emléktől.

mosogatni

- Utálatos feladat, amit humorral oldasz meg.

mosógép

- Halogatás; egy kényelmetlen ügyet el kell intézned, nemet kell mondanod valakinek. Mosógépbe olyan dolgot, dolgokat tenni, ami nem oda való: udvariasságot kell magadra erőltetned.

mosókonyha

Kedves és pikáns kamaszkori élmény, emlék.

mosoly

- Lásd: NEVETÉS.

mosószer

-Távol akarsz magadtól tartani visszatérő, neked nem tetsző gondolatokat.

moszat

- Megújulási készség. Képes vagy mindent elölről kezdeni.

motor

motorcsónak

Férfiálomban: nagy lendülettel ráhajtasz a barátod, esetleg közelebbi hozzátartozód nőjére. Női álomban: egy barátnő iránti rajongás, aminek rossz vége lesz: addig ömlengsz róla, amíg a partnered is felfigyel rá - lehet, hogy ezt akarod?

motorkerékpár

- Férfiálomban: agresszivitás. Női álomban: ha nem is tudod magadról, de szereted az erőszakot és ki is hívod azt.

mozdony

- Tettvágy.

mozdulat, mozgás

- Amit akaratod ellenére teszel: szétfeszít az indulat. Mozgás, aminek nem találod magyarázatát, önmaguktól mozgó tárgyak: féken tartott fantázia.

mozdulni

- Ha nem bírsz, lásd KÉPTELENSÉG.

Mozgás

A térbeli elmozdulás gyakran időbeli változást jelent, a múltból (mint ok) a jövő (félt vagy remélt) felé haladást.

mozi

- Mások dolgaival való törődés; kíváncsiskodás. Gyakran álmodnak moziról, akik saját erejüket mások gyengeségéből merítik; azért hallgatnak végig panaszokat, bajokat, mert ezek által saját relatív jó helyzetüket igyekeznek - elsősorban maguk számára - igazolni. V. ö.: CIRKUSZ, SZÍNHÁZ. Autós drive-in mozi: nem vagy egyenes önmagadhoz. Ürügyeket keresel ahhoz, hogy megcsináld, ami jólesik; fájdalmat érzel, hogy bódító hatású tablettát vehess be USA-beli magyarázat.

Műanyag

Nem tarja túl sokra (amit szimbolizál), nélkülözhető.

Műfogsor

Egy hazugság átmeneti előnyökkel fenyeget. Korának megfelelő terveket készítsen, és óvatosan mosolyogjon.

műhely

Ha ismerős: jó kedvvel végzett, de nehéz munka. Ha idegen, ismeretlen célú műhely: halogatsz valamit, netán orvosi vizsgálatot.

Mulatni

Ha jó oka van rá, mulasson. Csak a reménytelenség vigadását kerülje.

múmia

- Gorombán korlátozzák a szabadságodat.

Munka

Ha kötelességeit elvégzi, önmagával elégedett lehet.

Munkás

(ember). Valami munkát el kell végezni, el is fogja végezni. Bérét megkapja, de dicsőséget aligha. Társadalmi helyzetét bizonytalannak érezheti.

muskátli

- Női álomban: előnyben részesíted a látszatot; a kollégáknak, a szomszédoknak viselkedsz; ha ők tudják, hogy körülötted minden rendben van, akkor nem számít semmi. Férfiálomban: visszavágyódás a gyermekkorba.

műsorfüzet

- Sajnos, terved nem sikerül; partnered egészen másképp fog reagálni, mint ahogy eltervezted, ezzel aztán téged is kizökkent előre kiagyalt szerepedből; csalafinta mondandódból.

mustár

-rendszeretet; szigorúság; különösen pénzügyekben.

mutatványos

-Álságos jellem; szenvelgő műbarátság; változékony hangulat.

műtő

- Pontos és fontosnak tartott munka; a hibázástól való félelem.

múzeum

-Szeretsz emlékeidről mesélni, érdekes, figyelemfelkeltő dolgokat mondani. Múzeum, ahol egészen hétköznapi, közönséges tárgyakat, piszkos holmikat látsz: eredetieskedés, viccelődési kedv; hülyéskedés olyankor, amikor az nem helyénvaló.

nád

-Könnyen megingatható meggyőződés, elkeseredésre hajló gondolkodásmód. Szerelmesnek: kétségek, féltékenységi rohamok, amelyek ahogy jöttek úgy múlnak el; ok nélküli féltékenység. Nádfedél: takargatni való. Nádat vágni: elégedetlenség.

nádas

- Felnagyított problémák; olyan munkahelyi kellemetlenség, amelyen túltehetnéd magad, ehelyett indokolatlanul sokáig fortyogsz miattuk. Nádasban csónakkal lenni: szereted a sejtelmes, titkos dolgokat; előnyben részesíted azt, ami tiltott, különösen a szerelemben.

nadrág

- Férfi álomban: társaddal szembeni alárendeltség; üzletembernek: rossz alku. Asszonyt, lányt, férfinadrágban látni: megcsalás. Nők álmában férfinadrágban lenni: ügyetlen férfi közelsége; egy dolgot jobban intéztél volna el, mint az urad. Megjegyzés: a jegyzet azokból az időkből való, amikor még nem volt divat a nőknek nadrágot viselni.

Nadrágtartó

Fél, hogy elveszíti mások megbecsülését. Ne igyon sok sört.

Nagy

Fontos, de nyilvánvaló. Figyeljen a kicsi, a jelentéktelennek tűnő részletekre.

Nagyítás

(kép). Egy részlet fontossága, elégedetlenség a látszat miatt. Ha megtalálja a fontos részletet, megoldhatja a vele kapcsolatos problémát.

nagyító

-Érdeklődés; elemző gondolkodásmód.

nagymama, nagypapa

- Látni őket vagy beszélni velük: jószerencse, egy terved sikerül. Asztalnál ülni velük: hosszú életre számíthatsz. Ajándékot kapni tőlük: örökölni fogsz!

Nagynéni

Hamupipőkének egy tündér nagynéni adta a hódításhoz szükséges felszerelést. Önnek is lehet egy jóságos szelleme, aki segíti. Váratlan öröm éri, ha elfogadja mások támogatását.

Nagyszülők

Saját jó tulajdonságai, amelyek a szeretettel teljesülnek ki.

Nagyujj

Egy közeli rokon.

Nap

(égitest). 1. Hatalma megnő, tisztelők veszik körül, mindenki az Ön energiájából akar táplálkozni. 2. (Fenyegető, kellemetlen.) Energiái kimerülőben vannak. Nem lát más kiutat, mint egy erőteljes személy mellé csatlakozást. Artemidoros: A felkelő nap: titkok megnyilvánulnak. Lenyugvó nap: tüzes gerjedelem. Ibn Sirin: Tisztán, fényesen süt: nagy hatalom és gazdagság. Germanos: Két Nap: hosszú élet. Stekel: Az apa. Cayce: Spirituális erő, amely tudást nyújt. Csángó hiedelem: Nagy bánat.

nap (égitest)

- Szerelem; szerelmi siker, kaland, amelyet titokban kell tartanod. Napozni: testi vagy lelki gyógyulás; baj, ami nemrég múlt el, gyógyulás. Lásd még: BARNULNI Több napot látni az égen: komoly szerelmi bonyodalom; meghasonlottság. Szokatlan színű pl. kék nap: olyan érzelmek, amelyek zavarba hoznak. Naplemente: egy szerelem elmúlása; lehiggadás. Naplemente, Angliából származó feljegyzés szerint: mesterségesen összefüggést keresel két össze nem illő dolog között. Felkelő Nap: úgy akarod hinni, hogy még szerelmes vágy, pedig már nem; érzelmeid minden igyekezeted ellenére elmúltak, legalábbis múlófélben vannak. Lásd még: FÉNY.

Napfény

Megkönnyebbülés, a feszültség oldódása. Energiái feltöltődnek.

Napkelte

Új lehetőségek, a születés, de a bajokat is tisztábban látja majd. Ha van szenvedélye, most megmenekülhet tőle. Spirituális ébredés, újjászületés.

napló

- Általában elmélkedés, gyakran felesleges problémákon. Idegen, ismeretlen napló, amiben olvasható, de számodra érthetetlen szöveget találsz: ha nehéz is, de keresd meg titkos gondolataidat, indulataidat; legyél őszintébb magadhoz. Saját naplód ha tényleg van ilyen: feledékenység; ha különben nem vezetsz naplót, de álmodban mintha lenne: olykor nem igazodsz ki saját magadon; törekvés indulataid, érzelmeid rendezésére. Határidőnapló: nyomasztó munkahelyi gond.

Napozni

A természet energiáival feltöltődni. Egészség, teljesítőképesség – sajnos, néha tunyaság.

Napraforgó

Kielégítetlen vágy, de becsületes élet. Mások elismerése enyhítheti a szomorúságot.

Napszemüveg

Másnak akarja látni a világot (ha egyáltalán), azt akarja, hogy a világ is másnak lássa Önt.

naptár

- Rendszabályok, amelyek betartása nehezedre esik. Női álomban: terhesség körüli gondolatok; igen gyakran a teherbeeséstől való félelem.

narancs

- Megdönthetetlennek hitt vélemény; rosszul viseled el a bírálatot, az ellentmondást.

Nászút

Kellemes meglepetés, de azután vissza kell térni a hétköznapokhoz.

Nátha

Túl hideg érzelmi klímában él. Ezen valószínűleg nem tud segíteni (hiába sajnáltatja magát). Legalább kedvenc illatával (illóolajok) kárpótolja a hiányt. Utalhat valóságos betegségre is.

Nedves

Bizonytalanság, félelem, tehetetlenség. Figyelmeztet: a túl korai próbálkozások kudarchoz vezetnek. Az árvíz kisöccse, amelyet dacosságunk kelt. Fogadja el szokatlan szexuális kívánságait is. Lehet az alkoholizmus fenyegetésének jele is.

Nefelejcs

De igenis, felejtsen. És ne tévessze össze az érzelmeket az érzelgősséggel.

Néger

Őserő, amely után vágyódhat, amelytől félhet is. Az ösztöntendenciákat tükrözi. Nőknél: a változatosság keresése.

Négykézláb

Ha Ön nem csecsemő, bizonytalanságot jelez, sorsának aktív megoldása helyett választja ezt a regresszív megoldást. Ha túl sokáig marad így, nem tud kiegyenesedni.

Négyzet

Vágy a pontos tájékozódásra ebben a kaotikus világban. Az egészlegesség és a korlátozottság együtt. Belső feszültséget fog érezni, mert nem tudja kamatoztatni, amit megszerzett. Mostanában túl racionálisan gondolkozik. Jung: Anyag, test, valóság.

Nehéz

(súlyos). Egy feladat, egy probléma nehéz. De nem megoldhatatlan.

Nehézség érzés, testében

1. Betegség. 2. Ha emiatt nem tud megmozdulni: elérhetetlen vágyak, főleg az anyagiak tekintetében. Ha ébren megtanulja ellazítani testét-lelkét, álmában a nehézség kellemes élménnyé változhat, és a testi panaszok is megszűnhetnek.

Nem

A tagadás, a tiltakozás szava. Álmunkban ritkán mondjuk ki, akkor az álomtartalom elleni tiltakozást hangsúlyozza.

néma ember

„jegyzi, hogy bizalmas vagy olyan emberekhez, akik ezt nem érdemlik meg„. Krúdy Megnémulni: Lásd KÉPTELENSÉG.

Némaság

Idegenség, reménytelenség, a kapcsolatok hiánya. Nem tud vagy akar közölni másokkal fontos dolgokat. Mindkét esetben nagy feszültséggel jár.

németország

-

Nemi élvezet, kéj

Az álmodó szexuális vágyai, késztetései erősek, ez gyakran kapcsolatban van kielégítésük korlátozott lehetőségeivel. Egészséges nemiségre utal (ha formája nem tér el jelentősen a szokásostól), hiszen nem fojtja el álmában vágyait és félelmeit. Egyiptomi álmoskönyv: Saját magát látja, amint feleségével hál: rosszat jelent, szomorúságot. Saját magát látja, húgával hálva: jót jelent, valami tulajdont átadnak neki. Demotikus álmoskönyv: Az asszony férjét engedi magához: gondjai lesznek.

Nemi szerv

Az álmodó szexuális életével kapcsolatos vágyakat, félelmeket jelzi, illetve a saját nemi szerepével kapcsolatos önértékelését: elégedett-e férfiasságával, nőiességével. Lehet az álmodó általános életerejének mutatója. Egyiptomi álmoskönyv: Férfinek hímvesszeje megnő: gazdagsága megsokasodik. Gabdorrahman: Ha férfi azt álmodja, hogy hímvesszejét levágják: gyermekei meghalnak. Ha gyermekei halálát álmodja: hímvesszejét le fogják vágni.

neon

- Neonfényes város: gazdag, színes fantázia. Neonreklám: kifecsegett titok; joggal tartasz attól, hogy visszaélnek a bizalmaddal. Neoncső: női álomban: feltétel nélküli rajongás; partnerkapcsolatodban minden zökkenőért magad teszed felelőssé. Férfiálomban: vannak dolgok, amiket nem lehet könyvből megtanulni; hagyatkozz inkább a saját ötleteidre, megérzéseidre; engedj szabadabb utat a vágyaidnak, természetesen csak addig, ameddig azok nem sértik gorombán mások egyensúlyát.

népkonyha

- Kuporgatás régi feljegyzés.

nesz

- Sejtések. Bútorok, tárgyak neszezése: gyanakvás. Nesz, aminek eredetét nem ismered: nem adsz hitelt egy magyarázatnak. Lépések neszét hallani: olyan dolgokra készülsz, aminek a kimenetele bajt hoz rád; vállalkozásod sikerében magad sem bízol.

neszesszer

- Lustaság. Minél tovább halogatod a rád váró tennivalót, annál rosszabb belekezdeni.

Név

(személy-). Az álmodó valamely tulajdonságára utal. (Olyan, mint a …)

név, névtábla

- Saját neved: még több sikerre vágysz, hajszolod az elismerést. Neved, ha olyan helyen látod, ahová az nem való: úgy érzed - valószínűleg alappal -, hogy mások használják fel ötleteidet, utánoznak. Ismerősöd neve: nem azt jelenti, akinek a nevét láttad, keress annak ismeretségi, baráti körében valakit, akinek a személye foglalkoztat. Ismeretlen név: elfojtott indulatok, érzelmek. Munkahelyi, hivatali névtábla: titkos, nem okvetlenül szerelmi érzelmek; elismerésre, előléptetésre vágysz, de még magad előtt is úgy teszel, mintha ez távol állna tőled.

Nevelés

Valami új fejlődik, amit alakíthat. Csak tapintatosan tegye, az adott tárgy vagy személy által elfogadható módon.

nevetés

- Önbizalomhiány. Úgy fogsz valamihez, hogy az úgysem fog sikerülni.

névjegy

- Rátartiság.

névsor

Diákálomban: mulasztás, készületlenség. Egyébként rendetlenség.

Néző

Távolságot akar tartani attól, amit néz (saját konfliktusra utaló). Ez segítheti a megértést, de azután résztvevőként kell élnie.

nk

- Egyenetlen fejlettség; a kínos pontosság és a fontos dolgok elhanyagolása, mulasztások keveredése.

- Általában: baj, ramazuri. Idegen nő, ha szép, fiatal: nők álmában: elégedetlenség; férfiálomban: a közeli megszerelmesedés jele; idegen csúnya, ijesztő nő: nőknek: lóg a levegőben a balhé a partnerkapcsolatodban; férfiálomban: megbánt, félrelépés. Ismerős nő: ha kedves ismerősöd: fennakadás, tanácstalanság; ha kellemetlen ismerősöd; haragosod: kérni kényszerülsz attól, akivel legszívesebben szóba se állnál.

Nő, ismeretlen

Férfinél: nem tudatos női személyiségkomponense (lásd animus) megjelenése. Képesség az elfogadásra, szeretetre. Nőnél: a saját nőiséghez való viszony (a kapcsolódó érzelmeknek megfelelően). Ibn Sirin: Szép nő: kedvező lehetőség. Idős nő: tradíció. Ad-Damiri: Fiatal nő: ellenségek. Idős nő: szerencse. Cardanus: Egy női személy mindig tökéletlenséget jelent. Ha szép, akkor az igazságot.

nokedli

- Elaprózottság; olyan kiadások, amelyek egyenként nem jelentősek, de túl gyakran fordulnak elő; mindig csak pár forintért vásárolsz valami feleslegeset.

norvégia

- Békés természet.

Nőstény

(állat). Férfinél: küzdelem egy testi vágy ellen. Nőnél: tiltakozás az illem és erkölcs szabta határok ellen.

nóta

- Hír, információ, amelynek nem fontos hitelt adnod.

notesz

Nem teljesített kérés; nem egészen véletlenül elmulasztasz valamit; kitérsz egy találkozás elől.

Növekedés

A belső változások lassan eredményhez vezetnek. Ön irányítsa a változásokat, értőn és józanul. Az álom hangulatától függően ígér sikert vagy jelez veszélyt.

Növény

Élete fejlődése, új személyes tulajdonságainak kibontakozása. Szoros kötődés a valósághoz (talaj), jó realitásérzék. Ne bonyolítsa életét, fogadja el az egyszerű örömöket.

nszk

- Modernkedés; haladó gondolatok hangoztatása - konzervatív érzelmek.

Nudista

Megmutatja magát. Vigyázzon, csak annak tegye, aki erre kíváncsi.

nulla

Szerencse. Nullára tenni a rulettben: ábrándozás; fantáziákban szerzett örömök.

nyáj

-Társasági rátermettség, kis alakoskodás, jó beilleszkedési képesség; úgy tudod megőrizni egyéniséged, sajátosságaid, hogy eközben nem lógsz ki a sorból; felismerted, hogy mikor és hol nyilatkozhatsz őszintén, és mikor jobb hallgatnod. Nyájat terelni: néha nehezedre esik betartani a szabályokat; szétszéledő nyáj: kitörni készülő indulatok. Egy régi jegyzet szerint a szétszéledő nyáj eltékozolt pénzt, elkártyázott vagyont jelent.

nyak

- Általában ellenséges indulatok.

Nyakék

Egy erotikus fantázia része. Nem lehet tudni, egy valóságos személyt szeret(ne) vagy fantáziája termékét vagy saját magát.

Nyakkendő

Mások véleménye jelentőssé válik, ez alakíthatja életét. A férfi: férfiasságával akar imponálni. A nő: hamissághoz folyamodhat.

nyaklánc

- Elhalványuló, megkopó emlék, amelyet szívesen őrizgetnél még. Rendkívül hosszú nyaklánc: múltbéli eseményeket tovább színezel, mesterségesen tartod életben.

nyakörv

- Veszély; ha rajtad van: nem jól választott társ, partner, akihez ragaszkodsz, még akkor is, ha vesztedet okozza.

Nyál

Gonosz varázslat fenyegeti. Ne higgyen a csábító ígéreteknek, hihetetlen reklámoknak, háromszor is gondolja meg, mibe fekteti pénzét és energiáját. Artemidoros: Szegény embernek gazdagság, tehetősnek veszteség. Daniel: Reményei meghiúsulnak.

Nyár

Learathatja munkájának gyümölcsét. Képes lesz megfontolt cselekvésre és érett szerelemre. Ha a környezet elszáradt, kiégett: az aratás elmarad, szűkös napok következnek. Remélem, rendelkezik elég lelki tartalékkal.

Nyaralás

Elege van a jelen kötelezettségeiből, változtatni akar életén. Változtasson. A nyaralást is meg fogja unni.

nyárs

- Düh, harag. Nyársra nyers húst húzni, nyársat sütéshez előkészíteni: nők álmában: rossz partnerkapcsolat; férfiálomban: szorongás, veszélyérzet.

nyársonsült

- Fogyókúrázónak: vágyakozás; egyébként azt várod, hogy megbocsássanak neked.

Nyelni

Belsővé tesz, beépíti személyiségébe. Lehet hasznos, kellemes, de kiderülhet, hogy ártó gondolatot nyel.

Nyelv

(szerv). Fontossá válik az emberi kommunikáció, az értelem és érzelem közlése és megértése, így emberi kapcsolatok kialakítása. Artemidoros: Szájból kilógó nyelv: házasságtörés. Ibn Sirin: A beszéd és a megértés. Ha azt álmodja, felesége nyelvét levágták: jó jel.

nyelv (idegennyelv)

- Ha álmodban olyan nyelven beszélsz, amelyet különben nem ismersz, ismeretlen esetleg nem létező nyelven beszélni, azon beszédet hallani: összekuszálódott érzelmek, gondolatok; félreértés; egy ismerősöd, barátod megnyilvánulásait akár jó irányba félremagyarázod; nem tudod magad megértetni - hiszed, holott Te nem értesz meg másokat; női álomban: hajlamos vagy arra, hogy az udvariasságot összetéveszd az udvarlással, ebből már származtak bonyodalmaid, csalódásaid. Nyelvtanulás, nyelvóra, diákálomban, túlterheltség, vizsgaidőszak; egyébként; hibát vétettél egy kapcsolatodban; kioktattál valakit; szülők, anyák álmában: gyerekkel szembeni indokolatlan felindulás, amelyet megbánsz. Idegen nyelven beszélni, ha azt a nyelvet ismered: nem akarsz pontos felvilágosítást adni; feleslegesen titkolódzol, nem avatod be a környezeted rájuk is tartozó dolgokba, esetleg munkahelyeden olyan sikerre törsz, amit becsülettel másokkal is meg kellene osztanod; privatizálsz.

nyelv (testrész)

- Rágalom.

nyereg

- Minden helyzet ura szeretnél lenni. Lovat nyergelni: ügyesen törsz célod felé. Olyan nyeregben ülni, amely alatt nincs ló: azt hiszed, hogy mindent tudsz mindenkiről, jó emberismerőnek tartod magad, titokban azonban sejted, hogy rengeteget hibázol ítéleteidben.

Nyereség

Addig örüljön neki, amíg álmodik. Mélyebben egy veszteség lappang.

nyerni

-Szerencsejátékon-Vágyálom; problémák, amelyekből a kivezető utat nem a valóság talaján keresed.

Nyers

Még korai a cselekvés, még érlelni kell a gondolatot.

nyers hús

- Ellenséges gondolatok; nyers zöldség, más élelmiszer: sikertelen fogyókúra; rossz szokás, amit mindig holnaptól kezdve készülsz abbahagyni.

nyikorgást hallani

- Régi, kellemetlen emlék, amitől szabadulni szeretnél, ami nyomaszt.

nyíl

Buktató, lelkesedésed hiábavalónak bizonyul. Nyílvessző női álomban: enyhe férfiutálat; férfiálomban: kellemetlen munkahely. Nyíl, mint irányjelző: meggyőződésed ellenére kell tenned valamit, megalkuvásra kényszerülsz.

Nyílás

(rés). Bizonytalanság a biztosnak hitt kapcsolatban.

Nyílik

(pl. ajtó). Valamit megtud, de nem biztos, hogy örülni fog ennek.

Nyilvánosház

Elégedetlenség a szerelmi kapcsolatával. Artemidoros: Jó, ha valaki bemegy egy kuplerájba és onnét egészségesen ki is jön. Ismertem valakit, aki azt álmodta, hogy bement egy ilyen házba, de onnét nem tudott kijönni – néhány napon belül meghalt. A nyilvánosház és a temető mindenki számára nyitva áll.

Nyírfa

A megújuló természet, a gyógyuló test szimbóluma.

Nyírni

(füvet stb.). Erőt veszít az alkalmazkodás során, de megéri.

nyitni, ajtót, kaput

- Bátorság; igen jó irányú változás; ablakot nyitni: mások dolgába segítőszándékkal avatkozol, de a segítségnyújtáson kívül a tudomásodra jutott bizalmas információkban is örömödet találod. Dobozt, szelencét kinyitni: szándékok ellenére kellemetlenséget okozol; kíváncsiságod kielégül, de kedved nem telik benne. Ládát kinyitni, amiben ijesztő dolgot sejtesz: törekvés a helyes önértékelésre; bátran nézel szembe hibáiddal, korrigálod azokat.

Nyögés

Egy kellemetlen, de elkerülhetetlen feladat. A sok nyögésnek csak tehetetlenség a vége.

nyögést, nyöszörgést hallani

Múltbeli bűn, rossz lelkiismeret

nyolc

- Ismételten elkövetett hiba, nem tanulsz a saját károdból

Nyom

Ön hagyta ezt a nyomot, kövesse. A nyomozás az időben folyik.

nyomda

Érzelmeid alapján ítélsz akkor is, amikor az eszedre lenne szükség; egyéni benyomásaidat igyekszel tényekként feltüntetni; túl gyakran hagyatkozol a sejtéseidre.

Nyomor

Elégedetlenség a jelennel. Ha ez mobilizálja erőforrásait, lelki, érzelmi gazdagodásban lehet része. Elégedetlenségének lehetnek irracionális forrásai is (dac, rivalizálás), ezek rossz irányba vihetik.

Nyomorék

Egy lelki képességét nem tudta kifejleszteni vagy elvesztésétől fél. Ha nyomorék akar maradni, elég sajnáltatni magát.

nyomozó

- Bizonytalan vagy a saját érzelmeidben; nem tudsz dönteni.

Nyomozó, detektív

A titkokat, rejtett bűnöket logikájával, józan eszével oldja meg. Önnek is vannak titkai, saját maga előtt.

nyugágy

- Beletörődés, lemondás.

Nyugalom

A test és a lélek nyugalma Önnel marad, ébredés után is.

Nyugdíjas

Fiatalnak félelem (az öregedéstől). Idősnek figyelmeztetés: ne vállaljon erejét meghaladó feladatokat.

nyugta

-Izgalmas események.

Nyugtalanság

Az álomban megjelenő problémát komolyan kell venni.

nyújtó (tornaszer)

- Anyagi gond.

nyújtózkodni

- Magadra erőltetett higgadtság; kényszerű helyzet.

nyúl

- Felnőttálomban: bátortalanság; nyúl, ha olyan nagy mint Te: érzelmi mélypont; kiborultság, ami múlófélben van; jóra számíthatsz; a közérzeted jóirányú megváltozása. Gyermekálomban: ajándékvárás. Angóranyúl: kedves ötlet, jól megválasztott ajándék.

odu

- Titkos kilengés; félrelépés.

oklevél

- Elvállalsz valamit, ami meghaladja erőidet. Régi, töredezett oklevél: nem kapsz elég tiszteletet, megbecsülést. Oklevelet, okmányt ha elveszítesz: nem egészen tisztességes eszközökkel törsz célra.

okmánybélyeg

- Akadályozottság; jónak ígérkező program, amelyen nem tudsz részt venni.

Okosság

(tulajdonság). Fogadja el azt, amit egy ilyen lény tanácsol.

Október

Magabiztosságot, érett bölcsességet sugall.

olaj

- Kordában tartott szenvedély; titkos vágyak, amelyeknek néha engedsz. Motorolaj: munkába menekülés. Napolaj: sikamlós gondolatok.

Olajfa

Tartós, boldog házasság, átmeneti veszekedések után, ha nem vágyakozik izgalmas utazásokra. Artemidoros: Béke és gazdagság.

olajfesték

- Alakoskodás: pózok, amelyek nem rögződtek még annyira meg, hogy ne lennének feladhatók.

olajfestmény

Minél színesebb, annál nagyobb ragaszkodás. Festmény, ha repedezett: megpróbálsz leplezkedni, de ez tartósan nem sikerül. Csendélet: visszahúzódás, visszavonultság. Lásd még: FESTMÉNY.

olaszország

- Jókedv, optimizmus.

Olimpia

Dicsőség a hősöknek, remény a követőknek.

olló

- „Általában veszekedés, harag„ Krúdy. Veszélyérzés; kínos gyermekkori emlékek, rideg környezet. Női álomban: uralkodnivágyás, ádázság, gonoszkodás, ha nem gonoszság; minden veled megesett bajért, kellemetlenségért a környezeted teszed felelőssé: kínzó gondolatok. Férfiálomban: fenyegetettség.

Olt

(tüzet). Egy erős érzelem csillapítása. Türelmet és bölcsességet igényel. Önkontrollját veszítheti.

oltár

- Teljesült kívánságok, valóra vált remények. Oltár, ha furcsa, ijesztő érzést kelt: elhanyagoltál valakit, akinek hálával tartozol; nem nyújtottál segítséget egy rászorulónak. Oltár, amelynek közelébe akarsz menni, de ebben valami megakadályoz: terveid a saját meggondolatlanságod miatt meghiúsulnak.

Oltás

(Betegség ellen.) Védelmet igényel egy külső fenyegetés ellen.

Olvad

Saját bizalmatlansága enyhül, szebb idő következik.

olvadás

- Sikerül magadban megoldanod valamit; megenyhülsz, megbocsátasz. Olvadó jégcsap: olyannal kokketálsz, aki nem reagál erre; olvadó hó: bölcsebb belátásra jutsz.

olvasni

- Lásd: ÍRÁS, BETÛ.

olvasókönyv

- Gyerekálomban: különös tehetség, igyekezet. Felnőtt álomban: bizonytalanság.

Omladozó

Újat kell építeni a helyén! Életét hiába tapasztgatja.

Opera

Az érzelmek vihara, amelyet távolról kíván szemlélni. Nem fog sikerülni.

Operáció

Félelem valaminek az elvesztésétől. Valamit a lelkéből kell eltávolítani, valamit ott megváltoztatni. Az operálandó szerv a probléma jellegére utal, pl. szívoperáció lehet szerelmi ügy. Ha szükséges az operáció, ne késlekedjen.

Operatőr

A fontos események képe agyunk mélyén van elrejtve. Ha szükséges, elő tudjuk ezeket hívni.

Orgia

(Féktelen kicsapongás, élvezetszerzés.) Józan életet élő embernél: tiltakozás a józanság ellen. Életének valami új fordulatot akar adni, amíg még lehet.

Orgona

(növény). Ébredező érzelmek.

orgona (hangszer)

- Hittel, szenvedéllyel indított ostrom valaki megnyerésére.

orkán

- Változás; meglepő fordulat; valakiben nagyon kellemesen csalódsz, olyannyira, hogy szinte nem is örülsz, hiszen előtte sok rosszat gondoltál az illetőról és hangot is adtál ellenérzéseidnek. Orkánkabát: kis szabályszegés.

ormány (elefánté)

- Női álomban: ha az elefántot nem látod, csak az ormányát: alárendelt szerep a partnerkapcsolatban; különben lásd: ELEFÁNT. Férfi álomban az ormány: rosszkedvűség.

oroszlán

- Ha szelíd, barátságos: egészséges önbizalom, jó kezdeményezések; ha vad, ijedtséget okoz: önbizalmadat magadra erőlteted, kifelé túlzottan is határozottnak láttatod magad, belül kétségek gyötörnek. Idomított oroszlán: dühkitöréseid nálad gyengébbek ellen irányulnak- próbálj egyszer a főnököddel olyan kritikusan fellépni, mint az hozzátartozóiddal. Idomított oroszlán, ha égő karikán ugrik át: jól kezelt, párhuzamos szerelmi kapcsolat.

orr

- Balsejtelem; kis vészmadárkodási hajlam. Orrát piszkáló ember; orrod piszkálni: letagadsz valamit. Vérző orr: női álomban: eltagadod a rosszérzésedet; olyan helyzetben vagy, aminek örülnöd kellene, úgy is teszel, de titokban keseregsz; férfiálomban: csapdát sejtesz, joggal.

orrszarvú (rinocérosz)

Általában: életfelfogásod változása. Plüss: támogató jóbarát, akire számíthatsz.
Orrszarvú hátán lovagolni: felszabadultál egy teher alól, izgalmas élmények várnak. Orrszarvú ha támad: úgy érzed többen ellened fordultak.

orsó

- Nyughatatlan természet.

orvos

- Beteg ember álmában önmagáért beszél: a gyógyulás reménysége, lehetősége. Egészséges ember álmában: hódítási szándék; fennhéjázás. Orvosnál levetkezni: kielégítetlenség, testi és lelki értelemben egyaránt. Orvos, ha bántana: szerénytelenség; magad túlértékelése.

orvosság

- Lásd: GYÓGYSZER

ostor

- A változatosság iránti túlzott igény; a békességedet összetéveszted az unalommal; vagy basáskodsz, vagy meghunyászkodsz, akár ugyanabban a kapcsolatodban is, de külön-külön is úgy választod meg a barátaidat, hogy egyikkel alázatos, másikkal fölényes vagy; egyaránt szeretsz összeveszni és kibékülni.

Ostrom

Támadjon! Sikerülni fog!

ostya

- „Bűnbánat, vallomás„ Krúdy. Megszegett fogadalom

oszlop

- Nagyravágyás. Oszlopfő: nagyon közel jársz egy jó megoldáshoz. Kidőlő oszlop: női álomban: rossz kapcsolatok; az egyedülléttől való félelem; férfiálomban: szorongás; pozícióharc.

Osztály

Még mindig közéjük tartozik, az ő értékeiket vallja.

osztályzat

Lásd: ÉRDEMJEGY

osztogatni

- Számodra értékes dolgokat, amelyeket ébren oda nem adnál: kényelmességből nem segítettél egy bajbajutotton.

Osztriga

A kapcsolatoktól elzárkózás biztonsága és veszélye. Fiatal nőnek: terhesség lehet. Férfinak: férfiassága némi támogatásra szorul, de ne adja fel.

Otthon

Ha ez jelenlegi otthona, és kellemes hangulatú: biztonság, egészség, kiegyensúlyozottság. Itt megtalálja azt, amit hiányol a világban. A régi, gyermekkori otthon: irreális vágyak veszélyeztetik jelenlegi békéjét. Szeretet iránti vágya kielégítetlen, lázadozása csak mélyíti a szakadékot.

Ócska

Értéktelennek akarja látni. Talán azért, mert fontos Önnek.

ól

Cinikusan, de ügyesen célt érsz; ügyesség, sokszor ügyeskedés.

Ólmot önteni

Valami meglepő, vágyott következik be életében. Milyen alak formálódott az ólomból?

ólom

- Kimerültség, fizikai igénybevétel. Ólmot önteni: szerencsés tulajdonságok birtokában vagy; képes vagy a legnehezebb körülmények között is a derűre, a vidámságra; jókedved, humorod átsegít a bajokon.

ólomkristály

- Sokat teszel, hogy valakinek a közelébe kerülj, aki majd csalódást okoz.

óra

-Általában elmulasztott lehetőségek. Óra, amelynek mutatói gyorsan forognak: türelmetlenség, hajszolod az eseményeket; óra, amelynek számlapján a valóságban nem létező időpontok vannak; nem tizenkét részre, hanem többre van osztva: ábrándok, amelyek nem teljesülhetnek. Falióra, amely szokatlanul nagy, esetleg az egész falat eltakarja: úgy érzed, hogy elrontottad az életed; falióra, ha ingája erősen kileng: álhatatlanság, hamar lelohadó lelkesedés; órainga: időhiánnyal magyarázod mulasztásaid. Toronyóra: kapkodás; szerelmi kalandozások; egyik dolgodat abbahagyod egy másik miatt, de azt sem fejezed be. Óra, amelynek nem látod a mutatóit, nem veheted ki, mennyi időt mutat: az idő múlásától való félelem. Ébresztőóra: személyed, nyugalmad ellen irányuló merénylet. Stopperóra, nem sportolók álmában: kicsinyesség; női álomban: felülkerekedési vágy; férfiálomban: szorongatott helyzet; teljesítési kényszer. Karóra: meghiúsult, elmaradt randevú. Zsebóra: férfiálomban: titkos légyott, kölcsönkért lakás: női álomban: idegenkedés a női szerepektől, utálattal végzett háztartási munka. Digitális óra: férfiálomban: ártalmatlan technokrácia; a gépekbe vetett hit; női álomban: felesleges gyógyszerszedés, képzelt betegségek. Óramutató: kisebb szexuális problémák. Leeső óramutatók: valamivel nagyobbnak érzett, az előzőhöz hasonló gondok. Több óra: a szerelmi élmények hajkurászása. Ha nem annyira az órát, mint inkább a látott időpontot, amelyet mutat, tartod álmodra jellemzőnek: mulasztás, amelyet veled szemben követtek el; régi sérelem, amin nehezen teszed túl magad. Zenélő óra: szép emlékek. Aranyóra: visszaélnek a türelmeddel; rabolják a drága időd. Óraszíj, óralánc: időhöz kötöttség, olyan munkahely, ahol akkor is ott kell lenned, ha semmi dolgod.

órás

- Nem tudod visszafordítani az idő kerekét.

óriás

- Felnőtt álomban: levertség, kishitűség. Gyermekálomban: a környezet értelmetlen tiltásai, oktalan szigorúsága.

ószeres

- Meggondolatlan vásárlás, meggondolatlan eladás.

Óvatosság

Az álom bölcs: Legyen Óvatos!

óvoda

- A legkisebb kényelmetlenség elől is kitérsz; inkább megbetegszel csakhogy ne kelljen részt venned például egy családi összejövetelen, amelyen haragosoddal, vagy számodra ellenszenves személlyel találkozhatsz.

óvónő

- Szeretsz panaszkodni.

Óvszer

Magát óvja egy szexuális csalódástól. Figyelmeztetés, amelyet - az ésszerű határokig - követni kell.

öblíteni

-ruhaneműt: nem jut elég időd saját magad karbantartására; például nem jutsz el fodrászhoz, nőknél: kozmetikushoz; férfiaknál: mozgáshoz,sporthoz; üdítő kikapcsolódás.

öböl

- Megnyugvás, kellemes időtöltés.

öklelés

- Női álomban: szexuális fantáziálás; a rámenős magatartás előnyben részesítése; férfiálomban: elavult nézetek; a nők lenézése, esetleg erőszakosságra való hajlam, az erőszak kedvelése. Ha olyan állat öklel fel, ami erre a valóságban képtelen lenne pl. óriássá nőtt egér, nyúl: nők álmában: pipogyának tartott partner, akit mindenek ellenére szeretsz; férfiálomban: vészes és alaptalan önbizalomhiány; szorongás egy olyan gondolat, gondolatkör miatt, amit játékosan, kedélyesen kellene felfognod.

ököl

- Ha saját ökölbe szorított kezed látod-érzed: agresszivitás, amelyet elhagyatott gondolataid miatt érzel; nincs lehetőséged az ellentmondásra: úgy érzed: engedelmeskedned kell. Más öklét látni: gorombán bántak veled.

ökölvívás

- Nincs módod érdekeid érvényesítésére.

ökör

- Kihasználnak -legalábbis így érzed.

ökörszem (madár)

- Jó kedély; jó tűrőképesség; ügyesen kárpótolod magad.

ölelés

- Lásd: ölelni vagy ölelkezés !

ölelkezés

Ha barátinak már éppen nem mondható, de még nem is egyértelmű szeretkezés: ha mást látsz így: kínzó és kielégítetlen kíváncsiság; bármennyit tudsz másokról, bármennyire is szeretnek, mindig háttérbe szorítottnak érzed magad. Ha Te ölelkezel: nem engedsz utat valamely érzésednek; félrevezeted magad. Ha valaki olyannal ölelkezel, akire különben nem is gondolsz: vedd azt, aki az álombéli környezetében van, esetleg ugyanúgy hívják. Azonos neművel ölelkezni: nem kapod meg azt az elismerést, amelyre méltán igényt tarthatsz.

ölelni

barátot - Elhibázott lépés egy kapcsolatban.

Ölni

Ha már gyilkos indulatok vannak bennünk, jobb tudni róluk. Ha nem kíséri indulat: valami befejezése.

öltözködni

- Álságosság. Lásd még: RUHA

Öltözni

Felkészülés egy találkozásra, ahol nem akarja megmutatni igazi énjét.

öltöztetőnő

- Cinkosság, amelyben pillanatnyi örömödet leled, később azonban ellened fordulhat cinkostársad; légy óvatos.

Önállóság

Törekvés az önállóságra (mert korlátozva érzi), félelem az önállóságtól. Valószínűleg egy konkrét kapcsolatban remélt függetlenség.

Önarckép

Mindig őszinte, mutatja hibáit és készségeit. Valamiért aktuális az önelemzés – használja fel az álom adta lehetőséget, idézze fel, elemezze az álomban látott képet.

Önéletrajz

Valószínűleg új utat keres, ezért idézi fel az eddig megtettet. Megpróbálhatja becsapni magát. Keresse, hol hamisított. Ébren írjon egy őszinte önéletrajzot.

Öngyilkosság

Valamit gyűlöl önmagában. Ha ezt megsemmisíti, nem baj. De ne rombolja le egész személyiségét, önértékelését. Valamit meg kellene őrizni magából: egészséges vágyakat, indulatokat, karaktervonásokat.

öngyújtó

- Öröm; kedvtelés, amelyre szükséged van. Elveszett öngyújtó, zugból előkerülő öngyújtó: dohányos álmában: igyekszel mérsékelni a nikotinfogyasztásodat, helyesen teszed; egyébként: nincs okod aggodalomra képzeleteid miatt.

önindító

- Kezdetben jónak látszó ötlet, amelyről később kiderül, hogy nem is annyira eredeti.

Önkielégítés

(szexuális). Legalább jó volt? Ha már a valóságos kapcsolatai nem kielégítők. Félő, hogy potenciális partnerei tovább távolodnak, fantáziáját nem a valóság formálására használja. Szász Tamás: Kezébe venni sorsának alakítását.

önmagad, ha kívülről messziről látod

- Meghasonlottság, békétlenség a saját indulataid, érzelmeiddel szemben; értelmed és érzelmed külön úton jár. Férfiálomban: olyankor gyakori, amikor olyan nőbe szerelmesedsz bele, akit az erkölcsi érzéked elvetne. Női álomban: az anyai befolyás érvényesülése, felülkerekedése az indulatok, érzelmek felett.

Öntözni

Testi és szellemi gyarapodás.

öntözni (virágot)

könnyedség a szerelemben; földet, haszonnövényt: elkótyavetyélt pénz. Bútort, szobát, öntözni nem való dolgot öntözni: érdekes szexkívánságok.

Önzés

Álmunkban is alkotunk ítéletet – látszólag másról. Mi önzetlenek vagyunk, aki nem hiszi, elfogult.

ördög

- Anyagi siker; jó üzleti szellem. Ördöggel, ha birokra kelsz: szenvedély: rosszallod a saját viselkedésed. Ördög, ha belédkapaszkodik: túlzás, autósnak: gyorshajtás. Ördög, ha barátságos, megnyerő: kerülőutakon jársz; jó ötletek, amelyeket nem tisztességes úton valósítasz meg. Ördög nyakában ülni, ördögöt meglovagolni: szerelmi ügyeskedés, cselszövögetés. Játékördög: jó humor, kedves heccelődés. Nőnek ördöggel szerelmeskedni: nem avatod be partnered a testi kíváncsiságaidba, ezért talán aztán nincs is sok örömöd a szexben.

öreg

- Ha ismerős, barátságos: egy közhely, közmondás, amelynek az alapján elrendezel valamit. Ellenséges, idegen, idegennek ható öreg: lázadás, egészséges szembehelyezkedés a tanult, belédsulykolt szabályokkal szemben; eredeti új gondolatok. Öreg akár nő vag férfi, ha rádtámad, rémületet ébreszt: benned lévő gátak, amelyeket le kellenne döntened.

Öregasszony

Bölcsesség, amelyet lehet jóra és rosszra is használni. Ez attól is függ, hogyan szólítjuk meg. Öreganyámnak (!) nevezzük vagy banyának. A tapasztalatok, a tapasztalt emberek hasznosságára figyelmeztet.

Öregember

Még ma is tartalmazza a bölcsesség szikráját, a hosszú élet iránti reményt és a haláltól való félelmet. A szülőkre, a nagyszülőkre emlékeztet, azokra a tulajdonságainkra, amelyeket tőlük örököltünk. Az aktív emberek számára fenyegető lehet: a testi képességek elvesztése, beleértve a szexualitást is. Ha saját öregedésének gondolata foglalkoztatja: számolja meg saját fogait vagy nézzen a kezére. Újra akarja kezdeni ez a kéz?

Örökség

Ön a szüleitől, a társadalomtól sokat örökölt (testi-lelki adottságait). Kielégítik ezek? Amit remél, bekövetkezhet, de gyarapodásában inkább saját erejére támaszkodjon, az biztosabb.

Öröm

(érzés). Elégedett volt lefekvéskor és boldogan fog ébredni. Öntől függ, meddig marad ez az érzés.

örv

- Rosszul döntöttél egy kapcsolatodban.

örvény

- Ha messziről, vagy hídról látod: lekicsinyelsz egy kellemetlenséget; kikerülsz egy beszélgetést, amely tisztázhatna számodra is fontos dolgokat; örvény, ha csónakkal belekerülsz: bonyodalmas szerelmi kapcsolat; örvény, ami elnyel: zűrös magánélet, esetleg hazudozás; kellemetlenség, kínos helyzet, amelybe saját hibádból kerültél. Örvény, ha a közelébe úszol, vonzónak érzed: szerelem, amely nem tud kibontakozni.

Összeadás

Az egyes számok jelentését lásd a Számok címszónál. Ha ezeket összeadjuk, egy új jelentést kapunk. Aktívan, cselekvéssel kívánjuk változtatni sorsunkat.

összenőtt emberek, ikrek, összenőni valakivel

- Nem tudsz viszonozni egy érzést; egy közeli hozzátartozódat nem kedveled annyira, amennyire szerinted illene; terhedre van valakinek a ragaszkodása.

Összeomlás

(pl. házé). Lelki egyensúlyát fenyegető veszély. Ha megelőzi, ha az omlás helyett bont, új életet építhet helyén.

összeveszni

- Ki nem mondott gondolatok; fegyelmezett viselkedés.

ösvény

- Váratlan, meglepő hír, felismerés.

öszvér

- Általában: kettős érzelem. Öszvéren ülni: nem vagy jó viszonyban saját magaddal. Öszvért simogatni: rugalmas gondolkodás; jó megérzések; mások megértése; képes vagy átérezni mások bújátbaját.

Ötlet

Álmainkban sok eredeti ötlet születik. Sajnos, többségüket elfelejtjük. Nem elég ezeket megjegyezni, tenni is kell megvalósulásukért.

öv

- Szabály; ha túl szoros, kényelmetlen: megalkuvás; ha bő, lecsúszik: lelemény, kijátszol egy rendszabályt.

Özönvíz

Nem pusztul el minden (Önben). Ha kiállja a próbát, új élet kezdődik.

őr

-Általában: akadály. Várőr: beleavatkoznak a magánügyeidbe; határőr: elveszik a kedved; nem tudsz véghezvinni valamit. Díszőrség: felfújt probléma; titok, amiről nem bánnád ha kitudódna, alig várod, hogy lebukj, hogy hencegj egy hódításoddal, szerelmi sikereiddel. Õrt állni: kényszerhelyzet.

őrizni

- Állatokat, nyájat: furcsa gondolatok, amelyeket nem osztasz meg senkivel; szellemes, de szokatlan ötletek.

Őrült

Lásd Bolond, de még kevésbé tudjuk elfogadni.

ősember

-Jobban el tudod végezni munkád, ha abba főnököd nem szól bele; olyannak vagy alárendelve, aki nálad alacsonyabban képzett.

őserdő

- Kiigazodási képtelenség; vonzalom a sejtelmes dolgok iránt; hajlasz rá, hogy egészen egyszerű eseményeket titokzatosnak, misztikusnak tarts.

Őslények

Mély indulatokat és bölcsességeket fejezhetnek ki, általában az élet fordulópontjaira utalóan.

Ősök szelleme

Családi átok vagy áldás közeledik. Gondolkozzon, mi rontotta el a szülők, nagyszülők életét (pl. alkohol, agresszivitás), és azt gondosan kerülje.

Ősz

A teljében levő erő tombolása helyett a nyugalom időszaka következik. Forduljon a szemlélődés örömei felé – ha el tudja fogadni ezt a változást. Jung: Itt az ideje az aktivitás csökkentésének, az elmélkedésnek.

őszi táj

- Az emlékeidnek élsz. Õszi avar, őszi levelek: kellemetlen idősebb hozzátartozó, rokon, aki bosszúságot okoz.

őszibarack

-Fiatal szerető.

Őszül

Rohannak az évek, megfelelő célokat kell keresni.

őszülni

Sok teher nyomja a vállad.

Őz

Kifinomult érzékenysége jó partnerré teszi a szexuális örömök szerzésében. Keresse a védettséget, a biztonságot. Partnerének ne oroszlánt (oroszlán karakterűt) válasszon.

pác

- Rafinéria.

paca

- Szóbeszéd; éles nyelvű ismerős.

Páciens

Szükséges változás, amelyet egy tekintélyes személy irányít. Fogadja el az irányítást.

pacsirta

-Örömhír; vélemény, ami megerősíti korábbi elképzeléseid.

pad

- Udvarias marasztalás. Kerti pad: sokat kell hallgatnod mások fecsegését.

padlás

- Nagyratörő tervek. Üres padlás: sorsdöntő elhatározás. Lommal telezsúfolt padlás: célratörő magatartás, nem riadsz vissza a bonyodalmaktól; szorgalmasan utánajársz dolgaidnak. Padláson megbújni: félsz, hogy ötleteid lemásolják. Padlásablak: kereskedőnek üzleti kíváncsiság; szerelmesnek: úgy hiszed, ha riválisod titkait kifürkészed, több sikert érsz el.

Padló

Az otthon biztonsága vagy bizonytalansága.

páholy

- Titkos szövetség; munkahelyi klikk.

pajzs

- „Jegyezd meg első reggeli gondolatodat, s szerinte cselekedj Krúdy. Olyan támadástól félsz, ami nem fog bekövetkezni.

páka

-Kísérlet egy elrontott kapcsolat helyrehozására.

pala tető

- Megfontoltság. Palatábla: igazságtalanul megszidtak.

palack

- Jutalom, elismerés. Palackposta, palackban talált üzenet: egy titok nyitjára jutsz; ha Te küldesz palackban üzenetet: titkos kedvtelés.

palacsinta

- Szépítkezés.

palánta

- Sikerül másokat, befolyásolnod, hatással vagy a környezetedre.

palást

- Nagyravágyás. Túlbecsülöd magad, a veled megeső dolgokat; titokzatosnak, kifürkészhetetlennek szeretnél tűnni.

pálca

- Kritikus természet; más szemében a szálkát is meglátod, sőt keresed . . .

pálinka

-Cimboraság; barátok, akik rossz irányba befolyásolnak.

palló

- Könnyen kötsz barátságot, könnyen is megfeledkezel barátaidról. Palló, ha leszakad alattad: valaki, akinek az érzelmei fontosak a számodra, épp oly könnyedén és felszínesen kezel téged, ahogy Te szoktál másokat.

pallos

- Harag, rosszindulat; ünnepélyes fogadalom, hogy például nem állsz szóba többé valakivel; bosszútervek, amelyeket szerencsére majd elfelejtesz, nem váltasz valóra.

pálma

- Békesség. Pálmaliget: nagyvonalúság. Pálmaág: kibékülés.

Pálmafa

Győzelem, amelynek hatása tartós. Egy vágy teljesülése. Gyakran a férfi nemi szervvel kapcsolatosan. Népi hiedelem: Az igazság teljesülése.

palota

- Minél pompásabb, annál elképesztőbb ábránd, de mindenképpen színes fantázia. Mindenféléket gondolsz magadról; egyszerre találod magad csodálatosnak és értéktelennek; nem vagy jó viszonyban a valósággal. Mesebeli palota: ne riadj meg saját különös ötleteidtől, a gyerekesség gyakran párosul eredeti elképzelésekkel, jó meglátásokkal.

pályaudvar

- Rossz közérzet; elgyötörtség. Páyaudvaron várakozni: csalódás, elárultatás.

pamacs

- Véletlenül kárt okoztál. Szőrpamacs: elmaradt nyereség

pamlag

- Egyhangúság.

pamut

Kiadás. Pamutfonal: ragaszkodás. Pamutgombolyag: fájdalmas búcsú.

Panasz

Az érzés valóságos, csak tárgyát változtatta meg. Ha nem tudja, mi is az igazi baja, nem lehet segíteni.

páncél

- Érzékenység, sérülékenység. Páncélos bőrű állat: részvétlenség, amit a környezetedben tapasztalsz. Páncélos lovag: védtelennek érzed magad; munkahelyi bonyodalom, amelyben pórul jársz.

páncélautó

- Durvaság, amelyet elszenvedtél.

pancélszekrény

Olyan titok, amelynek kiderülésétől rettegsz, és ami mégis kikívánkozik belőled; gyónni vágyás.

pancsolni

- Élénk, könnyed természet; felelőtlenség.

Pánik

Ha érzi: nehéz helyzetét bénultsága tovább rontja. Keressen segítséget. Ha látja: környezetének bizonytalansága nehezíti az Ön helyzetét.

Panoptikum

Nem tudja elkerülni a találkozást a valóságos problémákkal.

pap

- Jó tanács; változás. Pap, ha megáld: tartasz valakinek a rosszindulatától, magadra haragítottál valakit. Miséző pap: jó irányú változás; papok, ha egymással beszélnek, mulatoznak: többet is tehetnél szeretteidért; kibújsz a felelősség alól. Pap, ha ajtódon kopogtat: mulasztás. Magas rangú pap: egy vitádból győztesen kerülsz ki.

papagáj

- Érdekes, de felszínes beszélgetés; ismerős, aki kötelességének érzi, hogy vicceket meséljen. Fiatal lány álmában a papagáj: idősebb rivális; nem egészen fiatal nő, aki több érdeklődést vált ki, mint Te.

papír

- Tiszta papír: segítséget vársz. Piszkos papír: fűnek-fának siránkozol, de nem sokat teszel sorsod jobbra fordulásáért. Papírhajó: tekintélyvesztés. Papírcsákó gyerekes vita. Papírkosár: megszegted adott szavad; még pótolhatod mulasztásod.

papírkosár

-Visszatérő,kellemetlen gondolatok, amelyektől meg akarsz szabadulni; tudod, hogy foglalkozol egy dologgal.

papírszalvéta

-Flört.

Paplan

Az otthon melege. A jót ígérő álmok védője.

paprika

- Óvatos viselkedés, visszafojtott harag.

paprikajancsi

-Felnőttálomban: negédeskedés. Gyermekálomban: kielégítetlen szereplési vágy. Lásd még: POJÁCA

papucs

-Fárasztó munka; szaladgálás. Ágy alá, bútor alá bekerült papucs: nemkívánatos vendégeskedés; unalmas protokoll.

pára

Félelem. Párás idő, párában járni: új, ismeretlen feladat előtt állsz, esetleg kényszerű munkahely-változtatás. Párolgó étel, edényből előtörő pára: visszafogott, elfojtott indulatok; dühöngés.

paradicsom

- Megelégedettség. Paradicsomlé: - férfinak: önmérséklet - nőnek: nemkívánátos helyzet.

paradicsom ( édenkert)

- Szerényebben és türelmesebben sokkal több örömöt szerezhetnél magadnak is és másoknak is.

parafa

Könnyen megoldott feladat. Parafa dugó: nem ismerik el kellőképpen érdemeid; elmaradt jutalom.

parancs

- Ha kapod: fogadd meg, a saját jobbik éned szava. Ha adod: a saját hibáidat tudod a legkevésbé megbocsátani - másoknak.

Paraszt

Tiltakozás a városi élet feszültségei ellen, ugyanakkor ragaszkodás ugyanezekhez. Gyakran az ősökkel kapcsolatos fantáziák rejtőznek mögötte.

paraván

- Jobbító szándékkal elkövetett félrevezetése valakinek, kegyes hazugság.

Paráználkodás

Újabb területek leigázására törekszik. Fontolja meg, kinek meséli el álmát.

parázs

- Szerelmi szenvedély. Parázson járni és nem érezni égő fájdalmat: olyan szenvedélyt ébresztesz, amely terhedre lesz; felelőtlenül kacérkodsz; parázs, ha megéget: viszonzatlan vonzalom.

Párbaj

Önértékelését fenyegeti valami, ezt agresszivitással nem lehet megoldani. Kivel párbajozott és kiért?

párduc

-Ismételten elkövetett hiba.

parfüm

- Lásd: ILLATSZER

Párhuzamos

Az együtt haladás, a konfliktusok elkerülése.

parittya

-Idegesítő aprómunka

Park

A nyugalom iránti vágy, amely mögött feszültségek rejtőzhetnek. Üljön egy nagy fa alá, hunyja be szemét és érezze a természetet. Milyen szagokat érez? Mozognak-e a levelek? A talaj, amin ül, kemény vagy puha? Merre szeretne elindulni?

Párkány

(ablak stb.). Saját határainkra figyelmeztet.

parkett

Szerepelni, feltűnni vágyás . Parkettát fényesíteni: múltad szépítése; mentségeket keresel. Parkettát csiszolni, lakkozni: kifelé élés, látszatboldogság; addig hangoztatod, hogy milyen harmonikus körülmények között élsz, dolgozol, míg magad is elhiszed: sőt, magadat igyekszel erről meggyőzni.

parkoló

-Általában megfontoltság. Üres parkoló: megtorpanás, nem tudod magad kivágni valamiből. Zsúfolt parkoló; parkolóhelyet keresni és nem találni: aggályoskodás, elszalasztottál egy jó lehetőséget. Tilosban parkolni: töprengés. Parkolóház: tervszerűség.

Parlag

(föld). A lélek gondozatlanságából eredő problémák.

Parlament

Egy döntés előtt áll. Ellentétes érdekeket kell egyeztetnie. Kerülje az indulatokat és a fecsegést.

párna

-Egykedvűség, beletörődés.

Párnázott szék

A jelen elfogadása, kényelemből, óvatosságból. Ez nem az igazi megelégedettség.

paróka

Félrevezeted magad; rosszul ítéled meg a saját érzelmeidet.

Párolog

Fontos emlékekkel töltekezett, de lassan elpárolognak, és valami űr marad.

part

Sikerrel végzett munka; jól megoldott feladat. Folyópart, ha meredek, veszélyérzetet ébreszt: hiba, amit partnerkapcsolatban követsz el. Partra úszni: megszabadulás egy gondtól.

Partizán

Harc a Hatalommal.

partvis

- Nők álmában: azon fáradozol, hogy megbabonázz valakit; ügyeskedsz. Férfiak álmában: legénykedés, túlhangsúlyozott férfiasság, ami mögött gyengeség lapul.

Passzivitás

Az adott problémától sikerül távolságot tartania, de foglalkozni kell vele. Jobb, ha minél hamarabb megoldja. Ha tehetetlenséget is érez: most mozdulnia kell, át kell törnie saját tehetetlensége falát.

Pasztell

(a képek megjelenése). Szépíti helyzetét.

pásztor

- Békétlenség, türelmetlenség.

pata

- Gyötrő gondolatok. Patás ember: megkörnyékeznek.

patak

- Könnyedség, jó kedv, lendületes személyiség.

patent

- Jó partnerkapcsolat; esetleg több is egyidejűleg.

patika, gyógyszertár

Elhanyagolt dolgok, kapcsolatok; halogatás, rendetlenség. Patika, amiben rendetlenség, piszok van: kimagyarázod magad önmagad előtt; azzal igazolod magad, hogy mások még nálad is hanyagabbak; nem nézel szembe hibáiddal. Patikába éjjel bezörgetni: titkos bánat; szégyellt szenvedés.

patkány

Elfogni, kergetni, agyoncsapni egy patkányt: vita, veszekedés egy általad kedvelt emberrel.
Rossz lelkiismeret, önvád.

patkó

- Kellemes csalódás; szerencse. Patkó alakú sütemény: egy régi barátságod újjáéled. Patkó alakú pénztárca: kis, de váratlan ajándék, jutalom, ami örömet szerez.

páva

- Gőg, sznobizmus. Mások ízlése szerint igyekszel viselkedni, élni. Pávatoll: másoktól átvett szólamok.

pávián

- Helytálló, ám nem hangoztatható vélemény. Pávián, ha piros fenekét látod: igen találó vélemény, nagyon jó megérzés.

pavilon

- Könnyen szerzett érdem. Kiállítási pavilon: több figyelmet igényelsz.

pázsit

-Jó viszony a valósághoz; kaland, ami nem zavarja meg kiegyensúlyozott magánéleted.

Pecsenye

Ősi indulatok és késztetések, amelyeket vállalva (magunkba építve) erősebbek lehetünk.

pecsét

- Munkahelyi kellemetlenség; megpecsételtetni: nem súlyos, de kellemetlen betegség. Marhát, állatot pecsételni: javaidat, pozíciódat félted. Pecsétes ruha: kudarc. Régi viaszpecsét, okmánypecsét: családi titok; „balkézről„ származó rokon.

pedál

- Túl nagy lendülettel fogsz bele valamibe.

pedikűr

Dicséretes buzgalommal próbálod magadba visszafogni indulataid; egészen állati módon megharagudtál valakire, akivel szemben ugyancsak fékezned kell magad. Pedikűrözés közben megsérülni: férfiálomban: szerelmi kiszolgáltatottság; női álomban: sikertelenül végződő áskálódás.

pehely

- Ha csiklandoz vagy simogat: könnyelműsködés; ha hullik rád, körülszálldos: izgalom.

pej

- Lásd: LÓ

pék

- Hasznos munka; becsületes elképzelések. De: pék, ha háttal áll neked: az ellenkezője; alattomos tervet szövögetsz tisztességes üzlettársaddal szemben. Régi feljegyzés. Péküzlet: hasznos befektetés. Péküzlet szagát érezni álmodban: erőltetett fogyókúra; más magyarázat szerint: jószándékú terveid nem tudod valóra váltani.

példa (matematikai, iskolai)

- Diákálomban: kis, inkább kedves, mint nyomasztó bűntudat; felnőttálomban: igyekvés, célratörés.

pelenka

- Felnőttálomban: ellenőrzési, szabályozási vágy; csak akkor érzed magad biztonságban, ha környezeted minden lépéséről tudomással bírsz. Kismama, fiatal anya álmában: félelem, kis szorongás az anyaszereppel kapcsolatosan. Érett korú nők álmában: a változás előszele, fizikai kényelmetlenség. Ha Te lennél bepelenkázva: túlfegyelmezed magad; iszonyú erőfeszítéseket teszel, hogy mindenkinek, mindennek megfelelj; a könnyedség hiánya; ha nem hajtanál annyira a népszerűségre, sokkal többen kedvelnének, több sikered lenne.

pelikán

- „Mindent lebíró szerelem Krúdy. Szenvedély. Nem iszol mostanában egy kicsit többet a kelleténél;

pelyva

- Lezserkedés, hencegés.

penész

- Ha lenne színes, vonzó, selymesnek tűnő: lesed az alkalmat egy kis kiruccanásra; helyesled azokat a szabályokat, amelyeket jóízűen megszegsz. Visszataszítónak érzett-látott pénz: tisztázatlan, megbeszéletlen ellentét; kitérsz egy kellemetlen, de hasznos beszélgetés elől. Penészes ember, penészszerű élőlények, ha emberszerűen viselkednek: cinizmus; számító viselkedés; nagy lendülettel képviselsz olyan eszméket, amelyekben nem hiszel.

Penge

A határozottság megoldáshoz vezet. Azért legyen óvatos.

Péntek

Egy erőfeszítés végéhez közeledik.

pénz

- Általában: hiányérzés, de nem anyagi természetű. Gyakori az olyan emberek álmában, akik pénzzel kívánnak pótolni, helyettesíteni pénzzel nem szerezhető élményeket; lusta vagy azon törni a fejed, mi az igazi bajod, minden rossz hangulatodat anyagi gondokkal magyarázod. Gazdag ember álmában a pénz: érzelmi zűrzavar, támpontkeresés. Papírpénz: felmentésre, megbocsátásra vágysz. Fémpénz: minél értéktelenebb fémből készült, annál nagyobb gond; csillogó pénz: felszínesség. Szétszórodó pénz; pénzt, ha szórsz: önlebuktatás, úgy ügyeskedsz, manipulálsz, hogy kiderüljön rólad valami; féltékenységet akarsz ébreszteni. Kútba dobott pénz: ábrándozás. Ezüstpénz: jó igazságérzék; meggondolt cselekedet. Aranypénz: zsugoriság. Hamis pénz, pénzt hamisítani: gyanakvás; nem hiszel valakinek az őszinteségében. Hamis pénz: valami túl szép ahhoz, hogy hihető legyen. Aprópénz: szerencse, kis ajándék.

pénzeszsák pénzesláda

- Titkot sejtesz ott, ahol erre semmi okod; mások megítélésében magadból indulsz ki.

pénztár

- Kirekesztettnek érzed magad; túlkombinálsz problémákat, úgy érzed, hogy beszélnek rólad a hátad mögött. Pénztár, amely előtt hosszú sor áll: egy személy túlértékelése, hibás ítélet. Ha pénztáros vagy: jelentéktelen információknak tulajdonítasz fontosságot; azt képzeled, hogy rengeteget tudsz másokról.

pénztárca

- Nők álmában: titkos, magányos örömök; férfiálomban: rosszul fogsz hozzá egy hódítási kísérlethez, eleve bukásra ítéled magad.

pénzverde

- Titkolni valónak hitt vágy, kívánság.

pép

- Kapzsiság

pepita minta

- Rendszeretet, méghozzá olyan, amely már magadnak is a terhére van.

per

- Félszegség. Pereskedés: gondolatokban, ábrándokban kapott elégtétel.

Perc

Kevés az idő, sietni kell.

percmutató (órán)

- Teljesítménykényszer; nem kapsz elég bátorítást.

perec

- Kukacoskodás; aprólékosság; egyforma gondolatok.

perem

Ha tetőnek, mélységnek a peremén állsz, kapaszkodsz: nem hiszel magadban, minden ötletedet elképzelésedet kétséggel fogadod.

Permetez

A gondos gazda előrelátása – meg fogja teremni gyümölcsét.

peron

- Hátrányos helyzet.

perpatvar

- Lagymatag indulatok; szinte szeretnéd, ha jól dühbe gurulhatnál, úgy gondolod, akkor jobban megértenéd környezeted; nem igazodsz ki egy viszálykodásban, és nem is nagyon érdekel az egész.

persely

Nagy elhatározások, mindenféle fogadkozás. Férfiálomban: szokatlan vonzalom: Női álomban: hideg fejjel eljátszott szerep, szexuális alakoskodás.

Petárda

Nagy durranás, más semmi. Magára figyeljen.

pete

Rovar petéje: bajt kevernek körülötted, gyanakvást ültetnek el benned. Egyébként: riadalom. Petefészek- nők álmában: elutasító magatartás, - férfiálomban: kellemetlen közérzet, zavaró gondolatok.

Petróleum

Energia, amely felhasználásra vár.

Pettyes

(pl. ruha). Bizonytalanság egy fontos kapcsolatában.

Pezseg

Érzéki izgalom.

pezsgő

- Mentségeket keresel a magad számára.

piac

- Rövid távú tervek; piaci árus: még nem döntöttél, hogy mit mondjál holnap. Piac mint gazdasági fogalom: ha nem éppen csak annyit tanultál volna, hogy átcsússz az államvizsgán, akkor most egy érdekesebb, mondjuk a Pikáns címszót keresnéd.

Pihenni

Fáradtan: szomorúság, betegség jön. A pihenéssel most nem fog erőt gyűjteni, a tevékenység a kiút. Oldottan, kellemesen: valami megtörtént, megérdemli a pihenést. De ne túl sokat. Fantáziája most száguldhat, tervezheti a jövőt, amely már holnap kezdődik.

pikáns álom

- Irigylésre méltó szerencse.

Pikk

(kártya). A saját test, az érzékiség.

pikkely

Pénz körüli gondolatok; pénzsóvárság. Pikkely, ami rajtad nő: nem is annyira a pénzre, mint inkább a gazdagság látszatára vágysz.

pillangó

- Nem gondolsz a jövőddel.

pillér

- Nem tudsz magyarázatot adni magadnak.

pilóta

-Elvesztetted a lélekjelenléted; röstelled magad egy hevesebb indulatod kimutatása miatt.

pilótafülke

- Kényes helyzet, felszínes kiegyensúlyozottság.

pince

- Egy bajod, problémád megoldásához nagy alapossággal hozzáfogsz; bátor és eredményt hozó végiggondolása elég kényelmetlen állapotnak. Tiszta, esetleg napos pince: rendkívül ellentmondásos érzelmek, gyakran változó vélemény. Dohos, szűk pince: ha szorongást kelt: a legjobb úton haladsz, hogy kilábalj zűrzavaros belső állapotodból. Pincében, ha ládát, zsákot találsz és abban irtóztatódolgot sejtesz: általában könnyedén felismered az összefüggéseket, kutatod is azokat, most azonban valami megtorpanásra késztet; nagy lelkierőre van szükséged. Pincében bennrekedni: rájöttél, hogy viselkedéseden módosítani kell. Borpince: kínzó érzéseid elmúlása, megkönnyebbülés.

pincér

Fejedre olvassák a hibáidat. Pincérlány: női álomban: rivális, asszonyok álmában: férjednek nem a szerelmét félted, hanem gazdasági okokból vagy féltékeny. Férfiálomban: lebecsülöd partnered bírálatát, talán éppen azért, mert nagyon is az elevenedbe talált.

pingpong

- Könnyebb betegség, amely nem a súlyossága miatt okoz komplikációt. Jó ötlet, vitakedv.

pingvin

- Férfiálomban: partnered minden területen tökéletes, imádni való, csak a szexben lehetne egy kicsit érdeklődőbb. Nők álmában a fordítottja; úgy gondolod, hogy egy ilyen kedves, sokoldalú partner mindig csak a szexszel akar szórakoztatni.

pióca

- Rossz szomszédság; átjönnek kölcsönkérni és még ki is beszélnek.

pipa

-Jó kedély, békés közérzet. Nők álmában: mulatós természet

pipacs

- Könnyű és nagyon mulandó magmámorosodás.

piperecikk

- Rossz beosztás.

piramis

- Rend és célszerűség utáni vágy.

piros

- Indulatos, vad természet.

Piroska és a farkas

(meserészlet). Ha Ön nő: ne hordjon piros sapkát; abba az erdőbe csak akkor menjen, ha vállalja az erőszakot is; segítségének mindig kérje meg az árát. Ha Ön férfi: okuljon a farkas tévedéseiből, és inkább vadász legyen – még mindig jobb egy nagymamával együtt élni, mint…

Pirula

Megemészthető, elsajátítható bölcsesség.

Piskóta

Ha még vagy már nincs foga: öröm. A rágni tudó embernek: könnyen emészthető tudás, amely kényelmességre csábíthat.

Pislákol

(fény). A megértés bizonytalansága.

Piszkálni valamit

Nincs kedve hozzá, nem is fogja megszerezni.

piszkavas

- Felelevenedett gyermekkori rossz emlék; igazságtalanság.

piszok

- Váratlan öröm, nyeremény. Lásd még: TAKARÍTÁS.

pisztoly

- Szerelmi agresszivitás.

Pisztráng

Erőfeszítés, önfeláldozás.

pizsama

A pizsama általában szorongás, félelem valamilyen intim helyzettől. ; Pizsamában kimenni az utcára: tudod, hogy valaki figyeli a magánéleted eseményeit; esetleg csak tartasz tőle, hogy meglesnek.

Plafon

Fölfelé törő vágyainknak szab határt.

plakát

Nagy meggondolatlanság; indiszkréciótól, fecsegéstől tartasz; attól félsz, hogy a Te titkaidat is úgy kezelik, mint Te a másokét. Plakátot ragasztani: annyira kikívánkozik belőled valami, hogy még azt se bánod, ha gyónásodnak rossz vége lesz.

Platán

Hosszú, kiegyensúlyozott élet.

platina

- Rendkívüli pontosság.

Pletyka

Okot adott rá. Ne figyeljen a bántásokra.

Pocak

Terhes ez a test, a gondolat nehezen születik.

pocsolya

Nyomorult közérzet, súlyos önvád. Pocsolyában fetrengeni, ha ott jól érzed magad: kitörni vágysz unalmas hétköznapjaidból, de nagyon rossz irányba igyekszel. Pocsolyából ha kimászni akarsz: erőfeszítések, amelyeket saját magad jobbítására teszel. Pocsolya, ha rád fröccsen, bepiszkít: környezeted szigorú intelmei, amelyeket nem veszel komolyan. Pocsolyában fekvő ember: túl keményen ítélkezel valaki felett; egy enyhébb, barátibb bírálattal több eredményt érnél el.

Pódium

Elmondhatja a véleményét, de nem biztos, hogy meghallgatják.

pofon

- Ha adod: védtelen vagy valakivel szemben; ha kapod: dac, azért se azt teszed, amit tanácsolnak, nehogy engedelmesnek tűnj. Pofozkodást látni: pénzzavar; kényelmetlen helyzetedért másokat okolsz.

pogácsa

-Egyszerűség, jókedv.

poggyász

- Összesűrűsödött gondok, tennivalók. Elhagyott poggyász: rendezni kell soraidat; ne halogasd ügyeid, elintéznivalóid, mert azok rendbetétele egyre nehezebbé válik.

pohár

- Jóízű, tartalmas beszélgetés; hasonló gondolkodású jóbarát.

pojáca

- Gyermek álmában: kielégítetlen, rosszul kielégített szereplési vágy; „énekeld el szépen . . . mondd el szépen . . .„ kezdetű szülői felszólítások, a „mit gondolsz?„, „mihez lenne kedved?„ kérdések helyett. Felnőttálomban: meggyőződés nélkül hangoztatott vélemény, érzelem nélküli barátkozás.

pók

-Állítólag szerencse. Megfigyeléseim szerint inkább érzelmi zűr. Nők álmában különös, néha ijesztő szexuális gondolatok, férfiálomban: sorozatosan olyan dolgokat teszel, amihez nincs igazán kedved. Keresztespók: erkölcsösnek tartott, hibás nézetek.

pokol

- Ha jól érzed magad ott: szabadelvűség; ha kínlódsz: nagy szerelem.

Pokróc

Véd, de nem kényeztet. Ki ez?

Polcok

Lelkének rekeszei, amelyeken megőrzendő emlékeinket tároljuk. Remélem, sok jelképes tárgy van rajta.

polip

Agyafúrtság. Azok álmában, akik látták az Arat a vihar című, egykori amerikai filmet, vagy olvasták Verne régi kiadású műveit: veszélyes kaland, hibás megállapodás; egy gyermekkori rémület újraéledése.

Politikus

Nem valódi szülő, csak annak csalóka mása. Ne engedje, hogy mások mondják meg, mit gondoljon.

poloska

- Tisztességtelen haszon; nem korrekt módon szerzett előny.

pólya

- Általában korlátozott szabadság. Kismamák álmában: lelkiismeret-furdalás. Kötözőpólya, bepólyázott végtag: fenyegetettség.

Pólyázni

(valakit). Valakinek a megtartására törekszik, ezért áldozatokat is hoz. Valószínűleg úgy tudja megtartani, ha elengedi.

Pompa

Magas hivatalt kap, már kezdheti porolni a szmokingját. Nincs szmokingja? Álmodjon azt is.

póni

- Bölcs belátása annak, hogy sorsod alakulásába mások is beleszólhatnak.

Pont

Innét indul minden és itt is fejeződik be.

Pontosság

Ami várható, be is fog következni.

Ponyva

Védi a védendőt, takarja a szégyenletest.

por

- Harag, idegeskedés. Poros tárgy, bútor: egy érzelmed akaratod ellenére elmúlik.

póráz

- Valaki ellen irányuló ügyeskedésed, amivel magadat is kellemetlen helyzetbe hozod.

porcelán

- Intelligens viselkedés, tapintat.

Pörkölt

A jelenre figyel, nem készít nagy terveket.

porlasztó

- Lásd: KARBURÁTOR

porond

- Hisztis természet.

Poros

A múlt egy része, ami újra aktuálissá vált.

porszívó

- Ragaszkodsz a sértettségedhez, bánatodhoz; szenvedélyesen feleleveníted rossz emlékeidet.

portás

- Szorongás, halálfélelem.

portugália

-Kifinomultság, művészi érzék.

posta

- Nem reális eszközökkel kívánod megoldani gondjaid. Postakocsi: elvágyódás.

postagalamb

- Időnyerés; azért halasztasz el egy döntést, hogy jobban átgondold egy lépésedet.

postaláda

-Félreértés; kimagyarázkodás.

postás

-Szerencse; nyugdíjas álmában: szükség legújabbkori megfigyelés. Krúdy gyűjtéséből: „Postás, ha szólna valamit: tedd az ellenkezőjét„ Zadeka Márton.

Pózna

Fiatalnál: férfi nemi szerv. Idősnél: egy emlék.

prcukor

- Nagy elhatározás

Prédikáció

Ha követi a hit és erkölcs útját, biztos talajon fog járni. De a bölcsesség néha unalmas.

prés

- Komplikáció, amelyet magad okozol; ha az első ötletednél maradsz, jobban jársz, mintha fölöslegesen bonyolítasz egy gondolatot magadban.

prézli

- Anyagi gond.

Próba

Megfontoltság, a kockázat kerülése. Az előadás sikeres lesz.

Próbálkozás

Legközelebb sikerülni fog.

Próféta

Egy feladatra figyelmezteti, amely eldöntheti sorsát.

propeller

Befolyásolhatóság. Motorcsónakon: erkölcsi tiltakozásod ellenére ébredt vonzalom.

Prostituált

A lelki elszegényedés, a kapcsolatok elhidegülésének jele. Szembefordul az intimitással, fél tőle, helyette az agresszivitást vállalja.

prtáldaru

- Rugalmas gondolkodás; a helyzethez alkalmazkodó könnyed viselkedés.

púder

- Rossz kifogás, amit jószándékúan elfogadsz.

Puffad

Indulatai nem találnak kiutat.

Puha

(érzés). Kételkedés, bizonytalanság.

pult

- Távolságtartás. Ha pult mögött állsz: azon igyekszel, hogy kiismerhetetlen legyél, bár Te magad érzel erős vágyat, hogy mindenfélét elmesélj magadról. Ha mást látsz pult mögött állni: bizalmaskodás. Pultra kitéve lenni: úgy gondolod, hogy a hátad mögött sokat foglalkoznak veled.

pulyka

- Nevetség, kigúnyoltatás.

Pulzus

Lassítsa vagy gyorsítsa életének tempóját.

pumpa

-Egészségtelen életmód.

púp

- Kemény megpróbáltatás; ha a becsületességed kerekedik felül nehéz helyzetben: boldogság, ami megéri, hogy kissé várakozz rá; ha a könnyebb, kevésbé tisztességes megoldás felé hajlasz: hosszú időre elvesztett nyugalom.

puska

Düh, harag. Férfiálomban: a nők lekezelése, megvetése. Női álomban: uralkodnivágyás, kötekedő természet.

puskapor

- Lehet, hogy terhére vagy a környezetednek az örökös zsörtölődéssel; gondolkozz el, hogy mi az igazi bajod és ne köss bele minden semmiségbe.

püspök

-Igazad van és ezt el is ismerik.

puszi

- Másról is gondolj néha szépet, ne csak magadról.

rab

- Tűnődés; látszólag felesleges gondokon töröd a fejed, elképzeléseid azonban eredetiek, ötletesek, még akkor is, ha nem tudod azokat másokkal megosztani.

rabbi

- Okos, de titokzatos tanácsot kapsz.

rabló

- Általában kellemetlen munkahelyi, lakóhelyi viszony. N?k álmában: hódítási vágy; mindenkit el akarsz bűvölni, de a mélyebb érzelmektől visszariadsz. Férfiálomban: szigorú partner, teljesíthetetlen feltételek.

Rabszolga

Egy érzés szolgává teszi. Akar egyáltalán ezen változtatni? Legalább kíséreljen meg felegyenesedni, elfogadtatni magát.

rács

- Igen közel jársz egy jó megoldáshoz, a sikerhez; ha nem követed el újra azt a nagy hibát, amit eddig már oly sokszor, akkor nagyon szerencsésen fordul meg a sorod.

Radar

Érzékenység, másokra figyelés. Nagyon értékes tulajdonság – ha saját magára is figyel.

radiátor

- Szabadosság, magadra erőltetett modernség; szembefordulás a hagyományos gondolkodással, mindaddig, amíg magadról van szó; partnereddel kapcsolatos gondolataid nagyon is régimódiak.

rádió

- Tévedés, figyelmetlenség. Ha rádióból olyan beszédet hallasz, amire ébredés után visszaemlékezel: önfejűség, csak azt vagy hajlandó figyelembe venni, ami a Te véleményedet alátámasztja. Rádió, amit nem bírsz kikapcsolni, mindenképpen szól: mások elképzeléseinek igyekszel engedelmeskedni; kételkedsz viselkedésed helyességében. Néma rádió: másokra hagyatkozol, azt képzeled, hogy barátaid meg tudják oldani problémáidat.

radír

- Meggondolatlan cselekedet.

Ragadós

Egy kellemetlen élmény, amelyhez testi érintés is társult.

Ragadozó

Önben egy éhes tigris indulatai lappanganak (még akkor is, ha prédának érzi magát). Etesse meg a vadállatot. Van ennek szociálisan elfogadott módja is.

Ragadozó madár

A függetlenségükért küzdeni is hajlandó emberek szimbóluma. Ne felejtse: az Ön szabadságának a mások szabadsága szab korlátokat. Ha e korlátokat agresszivitásával sokszor átlépi, a galambok is széttéphetik.

Rágalom

Ritkán fordul elő. Egy igaz vád elhárítására törekvés.

ragasztó

- Érzelmi zsarolás; nyafogás Rossz módszereket használsz kapcsolataidban; betegeskedéssel próbálsz gyengeséget ébreszteni. Ha ragasztóval bekennek: kéretlen áldozatot hozol. Ragasztani: erőfeszítéssel összetartott kapcsolat.

Rágni

Valamit nehéz megérteni, elfogadni. Szüksége van rá, de még idegennek érzi. Átalakítani valamit, a külsőből belsővé tenni. Aktív, sőt, agresszív cselekedet, de nélkülözhetetlen. Gyarapodást ígér, ha nem fajul rágódássá. Nem érez ízt: nehéz feladat, de elkerülhetetlen.

rágógumi

- Felnőttálomban: kárpótlást keresel. Gyermekálomban: igazságtalan szidás, golyó alakú rágógumi: közmondásokban való gondolkodásra nevelés.

ragtapasz

- Rossz viccet csináltak veled.

ragya

- Jelentéktelen részletek feletti töprengés. Ragya, ha ellep: félelem; alaptalan aggodalom; egy korábbi, hibásnak tartott lépésed túlzott szigorral próbálod feledtetni-feledni.

Ragyás

Aki nem kell, ne erőltessük.

ragyogás

- Önmagadba vetett, kikezdhetetlen hit.

Rágyújt

Az önkielégítés ártatlan formájának tartják – a dohányosok.

rágyújtani

- Leszokott dohányosnak: erős akarat, határozottság. Nem dohányzónak: kis irigység, elsajnálsz egy apróságot valakitől.

Rajongás

Vágyának titokzatos tárgya, önmaga.

Rajt

(sport). Kezdje el! A részvétel a fontos.

rajz

Kisebbíted egy bajod. Rajzolni: vágyakozás, ábrándozás. Rajzfilm felnőttálomban -Ábrándképek, gyakran segédeszközzel előidézett látomások; gyógyszer vagy altatószedés USA-beli magyarázat. Műszaki rajz: törekvés, becsvágy.

Rajzol

Valamit közölni akar, de nehéz kifejezni.

Rák

(állat). 1. Félelem a betegségtől (Hippokratész ezt a nevet adta egyik legfenyegetőbb betegségünknek). 2. Idegenség érzés, másság átélése.

rák (állat)

- Nem tudsz szabadulni egy gondolattól, beléd fészkelődött a gyanakvás.

rakéta

- Vaklárma, rémhír, ami ijedtséget okoz és amiről hamarosan kiderül, hogy az, ami.

Rakodás

Egy változás, amely rendezettebb élet felé visz.

rakpart

- Kellemes események sorozata, kedves társaság flört.

raktár

- Fokozatosan célt érsz. Műszaki raktár: munkahelyi

ráma

- Nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy okvetlenül más legyél, mint a többi ember; tüntetsz különállóságoddal. Szándékosan akarsz kilógni a sorból.

ránc

Ha saját arcodon látod: hiúságod megakadályoz abban, hogy értékes és hasznos véleményeket elfogadj. Mást ráncosodni látni: szabadulni szeretnél egy érzéstől, túl akarsz esni valamin.

Rang

Vágy vagy félelem egy társadalmi helyzettel kapcsolatban.

Rángatózás

Ha átéli: betegség. Ha látja: saját tehetetlenségének fenyegetése.

Rántotta

Természetesen lelki táplálékot igényel, valamit a családtól, amit csak neki szánnak.

ráspoly

- Durvaság; igazságtalanság.

Ravaszság

Többet ésszel, mint tisztességgel?

ravatal

- Nyereségvágy. Magad ravatalon látni: egyezségre jutsz saját magaddal, feloldasz egy ellentmondást. Ravatal körül táncolni, oda nem illően viselkedni: béke, megnyugvás. Ravatalozóház: a múlt eseményeinek az elemzése.

Rázni valamit

Düh, amely eredménytelen.

Razzia

Be kell bizonyítania, ki is valójában. Először saját magának.

recept

- Önállótlanság.

Recseg

…, de még működik.

redőny

Szerelmi titok. Régi házasfelek álmában: társad elfogadása, hibáinak elnézése.

reflektor

- Túlzott önbizalom; jó emberismerőnek, csalhatatlan ítélkezőnek tartod magad, nem jegyzed saját tévedéseid.

Regény

Életének regénye. Múltját már olvashatja, de jövőjét most írja. Ön is írja, nemcsak a sors.

Régész

Kutassa és értse a múltat.

Reggel

Új erő, új lehetőség. Cayce: Új erők ébredése.

Reggeli

Erőt gyűjt az új feladatokhoz.

Régi

(lakás, bútor stb.). Valami régen történt, de most újra aktuálissá válik. Ne kövesse el ugyanazt a hibát, de ami sikerült, ahhoz ragaszkodjon. A múltbeli tapasztalat szerepét hangsúlyozza. Ritkán arra utal, hogy ez a történés már nem aktuális, már befejeződött.

régi ismerős, barát

- Ha szép emlékek füznek hozzá és rég nem találkoztál vele, nosza rajta keresd fel! Ha valaha ellenséges viszony volt köztetek és álmodban kedves, az idő beforrasztotta a sebeket, megbocsájtottál neki gaztetteiért. Ha álmodban is ellenségként van jelen, nagyon megbánthatott, hogy ilyen sokáig indulatba tud hozni. Próbáld magad túl tenni rajta!

Rejtély

Csak Ön nem érti, mert fél a megoldástól.

Rejtvény

Már közelít a megoldáshoz, ha bízik magában.

rekamié

Megunt szerelem. Férfiálomban: nem fontos, hogy magadban keresd a hibát.

Rekedtség

Most nem szabad a szavaknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani.

reklám

- Kikívánkozik belőled titkod; csak ott és akkor hozakodj vele elő, ahol ezzel mást nem bántasz meg. Neonreklám: már késő az óvatoskodás, ott fecsegtél, ahol nem kellett volna.

rektor

-Diákálomban: unalmas előadás bugyutának tartott tárgya, tanár. Felnőttálomban: készülsz egy véleményed szellemes, hatásos összefoglalására; meggyőző érvek után kutatsz.

rém

- Az úgynevezett jó természetű emberek álma. Attól tartasz, hogy egyszer elveszted a fejed és kimondod, amit gondolsz, esetleg azt teszed, amit jónak látsz. Javaslatom: udvariasan és intelligensen, de kezdd el magadból kiadni igazi elképzeléseid, mondjál bátran ellent még a felettesednek is, ha téved. Rémületet érezni valamitől, amire ébredés után nem emlékszel vissza, rémisztőnek érezni valamit, ami különben egyáltalán nem az: gondolkodj el azon, miben vezeted magad félre; mi van ellenedre, mi az, amire merő kényelemszeretetből mégis mindig rábólintasz.

Remegni

Egy fenyegető találkozás, a tehetetlenség átélése.

Remény

Ébren még nem élte át, még nem vette észre a lehetőséget.

remete

Nagy fogadkozás, elhatározások, amelyeket-ezúttal szerencsére - nem tartasz be.

Rémület

Van miért megrémülnie, de az ismeretlen a legfenyegetőbb.

Rend

Rend az álomban, rend az életében.

Rendelni

(pl. pincértől). Ébren mondja el, mire van szüksége. Követelje.

rendelő (orvosi)

- Ha üres: társtalanság; különben lásd: ORVOS

Rendetlenség

Gondolatait rendezze.

Rendező

Ha az élete a színjáték, Ön legyen a rendezője vagy nagyon bölcs emberre bízza.

rendőr

- Szükséges, ám kellemetlen körülmény; hivatalos ügy, amelyen túl kell esned.

Rendszám

A számokat kell értelmezni (l. ott). Gyakran utal valami változásra, ez lehet szexuális is.

répa

- függetlenség, szabadság.

repedés

Falon: beavatkoznak a magánügyeidbe. Repedés a földön, padlón: két, általad kedvelt személy összekülönböződése.

Repesz

Indulatfoszlány. Még veszélyes.

Repülés

1. A szabadság iránti vágy, a szabadság átélése. Önmagában is értékes. A kötöttségektől való menekülése sikeres lehet. Vállalja ezt a szárnyalást ébren is. Kötöttségeinek egy része csupán megszokás. 2. Napjainkban tömegközlekedéssé vált, jelentkeznek az ezt esetleg kísérő szorongások. 3. A pszichoanalitikus értelmezés szerint: szexuális vágyteljesítés. Babiloni-Asszír álmoskönyv: Szerencse, szabadság, egészség. Artemidoros: Szárnyak nélkül repülni: veszély. Repülni akar, de nem képes rá: a legrosszabbat várhatja. Cayce: Magasabb szellemi szférákba emelkedés.

repülni,repülés

- Kielégítetlen alkotókedv; azoknak az álma, akiknek a tehetsége, kreativitása nincs kihasználva; olyan munkát vagy kénytelen végezni, amelyhez semmi kedved; másra, főleg többre lennél képes. Ha szárnyad nő és repülsz: lustaságod akadályoz abban, hogy értékesebb tevékenységbe kezdj; nem élsz a lehetőségeiddel.

Repülő

Általában: erőfeszítés nélküli haladás: eljutni valami távoli tájra. Szexuális kielégülés. A lelki élet szabadsága. Mind kedvező tendencia: nem fog unatkozni a következő időszakban, ha kihasználja a lehetőségeit. Ügyeljen, hogy melyik az Ön járata. Ha nem tud felszállni: Mi az a teher, amely meggátolja gondolatai, érzelmei szárnyalását? Óvatos legyen, ha mégis elszakad a földtől, a valóságtól, katasztrófa sújthatja. Vágyai kielégítését halassza el, a biztonságot válassza.

repülőgép

- Vágyaid, reményeid jelképe. Minél messzebről látod, annál elérhetetlenebb célok, ábrándok. Nők álmában: uralkodnivágyás; férfiálomban: gyengeség, amelyet túl gondosan titkolsz. Repülőgép, amely ijesztő, rémületet keltő közelségbe kerül hozzád: rossz partnerkapcsolat; nőknek: örömtelen szex. Repülőgépen utazni: szerelmi ügyeskedés. Repülőgép, ami a földön halad: gondolatokban, ábrándozásokban elért sikerek; magadnak nyújtott elégtétel. Repülőgép-szerencsétlenség, zuhanó repülőgépet látni: érzelem nélküli nyájasság; önmagad előtt is titkolt rosszindulat; férfiálomban: szerelmi kudarc. Kötélrepülés, légiparádé: nőknek: szexuális alakoskodás, igazi vágyaidat titokban tartod; férfiálomban: kalandhajszolás, mennyiségi szemlélet a szerelemben.

repülőtér

Meghátrálás; egy jó elképzelés kishitű feladása, bátortalanság.

részeg

Visszaélsz mások jóhiszeműségével. Részegnek lenni, egyensúlyod elveszteni, tántorogni: úgy állítod be egy botlásodat, mintha önhibádon kívül követted volna el; felmenteni igyekszel magad.

Részegség

Elégedetlensége, nehézségei két utat engednek: menekülés a semmibe és küzdelem a talpra állásért. Ha az utóbbit választja, nyerő lehet. Minden kábulattal talajt és agysejteket veszít.

Reszelő

Finomabban. A durva modor sebet ejthet.

Reszket

Félelme tehetetlenséget szülhet.

Részvény

Gazdagabb lesz, de bizonytalansága nem múlik.

részvény (értékpapír)

- Cselvetés. Túl akarsz járni valakinek az eszén.

rét

Pásztoróra, szerelmi kaland.

retek

- Civódás; vita valami hülyeség miatt.

rétes

- Fogyókúrázó álmában: vágy. Különben: nem tágítasz egy téves véleményedtől.

Retesz

Nem minden tekintetben kielégítő szexuális élmény.

retikül

Nők álmában: önlebuktatás. Úgy intézed az ügyeidet, hogy titkaid kiderüljenek; retikült elveszíteni: rossz ötlet, terved nem sikerül. Férfiálomban: titkos vágyak, sajátos vonzalom.

Rettegés

Az álombeli szimbólumok fenyegető voltát mutatja.

Reuma

1. Valóságos reumáját vitte álmába is. 2. A lelki elmozdulás nehézsége.

rév

-Fáradtság.

révész

- Megvesztegetés; kénytelen vagy kerülő úton célodhoz érni.

revolver

- Lásd: PISZTOLY

réz

- Becsapnak: munkád, tevékenységed akkor is kedvvel végzed, ha nem kapsz érte megfelelő elismerést. Rézbőrű ember indián: nagy haszon, előny, amelyhez nem becsületes úton jutottál.

Rezgőnyárfa

A büszkeség büntetést von maga után. Ha elismeri mások bölcsességét, megérdemelt helyére kerül.

Riadó

Cselekedni kell. Gyorsan!

ribanc

Férfiálomban: jó ötlet; nők álmában: veszélyes kihívás.

Ribizli

Kis szexuális örömök, fanyar mellékízzel. Lehet, hogy így szereti.

rigó

- Örömhír; rigófütty: meg kell emlékezned egy barátod születésnapjáról.

Rikító

Fel akarja hívni mások figyelmét valamire.

rikkancs

- Beugratnak.

Ringatás

Átmenet egy boldogabb, oldottabb tudatállapotba. Egy kapcsolat szorosabbra fűzése. Ha nem sikerül, mesterséges kábulatba menekülhet.

rizs

- Keservesen összegyűjtött pénz. Szétszórt rizs: a legkisebb kiadásodat is bűntudat követi. USA-beli magyarázat szerint rizs boldogság, gazdagság.

robbanás

Komoly érzelmi veszélyhelyzet; igyekezet, erőfeszítés, hogy megfelelj a saját magadról kialakított képnek; túl jóságos, higgadt és fegyelmezett akarsz lenni, mindezen közben ott veszted el a türelmed, ahol ez a legkevésbé helyénvaló. Férfiálomban: hűvös angol urat alakítasz arra gyanakszol, hogy szexuális teljesítményed nem megfelelő.

Robbanóanyag

Egy múltbeli élmény hatására felhalmozódott indulatok robbanásra készek. Ketyeg a detonátor.

Robot

Lehet így is élni. De meddig?

robot (gép)

- Mások alábecsülése. Gyermekálomban: társasághiány; tiltott barátkozás.

rodeó

- Értelmetlen szabályok, illetve azok elleni lázadás.

Ródlizni

Egy kis feszültség, pici kockázat növeli a játék, a szexualitás örömét.

Röfögés

Egy üzenet, tanács elutasítása, érzelmi okokból. Ez lehet bölcs tanács is, akkor Önt kár érheti.

rőfös, méteráru kereskedő

- Több pénzt költöttél egy dologra, mint amennyit az megér; valamilyen módon rászedtek.

Roham

Fenyegető: keressen harcostársat. Lelkesítő: támadjon, most győzhet.

Rohanás

Belső feszültsége elhamarkodott cselekedetekhez vezethet. Valami elől rohan vagy valami eléréséért? Esetleg már csak a lendület viszi?

róka

-Csúnya tréfaság Krúdy. Rókaprém: könnyelműség. Lebegő rókaboás kételkedés, gyanakvás.

rokka

-Idődet rosszul osztod be.

Rokkant

Valami nem működik, valamire képtelen. A megfelelő karakterelemet erősíteni kell.

rokon, rokonság

- Nehezen betartható szabályok, kellemetlen kötelezettség.

Rokonok

Lelkének rokonai ők, hordozzák tulajdonságait, ezért nehéz néha őket elviselni. Artemidoros: Leánytestvér: a lélek. Fiútestvér: az ellenség. Anya: a Föld. Germanos: Rokonok halála: élet.

roller

- Kisgyerek álmában: önállóság utáni vágy. Felnőttálomban: nyakasság, dac.

rom

- Merész és igen kockázatos vállalkozás; habozás; szerelmi kaland, ami rendkívüli bonyodalmakat okoz.

románia

Régi feljegyzés szerint: férfinak: telhetetlen szerető; nőnek szerelemmel szerzett gazdagság.

Rombolás

Nagy változások előjele, amelyek a régi értékek, kapcsolatok megsemmisülése révén következnek be. Keresse álmában is az újat, ami a lerombolt helyett jön. Ébren óvakodjon a céltalan rombolástól.

Roncs

Valami elromlott, valamit elveszített, ez fájdalmas. Helyre tudja hozni, újra fel tudja építeni?

roncs (autó, gép)

- Túlhajtottság; elhanyagolod magad.

rongy

- Lelepleződés, rosszul alakított szerep.

röntgen

- Tudálékoskodás.

röpcédula

- Kifecsegtél valamit.

röpgyűlés

- Hiábavalóság; olyan gondokkal foglalkozol, amire semmiféle hatással nem lehetsz. Az ötvenes évekből származó feljegyzés.

rovar

- Nem tudod, hogy hányadán állsz.

rovarírtó

- Ellenséges érzelmek, gonosz tervek.

Rovarok

Többnyire kellemetlen érzés kíséri: sok kellemetlenség zavarja életét, felboríthatja lelki egyensúlyát. Jelezhet szerves rendellenességet, betegséget is. Néha érdeklődéssel, csodálattal szemléljük: a kitartás, a közösség elfogadásának példái.

Rövidítés

(pl. pl.). Félő, hogy ismételgeti azt, ami már többször nem sikerült. Ez esetben hagyja el a járt utat. Általában mondja ki az egész szót, fejezze ki az egész érzelmet.

rozs

- Szorgalom.

rózsa

- Felemás érzelmek. Nők álmában: megalkuvás a partnerkapcsolatban; meggondolatlanul kötött házasság. Férfiálomban: biztonság utáni vágy. Rózsa tövise, ha megszúr: kis sérelem, ami azért bántó, mert nem vártad volna attól akitől kaptad.

Rózsafüzér

A jámbor vágyak teljesülnek. Türelemre int.

rózsaszín

- Naivság, már-már együgyűség.

rozsda

-Elavult gondolatok; valaha haladónak számító, ma már túlhaladott nézetek. Rozsdás autó: hajdani dicsőség, hősiessé szépített múlt.

rőzse

- Hosszú és értelmetlen beszélgetés. Feltartanak, untatnak.

rubin

- Olyanok ismeretségét, barátságát keresed, akik nem viszonozzák az érdeklődésed; megpróbálsz felzárkózni egy igencsak túlértékelt társasághoz.

rúd

- Nők álmában: pikáns gondolatok, rúdra mászni: erotika utáni vágy. Férfiálomban: kishitűség.

Rúg

Belerúgni túlzás, inkább mondja meg neki.

Rugalmas

(anyag). Az alkotás vágya és öröme; az alkalmazkodás – mint lehetőség. Kezével formázzon valamit.

rúgni

- Labdát: módosított gondolatok. Állatot: gyávaság. Embert rúgni: megaláztatás, gorombaság, ami ellen nem tudsz védekezni. Ha téged rúgnak: bántottál egy nálad gyengébbet.

rugó

- Ügyesen, jól érvelsz; magyarázatodat elfogadják.

rügy

- Teljesült kívánság.

rüh

-Gazdagság; pénzed elvesztésétől, megkárosíttatástól való szorongás.

ruha, ruhanemű

- Általában takargatnivaló. Fehér, menyasszonyi ruha: álszentség; megszépített emlékek. Fekete ruha: komolyabbnak, okosabbnak igyekszel feltüntetni magad, mint amilyen vagy. Szürke ruha: beilleszkedési nehézség. Mintás ruha: egymásnak ellentmondó gondolatok, érzelmek. Nőnek férfi ruhába öltözni: abban mutatkozni: unalomvágy. Férfinak női ruhában lenni: ha az örömöt okoz: különös vonzalom: ha idegenkedést, szégyent ébreszt: szeretnél egy kicsit könnyebben élni. Másnak, ismert személynek a ruhájában lenni: irigység, féltékenység. Ruhát topni: csapdát állítasz valakinek; megszégyeníted egy hozzátartozódat. Ruhába öltözött állat: nagy szomorúság, amelyet titkolsz. Régi, használt ruhák között kutatni, poros ruhát fölpróbálni: felelőtlenség, komolytalanság. Piszkos, pecsétes ruhában lenni: ha kínos érzést okoz: hazudozás; ha nem zavar: úgy hiszed, hogy mindenkinél okosabb vagy. Kockás ruha: segítséget vársz, gyámolításra szorulsz. Ruha, amiből kilátszanak szokásosan eltakart testrészeid: nőnek: érdekből kötött ismeretség, házasság; pénzért folytatott viszony; ha a hiányos öltözék szégyent ébreszt: önámítás; tényleg bele is szeretsz abba, aki gazdag. Férfiálomban a hiányos, nem mindent takaró ruha: magamutogató hajlam; esetleg jó szónoki, színészi képességek; ha kínos érzést okoz: meggyőződésed ellenére vállalt politikai vagy közéleti szereplés: elveid ellen tett nyilatkozat. Használt ruhát vásárolni: megbánt könnyelműség; eladni: be nem tartott fogadalom. Idegen, ismeretlen ruhát öltözködési cikket találni a saját holmid között: olyan tulajdonságaid, amelyeket eltagadsz magad elől. Ruhaneművel telezsúfolt helyiség: eddigi hazudozásaid, hencegéseid, amelyek megakadályoznak bárminemű feloldódásban; nem bírsz őszinte lenni még ha akarsz sem, annyira természeteddé vált, hogy mindent túlozva, pontatlanul adsz elő. Pompás, díszes ruha, amely feltűnést kelt: a kiszolgáltatottságtól való félelem; úgy érzed, hogy mások félrevezetése hatalmat ad. Báli, estélyi ruha ott, ahol ez nem helyénvaló, például munkahelyen: szavakkal és nem tettel való érdemek. Bohócruha: megjátszott segítőkészség; tanácsadás címén mások titkainak kiszedése; édelgés mások problémáin. Egyenruha: parancsolgatási hajlam; mások szekírozása. Bőrruha: agresszivitás. Ruhástól vízbe menni: felelőtlenség, derűs mánakélés. Fürdőruha: titkodról szeretnéd, ha kiderülne.

Ruhák

Az álmodónak mások felé megnyilvánuló személyisége, attitűdjei. Ő úgy véli, ilyennek látják mások, vagy ilyennek akarja magát mutatni. Óvakodjon az egyenruha viselésétől, de strandon is maradjon Önön annyi, hogy elfedje (mások) szemérmét. Egyiptomi álmoskönyv: A ruhája elszakad: minden rossztól megszabadul. Artemidoros: Ruhák elvesztése: bánat. Apomasaris: Tiszta ruha: gond, betegség távozik. Germanos: Szép ruhát kapni: nyereség. Cayce: Amilyennek mások látják.

Ruhák színe

Kék: szerelem. Sárga: betegség. Zöld: házasságtörés. Szürke: özvegység. Fekete: bosszúság. Fehér: leánynak vőlegény, betegnek halál. Arany: irigység. Tarka: pletyka.

ruhatár

- Helytelen nézetek; bajkeverés. Ruhatár, ha a magad holmija elvész benne: lelepleződéstől való félelem, ruhatár, ahonnan nem a saját kabátod kapod vissza: egy rólad mondott és neked nagyon nem tetsző vélemény; igazságtalannak tartott bírálat.

rulett

Kihívod magad ellen mások haragját. Ruletten nyerni: ábrándok; veszteni: kiszámított pénz; nullára tenni: álmodozás, rossz realitásérzék.

Rum

Bátran menekül az élet viharai elől, de nem ér el sehová.

rúzs

- Nők álmában: kacérkodás, kalandvágy. Férfiálomban: ha ajándékba veszed: nincs semmi baj; ha használod: ma már az sem baj.

sablon

- Kordába kényszerített gondolatok.

Saját farkába harapó kígyó (Uroboros)

A végtelenség, az örök visszatérés ősi szimbóluma. A lelki és a testi kapcsolata. Kedvező jel, megértheti önmagát.

Saját képe

Saját sorsa, jövője foglalkoztatja. Ha a kép reális, jó jel, mert a valóságos helyzetet ítéli meg. Ha a kép torz, keressen egy jó barátot, aki tükörként szolgál. Egyes részletek eltérése sajátos érzékenységre utal (pl. nagyobb fül: amit mondanak).

Sajnálat

A sajnálat tárgya az álmodó valamely tulajdonságát hordozza. Nem akarja elfogadni ezt a tulajdonságát.

sajt

Fiatalos, szinte gyerekes tervezgetés; finnyáskodás; érzékenykedés. Kellemetlen szagú sajt: kényeskedő természet.

sakál

- Megfontoltság; ravaszkodás; elhallgatott vélemények. Sakál, ha házad előtt, lakásodban ordít: halkan és jóindulatú hanghordozással, de nagyon bántó és igazságtalan dolgot mondtak neked.

sakk

- Megoldás, kiútkeresés. Üres sakktábla: tanácsra, segítségre szorulsz. Sakkozni: alkotókedv. Sakkjátszma, sakkhúzás, amely álmodban kiváló, de ébredős után nem emlékszel vissza jó lépésedre: valami benned lévő akadály, amely meggátol abban, hogy helyes felismerésre juss. Sakkfigura: jó észjárás, intelligencia, amely azonban mások lenézésével párosul. Sakk-király, királynő: ha fekete: ádáz gondolatok, titkos rosszindulat. Ha fehér: röstelkedsz felfortyanásaid miatt; futár: a gyors, radikális megoldások híve vagy, nem nagyon törődsz mások érzékenységével; ló: problémáidat alábecsülöd, megharagszol azokra, akik más véleményen vannak; bástya: könnyűszerrel megoldott feladat; paraszt: ha fekete-előítéletek, intelligenciádhoz méltatlan gondolatok; ha fehér-jóindulattal ugyan de lekezelsz másokat. Szétguruló sakkfigurák: nem tudsz úrrá lenni egy problémán, de csak azért, mert nem fektetsz elég figyelmet rá, alábecsülöd. Megelevenedő, maguktól mozgó sakkfigurák: igen jó, ám kihasználatlan képességek; embergyűlölet, amelynek első számú kárvallottja Te vagy.

sál

- Titkolnivaló. Sál, ami nyakadra tekeredik, szorít, fojtogat: rettegsz attól, hogy titkod kitudódik; bűnösnek érzed magad.

salak

- Ügyeskedés; haszonelvű, kissé potyaleső természet.

Saláta

Változatosságra vágyódik, de az megfekszi gyomrát. Artemidoros: Veszteség. Apomasaris: Ha ecettel eszi: rossz előjel.

sámfa

- Barátaid kihasználnak Krúdy. Férfiálomban: a nőkről vallott igen elavult, furcsa nézetek.

sampon

- Elégedetlen vagy magaddal. Sampon, ami nem habzik: kis leégés. Hatalmas, bőhabú sampon: támadással próbálsz védekezni.

sánc

-Lásd: AKADÁLY

sánta, megsántulni

- Egészen rossz ötlet, amely mellett makacsságból kitartasz.

Sántítás

A jó szellemi képességeket rossz célokért használják. Néhány hétig óvakodjon jó eszű ismerőseitől. Ön se ártson másoknak, mert a büntetés utoléri. Jung: A karakter nem alkalmazkodó részére utal, amely negatív hatással lehet a viselkedésre.

Sápadtság

Saját arcunkat feltűnően sápadtnak látni: rossz hír, amely nem meglepő.

sapka

-Férfiálomban: megalkuvásra kényszerülsz; lejjebb kell adnod. Nők álmában: ügyesen manipulálsz; környezetednek, partnerodnak úgy adod el saját ötleteidet, mintha azok az övéi lennének.

sár

- Általában: rettegés saját magadtól. Kínos, ám felszínes pedantéria, kukacoskodás; vonzalom a fölösleges tárgyakhoz, gyűjtögetési hajlam. Besározódni; túl sok energiát fektetsz abba, hogy becsületeden ne essék csorba; titokban olyasmit csinálsz, amit kínosnak tartasz; esetleg iszogatsz; szeretsz csámcsogni mások hibáin. Nők álmában besározódni, sárossá válni: akár elítélő formában, de szexualitás körüli gyakori gondolatok, szexuális témák előnyben részesítése, gyakran prüdéria; a könnyedség hiánya.

sárga

- Önsajnálat.

Sárgabarack

A test és a lélek termékenysége.

Sarj

(növény). Utód, gyermek, a vele kapcsolatos félelmek és vágyak.

sarkantyú

- Erőszakosság.

sárkány

-Gyermekálomban:félénkség,védelemkeresés. Felnőtt álomban: irreális, fantasztikus elképzelések; kivihetetlen tervek. Papírsárkány: jókedv, derűs szemlélet. Papírsárkány, ha a szobádban, az irányításod nélkül szálldos; gyanakvás, rosszhiszeműség.

sarkcsillag

- Jó úton jársz; helyesen cselekszel.

sarló

- Ártani akarsz valakinek; bosszúterveket forralsz.

sarok

- Utcasarok: válaszút előtt állsz; cipősarok: férfiálomban: hátrányos helyzet a partnerkapcsolatban; nők álmában: kíméletlenség. Tűsarok: férfiaknak: alárendeltség; nőknek: szerelmi küzdelem.

Sáros

Rossz úton járt, belekeveredett valamibe.

saru

- Férfi álomban: sokkal fontosabb számodra egy kapcsolat, mint ahogy azt hinni szeretnéd. Női álomban: behízelgő modor, számító kedveskedés.

sás

- Változó hangulat, befolyásolhatóság.

sáska

-Kedved ellen való program, vendégeskedés.

sátán

- Minél ijesztőbb annál nagyobb kedved lenne megcsinálni valami disznóságot; annál nehezebb ellenállnod a kísértésnek. Lásd még: ÖRDÖG.

sátor

- Szerelem. Nagy kényelmesen berendezett kempingsátor: múlófélben lévő szerelem. Kis sötét sátor: titkos szerelem. Rádszakadó sátor: szerelem, ami akaratod ellenére uralkodik el rajtad. Sátorrúd: szerelmedben több a testi elem, mint az egyéb.

satu

- Gond, kényelmetlenség.

Sav

(maró anyag). Valami marja, emészti bizalmát, jó érzéseit, barátaihoz fűződő kapcsolatát.

Savanyú

Kellemetlenség. Vágjon jó arcot hozzá.

savanyú ízt érezni

- Nem teljesült kívánságok, remények; irigykedés. Savanyúcukor: abból indulsz ki - helytelenül -, hogy neked úgy se sikerül. Savanyúkáposzta: kiszámított idő, pontos tervek, amelyeket megzavarnak, váratlan és kellemetlen közbejött ügyek.

seb

- Ha rajtad van: titkolt lelki fájdalom, amit emelt fővel próbálsz elviselni; az előállított helyzetért magadat is okolod; ha sebet ejtesz, sebesültet látsz: agresszív gondolatok; mást, másokat hibáztatsz bajaidért.

Sebesség

Életének tempója. Milyennek érzi? Túl gyorsnak, veszélyesnek vagy felszabadítónak, örömet hozónak?

sebességváltó

-Kényszerű alkalmazkodás, szeretnéd már végre azt tenni, amihez kedved van.

Sebész

Lelki sebét csak bátor operáció gyógyíthatja (teljes őszinteség).

Sebhely

Régi emlék, már nem sajog, de figyelmeztet. Cayce: Múltbeli események nyoma, tökéletlenség.

Segély

A lelki nyomorékoknak jár. Ne fogadja el.

segélykérés, segélykiáltás

- Beleavatkoztál egy olyan dologba, amihez nincs közöd.

Segíteni

Ha bajban nyújtja kezét, tartós barátság születik.

segítség

- Ha Te segítesz emelni, cipelni: kihúztad magad egy feladat, tennivaló alól; ha neked segítenek: megjátszott gyámoltalanság.

Sejt

(biológiai). Valami nagyon egyszerű, de fontos dolog most kezd fejlődni.

Sekrestye

A lélek uralkodik a test felett.

selejt

- Nyomasztó emlékek.

sellő

- Női álomban: hatásosság, jogos önbizalom: szerelmi siker, amit meglehetősen hideg fejjel érsz el. Férfi álomban: elbűvölő, de a testi szerelmet kerülő partner, aki kimondhatatlanul is rádhárítja ezért a felelősséget, joggal vagy azért dühös.Altestem haltest - Romhányi József

selyem

- Ha varrod: kreativitás, intelligencia. Ha érzed finomságát, esetleg simogatását, kellemes tapintású: könnyelműség.

selyemhernyó

- Tervszerűség. Ha visszataszító, undort kelt: kedved elleni kapcsolat, rossz viszony.

seprű

- Irigykedés az ellenkező nemre. Férfiálomban: megszerelmesedés, úgy érzed megbabonáztak; seprűnyél: bizonytalankodsz a saját férfiasságodba vetett hited nagyszájúskodással támasztod alá, ezzel persze nem tudsz mást meggyőzni; a gyengédség nem gyengeség! Nők álmában a seprű: varázserőre vágysz, uralkodásra törsz; seprűnyélen lovagolni: önhittség, a férfiak lenézése és irigylése; úgy gondolod, hogy ha férfi lennél, mindent jobban csinálnál mint ők.

Serdülő ember

Ilyen korban levőnek: saját konfliktusok megjelenítője. Idősebbnek: a fiatalosság, a szabadság, a vidámság ígérete. Természetesen nem kell serdülőként viselkedni ahhoz, hogy vidámak legyünk.

serleg

- Megtiszteltetés; olyan ember társasága, akit tisztelsz, akinek adsz a véleményére, akitől tanulhatsz. Aranyserleg: ünnepélyes hangulat; valami kizökkent a szokásos helyzetedből.

serpenyő

- Hozzáfogsz összegyűlt dolgaid, tennivalóid rendezéséhez.

serte

- Megbántottság.

sértés

Ha megsértenek álmodban és ébredés után visszaemlékszel a sértő szavakra: gondolkozz el rajta, hátha szelídebb megfogalmazásban igazságot is tartalmaz. Ha Te sértesz meg valakit és ez rossz érzéssel tölt el: tapintatból elhallgatsz valami fontos dolgot.

sertéshizlalda

- Ügyes gazdálkodás; ravasz tervek.

sertéshús

- Rosszindulat. Sertéskaraj: csalás.

sertésól

- Számítás; üzleti gátlástalanság, amellyel pillanatnyilag célt érsz, de megkockáztatod barátaid elfordulását. Sertésólban disznókkal együtt lenni: rossz véleménnyel vagy magadról; szigorú bírálatot kaptál, amit kénytelen vagy elfogadni. Sertésólban szerelmeskedni: hamis erkölcsi felfogás; gyakran oktalanul elítéled saját vágyaidat.

Sérült

(ember). A lába sérült: nem tud tovább haladni. A szeme: nem látja helyesen a helyzetét. A keze: egy alkalmat képtelen megragadni. A füle: nem hallja az igazságot.

sétálni

- Egyedül: kacérság, kihívás. Társaságban: pihenés, kikapcsolódás utáni vágy. Ismeretlen helyen jó kedvvel sétálni: jó értelemben vett kíváncsiság, tudásvágy.

sétapálca, sétabot

- Szereted az élet árnyékos oldalát járni; rosszabb helyzetben lévőnek képzeled magad, mint amilyenben valójában vagy. Sétapálcával járni: férfi álomban: konzervatív gondolkodás. Nők álmában: kiszolgáltatottság; zsörtölődés. Idős nők álmában: az apa emléke.

sex, szex

- Lásd: szeretkezni.

Síelni

Ha siklik: kielégülés. Ha bukik: egy kudarc emléke ma is bénít.

Sietni

Törekedni egy vágy, terv gyors megvalósítására. Figyelmeztetés, nehogy valamit elsietve tegyen (különösen akkor, ha közben valami baleset érte).

sikátor

- Ismételten elkövetett hiba.

Siker

Ha nem elégíti ki az álombeli siker, megízlelte édességét, küzdeni fog érte, és el is éri.

Sikkaszt

Érdemtelensége elnyeri megfelelő jutalmát.

sikkasztani

- Üzleti sikertelenség.

siklani

Általában kiéletlenség, de nem szexuális értelemben, inkább az alkotókedved hátráltatása. Vízen siklani: könnyedség, nagyvonalúság; jó humorérzék és egy kis felelőtlenség. Havon, jégen siklani: kreatív de irányításra szoruló alkat, kissé képzelegsz önmagadról, nem vagy olyan önálló, mint hiszed.

sikló (állat)

- Lásd: KÍGYÓ

sikló (jármű)

- Ha látod: távolságtartás, ha utazol benne és jól érzed magad: kellemes kapcsolat; ha ijesztő érzést kelt, letér a pályáról, himbálózik: szerelmi félelem.

Sikoltás

Egy gondolat rettenete visszhangzik álmában. Ébren se haladjon tovább, amíg meg nem találta a fenyegetés forrását.

sikoltást hallani

Megpróbálnak befolyásolni, elültetik valamivel kapcsolatban a bogarat a füledbe, de ezzel csak befolyásolni szeretnének a saját céljuk elérésének érdekében. Ha nem vagy képes sikoltani, pedig akarsz: érzelmi csapdába estél; nem tudsz dönteni egy fontos kérdésben.

Síkos

(út). Bizonytalansága érthető, hiszen a kockázat túlságosan nagy.

síkság

- Egyedüllét, egyhangúság

Sima

(felület). Vágyainak és képességeinek megfelelő. Nem akadályozza senki, de támogatást se kap. Használja ki a lehetőségeket.

simogatás

- Mulasztás, amit a közvetlen környezetedben követsz el; szerelmi simogatás: önmagáért beszél: régi házasságban, partnerkapcsolatban: enyhe elhanyagoltság-érzés; friss szerelemben: feloldódási igyekezet.

sín

- Félelem; a szabadságodban való durva korlátozottság. Sínek mentén járni: megszoktad, hogy mások irányítsanak.

sintér

- Betegség.

síp

- Veszélyes érzelmi helyzet; szerelmi csábítás.

Sípszó

Figyelmet felhívó, segítséget kérő. Nem engedi, hogy becsapja, ámítsa önmagát.

sír

-elcsendesülés. Sírgödör: ravaszgondolatok. Sírhant: megfakult szerelem. Sírkert: békés napok. Sírkő: megrögzöttség; ha emberalakot ábrázol: rosszindulat. Idegen sírnál lenni: elfogadod a helyzetet olyannak, amilyen. Ismerős sírnál lenni: kis lelkiismeretfurdalás. Olyannak a sírját látni, aki még él: ellenséges érzelmeid jele. Megnyíló sír: ha rémületet kelt: egy régi kellemetlenséged emléke; ha kíváncsiságot ébreszt: emlékezésedre, önvizsgálatra való hajlam. Sírba feküdni: színészkedés, túljátszott érzelmek.

sirály

Krúdy szerint a bánat madara; magam úgy gondolom: kecsesség, a művészi érzék és a szépség iránti fogékonyság jelképe.

Sírás

Megkönnyebbülés, egy teher lassan távozik. A nevetés még kissé odébb van, de jönni fog, ha környezete megértő. Astrampsychos: Öröm fogja eltölteni lelkét.

sírás, sírni

saját sírásod: múló bánat; megszabadulás, megkönnyebülés. Sírást, síró hangot hallani: régi, jobbára kényszerűségből elkövetett hibád; szorongatott helyzeted emléke. Síró embert látni: vetélytárs, akivel szemben mindent bevetsz.

sírásó

- Káröröm; gonoszkodás.

sisak

- Merevség, dölyf; megdönthetetlennek hitt elképzelések; öncélú és értelmetlen szabályok állítása és betartása. Ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatások. Sisakot, ha fejeden érzel, de nem tapinthatod: raplis természet, szeszélyeskedés.

sivatag

- Aki járt már sivatagban: emlék; aki csak álmodik róla: rossz kapcsolatteremtési készség; túl heves, túl lendületes közlekedés, ami a partnert elijeszti.

skatulya

Lásd: DOBOZ

skócia

-Igényes italfogyasztás, jó ízlés. Skót viselet: nők álmában: veszélyes rivális; férfi álomban: kifinomultság, érzékenység.

Skorpió

(állat). Veszélyes és bátor ellenség. Ha le tudjuk győzni, új élet lehetősége.

Sláger

(dal). Egy emléket idéz, és mintha mondana valamit. Inkább a saját gondolatait gondolja.

Slicc

Nőnél: erkölcse óvja álmát. Férfinél: hangsúlyozza vagy szégyelli? Van miért.

slusszkulcs

- Kimászol egy bajból. Elveszett slusszkulcs: nem jött be, amire vártál; rossz megoldás.

smaragd

Túlértékelt barátság; ideál, aki közelebbről megismerve csalódást okoz.

smirgli

- Rossz modorú környezet, munkahelyi nyavalyák.

- Kívánság, ami sajnos nem teljesül. Kiborult só: türelmetlenség, ingerlékenység; sótartó: hallgatni kényszerültél ott, ahol lett volna mondanivalód. Sóbánya: jó gazdasági érzék; jó beosztás. Sózni: szórakozás, magadnak szerzett öröm.

Sodródik

Amitől fél, bekövetkezik.

sodrófa

Nők álmában: komoly rendteremtésre, beolvasásra készülsz; majd most megmutatod, hogy ki az úr a háznál. Férfiak álmában: be nem tartott fogadalom, ígéret.

sodrony

- Barátság, cinkosság.

Sofőr

Más kezében lévő hatalom. Egy elfogadhatatlan szexuális vágy.

Sógor (-nő)

A házastárshoz való viszony jelenik meg, valószínűleg problémák, elhidegülés, amelyet még nem mernek kimondani. Átmeneti zavaros időszak után helyreáll a régi egyensúly.

sóhajtást, sóhajtozást hallani

- Elmulasztott segítségnyújtás; leráztál, leszereltél valakit, aki szívességet kért tőled.

sokadalom

- Ha messziről látod: beletörődés; rábólintasz valamire anélkül, hogy tényleg igazat adnál, meggyőződésed ellenére mondasz valamit: sokadalom közepén lenni: nagy tűrőképesség; sokadalomból kifelé igyekezni, menekülni: mások befolyása alá kerültél.

sólyom

- Éleselméjűség, gyors gondolkodás.

sömör

- Ha látod valakin: harag; ismerősödön, barátodon: rosszat mondtál róla és most igyekszel olyan rossznak is látni, min ahogyan dühödben beállítottad. Sömört, ha magadon látsz: szóbeszéd, rossz lelkiismereted van fecsegésed miatt.

sonka

- Birtoklási vágy.

Söpörni

A megtisztulás iránti igény. Felkészülés egy új kapcsolatra.

sör

- Minél nagyobb a habja, annál nagyobb meggondolatlanság. Sör, ha kiömlik: gyermekáldás. Sörösüveg: kis jutalom, nyereség. Söröskupak: mások helyett végzett munka. Sör, ha rádömlik: adósság. Sörfőzde, sörgyár: mulatság. Söröző: megérdemelt pihenés.

Sorakozó

Be kell állni a sorba, vállalni kell a közös felelősségből. Az egyénieskedésnek nem most van itt az ideje.

sörény

- Váratlanul ébredő szenvedély. Sörény, ha olyan színű, ami rendesen nem fordul elő, sörény, ha rajtad nő: olyan vágy, szenvedély, ami megijeszt.

sörét

Kis pénz, ami azért jól jön.

sorompó

- Erős önszabályozás; sorompót áttörni: szeretnél megszegni bizonyos akadályokat. Leereszkedő sorompó: férfi álomban: kis baj; nők álmában: undok voltál valakivel; felemelkedő sorompó: váratlanul keletkezett szabadidő, amit nem tudtál jól kihasználni; elszalasztott alkalom. Emigráns-álomban a sorompó: honvágy.

Sors

Az álom az addig megtett útról szól, és a jövőt kutatja. Tartalmazza az egyéni sors legfontosabb elemeit – rejtett formában. Az álomelemzés tehát sorselemzés.

Sorsjegy

Sorsa fordulását várja ettől a jegytől, mert a saját erőfeszítéseiben nem bízik. Az elkövetkező napokban valóban kevés az esélye a személyes sikerre. Ha eddig tűnődött, megkockáztasson-e egy szerencsejátékot, most tegye meg (egy órára jutó bérével!). Nem biztos, hogy nyer, de legalább megpróbálta.

sorsjegy (lottótotó szelvény)

- Optimizmus; Majd csak lesz valahogy gondolatok; nagy horderejű kérdésekben gyorsan és határozottan döntesz, apróságokon rágódsz.

Sorsolás

Az egyéni felelősség, feladatvállalás elhárítása. Ne bízzon a szerencséjében.

sorsolás, sorshúzás

Jutalom, elismerés, amelyre számított-ál és ami elmaradt, vagy alulmúlta várakozásod.

Sorszám

Hányadik Ön? Ki tudja várni sorát? El tudja fogadni, hogy egy a sok közül?

sortűz

- Nyomorúságos hangulat, de azért nem olyan borzasztó a helyzeted mint hiszed; hamarosan megnyugvást találsz.

sósav

-Férfi álomban: ne viselkedj ügyetlenül, ne szóld el magad és nem lesz semmi baj. Nők álmában: meg kell nyugodnod; most van a legnagyobb szükséged a higgadtságra.

sósborszesz

Könnyed megbetegedés. Sósborszeszes cukorka: derűs nosztalgia; szerénység.

sóska

- Jó remény.

sötétség

A sötét ha jólesik: magadnak való természet, szeretsz egyedül lenni, nem szereted ha dolgaidba beleszólnak; ha félelmet kelt: az egyedülléttől, magánytól való félelem; segítőre, támogatóra lenne szükséged, egyedül nehezen boldogulsz az életben mindig kell valaki bíztasson vagy noszogasson.

Sótlan

Unalmas, ízetlen (élete). Ki a hibás ezért?

soványodni

- Rosszkedv; sikertelen fogyókúra.

Soványság

Szegénység, szomorúság. Ha a valóságban kövér: terhektől megszabadulás. Szegénység ellen a diéta nem segít, a szomorúság meg a csontjáig hatol. Biblia: Aszály.

sövény

Rossz kifogás; olyan akadályokra hivatkozol, amiket könnyen leküzdhetsz.

spanyolország

- Büszke udvariasság, fölöttébb jó modor.

spanyolviasz

-Idősebbek álmában: családi titok, amit már túlhaladott az idő. Fiatalok álmában: jó humor, kedélyes természet.

spárga

Jelenti kapcsolataidat. Összegubancolódott spárga, amit nem tudsz kibogozni: egy ismerősöd, hozzátartozód számodra érthetetlen viselkedése. Spárga, ami nem bizonyul elég hosszúnak ahhoz, amire fel akarod használni: valaki megbántott. Spárgagombolyag; szomorú elválás, búcsúzkodás. Elszakadó spárga: kamasz álomban: törekvés az önállóságra; felnőtt álomban: eltávolodás.

spárga (növény)

- Ínyenc vágyak.

spenót nyersen

-Jó kilátások. Megfőzve: gyermekkori rossz emlék.

spirál

Hajlékonyság, engedékenység. Spirál, mint fogamzásgátló: képzelgés; aggályoskodás. Füzetgerincen: ötletesség.

Sport

Tisztességes küzdelem, amelyben saját képességeinket bizonyítjuk. Versenyezzen ébren is, tartsa be a tisztességes harc szabályait. Gyakran fellelhetők a szexuális rivalizálás elemei is ebben az álomképben, de ez is jó, mert díját megnyerheti.

sport, sportolni

- Fárasztó egyhangú tevékenység; kiéletlen jogos igények.

sróf

- Rendszeretet.

Stop

(tábla). Eddig, és ne tovább!

stopolni

- L. AUTÓ

stopperóra

Férfi álomban: félelem. Nők álmában: kötekedés.

stoppolni

- Folyamatosság; zoknit stoppolni: bajok, amik a Te hibádból következnek be.

stoppolófa

-Becsület, régi szép emlékek.

strand

Télen, rossz időben: egyszerű vágyakozás. Strandon szorongást érezni, kényelmetlen helyzetbe kerülni: szexuális bizonytalanság. Strandruhában társaságban megjelenni: szégyenkezés, titkod kitudódik régi feljegyzés.

strucc

- Jókedvű felszínesség.

suba

-Tiltott szerelem. Suba, ha szúr, dörzsöl: túlérzékenység, sértődöttség; suba ha puha, simogató: könnyelműség. Kifordított suba megunt szerelem. Subát szőnyeget készíteni: talpraesettség; jól elvagy magadban.

Súg

Még álmában se meri hangosan kimondani.

Sugár

(fény-). Szellemi erő jelöli ki útját, amely magasabb régiókba visz.

sugár (ha láthatatlan)

- Eltúlzod saját jelentőségedet, fontosságodat. Sugárzást látni: fejtörés.

súgó

- Rosszindulatú ismerős, aki beférkőzik a bizalmadba.

suhogást hallani

- Olykor megijesztenek saját gondolataid, ötleteid; idegennek érzett fantáziák.

Süket

Kár, mert a jó tanácsot meg kellene hallania, fogadnia.

süketnéma

- Ha mutogatását érted: benned lévő akadály ami meggátol egy kínos, de szükséges vélemény kialakításában.

Süllyed

1. Mélyebbre hatol, a dolgok lényege, a megértés felé. 2. Tehetetlenül: veszítve képességeit, reményeit.

Súly

Többnyire értéket, fontosságot jelez. Kivétel, ha saját súlyával vannak problémái.

súly, súlyzó

-Ha nagy, nehéz súlyt könnyedén megemelsz: túlbecsülöd magad; lenézel egy problémát. Súly, amit nem bírsz megmozdítani: megoldhatatlannak tűnő gond, tehertétel, amitől szabadulni igyekszel. Lábad, ha olyan súlyos, hogy nem bírod mozdítani, cipő, aminek súlya miatt nem tudsz haladni: szándékod, akaratod elleni események; terhes programok sora. túlterheltség. Háztartási súly: felnagyított probléma.

súlykolni (ruhát)

- Feddhetetlen jellemnek tartod magad; másokat viszont mindenért megbírálsz.

súlytalanná válni

- Háttérbeszorítottság, kihasználatlan képességek. Más, mint a repülés-álom, az álombéli repüléshez ugyanis több-kevesebb erőkifejtés kell, a súlytalanság-álomban pedig szinte akarata ellenére válik az álmodó lebegővé, de azért van rokonság a két álom-féle között. Ha álombéli súlytalanságod ellen küzdesz, kapaszkodót, fogódzót igyekszel elérni: tanácstalanság; előnytelen, hátrányos helyzetedből kitörni készülsz, csak nem tudod milyen irányba próbálkozz. Ha álombéli súlytalanságod, lebegésed jó érzéssel tölt el: elaprózott tehetség; túlterheltség; méltánytalanságok, amelyeket elszenvedsz.

Sündisznó

Többnyire sikertelen állati stratégia. A totális védekezéssel csak a totális magányt nyerheti. Lehet egy sündisznónak barátja? Szeretője is csak nagyon perverz lehet.

Sürget

Egy barát: ne tétovázzon. Ellenség: a sietség veszélyei.

sürgöny

-Aggodalom, rossz hírtől tartasz; bajban lévő jóbarát, ismerős.

Súrol

Múltjának egy eltüntethetetlen foltját súrolja.

Sűrű

(pl. erdő). Az események sűrűsödnek, nehéz meglátni a lényegest.

sütemény (fogyókúrás álomban)

-Vágy; egyébként: bocsánatos bűn, élénk természet.

Sütni

(tésztát). Ünnep előhírnöke. 

svábbogár

- Halogatott munka, összegyűlt tennivalók; önmarcangolás helyett bele kellene vágnod mulasztásaid felszámolásába.

svájc

-Rendezett anyagi és egyéb körülmények, különben dögunalom.

svédország

- Nem a szexuális tilalmak akadályoznak a jó partnerkapcsolatod kialakításában; máshol keresd a megoldást.

Szabadság

(érzés). Egy tehertől megszabadult, megválaszthatja az útját. Ne siessen a döntéssel.

Szabály

Ha kényszernek érzi: lázadni fog. Biztonságot nyújtó: viselje el a szabálytalanokat is.

Szabálytalan

Mi tér el a szabályostól, milyen irányban? Miért más Ön, mint a többi ember?

szabásminta

-Csalódsz valakiben, akit sokra becsülsz; nem érdemes másokhoz igazítani az elképzeléseidet. Szabásminta, amit nem tudsz összeilleszteni, rosszul szabott anyag, minta: rossz tanács.

szabni

Hatással vagy környezetedre, befolyásolsz embereket, szeretsz tanácsot adni.

szabó

- Felelőtlenül osztogatott tanács; ha szabó rádpróbál ruhát: olyan dologra akarnak rábírni, amit magadtól nem szívesen tennél meg; ha Te szabsz, próbálsz másra ruhát: eddig rosszul gondolkodtál az illetőről; ha idegenre szabsz, próbálsz ruhát, mintha szabó lennél: túlbecsülsz valakit; félre akarnak vezetni, de kilóg a lóláb.

szaglászó állat

- Bizalmatlanság.

Szagok

Ritkán fordulnak elő az álomban, illetve ritkán emlékezünk ezekre. Érzékeny, befelé figyelő ember képes felidézésükre, ő is csak akkor, ha nagy érzelmi viharok előszelét érzi. Vigyázzon, mert érzékenysége miatt másoknál sérülékenyebb. Astrampsychos: Kellemetlen szag: keserű gondolatok.

szagot érezni

- Mértéktartás, visszafogottság. Kellemetlen szag: gyanakvás, sőt gyanúsítgatás. Kellemes szag, illat: rosszul kezdesz hozzá egy barátsághoz; nagyon sok bátorításra, udvarlásra szorulsz, a legkisebb, előzetes elképzeléseidnek ellentmondó, viselkedési hibától visszahúzódóvá, sértetté válsz. Olyan szagot érezni, ami ismerős, de nem tudod, mikor és hol érezted; régi illat: kellemes, kedves gyermekkori emlék felbukkanása, valami napi esemény kapcsán. Szagolni valamit, de nem érezni a szagot: spórolás, dugdosott holmik, amelyek értéktelenek.

száj

- Mohóság, szeretetigény, amivel nem ritkán terhére lehetsz másoknak. Kitátott, fenyegető száj: igazságtalanul kapott letolás. Saját szájad, ha idegennek, sebesnek érzed: meggondolatlanul kifecsegett titok, rágalom. Száj, ami nincs a helyén: elszólod magad; zavarba jössz. Fogatlan száj: alaptalan lelkesedés.

szájharmonika

-Bók, frázis; komolytalan kaland.

szakács

- Gondoskodás, pártfogás utáni vágy; gyámoltalanság, Szakácskodni: jószándék, segítőkészség.

szakadás

- Ruhán: lebukás; függönyön: kíváncsiskodás.

szakadék

Bizonytalan helyzet, erkölcsi felfogásoddal ellenkező cselekedetek. Szakadékot átugrani: felhagysz egy rossz szokásoddal, hibáid felszámolása.

Szakadt

(pl. ruha). Nehézségek, veszteségek, amelyek főleg saját figyelmetlenségeinek következményei.

szakáll

- Durvaság. Szakállt levágni: férfi álomban: kényes, kellemetlen helyzet; rossz partnerkapcsolat. Női álomban: uralkodnivágyás. Szakállad, ha nő: férfi álomban: gyengeség, érzelmesség; női álomban: ijesztő gondolatok, zsarnokoskodás. Ismeretlen, szakállas ember, ha rádtámad: modernkedés, divatosnak számító, de megjátszott viselkedés; ha barátságos, szakállas ismeretlent látsz vagy cimborálsz vele: civilizációs ártalom; csibész autószerelő; közlekedési dugó; kissé az agyadra mentek a rosszul működő telefonok; kísérletezz inkább levélírással. Vigyázat: ez utóbbi megjegyzés még 1970 körül keletkezett! Szokatlan formájú szakáll, eredeti, jópofa ismerős, barát.

szakdolgozatot írni

- Fontos dolgot elfelejtettél.

Szakítani

(pl. papírt). Valami elvárás elutasítása, indulat a kényszerítés miatt. Lehet, hogy egy kötöttséget sikerült befejezni.

szakítás

Szakítani olyannal, akit szeretsz: kihívás, erőpróba; nem vagy meggyőződve érzelmeid viszonzottságáról; megunt partnerrel szakítani: elérkezettnek látod az időt ahhoz, hogy egy régen aktuális lépést megtegyél.

szaladni,menekülés,menekülni

Kimerültség. Rémülten szaladni, menekülni: kínzó, visszatérő gondolatok, rossz emlék.

szalag

- Felszínes barátság.

Szálfa

Viharok jönnek, de nem hajlítják meg.

szálka

- Ha megszúr: felnagyítasz egy sérelmedet; ha a körmöd alá megy: gonoszkodó megjegyzések; bosszúvágy. Szálkát hasogatni, aprófából lehulló szálka: jó megfigyeléseid csak a részletekre terjednek ki; gondolataid nem állnak össze.

Szállítani

A tehertől, a terhelő emlékektől megszabadulni. Lehetséges, hogy ez csak átmeneti megoldás.

szállító

- Segítséget kapsz; jóirányú változás.

szállni

- Lásd: REPÜLNI.

szálloda

Nyughatatlan, kísérletező természet; tapasztalatszerzés utáni vágy; tájékozottság.

szalma

- Sok ostoba beszéd. Hideg idő Krúdy.

szalmakazal

- A saját ügyességedbe, talpraesettségedbe vetett, nem okvetlenül helyes hit. Szalmakazalban elbújni: tiltott dolog; öröm.

szalmaszál

Finomkodás; élénk természet, amely álszemérmességgel párosul.

szalmazsák

- Nők álmában: szerelem, ami ellen az eszed ellenkezik, titkos viszony; férfi álomban: olyan nő csavarja el a fejed, akiről ha más szeretője lenne - nem sok jót tudnál mondani.

szaloncukor

- Szerénykedés; mármár idegesítő udvariasság; érdekes formája mások bosszantásának. Gyermek álmában: soron kívüli ajándék utáni vágy; a gyerek csak úgy névnap születésnap stb. nélkül szeretne valamit.

szalonna

Megfelelő anyagi helyzet; szerény, de becsületes élet. Zsírszalonna háj: önkizsákmányolással elért gazdagság.

szalvéta

Flört, kaland. Pecsétes gyűrött szalvéta: megbánt kicsapongás.

szám

- Először is meg kell játszani a lottón, vagy ha olyan, a totón. Lóversenyzőnek: Isten ments! Ugyanúgy vesztés lesz a vége, mint az eddigieknek. Érdemes még elgondolkodnod azon, nem vagy-e túl fegyelmezett, visszafogott, esetleg prűd? Számokkal bajlódni, számszaki munkát végezni: érzelmi zűrzavar; családi probléma; veszekedő ismerősök, akik a maguk pártjára akarnak állítani.

szamár

- Megmenekülés; elkerülsz egy kellemetlenséget. Szamárfül füzeten, könyvben: rendkívüli fogékonyság, különösen mások hibái iránt. Szamárfület mutatni: tyúkper.

Szamárfület növeszteni

Csak a szamár álmában fordul elő. Artemidoros: Filozófusnak jó jel, mert a szamár nem figyel a pletykákra.

számítógép

- Ügyeskedés, lelemény. Mások átejtésével kapcsolatos gondolatok. Számítógép, ha önmagától működésbe jön: távoltartasz magadtól egy kényelmetlen gondolatot; számítógép, amely nyilvánvalóan téves adatot jelez: tiszteletet adsz egy arra nem méltó személynek.

számla

Felróják hibáidat.

Számmisztika

A számok jelentkezhetnek a megjelenő tárgyak számaként (pl. 3 tehén), valamely tárgy jellemző vonásaként (csak akkor emelendő ki, ha különös hangsúlyt kap az álomban). A bennük rejlő utalást általában keresni kell (pl. egy évszámban rejtőzhet egy ház száma, egy életkor). A szerencse és a szerencsétlenség hordozói egyaránt lehetnek. Az álmokban megjelenő számok mágikus jelentése: 0 Az ősköd. 1 A teremtés, a teremtő. A lényegre törés, a hatalom. 2 A nőiség, az egyesülés, a megtermékenyülés. Az ellentétek, a mozgás. 3 Szerencsét hozó mágia. A férfias-nőies elemek közötti bizonytalanság.  A család és a gondviselés. 4 A természet rendje, az elemek, az égtájak. A szilárdság, a zártság. 5 A természeti ember, az emberi természet. Az egyensúly. Az uralomra törekvés. Az ördög. 6 Házasság, családi élet, nőiesség, háziasság. Az egyensúly, egy választási dilemma. 7 Mozgás, dinamika, főleg lelki tekintetben. A kozmosz száma. A szentség. 8 Az egészlegesség. Az utolsó lehetőség (figyelmeztetés). Az igazság. 9 A lelki aktivitás. A jó győzelme. 10 A mindent magába foglaló, a beolvasztó. Visszatérés valahová. 11 Az újrakezdés. A Kabbalah (zsidó vallásos hagyomány) minden betűhöz egy számot rendelt: A=1, B=2, C=3, D=4, E=5, F=6, G=7, H=8, I=9, J=10, K=20, L=30, M=40, N=50, O=60, P=70, Q=80, R=90, S=100, T=200, U=300, V=400, W=500, X=1000, Y=10000, Z=100000 (gematria szabály). Így a szavak számokká kódolhatók, velük matematikai műveletek végezhetők, majd visszaalakíthatók. Az eredeti természetesen héber betűkre vonatkozik, ebből bizonyos eltérések következnek.

szamóca

- Csókolózás; fiatalos lendület.

Szamovár

Béketűrő voltát néhányan félreérthetik. Vigyázzon, nehogy „barátai” kihasználják.

szán (ha lovas)

- Törtetés, karrierizmus.

Szanatórium

Vágy a pihenésre, a gondok elkerülésére.

szandál

- Női álomban: ha elegáns magas sarkú: szerelmi alakoskodás; férfiálomban: alárendeltség. Megviselt, nyűtt szandál: értelmetlen ragaszkodás.

szánkó

- Egy megrázó eseményt nem fogadsz olyan megrendüléssel, amint ahogy azt illenék.

szántani

- Töprengés; megoldáskeresés; következetes érvelés.

Szántás

Törekvés a megtermékenyítő gondolatokra. A felszínesség csak a gyomok sarjadásához vezethet. Az eredmények valamivel később jelentkeznek.

szántóföld

- Társtalanság.

szaporítani (növényt)

- Gyarapodás, jó befektetés.

Szaporodás

Vonatkozhat ez pusztító baktériumokra és a boldogság csíráira is. A fajfenntartás örömteli epizódjai főleg fiataloknál merülnek fel.

szappan

- Kusza érzelmek, vágyak, szerelmi cselezés. Szappanhab: sorozatos fellángolás; nőknek: alig várod, hogy megszerelmesedj, akár többe is egyszerre. Kezedből kicsúszó, leeső szappan: kételkedsz a saját ügyességedben, helyesen; nyíltsággal többre mennél mint fondorlatokkal; nőí álomban: ne barátnőid tanácsára hallgass, tedd azt, amit érzelmeid diktálnak. Szappanbuborék: olyan helyzet, amelyre egyetlen közmondásod sem érvényes; változtatni, újítani vagy kénytelen. Szappantartó: szokatlan, de nem elítélendő szexuális kívánság.

Száraz

Érzelmek nélküli, sivár.

Szárazság

Vágyódás élete kiteljesedésére, érzelmekben, élményekben gazdagabb életre. Legyen türelmes, vágyának teljesedésére még várni kell.

szardínia

Váratlan, és nem jókor jött látogatók.

szárítani

-Ruhaneműt: megpróbálsz tőled telhetőleg őszinte lenni; egyebet: veszteség. Hajat szárítani: önmagad előtt is titkolni igyekezett érzések, elfojtott vágyak.

Szarka

A fecsegés és a lopás szimbóluma. Nem ellenséges, mégis kellemetlenséget okozó.

Szárny

Képesség a szárnyalásra, a magasabb régióba emelkedésre. Kreatív erők felszabadulása. Vélt szabadsága érdekében veszélyes vállalkozás körvonalai bontakozhatnak ki. Szexuális vágyainak egy részét önmagának se fogja beismerni. Babiloni álmoskönyv: Szárnyai vannak és repül – alapjai bizonytalanok.

szárnyad

ha nő - Felmentetted magad egy kötelezettség alól. Szárnysuhogást, szárnycsapkodás hangját hallani: olyan gondolatok, amelyeket elutasítasz, bár neked jutottak az eszedbe. Lásd még: REPÜLNI.

Szárnyas

A lélek szárnyalásának (vagy szárnyalásra képtelenségének) jele.

Szaru

Kívánatos dolgok áradása. Kár, hogy szegényen ébred.

szarv

- Gyakran gurulsz dühbe. Ha szarvat nőni ember fején látsz: egy ismerősöd nem tartja be neked tett ígéretét.

szarvas

- Méltóság, büszkeség.

Szarvasbika

Férfiúi potencia, uralkodási vágy kifejezője. Nőnél: vágy, hogy uralkodjanak felette. Nagyon csalóka szimbólum, néha kompenzálásként jelentkezik, saját tehetetlenségét mutatva. Buddhisták számára a szarvas a bölcsesség és az önmegtartóztatás szimbóluma. A keltáknál a lélek vezetője.

szarvasmarha

- Hozzászokás a helyzethez, megbékélés; beletörődés.

szatén

- Nagyvonalúság; vidám, szórakoztató természet.

szatír

Nők álmában: legalábbis kacérkodás, de inkább kihívó magatartás, a hódítás utáni örökös vágy; férfiálomban: ijesztő szatír: gyermekkori rémület, amire azért valahogy szívesen gondolsz vissza; szatírral cimborálni: szerelmi siker.

szatyor

- Idősebb, kellemetlen hozzátartozó; bajkeverő nagynéni.

szavalni

- Õszinteségeddel túllősz a célon.

szavazás

- Hiábavalóság; fontoskodás. Kézfeltartással szavazni: bátortalanság; ha kezed akaratod ellenére mozog szavazáskor: rutinos személyiség, jó előmeneteli lehetőségek. Szavazófülke: értelmetlen szabály. Szavazócédula: hamisság.

százlábú

- Nők álmában: ha különös rémületet kelt: a testiségtől való idegenkedés, finnyásság. Férfiak álmában: olyasmit hallottál, ami elképeszt, amit nem tudsz elhinni.

Szedni

Ha a termés egészséges, szép: a munka eredményessége.

szedni (gyümölcsöt)

- Emlékeid rendezgetése; szemetet: szépítése egy régi eseménynek.

Szédülés

Helyzetén változtatni kell. Fokozatosan tegye, először a kisebb ügyeket oldja meg, óvatosan közelítsen alapvető, nagy érzelmeket keltő konfliktusaihoz. Nem kizárt testi betegség sem (pl. a vérnyomása rendben van?)

szédülni

- Egymásnak ellentmondó gondolatok, érzések; nem tudsz kiigazodni magadban, viszonyaidban.

Szeg

Egy érv, egy cselekedet, amely segít a nehéz helyzet megoldásában.

szegecs

- Jó kézügyesség, gyorsan, könnyen megtalált és kijavított hibák.

Szegénység

1. Valamely kielégülés elmaradásának veszélye. 2. Önértékelési zavar. Idősebbeknél gyakran a valóságos szegénységtől való félelem.

Szegezni

Agresszív megoldások. Ritkán tartják össze azt, ami szétesőben van.

Szegfű

Élvezetvágy (különösen akkor, ha illatát is érzi). Ha józanságát meg tudja őrizni, ne tartsa vissza magát örömszerző kapcsolattól, tevékenységtől. Kellemes meglepetés érheti.

Szégyenkezés

Tenni szeretne valamit, amit szégyellni kellene.

szék

- Minél díszesebb, nagyobb, annál jobb élethelyzet, biztonságérzet. Asztal köré rakott székek: több figyelmet vársz. Széksorok: nagyszabású, nagyszabásúnak hitt gondolatok; közérdekűnek tartott mondanivaló. Ha olyan széket látsz, vagy olyanon ülsz, ami túl alacsony, kicsi a hozzá legközelebb álló bútorhoz; mások magasabban ülnek nálad: félszegség, indokolatlanul háttérbe szorítottnak érzed magad; féltékenység, rivalizálás, amit egészséges versengés helyett morgással, acsarkodással csillapítasz magadban.

Székelés

(ürítés). Kasztráció (nemi szerv elvesztése). Ez ma már ritkán történik erőszakos beavatkozással, inkább olyan helyzetbe hozzák, ahol úgy érzi, nem (eléggé) férfi vagy nő.  

Szekér

Nem meri siettetni céljai elérését, fél ezek megvalósulásától. Vajon valóban Ön tűzte ki ezeket a célokat? Nem kellene módosítani ezeket, újakat kitűzni? A mai rohanó világban az ilyen lassú járművel csak lemaradni lehet (szerelmekről, sikerekről).

Széklet, ürülék

Egy ilyen ember, kapcsolat. Megkönnyebbülés, ha el tudjuk intézni, hogy ne terheljen. Babiloni-asszír álmoskönyv: Székletet enni: gazdagság következik. Artemidoros: Éjjeliedényt kiüríteni: megszabadulni a gondoktól. Népi hiedelem: Belelépni: gazdagság. Beleesni: veszteség.

szekrény

- Családi takargatnivaló; kínos emlék. Ha szekrényből halott esik ki: Költözz egy másik városba USA-beli tanács.

szél

- Múló érzelem; még fel-feltámadó, de már lecsendesülő szerelem, csillapodó szenvedély. Szél, ha magával sodor, megbillent, fölborít, bizonytalanság, félelem. Faleveleket sodró szél: szinte az akaratod ellenére elmúló szomorúság, olyan bánat, amihez ragaszkodni akarsz; édes-keser emlék. Szél, ami nehéz tárgyakat mozdít meg: rajtad kívüli, tőled független események, amelyek nagy felindulást okoznak. Ha autódat, amelyet vezetsz, elmozdítja a szél, vagy vihar: magánügyeidbe avatkoznak; függetlenségedet veszélyeztetik. Forgószél: hirtelen változás. Forró szél főn: elsöprő szerelem.

Szelet

Az egészet akarta, de elégedjen meg egy szelettel. Az legalább nem fekszi meg a lelkét.

szélkakas

- Derűre ború. És szerencsére fordítva is.

szellem

- Lásd: KÍSÉRTET

Szellő 

Szellemi kaland, lehetőség.

szélmalom

- Rossz gazdasági érzék; kóbor természet.

szélvihar

- Lásd: SZÉL.

szem

- Gyanakvás, bizalmatlanság; önmagadnak tulajdonított túlzott jelentőség. Hunyorgó kacsintgató szem: azt gondolod, úgy érzed, hogy a hátad mögött beszélnek rólad; behúnyt szem: titkosnak, csalárdnak hitt cselekmény; fondorlat. Ha tárgynak, falnak látnád szemét: ki vagy borulva; fenyegetettnek érzed magad. Szemöldök: furfang, fölösleges mellékutak keresése egy olyan dologban, amit egyenesen is el lehetne intézni.

szemafor

- Rendszabály, amit kénytelen vagy követni.

Szemben

(elhelyezkedés). 1. Egy konfliktus képi megjelenítése. Az ellentétes érvek, érzelmek. 2. Az álmodó énjének eltérő aspektusai (pl. a jó és a rossz).

személyzeti osztály

Régi, kínos emlék; felrónak neked egy semmiséget, ködösítő szöveget kellett végighallgatnod.

szemét

- Pénz Krúdy; pénz körüli gondolatok; fukarság, önmagadtól megtagadott örömök.

szemétdomb

- Kötekedés, kukacoskodás; munkahelyen szerzett elégtétel, káröröm.

szemetes, szemeteskocsi

Kifosztottnak érzed magad, félsz a jövőtől.

szemétláda

-Gyűjtögetési hajlam; szemétládában, ha értéket, ékszert találsz: hibás elképzelések; rosszul ítéled meg a saját anyagi helyzeted, vagy alá vagy túlbecsülöd lehetőségeidet.

szemétlapát

- Semmi pénzért be nem ismernéd a tévedésed; mindig igazad van; csak azokra a jövendöléseidre emlékszel vissza, amelyek véletlenül teljesültek.

Szemlélő

Távolságtartás egy aktuális problémától. Könnyebben találja meg a megoldást.

Szemölcs

Az Ön számára fontos ember egy hibáját nem tudja elfogadni. Jó lenne alaposabban megnézni, miért zavarja ez.

Szemtelen

(pimasz). Személyes értékeit, bevált attitűdjeit fenyegeti, mégis talál benne valami vonzót. Kedvéért letérhet megszokott útjáról.

szemüveg

- Olyan dologra jöttél rá, amelynek nem örülsz; elveszett szemüveg: túlbecsülsz, túlértékelsz valakit. Eltört szemüveg: struccpolitika; kitérsz egy kényelmetlen, ám fölöttébb hasznos beszélgetés, vita elől.

szén

- Dolgos természet, serényen végzett munka.

széna

Felüdülés, szénaillat: hasznosan eltöltött idő; jól teljesített feladat. Szénakazal: szénaboglya: kedves, romantikus elképzelések.

szennyes (ruha)

- Rengeteg takarítanivaló; az őszinteség hiánya.

Szennyvíz

Valami kellemetlenségnek, rossz érzésnek véget kell vetni, levezetésére megfelelő csatornát kell találni.

szennyvíz, szennyvízcsatorna

- Bűntudat: rossz szokás; adósság. Ha álmodban szennyvízből kimászol: leszoksz egy káros dologról. Ha mást látsz csatornából kimászni: olyanra bíztad egy titkodat, akiről sejted, hogy kifecsegi.

Szent

Hite biztos útra vezérli lépteit, ehhez avatott vezetőt talál. Csángó hiedelem: Nem jó, ha szenteket álmodok, mert akkor valami baj történik.

szent (ha megjelenik)

-Jelenetrendezésre, dühkitörésre való hajlam; képzelt esetleg allergiás betegségek egész sora. Természetesen hívő, vallásos ember álmában egészen más, de egyéni jellege miatt ezt csak az álmodó tudja megfejteni. Szent emberrel, igaz emberrel találkozni: ha megint: munkahelyi, gazdasági előremenetel; ha megáld: vigaszt találsz.

szenteltvíz

- Betegnek: gyógyulás; egyébként változás; fejlődés.

szentély

- Rajongás.

Szentkép

A hívőnek: boldogság, élete célja. A hitetlennek: távoli titok.

Szenvedély

Az érzelmek legyőzik az észt. Az álom közvetlen kapcsolatban van nappalával.

Szenvedés

(élmény). Próbálja pontosabban meghatározni, van-e egy testrésze, ahol erősebben érzi? Mihez tudná hasonlítani? A szenvedés valódi, már csak az okát kell megkeresni. Erre valószínűleg utal az álombeli hely, a szereplők, a történés. Mi okozta? Még egy ideig el kell viselnie. Önmagával szembeni őszinteségre és bátor cselekvésre serkent. (Persze, ha élvezi a szenvedést…)

szépítőszer

Könnyelműség, könnyűkezűség; örökös pénzzavar.

Szeplő

Ha hibát keres, találni fog.

szeplő

- Csíny; csipkelődés.

Szépség

A szemlélő belső harmóniája.

szerecsen

- Késő bánat; ifjúkori elhamarkodott, meggondolatlan cselekedetek, amelyek most ütnek vissza. Szerecsen, ha pénzt ad: érdekből fenntartott kapcsolat.

Szerelem

Vigyázzon, nehogy a szíve legyőzze a józanságát. Most mintha erre vágyna. Önállósága csökken, de ez nem rontja el szerencséjét.

szerelem, szerető

- Önmagáért beszélő álom. Lásd még: szeretkezni.

szerelmeskedés (önmagáért beszélő álom)

- Ha valaki olyannal szeretkezel, ami megdöbbent, esetleg irtóztat: keresd: azt a személyt, aki álombeli szeretkezőpartnered ismeretségi, baráti körében található, és akire ébren nem mersz gondolni. Szeretkezni igen tiltott személlyel: bátorság; egyenes jellem; jó feladatmegoldó, elemző képesség.

Szerelő

Az álmodó praktikus oldala, amely képes hibák kijavítására. Nem siránkozik, cselekszik.

szerenád

- Pletyka; munkahelyi versengés; klikkrendszer.

szerencsejáték

- Unalmas napok, amelyekben a legkisebb eseményt is nagy kalandnak fogod fel.

Szerencseszám

Az álmok sokféle esemény bekövetkezésének valószínűségét megjósolhatják. Ezek az események érzelmekkel, emberi kapcsolatokkal függnek össze. Sajnos, a lottósorsolás golyóinak érzelmeit nem ismerjük, ezért viselkedésüket se tudjuk megjósolni. Ha Ön mégis rendelkezik egészen különleges képességekkel, amelyek megmondják a nyerő számot, két tanácsom van: 1. Olvassa el a számmisztika címszót. 2. Csak egy szelvénnyel fogadjon.

szerencsétlenség

Lásd: BALESET.

Szerénység

„Biztos van mire szerénynek lennie.” Igen, van önismerete.

Szeretet

(érzés). Az igazi szeretet az álomba is követi.

szeretkezni, szeretkezés

Azt szokták mondani, hogy "Éhes disznó makkal álmodik". Valaki olyannal szeretkezni, akivel egyébként is tennéd, vagy csak gondolatban szoktad: egyszerű szexuális vágyakozás.
Ha valaki olyannal szeretkezel, ami megdöbbent, esetleg irtóztat, vagy undorító: keresd: azt a személyt, aki álombeli szeretkezőpartnered ismeretségi, baráti körében található, és akire ébren nem mersz gondolni; Ellentétes érzelmek dúlnak benned a személy iránt: egyszerre gyűlölöd és mégis vonzódsz hozzá. Szeretkezni igen tiltott személlyel: bátorság; egyenes jellem; jó feladatmegoldó, elemző képesség.

szerkezet

Hatékonyság; kreativitás. Ismeretlen rendeltetésű szerkezet: jó alkalmazkodó képesség, de rossz kedvvel végzett munka, kihasználatlan tehetség.

szerszám

- Intelligencia, ügyesség.

Szertartás

Egy fontos változást ígér, amelyhez mások segítségére is szükség lehet. Miután ez bekövetkezett, ne elégedjen meg az előírások követésével.

Szerzetes

Érdeklődés a misztikum világa iránt. Félelem a hétköznapi szerepek ellátásától. Cayce: Lelki erő, következetes erkölcs, amelyet a vágyak korlátozása révén ér el.

szerződés

Fogadkozás; ígérgetés; be nem tartott elhatározás.

Szétesik

Nem szabad tétlenül néznie, amint életének egy fontos része megsemmisül.

Szexuális elemek

Az álomban nagyon sok szimbólumnak van szexuális vonatkozása. Előfordulnak közvetlen szexuális képek, érzések is. Főleg fiataloknál gyakoriak.  Ezek lehetnek: 1. Biológiai kielégítetlenség jelei. 2.  A partner valamely tulajdonságát szimbolizáló elemek. 3. Saját beállítódását mutató képek.

Szfinx

Egy rejtély, amelyet meg kell oldani.

sziget

Férfinak: megszerelmesedés, vágy; nőnek: magadnak való gondolatok, ötletek, rosszmájúskodás.

szigony

- Rámenősség, vitában üzletben . . . Szigonypuska: elherdált pénz, kihagyott lehetőség, illetve az ezek miatti dühöngés.

Szigorú

Saját magával szigorú, és igaza van.

szíj

- Baráti körben támadt civódás, gondot csinálsz egy olyan dologból, amin túl kellene tenni magad.